Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 I remember you ~ Hyunwoo x Woohee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kim Woo Hee
uni
uni
avatar

♠ Titulus : unbreakable girl
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : diák
♠ Előtörténet : ide tessék nézni
♠ Hozzászólások : 35

TémanyitásTéma: I remember you ~ Hyunwoo x Woohee   Pént. Szept. 16 2016, 23:28


ContentÚgy voltam vele, hogy borzalmas dolog történt velem, de nem élhetem le az életem azzal a tudattal, hogy nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy megpróbáljam újrakezdeni a dolgokat. Itt van ez a baba, aki nem tehet semmiről, ezért szinte nem is volt kérdés a számomra, hogy nem fogom elvetetni. Szörnyetegnek érezném magam ha megtenném, mert nem ő tette velem azokat a dolgokat, így ha megölném, csak rosszabb lenne az egész. Rájöttem, hogy vannak az életben olyan dolgok, amik talán okkal történnek, ezért biztosan nem véletlenül került a pocakomba ez a csöppség sem… Nem tehetem meg csak úgy, hogy végzek vele. Egyszerűen talán… Csak meg kell tanulnom nyelni egy jó nagyot, és úgy alakítani a dolgokat, hogy ne változtassam meg különösebben a sorsom.
Mina kanapéján ébredtem, eszembe sem jutott volna odamenni ahhoz a házhoz, ahova rendelték nekem a nagymamát, aki vigyáz rám. Nem értem, hogy miért dobtak ki, ha utána valahol mégis gondoskodni akarnak rólam… Mindenesetre a néni egészen kedvesnek tűnik, ugyanis minden alkalommal elutalja a számlámra azt a pénzt, amit a szüleim a gondozásomra adnak neki. Ebből bőven ki tudom fizetni a rezsi rám eső részét, illetve marad az albérlet további költségeire is, ételre, meg ilyenekre. A maradékot mindig félreteszem, már nem vásárolok magamnak csinos rúzsokat, vagy ilyesmit, mert… Most nem ez a legfontosabb, meg amúgy is van egy csomó sminkcuccom, kell a fenének még több, tíz év múlva is lesz még bőven szerintem.
Reggel a barátnőm kanapéján – ragaszkodtam hozzá, hogy itt aludjak – ébredtem, mert már be volt állítva az ébresztőm. Korán be akartam menni az egyetemre, hogy körbenézhessek, hogy legyen legalább egy órám erre, viszont már negyed ötkor fent voltam, mert hát, nos… Mostanában nem voltam valami jól, amiért nem is figyeltem oda magamra különösebben.
Amikor belenéztem a tükörbe szinte elszörnyülködtem azon az arcon, ami onnan nézett vissza rám. Gyorsan nyugtáztam magamnban, hogy oké, akkor most irány a fürdő, rendbe kell szednem magam, már amennyire ez lehetséges lesz.
A zuhany és az arcápoló szeánszom után már egy fokkal jobban mutattam, és amikor a tegnap kikészített, csinos ruhadarabokat vettem magamra, már majdnem embernek néztem ki. A hosszú, gesztenyebarna tincseimet megszárítottam és apró hullámokat csempésztem beléjük, ezek után meg csak egy leheletnyi sminket tettem fel, de valahogy… Megszaladt a kezem, és most több került az arcomra, mint amennyit általában szoktam használni. Azért ez mégis a nagy nap, nem? Hiszen egyetemista lettem, meg kell adnom a módját.
A táskámba dobtam egy jegyzetfüzetet, illetve elraktam két fél literes ásványvizet három almával meg egy banánnal, és már útnak is indultam.
A buszra felszállva azon gondolkoztam, hogy még soha nem jöttem így suliba, mindig sofőr cipelte a hátsómat mindenhova, de kifejezetten normálisnak éreztem magam tőle, ami tetszett. Biztos voltam benne, hogy az emberek is ezt látják: egy normális lány, aki utazik a buszon, mert suliba készül. Nem akartam most abba belegondolni, hogy ez a kép mennyire hamis, inkább csak feltettem a fejhallgatóm, hogy a kedvenc dalaimmal tereljem el a figyelmem. Ha nem nézek szembe vele, csak élem az életem, akkor egy idő után minden jó lesz. Nem depressziózhatok folyamatosan, attól semmi sem fog megváltozni, az elmúlt hetek történései ezt tökéletesen megmutatták számomra.
Leszállás után rögtön előkaptam a táskámból az órarendem és úgy gondoltam, hogy egy picit bejárom a hatalmas épületet, megpróbálom megkeresni a helyeket, ahol az előadások meg az óráim lesznek.
Viszont, a borzalmas tájékozódó képességemnek hála, szinte azonnal sikerült elvesznem. Nem tehetek róla, én sem vagyok tökéletes, így szinte biztos voltam benne, hogy ez eg fog történni.
A tengelyem körül forogva próbáltam belőni, hogy hol lehetek. Természetesen nem jutottam valami sokra, mert életemben először jártam itt, de mindegy, majd valahogy megoldom a dolgot, ha más nem, akkor keresek egy kedvesnek tűnő, szembejövő lányt, és majd az orra alá dugom a papírom, hogy segítsen már.
Pontosan így is tettem, egy picit lehúzódtam a folyosóról, hogy utat engedhessek az embereknek, és pont készültem lekanyarodni, amikor összeütköztem valakivel, aki hát nálam egy picit –eléggé – magasabbnak nézett ki, illetve erőteljesen fiúnak nézett ki.
Szinte azonnal hátrahőköltem, aminek következtében majdnem el is estem, de még épp időben sikerült megkapaszkodnom a másik karjában, így megúsztam az esést. Gyorsan el is húztam a kezem, és egy lépést hátráltam tőle, mert kellemetlenül érintett a közelsége. Igen, elég rosszul érzem magam ha közel van hozzám egy hím nemű lény, mert azért annyira nem vagyok jó, hogy mindent azonnal feldolgozzak, ezért néhány másodpercig lesütött szemekkel meredtem a földre, csak utána emeltem fel a fejem, hogy megnézhessem a tank arcát.
A szemeim szinte azonnal tágra nyíltak az ismerős vonások során, viszont egyáltalán nem értem miért… Most máshogy nézek ki… Talán nem ismerne fel, mégis mi a fenéért buktatom le magam egyből? Elég furcsa módon találkoztunk, ami most így utólag visszagondolva még kínosabb volt, és ennek a jele szinte azonnal ki is ült az arcomra némi pír formájában.
Újra rápillantottam, még szólásra is nyitottam a számat, de néhány másodperc gondolkozás után becsuktam. Mégis mit mondhatnék neki? Hogy sajnálom? Hogy nem akartam elfutni? Elég hülyén hangzana az tuti szóval… Inkább nem mondtam semmit, csak sarkon fordultam, hogy megint egy szó nélkül elmeneküljek. Még nincs elég önbizalmam, de ha majd egyszer talán lesz… Akkor bocsánatot kérek tőle ezért a viselkedésért.

Nasziaaaa<3

853 | nincs zene, elfogyott.:c | ruha
Made by Yuno


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Song Hyun Woo
uni
uni
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : SZNE tanulója
♠ Hozzászólások : 12

TémanyitásTéma: Re: I remember you ~ Hyunwoo x Woohee   Szomb. Okt. 08 2016, 18:01

to: WooHee

Don't afraid!

szavak ▪ gönc ▪ Szeretlek <3

Még épp hogy csak elkezdődött az egyetem, Song Hyun Woo máris tele van munkával. Pontosabban elintézni való papírokkal, és elkunyerálandó jegyzetekkel meg diasorokkal. És ha ez még nem lenne elég, Ő az egyetem mellet még dolgozik. Nem sokan vállalják ezt be, hisz ki bírna ki ennyi mindent hónapokon, éveken keresztül? Nagyjából úgy senki. De hát Hyun Woo sosem tartozott a teljesen normális emberek közé. Bár lehet, ez csak annak köszönhető, hogy a szülei, noha megtehették volna, sosem kényeztették el mindenféle vacakkal, már szinte gyerekkora óta meg kellett dolgoznia valamiért, ha valamit nagyon akart. Csokit akart enni? Akkor szépen elmosogatott. Vagy épp akart egy új játékot? Na hát annak már hosszabb távú követelményei voltak. És ahogy teltek az évek, végül már dolgozni is elkezdett; igaz, csak a gimnázium utolsó két évében, hisz a nagybátyja akkor vette meg azt az éttermet, ami a mai napig igen jól jövedelmez. Talán az elsők között volt, akit felvett oda, és mind a mai napig oszlopos tagja mind a szakácsoknak, mind a pincéreknek. Mi tagadás, most, hogy már van rengeteg segítsége, hisz a közelben lévő iskola szakács és pincér tanoncainak nagy részét ide küldik gyakorlatra, már jóval kevesebb szabadideje van. Legalábbis lenne, ha nem töltené azt a fennmaradó időt is tanulással.
Mi tagadás, a közösségi élete amúgy is a nullát súrolja az egyetemnek, és az étteremnek köszönhetően. Persze ő is el szokott néha járni a haverokkal buliba, és sörözni, de koránt sem annyit, mint az egyetemisták nagy része. Személy szerint ő tökéletesen megvan így is, nem kell neki a heti rendszerességű bulik, ahol hulla részegre ihatja magát, és esetleg egy idegen lány - jó esetben lány - lakásán köt ki, vagy épp fordítva. Talán mondhatjuk ezt családi ártalomnak is, de már gyerekkora óta felelősségteljességre nevelték, amibe nem igazán fér bele a rendszeres bulizás. Na nem mintha olyan nagyon sajnálná a dolgot, van egyéb dolga is, ami az esetek többségében igencsak leköti minden figyelmét.
Jelen esetben pedig gondolatainak kilencven százalékát az a karperec köti le, ami most is ott lapul a zsebében, várva, hogy gazdája ismét felbukkanjon. De hát ez elég lehetetlen dolog, már csak azért is, mert Hyun nem ismeri a lányt, akkor látta életében először, szóval akár még az is elképzelhető, hogy talán nem is Seoul-ban lakik, talán csak valami turista, és már rég messze jár. És soha nem fogja látni őt. Pedig azóta tölti ki a lány gyönyörű és igen csak rémült őzike tekintete a fiú gondolatait, mióta csak elszaladt, otthagyva őt, és a karperecet. De még reménykedik abba, hogy ismét összefut vele.
És mint ahogy az a mesékben lenni szokott, mint derült égből villámcsapás megy neki ismét valakinek. Nem figyelt, túlságosan is bele volt merülve a gondolataiba, ezért is nem tudta kikerülni a lányt, de annyira azért jók a reflexei, hogy utána tudjon kapni, nehogy elessen. még egy picit közelebb is húzza magához, arra az időre, míg újra biztosan nem áll a lábán. Tovább még ha akarná sem tudná tartani, hisz elég hamar elhúzódik tőle. És fél; érzi rajta hogy fél, vagy talán zavarban van. És már épp szóra nyitná a száját, hogy mondjon valamit, mikor a lány végre felnéz rá, és szó szerint a torkán akad a szó. Tisztán emlékszik azokra a rémült őzikeszemekre, semmivel nem tudná összekeverni. Főleg, hogy pont rá gondolt, mikor összeütköztek.
- Te... - csak ennyi, minden más, amit mondani akart, elveszett félúton, csak döbbenten mered a lányra. Hisz mennyi volt az esélye, hogy pont itt, az egyetemen futnak össze? Hát elég kicsi; és mégis... De mire HyunWoo feleszmélhetne, a lány ismét menekülőre fogja a dolgot. Na ezt már nem... Most biztos nem hagyja futni...
- Várj...! - kiált is utána, s rögtön meg is indul, s köszönhetően annak, hogy most nem fagyott le egy pillanatra sem, meg hát kevesebben is vannak itt, mint az utcán, nem veszti szem elől és könnyedén utol is éri. S amint ez megtörtént, ragaja meg a csuklóját, hogy megállíthassa, és maga felé fordíthassa; de el nem ereszti, nem kockáztatja meg, hogy ismét elszaladjon.
- Miért futsz el mindig? Ilyen rémisztő lennék? - és csak egy halvány, barátságos mosoly kúszik az arcára, ahogy a lány szemeibe néz.





Compassion
Your Pain in My Heart
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kim Woo Hee
uni
uni
avatar

♠ Titulus : unbreakable girl
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : diák
♠ Előtörténet : ide tessék nézni
♠ Hozzászólások : 35

TémanyitásTéma: Re: I remember you ~ Hyunwoo x Woohee   Szomb. Dec. 03 2016, 23:19


Egyértelműen tudtam, hogy még nem állok teljesen készen arra, hogy elkezdjek srácokkal beszélgetni. Persze ez alól kivételt képeznek a régi osztálytársak, meg barátok, illetve Oppa, de azt hiszem ez teljesen egyértelmű. Szóval az egyetemen amikor lehet próbálok Minával, vagy a többi lánnyal, esetleg az esetek nagy részében inkább egyedül maradni, ugyanis azért nem teljesen titok az, ami velem történt. Sajnos még a nagyvárosban is hamar terjednek a pletykák, mert nem is próbáltam elfojtani őket még amikor lehetett volna. Mi a rosszabb? Ha ujjal mutogatnak majd az emberre, vagy ha megöl valakit? Úgy voltam vele, hogy inkább nem akarom megtudni, hogy a második lehetőség mennyire viselt volna meg lelkileg, mert úgy gondoltam, hogy valószínűleg teljesen kikészített volna. Úgy voltam vele, hogy most megszülöm a picit, eltűnök vele, és levelezőn elvégzem a szakomat, mert bőven képes vagyok rá, aztán pedig fogom magam, és lelépek egy olyan helyre, ahol majd nem ér utol a hírem. Addigra talán majd máshogy látom a férfiakkal is a helyzetet mert tudom, hogy így lesz. Most még fáj rágondolni, mert hazudnék ha azt mondanám, hogy nem, de később majd még képes leszek megszeretni valakit. Tudom. Érzem. Mert az ember nem maradhat egyedül, magára. Mindig úgy gondoltam, hogy csak azok az emberek magányosak, akik be vannak savanyodva és nem küzdenek az álmaikért, vagy a szeretteikért, viszont én nem ilyen vagyok. Be akartam jutni az egyetem jogi karára, és a magas ponthatár ellenére megcsináltam. Habár amikor fiatalabb voltam még fogalmam sem volt arról, hogy mi akarok lenni, azt azért tudtam, hogy tanulnom kell, különben minden egyes rossz jeggyel elesem a lehetőségeimtől. Mina amúgy nem ennyire nem volt pedáns, de sokszor együtt jártunk a tanulókra, mert addig nyüstöltem, amíg ő is bejutott egy-két osztályba. Sokkal jobb, ha az ember a barátaival járhat ilyen helyekre, úgy esküszöm tényleg szórakoztató.
Viszont ami most illeti a dolgokat… Hát nem egyszerűek. Néha azt érzem, hogy szar a helyzetem, nagyon szar, viszont tudom, hogy lehetne rosszabb is. Legalább Mina befogadott még ha mások össze is súgnak a hátam mögött… Ez már a gimiben is megvolt, de teljesen más ok miatt. Ott népszerű voltam, és hűvös, ezért az emberek sokat beszéltek rólam. Most pedig vagyok a tékozló lány, aki teherbe esik, ezért kidobták a szülei. Akkor menő, most szánalmas. Mind a két eset kibeszéléssel jár, szóval ezt a részét annyira nem is bírtam nehezen. Viszont, az már valamivel problémásabb volt, hogy el kellett kerülnöm a pasikat. Mert tényleg semmi kedvem nem volt egyel se összefutni. Egész jól éreztem magam, amikor Oppával skypeoltam, vagy a barátnőmmel főztem, shoppingoltam, vagy bármi mást csináltam. Akkor olyan volt minden, mint régen. Viszont amint eltávolodtunk valahogy megint elveszettnek éreztem magam, de már csak azért se fogok összeomlani, mivel ezt akarják.
Ezért nem is kérdeztem meg senkit arról, hogy az aktuális termemet hol fogom megtalálni. Nem érdekelt, hiszen egyedül is képes vagyok megkeresni. Na jó, azért nem mutattam ennyire magabiztos képet ahogyan bolyongtam a folyosókon, de azért igyekeztem magamat bátorítani. Mindig ilyen voltam. Amúgy meg szarok igazából az egészre, van egy órám megkeresni a termet, és jó szárnyban vagyok szóval szerintem minden rendben lesz, egyáltalán nem fosok, hogy eltévednék, mert bőven van időm.
Úgy néz ki nagyon elmerülhettem a gondolataimban, mert arra ocsúdtam fel, hogy valakinek nekimentem, aki elkapta a derekamat. Nem kellett ránéznem, az erejéből éreztem, hogy valószínűleg nem női kezek kulcsolódnak a derekam köré, és azonnal bevillant a fejembe néhány kép arról az estéről. A könnyeim. A sikolyom. A bátyám arca. Ahogy minden elsötétül és átértékelem saját magam egy értéktelen húscafattá nőből… Hiszen nagyjából annyi maradt belőlem és úgy is bántak velem. Szereztem is jónéhány sérülést itt-ott, de főleg odalent, Napokig nagyon fájt az ülés a pisilés, de legalább elnyomta a lelki ürességem, mert még éreztem valamit.
Szinte kiszakítottam magam a karokból és hátraléptem, hogy kapjak levegőt. Úgy éreztem megfulladok, ha nem ereszt el, de amikor megláttam, hogy pontosan kiről van szó, akkor megint elgyengültem. A múltkori fiú. Aki már akkor is Bamibra emlékeztetett a szelíd kis arca miatt, de tudtam, hogy ez valószínűleg nem rejt őzikelelket. Minden férfi egy becstelen bunkó, kivéve Oppát és Hyunjae-t. Őket szeretem, más férfit nem akarok magam mellett tudni, amíg rendbe nem jövök.
Amint meghallottam a hangját, ami erőteljesen hozzám szólt, mert rám nézett, velem beszélt, rögtön hátráltam egy lépést. Hát ő is emlékezett rám. Rossz. Nagyon rossz. Ettől csak méginkább el akarok futni, mert nem akarom megismerni, haza akarok menni, és bekucorodni Mina mellé az ágyba, aki majd megvéd. Vagy Oppához a koliba, aki remélem a szobatársát addig elteszi valahova.
Pont ugyanúgy cselekedtem, mint azelőtt. Eddig soha nem futottam el, az ilyesmit gyávaságnak tartottam, és nem is ijedtem meg attól, hogy egy Bambi fiú hozzám szólt. Inkább mosolyogva hallgattam volna, mert aranyosnak találnám. Most viszont… Csak futok. Futok, futok, és futok a vegyes érzéseimmel és a büszkeségemet félretéve.
És igen, úgy néz ki, hogy a Sors se akarja, hogy meneküljek, hiszen Bambi utánam fut, és elkapja a csuklómat. Olyan érzés, mintha villám csapott volna belém, egyáltalán nem találtam kellemesnek vagy megnyugatónak az érintését, csak hányingerem lett tőle, és kedvem lett volna elásni magam, vagy a világból is kifutni.
- Én nem menekülök – dünnyögtem az orrom alatt dacosan és próbáltam kihúzni a csuklómat a kezei közül. Az érintése szinte égette a bőrömet és úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Azért visszanéztem rá, és a szelíd mosolya egy pillanatra bizalmat és nagyon gyenge szimpátiát is ébresztett bennem, de hamar elnyomtam az érzéseimet. Ő is csak egy szörnyike.
- Engedj el – jelentetem ki, és most egy pillanatra megkeményítettem a tekintetem, de éreztem ahogyan a hangom és szám széle is remeg – Ismerem a jogaimat, és biztos vagyok benne, hogy megsérted a személyiségi jogaimat azzal, hogy az akaratom ellenére szorongatsz. Szóval engedj el, vagy felhívom a rendőrséget.
Na jó, ez hihetetlenül idétlenül hangzott, még bele is pirultam a szavaimba, de azért… Én megpróbáltam. Aztán tuti nem jogot hallgat az egyetemen, biztos… Informatikus könyvtáros képzésre jár. Az illene hozzá, szóval talán ezzel belé tudom fojtani a szót, és hagyni fog elmenni.


Nasziaaaa<3

990 | nincs zene, elfogyott.:c | ruha
Made by Yuno


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
I remember you ~ Hyunwoo x Woohee
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: EGYETEMI CAMPUS :: Főépület-
Ugrás: