Jae Jin x Min Ho

Vendég

205-ös szoba
Jae Jin érkezése és az azutáni reggel

Imádom, hogy kétágyas szobában lakhatok, és a szobatársam nem más, mint Jae Jin. Jelenleg nincs itt, szóval egyedül ücsörgök az ágyamon, de hogy miért is olyan jó, hogy nincs más a szobában rajtunk kívül? Mert így nem baj az, ha a cuccaink szanaszét van; nem zavar más a tanulásban, meg kényelmesebben elférünk. Mondjuk igazán megjöhetne már a szobatársam, mert ez a magolás nem az én asztalom, ráadásul semmit nem fogok fel belőle. Tényleg nagy fába vágtam a fejszémet, mikor erre a szakra jelentkeztem, de amennyire nehéz és érthetetlen számomra, annál izgalmasabb is. Csupán meg kéne találnom azt a pontot az egészben, ami a lényeg. Mert hiába mondják azt a proffok, hogy minden információ fontos, eddig nem úgy jött le, hogy az atomok szerelmeskedése bármikor is a hasznomra lehet az élet során. Vagy majd pár félév múlva? Kitudja.
Az idő haladt, Jae Jin pedig sehol nem volt még. Sóhajtva csuktam be a könyvemet, és dobtam odább, majd léptem le zuhanyozni. Csak nem haragszik meg, amiért nem várom meg, de álmos vagyok… A forró fürdő után bebújtam az ágyamba, és abban a pillanatban be is esett a szobatársam. Vagyis inkább rám, mert már dőlt is az ágyamra, de nem zavart. Mosolyogva öleltem magamhoz, hagytam hogy kényelembe helyezze magát, és mire reagáltam volna a mondatára, már aludt is. Kimásztam mellőle, de csak azért, hogy levegyem róla a cipőjét, meg a felesleges ruhákat –az alsója maradt–, és visszabújtam mellé-alá. Nekem se kellett sok idő, máris álomba merültem.

Reggel kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Nem csodáltam, hiszen Jae Jin súlyával kellett megbirkóznom, mert bár sokszor aludtunk együtt, odáig még nem fajult az egész, hogy teljesen maga alá gyűrjön. Lábaink össze voltak kulcsolódva, de ha ez nem lenne elég, hát… más is kellemetlen helyzet hozott. Szerencsére Jae Jin még nem kelt fel, így minden erőmmel azon voltam, hogy kiügyeskedjem magam mellőle. Nem kellene ilyen állapotban meglátnia.

Vendég

You turn me inside out

Nincs más, csak a sötétség.
A fojtogató sötétség, amiben még a saját orráig sem lát el. Aztán egy apró fény valahol a távolban, ami egyre közeledik, és egyre nagyobb lesz. Jae Jin pedig csak áll semmi közepén, és vár valamire; talán arra a fénypontra, talán másra, azt még ő maga sem tudja, de a fehérség hamar elér hozzá, és egy ajtót pillant meg. Eleinte hezitál, de végül ujjai mégis a kilincsre fonódnak, s belépve a vörös faajtón az első, amit meglát, az Minho. Mosolyog rá, és a kezét nyújtja felé, hogy beljebb húzza a hálószobába; de nem is kell őt húzni, megy magától is. Nem is csodálkozik ezen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, mintha Minnie mindig is így viselkedne. Hagyja magát, mint egy rongybaba, úgy mozgathatja őt a másik szavak nélkül is, s mire feleszmél, már a hatalmas franciaágyon fekszik, a barátja pedig felette támaszkodik. De csak néhány pillanatig marad gí, hamar Jinnie csípőjére nehezedik, közelebb hajol hozzá, és...
... És akkor a hálószoba a hatalmas franciaággyal eltűnik, helyét a már jól ismert kolesz szoba veszi át, a helyzetük is száznyolcvan fokos fordulatot vesz, tekintve, hogy most már a kisebb az, aki alatta fekszik. Pontosabban próbálkozik kimászni alóla. Ennek pedig az az eredménye, hogy Ahn Jae Jin halk nyöszörgés kíséretében ébredezni kezd. Először nem is tudja hol van, csak annyit érzékel, hogy ez biztos nem az ő ágya. De hogy is került ő MinHo felségterületére?
A tegnapi nap igen hosszadalmas volt a friss egyetemista számára, a húga és az állatkert teljesen leszívta minden energiáját. És amikor végre hazaért, az ajtóhoz legközelebbi ágyat nyilvánította ki ideiglenes alvóhelyének, ami pedig éppenséggel szobatársa tulajdonában áll hivatalosan. Ez persze nem lenne olyan meglepő, hisz már elég régóta ismerik egymást, és az évek alatt nem egyszer előfordult már hogy együtt aludtak; ez számukra már olyan, mint a lélegzés, teljesen természetes dolog. Na de akkor miért is akar a másik szabadulni tőle? Hétvége van, még csak órákra se kell sietniük, nyugodtan lustulhatnának még, meg egyébként is... Olyan kényelmes most így; Jin számára legalábbis mindenképp, hogy a másiknak az-e hogy az óriás teljes testsúlyával ránehezedik, az már nem olyan biztos. De hát ezt már nem hagyja annyiban. Bármennyire is fáradt, annyira éber már, hogy karjait és lábait szinte automatikusan fonja a másik köré halk nyöszörgések közepette, és ismét teljesen maga alá gyűrje. A szemét persze még nem nyitja ki, ahhoz még nem érzi az erőt magában.
Legalábbis még néhány másodperc erejéig. Akkor azonban a nagy mocorgás közepette megérez valamit, amit igazán nem kéne éreznie; mert az egyszerűen lehetetlen. És egyből kipattannak a szemei, hatalmas barnáival a másik tekintetét keresve próbál magyarázatot keresni. És teljesen ledermed.
- Öhm... Minho...? - hangja igazán bizonytalanul cseng, de a döbbenettől még néhány pillanatig nem mozdul. És akkor is, mint a szélvész ugrik ki az ágyból. Ami jelen pillanatban annyit tesz, hogy a lába beakad a takaróba, és a földre esik. Felszisszen, ahogy a feneke igen csak közeli barátságba kerül, de ez teljesen elhanyagolható amellett, amit érzett az előbb, meg amit lát is abban a pillanatban, hogy lenéz.
Ez egyszerűen nem lehet... És mégis? Na de mitől? Aludtak már máskor is együtt, és akkor ilyen problémája soha nem volt - és egyébként biztos abban, hogy a másiknak sem. Akkor miért pont most? Talán amiatt az álom miatt? Vagy Minnie miatt? Ezt ő maga sem tudja megmondani. De hogy a másik észre ne vegye, gyorsan felhúzza a lábait, próbálva szemkontaktust létesíteni az ágyon heverővel.
- Izééé... Ugye ez nem az, amire gondolok?

TAG: Minnie <3 WORDS: ###

♛ Ames

Vendég

Számtalanszor aludtunk már egy ágyban, sőt különféle pozíciókban, amik között testi érintkezés is volt, de akkor ilyenre nem volt példa, mint a mostani alkalomkor. Eléggé megviccelt a sors, de próbáltam kiszabadulni, még mielőtt Jae Jin felébredne. Az egyik lábamat már sikerült kiszabadítanom a lábai közül, karját óvatosan átpakoltam a másik oldalra, és már húzódtam is volna ki, mikor újra alá kerültem. Nyöszörgéséből ítélve ébredezni kezdett, az orvtámadás pedig gyors és váratlan volt. Ez egyáltalán nem segített a helyzetemen, de mivel a hátamon feküdtem, ő pedig hassal volt rajtam… Hát, amit megéreztem, egyben kellemes és kellemetlen is volt. Rögtön rákvörössé váltam és izzadni kezdtem. Hogy emiatt, vagy emiatt is pattantak ki a szemei, azt nem tudom, de kérdése nem jutott el hozzám… Csak zavartan néztem rá, Jae Jin pedig rögtön menekülőre fogta. Ennek az lett az eredménye, hogy leesett az ágyról, és amint eltakarta magát, már biztos voltam abban, hogy mit éreztem. Én se voltam figyelmetlen, a másik takaróval szintén homályba borítottam, amit kellett, és úgy néztem a szobatársamra.
– De… azt hiszem az, amire gondolsz –halkan motyogtam, egy sóhajt követően a választ, és néztem a szemeibe. Miért? Tettem fel magamban a kérdést, amire a választ nem fogom tudni megtalálni. Soha nem tudtam rá úgy tekinteni, mint a páromra, hogy ezt kellene éreznem, és egy bizonyos testrészem kimutassa ezt az érzést. Félreértések elkerülés végett, nem azt mondom, hogy nem vonzó srác, csak tudjátok, szinte vele nőttem fel, és fura lenne számomra úgy tekinteni rá. Nem mondom, hogy nem menne, csak… csak nem egyik percről a másikra. Az viszont roppantul kíváncsivá tett, hogy neki miért is… szóval miért is lett merevedése. Nyíltan rákérdezni viszont nem merek, mert félek a választól, akármi is lenne.
– Sa… sajnálom Jae Jin… Nem tudom, hogy miért… szóval, érted. –Reménykedtem, hogy ebből megérti, hogy miért is kértem tőle bocsánatot, és nem fogja kimondatni velem az egészet. Viszont az ágyról nem mozdultam, mert még egyáltalán nem volt biztonságos a helyzet.

Vendég

You turn me inside out

Ez így nem jó. De nagyon nem. Ez mégis hogy, és miért? Ilyen még soha nem fordult elő vele az évek alatt, ióta ismeri a srácot. Persze álmodott már ilyet, vagyis ehhez hasonlót, és nem is ez volt az első alkalom, hogy együtt aludtak; de ilyen kellemetlen helyzetbe még sosem keveredett. Épp ezért próbálja minél előbb menekülőre fogni a dolgot; igaz, úgy nagyjából csak az ágy lábáig jut, ahol halk puffanással ismerkedik meg közelebbről is a padlóval, hála Minnie hatalmas takarójának. És csak zavartan pislog fel rá, mert nem akarja elhinni, hogy tényleg azt volt ott, amit érzett. Az nem lehet. Egyszerűen lehetetlen. Vagy csak a véletlen műve? Hisz bárkinél előfordulhat ez, főleg az ő korukban reggelente, biztos csak valami véletlen, hogy pont most, és pont velük. Kettejüknek egyszerre. Erre más válasz nincs. Nem lehet.
Mégis eléggé zavarba ejtő, hogy pont velük történik ez meg, már csak JaeJin helyzetéből is kiindulva. a másik mondjuk biztosan hamar túltenné magát ezen az egészen, de Jinnie agya valószínűleg még hetekkel később is csak ezen tudna kattogni, ha nem tesz pontot az ügy végére úgy nagyjából most azonnal. Viszont ha az ember fia köpni.nyelni nem tud, úgy elég nehéz bárminek a végét is megtalálni; azt az egy árva mondatot is alig tudta kinyögni, szóval minden bizonnyal elég nehéz lesz ezt letudni, ha Jinnie-n múlik. De addig is a lábait felhúzva próbálja takarni AZT, bár ő is tudja, hogy ennek egyértelműbb módját koránt sem választhatta volna.
- Ez nem... nem lehet. Még mindig álmodom...? - és hogy bebizonyosodjon róla, hogy ez bizony a rideg valóság, egy hatalmasat csíp a felkarjába, amitől még a könnye is kicsordul. És nem tudja, hogy ettől örüljön, vagy sírva szaladjon el.
Igen, talán ő lenne a legboldogabb ember a Földön, ha a titkos érzelmeit, amiről a srácon kívül csak Han Hyun Jae tud, viszonzásra kerülnének. Bár mélyen ő is tudja, hogy ez egy reménytelen gondolat, de hát a remény hal meg utoljára, nem? Nem is lett volna szabad beleszeretnie, ez csak úgy megtörtént. Igaz, nem első látásra, ahhoz kellett még egy halálközeli élmény is, és egy teljesen átázott Minnie, de végül csak belopta magát MinHo ennek az óriásnak a szívébe. Észrevétlenül lopódzott be, és már csak akkor vette ezt észre, mikor már késő volt; mikor már visszavonhatatlanul elfoglalta jól megérdemelt helyét. Akkor persze már mondhatni legjobb barátok voltak, így még maga is meglepődött, mikor tudatosult benne ez az egész. És azóta tartogatja magának, mert nem akarja elrontani ezt a tökéletes valamit, ami így is megvan kettejük között. És mint tudjuk, a barátzónából nincs kiút, mi felfele vezet.
- Azt hiszem, én... Mennem kell... - igen, inkább fejvesztve menekül, minthogy szembe nézzen a problémával. Pontosabban csak nagyokat botladozva, gyakorlatilag négykézláb jut el a fürdőig, mert ha ötször nem, akkor egyszer sem csúszik meg azalatt a három méter alatt, amit meg kell tennie a helyiségig. Ott aztán az ajtó hangosan csapódik, hogy ő maga a fa szerkezetnek dőlve sóhajtson fel. És csak ezután szólal meg, elég hangosan ahhoz, hogy a másik is meghallja.
- Minnie... Bocsi az előbbiek miatt...
igen... a reményhal meghalt...

TAG: Minnie <3 WORDS: ###

♛ Ames

Vendég

Álmodna? Nem. Már mondtam volna neki, mire karjába csípett. Erre muszáj volt kuncognom, mert akármennyire is kínos a helyzet, mégis csak vicces. Az élet szeret megtréfálni embereket, és ma úgy döntött, hogy a két szerencsétlen áldozata mi leszünk. Nem ez az első alkalom, hogy merevedésem lett, de Jinnie közelében igenis ez volt az első. El is iszkolt egy idő után, mire értetlenül pislogtam utána. Csupán a fürdőig jutott, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mert elsőnek azt hittem, hogy a szobából akar menekülni. Ruhát viszont nem vitt, szóval tuti égett volna még egy sort, ha valakivel összefut a folyosón. Kínos lenne számára, nagyon sajnálnám emiatt. Ennek az egésznek viszont pontot kell tennünk a végére, mert személy szerint nem szeretem, ha megbeszéletlen marad a dolog. Vagy lehet, hogy ebben az esetben az lenne a jobb megoldás? Közben odamásztam én is a fürdő ajtajához, és hátamat nekivetve ültem a földön. Jinnie abban a pillanatban szólalt meg, mire elmosolyodtam.
– Nincs semmi gond… Ugyanannyira hibás lehetek ezért, mint te, de hé… –fejemet közben az ajtónak döntöttem, és a plafont kezdtem el bámulni. – Ez természetes dolog, nem? Már mint máskor is volt, hogy az történt. Igaz, hogy együtt ez volt az első, de szerintem csak idő kérdése, és amúgy is megtörtént volna… –Hangom a végére elhalkult, és nagyot nyelve pislogtam, nézve azt a pókhálót, ami az egyik sarokban pihent. Ez így kimondva nem hangzott olyan jól, mint gondoltam, de egy biztos: nálam már nincs veszély állapot, remélhetőleg Jinnie-nél sincs. Megfordultam, s térelve az ajtó előtt koppintottam rajta kettőt. – Gyere ki… kérlek… A karjaimban akarlak tudni. –Magam sem tudom, hogy miért mondtam ezt neki. Talán az ébredés még nem ment végbe, és szeretem, mikor közel van hozzám a reggeli idők alatt. Alvásnál megszokott, hogy hozzá vagyok bújva, meg az ébredésünk utáni pillanatokban is, de most olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy kezd megmutatkozni a hiány. Ha kinyitotta az ajtót, bemásztam mellé a fürdőbe. Karjaimat nyaka köré fontam, és magamhoz húztam egy ölelésre. Egy jó tíz percig szorítottam magamhoz, aztán meguntam és én bújtam oda hozzá.
– Mi lenne, ha ma nem mozdulnánk ki a szobánkból, hmm? –Kíváncsi tekintetemet egyenesen szemeibe fúrtam, kezem magától mozdulva került csípőjére. Csak most realizáltam, hogy mennyire is magával ragadó a tekintete, és valamiért nem is akarok szabadulni tőlük.

Vendég

You turn me inside out

Ha valaki azt mondja neki tegnap, hogy reggel egy szál alsóban fog menekülni a szobatársa elől, egyenesen a fürdőbe, akkor minden bizonnyal jól köberöhögte volna. Most viszont szinte teljes zavarban, és döbbentségben, mintha csak kergetnék fut be az említett helyiségbe, hogy Minnie ne lássa őt. Se azt a zavaró tényezőt, ami ott lent van, se a zavarát. Mert amennyire a másik hamar túltette magát ezen, olyannyira nem képes erre Jin. És jobbnak látja, ha egy kicsit egyedül van. még ha ez csak annyit jelent, hogy csupán bezárkózik a fürdőbe. Átfutott egyszer ugyan az agyán, hogy talán messzebb kéne mennie, ki az ajtón és mondjuk a folyosó végén lévő mosókonyhát kéne befoglalnia, de ezt az ötletet már akkor elveti, mikor épp csak elindul. Tekintve, hogy nem kapta fel a tegnapi gönceit, gyakorlatilag majdhogynem pucéran kellene átvágnia a folyosón. És hát nem akarja megkockáztatni, hogy nevetség tárgya legyen, így most beéri a fürdőszobával is.
- Persze ez... természetes és... Bárkivel megtörténhetett volna... Teljesen természetes, ugye? - mintha csak valami megerősítésre várna, hangja olyan zavart, és elveszettnek tűnik. De ha természetes, akkor... akkor miért áll még mindig fent a veszély, és miért nem múlt el? Hiába próbálkozik elterelni a gondolatait, hogy lenyugodjon, az nem sikerül. Igen, ez természetes, máskor is előfordult már, és tényleg csak idők kérdése volt, hogy ez egyszerre következzen be. nincs ebben semmi szégyellni való, ugye? Akkor mégis miért habozik Jinnie, mikor az ajtó túloldalán álló be akar hozzá jutni. Először nem akarta beengedni. Végül mégis elfordítja a kulcsot a zárban, és arrébb húzódik, hogy be tudjon a másik jönni. Automatikusan bújik hozzá közelebb, amint megöleli, mert mi tagadás, neki is hiányzik a szokásos reggeli összebújás, már amikor este lusták átmászni a saját ágyukba és a másiknál alszanak. Már nem is nagyon zavarja őket, hogy ilyenkor egymást ölelve ébrednek fel, hisz már az egyetem előtt is voltak olyan napok, amikor egymásnál aludtak, és akkor is pont ugyanez volt. Mármint hogy összebújtak, mert nem volt elég nagy az ágy kettejüknek.
És most nem is szól semmit, csak csendben bújik hozzá; igaz, ez cseppet sem segít a kis gondján, ami még mindig fennáll, így a szokásosnál kicsit lazábban öleli, mikor a másik bújik hozzá. Nem akarja, hogy észrevegye.
- Azt hiszem... Ez egy remek ötlet... - mosolyodik el halványan, ahogy tekintetét Minho-éba fúrja, és már nem is akarja elereszteni. Legalábbis addig, míg csípőjén meg nem érzi a kezét; akkor kénytelen lepillantani oda, hogy aztán egy nagyot nyelve szólaljon meg ismét.
- Minnie, ezzel... Ezzel igazáén csak rontasz a helyzetemen... - és maga sem tudja miért, de kissé eltolja magától a fiút, annak reményében, hogy a kis távolság majd segít neki lenyugodni. Bár ha az ajtó, ami pár perce még közöttük volt nem használt... Ez sem fog

TAG: Minnie <3 WORDS: ###

♛ Ames

Vendég

+16-os tartalom fellelhető

Felfoghatnám a reggeli szokásos dolognak, hiszen ez a reakció teljes mértékben hozzátartozik a természethez. Mégis úgy éreztem, hogy valamivel tovább tartott a dolog, mert Jinnie a közelemben volt. A sok együttalvást megszokhatta volna már a testem, de azért bevallom, hogy az álmom is eléggé… olyanra sikeredett. Talán amiatt is, mert este egy fáradt Jinnie-t vetkőztettem le, és ahogyan kezeimmel végigsimítottam az oldalán… ejj. Akkor sem értem. Hiszen láttam már egy szál alsóban, sőt egyszer anélkül is, de ezt ő nem tudja. Azóta megbabonáz a látványa, szóval… talán megvan minden okom arra, hogy merevedésem lett. S ami csak nagy erőfeszítések árán lett nyugalmi állapotú.
– Igen. –Egyszerű válasz, mert én annak tartom az egész kis incidenst. Természetes dolognak, bár szerintem az érzéseim is közrejátszottak az egész dologban. Szerencsére Jinnie beengedett magához a fürdőbe, és abban a pillanatban, mikor becsuktam az ajtót, öleltem magamhoz. A megszokás, a reggeli rituálé, és a hiányérzet miatt öleltem úgy, mint még soha. Pedig minden nap találkozok vele, minden nap érinthetem, és ölelhetem, de azok baráti gesztusok. Ez meg nagyon másnak hat, mert miután elengedtem, arcomat nyakába fúrtam, és minden porcikámmal próbáltam közelebb kerülni hozzá. Az ötletemet elfogadta, amire megeresztettem egy mosolyt is. Semmi kedvem kimozdulni innen, ha vele lehetek, és tuti biztos, hogy ki fogunk találni valamit, amivel elüthetjük az időt. S mivel elmerültem a tekintetében, azt se vettem észre, hogy kezem a csípőjén van. Ellenben vele, mert eltolt magától, így egy kicsit zavartan húzódtam el, de szemeimmel végigmértem, és tekintetem megállapodott odalent. Egy picit néztem csak, aztán felemeltem a fejem és alsó ajkamba harapva néztem rá.
– Szeretnéd, ha segítenék rajta? –Próbáltam viccesnek hatni, és vigyorom is ezt tükrözte. Talán ezzel megnyugszik ő is, de igazából hangomból az őszinteség és a kíváncsiság is kicsengett. Esélyesebb, hogy nemet fog rá mondani, mert miért hagyná, hogy könnyítsek rajta, mikor simán kizavarhatna, és megtehetné magának? Viszont mozdultam, mert valami belül ösztönzött arra, hogyha már ezt okoztam neki, akkor valami nem stimmel vele. Közelebb bújtam hozzá, jobb kezemet egyenesen rátéve arra a bizonyos pontra. Lehet, hogy ki fog akadni rajta, lehet, hogy engedni fogja, de ennél kínosabb már nem lehet a napunk, nem igaz? Végigsimítottam odalent, végig Jinnie szemeibe nézve, és nagyon is láthatja, hogy nem elviccelni akarom az egészet.
– Komolyan gondoltam amúgy, nem viccelek… –S hogy ezt tényleg komolyan vegye, kezem már besiklott az anyag alá, és immáron szabadon hozzáférhettem… Na meg, hogy ne legyen ideje gondolkodni, közel hajoltam hozzá, hoz ajkait nézve, hogy szemeibe fel, de mikor már egy centi se választott el szájától; megcsókoltam. Igen, kezdeményeztem egy csókot vele, és nem tudom, hogy miért. Vagyis jól tudom, illetve nem… érzések kavarognak bennem, de basszus már: egy boxeralsós, merevedés plusszal lévő Jinnie van előttem. Jó, hogy elborít a rózsaszín köd, és nem tudom mit cselekszek, csak azt remélem, hogy nem fog most azonnal itt hagyni, és szobát váltani. Azt viszont tudom, hogy egy pillanatra sem szakadtam el ajkaitól, és kezemet sem húztam ki alsójából. Csak akkor, ha ellökött.

Vendég

You turn me inside out

//And some +16//

Igen. Hát persze, hogy teljesen természetes a dolog. Máskor is megtörtént már velük, Jinnel legalábbis, így tényleg már csak idők kérdése volt, hogy akkor is sor kerüljön rá, mikor épp hulla fáradtak ahhoz, hogy átmásszanak a saját ágyukba. De ez így... Teljesen zavarba ejtő a colos számára, már csak az álma miatt is. És teljesen biztos benne, hogy az is rásegített erre az igen kényelmetlen helyzetre, és nem csak az, hogy reggelre szinte teljesen maga alá gyűrte a szobatársát. De hát ez náluk már szinte teljesen megszokott volt. Az évek során teljesen hozzászoktak, és természetesnek számított, hogy néha együtt alszanak - olyankor még Jinnie is hanyagolta azt a hatalmas plüssmacit ott az ágya sarkában ücsörögve, és boldogan, teljes lelki nyugalommal ölelte át legjobb barátját. Mert ő már beletörődött abba, hogy Minnie nem tekint rá másképp, mint a barátjára, akit egyébként fura módon eleinte utált, legalábbis... Hogy érezhet az ember az iránt, aki - noha nem szó szerint, de képletesen - segédkezett anno megszívatni a kis Shin Min Ho-t, ami majdnem tragikus véget ért. Az már más kérdés, hogy aztán ő volt az, aki meg is mentette, de hát egy jó cselekedet nem feltétlenül ellensúlyozza a rosszat. Ahhoz idő is kell.
És talán ez idő alatt kicsit át is estek a ló túloldalára; már ami JAeJint illeti, Minnie-ről nem tud, vagyis inkább nem akar nyilatkozni. Épp ezért nem is mondta még el neki, hogy nem épp csak barátként tekint rá. Mert fél... Fél hogy ezzel talán még a barátságát is elveszítheti, és hogy esetleg több is lehetne köztük... na arról végképp lemondhatna. Na de most? Egyre jobban biztos abban, ahogy telnek a percek, és ő öleli a kisebbet, hogy nem titkolhatja tovább. Talán... Minden rendben lesz ezután is, ugye...? Rendben kell lennie...
- Hogy mi? Ne szórakozz velem Minnie... Kérlek... - és szinte már hisztérikusan nevet fel, amint meghallja a kérdést, de válaszolni nem tud rá. Nem akar. Nem is tudja, mi lenne most a jó válasz. Ha az ösztöneire hallgatna, rögtön rábólintana, hisz nem ez volt az, amire mindig is vágyott? Vagyis... Nem pont ez, de ez már egy jó út afelé. Na de a józan esze még mindig erősebb az ösztöneinél; és az azt súgja neki, hogy ne... ezt nem lenne szabad. Mert mi van, ha MinHo tényleg csak viccelt. A vigyora ezt tükrözi, de a hangjából mégis valami komolyságot hall ki Jin, és ez teljesen összezavarja. És nem tudja, mi lenne a helyes válasz. De hát nem is kell ezen sokat gondolkoznia, Minnie megadja rá neki a választ, amitől szinte azonnal egy hangos sóhaj hagyja el ajkait, ami egy nyögésbe csap át, mikor keze már nem csak az anyagon keresztül érinti őt.
- Shin Min Ho... Te teljesen nem vagy... normális... - és egy újabb elfojtott nyögés, ahogy az alsó ajkába harapva próbálja visszafogni magát, hogy ne teperje le. Mert igen, ezzel most Minnie pontosan ezt érte el, pontosan ezt a reakciót váltotta ki belőle, mégsem tesz semmit. Még a szeme is kikerekedik, mikor az ajkait megérzi a sajátjain, és egy pár másodpercnek el kell telnie, mire viszonozza is a csókot, és el is mélyíti azt. És örömében felnyüszít és el sem akarja hinni, hogy ezt tényleg nem álmodja. Márpedig egészen biztos abban, hogy ez nem álom. Ennek ellenére mégis ő az, aki megszakítja a csókjukat, de nem húzódik el tőle, csak a homlokának támasztva sajátját pislog le rá félig behunyt szemekkel, miközben kezei már Minnie csípőjén pihennek.
- Ha... Ha ez csak valami rossz tréfa akkor... Akkor kérlek most hagyd abba... - nagyon halk, szinte alig lehet hallani, de hangjában még így is érezhető az enyhe kétségbeesés. Mert ő tényleg azt akarja, hoyg ez ne csak valami rosszízű vicc legyen...

TAG: Minnie <3 WORDS: ###

♛ Ames

Vendég

+18!

Saját magamon is meglepődtem, mikro felajánlottam Jinnie-nek a segítségemet. Jobban mondva azt, hogy könnyítek rajta. Barátok vagyunk, de ilyet akkor sem szoktak felajánlani egymásnak. Jobban mondva, én már nem tudom, hogy mit érzek pontosan iránta, bármennyire is azt mondogattam, hogy nem tudnék többet érezni iránta. Talán az az incidens döbbentett rá, hogy akármennyire is bunkó volt, mérlegelni tudta a helyzetet, s megmentett. Még akkor is, ha igazából közvetetten volt érintett. Azóta se tudja Hyung kivételével senki sem, és azt is csak a srác tudja, hogy érzéseim Jinnie felé, hogy is mondjam… nem egyértelműek. Viszont pontot akartam tenni az ügy végére. Tudni akartam, hogy ő mit érez, és a kérdésem talán segít benne. Illetve lépéseim is, de már semmiben nem vagyok biztos.
– Dehogy szórakozok veled Jinnie, és nem vagyok hülye. Pontosan tudom, hogy mit cselekszek, de ha nem akarod, szólj… Nem kényszerítelek. –S ez így is volt. Kezem csupán merevségén pihent, bár ezzel nem azt sugalltam felé, hogy sok választása van. A kíváncsiságon kívül, a kavargó érzések is motiváltak cselekedeteimben, amik percről-perce kezdtek inkább stabilak lenni. Kis idő eltelte után, meg is csókoltam, ami meglepetésemre viszonzott. Igaz, hogy nem azonnal, de megtette. Kiélveztem a helyzetet, finoman tépve alsó ajkát, de mikor elszakadt, és homlokát az enyémnek döntötte, halvány mosollyal néztem a szemeibe.
– Ilyesfajta tréfát soha nem űznék veled, erre megesküszöm. –Kezeit megpillantottam a csípőmön, amire beharaptam alsó ajkamat. Az érzéseim abban a pillanatban cövekeltek le, és rájöttem: többet érzek iránta, mint barátság. Szeretem őt, de nem vallanám be neki. Nem, mert félek, hogy emiatt megszakad a kettőnk közötti kapocs, mert nem látok a fejébe; csupán kezemben érzem ékes bizonyítékát annak, hogy ő is érez valamit irántam. Vagy nagyon félreértem a helyzetet, és csak azért merev még, mert fogom. Mindegy is, mert ha már úgymond elkezdtem, és ha hagyja, akkor be is fejezem. S nem kényszerből, hanem mert szeretném. Ezért is távolodtam el tőle egy kicsit, hogy boxere szélét megfogva, lassan húzzam le róla az anyagot, ezzel szabaddá téve büszkeségét. Kezemmel végigsimítottam előbb a hasán, majd oldalán, végül ujjaimat merevsége köré fonva kezdtem el gyengéden kényeztetni, s ajkaimat ismét az övéihez tapasztottam.

Vendég

You turn me inside out

18+

Még a legmerészebb álmaiban sem tudta volna elképzelni, hogy ez egyszer megtörténhet a valóságban is. Persze, néha fantáziálgatott róla unalmas óráiban, vagy épp akkor, mikor lusták voltak este visszamászni a saját ágyukba, esetleg még álmodott is ilyenről; mint a mai éjszakán is. De soha nem hitte volna, hogy esetleg, akár csak egy pici esélye is van annak, hogy Minho viszonozná az érzéseit. Már csak azért sem, mert az egész kapcsolatuk eleve úgy kezdődött, hogy gyakorlatilag Jinnie volt a kitalálója annak a viccnek, ami majdnem a Törpi halálát okozta. Igaz, végül ő volt az, aki kihúzta a jéghideg vízből, de ez mit sem változtat azon, hogy gyakorlatilag majdnem megölték. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy akkor még csak kis buta, tizennégy éves kölykök voltak, és csak egy ártatlan viccnek szánták az egészet, ami balul sült volna el, ha nem lett volna Jaejinben semmiféle aggodalom az egész miatt.
És már azt is csodának tartotta, hogy Minnie megbocsátott neki, és gyakorlatilag legjobb barátok lettek. Shin Minho, egy gazdag és befolyásos cég egyik örököse, és Ahn Jaejin egy névtelen kis család zenészpalántája. Így utólag belegondolva talán még jó is, hogy az történt, ami, hisz máskülönben talán most nem ülnének itt, a fürdő hideg csempéjén. Igaz, akkor nem is kéne a colosnak ez elé a roppant kínosnak tűnő beszélgetés elé nézni. Mert hát az egy dolog, hogy reggeli merevedése van; bárkivel előfordulhat, és már vele is nem egyszer megfordult. A probléma ott kezdődik, hogy a másik félnek is ugyanez a gondja akadt. Talán csak véletlen egybeesés, de az biztos, hogy Jinnie-nek az álma, és a tudat, hogy a kisebbel együtt aludt, sokat segítettek ezen apró probléma előhozásában és megtartásában, ugyanis még mindig nem akar szűnni. És az, hogy a másik itt van mellette, mert engedte bejönni mellé, és még át is öleli, talán csak ront a helyzeten.
És mikor Minho keze becsúszik az alsójába, még a lélegzete is elakad. Tényleg először azt hiszi, hogy még mindig álmodik, mert ez egyáltalán nem lehet a valóság. De mikor meg is csókolja, szemei egyből kipattannak, és a döbbenet miatt csak egy pár pillanat múlva képes arra, hogy viszonozza is a csókot. És a fiatalabb szavai is azt tükrözik, hogy tényleg ez a valóság. És ez most tényleg megtörténik vele. Mert Minho sosem űzne vele ilyen buta tréfát. Ennyire már ismerhetné. De mégis, annyira hihetetlen az egész még mindig.
- Tényleg nem álmodom? - és kínjában még fel is nevet, ahogy a fiatalabb szemeibe néz. És ezt talán még vagy ezerszer meg is fogja kérdezni, míg teljesen biztos nem lesz abban, hogy ez nem álom, hanem a rideg valóság. Ami ez esetben nem is rideg, sokkal inkább boldog, ami miatt a srác ajkait egy egy boldog nyüszítés is elhagyja. - Ne is, mert akkor... Akkor nem tudom mit csinálnék... - ha csak egy rossz vicc lenne... De hisz ismeri már eléggé a másikat ahhoz, hogy tudja, ilyenekkel sosem szórakozna, mert azzal tényleg belegázolna a lelkébe. És akár a kapcsolatuk is elveszhet miatta, ami egyelőre még sziklaszilárdnak tűnik. Na de ezek után...?
Ajkát beharapva fordítja el tekintetét, mikor a hideg ujjak lehúzzák az alsóját, majd végig is simítanak testén, végül elérve céljukat. Még egy apró nyögés elhagyja ajkait, mikor a vékony ujjak körbefonják büszkeségét és elkezdenek dolgozni rajta. Ajkaitól pedig egy pillanatra sem szakad el, s közben keze a másik köré fonódik, hogy a saját tempójára, egy gyorsabbra kényszerítse azt. Így persze nem kell sok, hogy Minho kezére élvezzen. Már eleve a tudat, hogy kinek a puha ujjai fonódnak merevsége köré, teljesen elveszi az eszét, így már nem kell sok, hogy vége is legyen. Soha nem gondolta volna, hogy ez a valóságban is megtörténhet, és nem csak a képzelete szüleménye az egész.
- Minnie... - nem is tudja, hogy mit mondjon, de a mosolyt már szinte semmi nem tudná lemosni az arcáról. És csak a másik szemeibe néz, míg igyekszik visszaszerezni a lélekjelenlétét.
És hirtelen azt sem tudja hol van, vagy hogy egyáltalán ki ő.

TAG: Minnie <3 WORDS: ###

♛ Ames

Vendég

+18!

Álomba illő képek és pillanatok, amik áttörtek a valóságba. Ha ezt valaki látná, tuti nem hinne a szemének, és valljuk be: én se hittem el egy pillanatig, hogy ez valóban meg fog történni. Az, hogy itt ülök a fürdőben JaeJin büszkeségét fogva… hát tényleg csak az álmaimban játszódott le a jelenet. Valószínűleg a másik se hitte el, hogy ez történik vele, és ezt az is bizonyítja, hogy elég sokszor rákérdez a dolgokra. Nem hibáztatom érte, a helyében ugyanígy reagáltam volna, de igyekeztem minden egyes alkalommal megnyugtatni, hogy ez nem játék, és semmi hátsószándék nincs benne. Ráadásul magamnak is hazudnék, ha nem tetszene a látvány, és a helyzet. Számtalanszor láttam már őt boxeralsóban feszíteni, de azért nem úgy, hogy tökéletesen kirajzolódott volna a merevsége. Most mégis láthattam, sőt már többnél is tartok, ugyanis az anyag sem fedi tovább, és ujjaim között tudhatom. Egy utolsó megerősítés kellett csupán, és ajkaim a másikéra tapadtak, közben dolgozni kezdtem odalent is. Ügyetlenül, de mikor megéreztem Jinnie kezét a sajátomon, már felbátorodtam egy kicsit. Hagytam, hogy diktálja a tempót, mert ő tudta, hogy neki hogy jó, és abban a sebességben folytattam a kényeztetését, amibe beállította a kezem. Meg is lett az eredménye, mert hamarosan élvezetét érezhettem a bőrömön, s még pár levezető mozdulatot is végeztem utána, mielőtt elengedtem volna. Alsó ajkamat beharapva néztem a szemeibe, aztán csak hozzábújtam, és az oldalát cirógatva próbáltam összeszedni a gondolataimat.
– Jó… jó volt? –Bukott ki belőlem a bugyuta kérdés, mert a kezemen van a bizonyíték. Mégis, jobb szeretném, ha ő is megerősítené ezt bennem, mert akkor nyugodtabb lennék, és tudnám, hogy esteleg a későbbiekben is becserkészhetem. Az idilli boldogságot viszont egy halk zene zavarja meg. Egyből felkaptam rá a fejemet, mert tudtam, hogy az én telefonom csörög. Kelletlenül másztam ki Jinnie öléből és hagytam el a fürdőt. Pár dühös mondatot hallhatott a szobatársam. Visszamentem hozzá, gyorsan rendbe szedtem magam, és szomorúan néztem le rá. – Mennem kell… Nagyapa találkozni akar velem, de sietek vissza, ígérem. –A halálnak volt kedve ehhez a találkozóhoz, de ha hívott, muszáj volt mennem. Még egy csókot váltottam vele, hogy megerősítsem benne az érzéseimet, és pár pillanattal később el is hagytam a szobánkat.