Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Johnny és Boa albérlete

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
T. Boa Kang
uni
uni
avatar

♠ Titulus : hűvös éjszaka
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Képzőművészet
♠ Előtörténet : T. B. K.
♠ Hozzászólások : 17

TémanyitásTéma: Johnny és Boa albérlete    Vas. Szept. 18 2016, 21:50








Elég későn értem haza meló miatt, ezért picit fáradt voltam, meg a lábamat is feltörte az új magas sarkú bakancsom, szóval másra sem vágytam jobban, mint egy forró fürdőre. Úgy terveztem, hogy majd ki akarok menni anya sírjához, mert az utóbbi időben nem nagyon volt időm arra, hogy rendben tartsam, ez miatt pedig bűntudatom is volt. Én személy szerint hülyeségnek tartom azt, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szán, hiszen én általában a nap 24 órájában talpon vagyok sokszor. Most sem akartam lefeküdni, mivel ma nem kellett bemennem az egyetemre pont megfelelőnek tűnt az időzítés. Holnap már úgyis menni kell majd, ezért ma nem is melózom, hogy legyen időm tanulni, meg a gyakorlati munkáimmal foglalkozni egy picit.
Pont ezért reméltem, hogy a drága lakótársam, akivel egy hónapja boldogítjuk egymást – persze nem mindig – vagy aludni fog, vagy már eltépte a belét valamerre, mert nem szeretném, ha útban lenne. Elég korán van az tény, de én már nem bírom elviselni, ahogyan a ruháim a bőrömre, tapadnak és gyakorlatilag olyan mocskosnak éreztem magam, mint még soha életemben. Tény és való, hogy nem vagyok egy cicababa, de azért én sem vagyok oda, ha nem érzem magam annyira tisztának, ami még épphogy belefér az ízléses kategóriába… és hát az egész éjszakás kocsmai zenélések során azért az ember megizzad és összetapad a haja, lefolyik a sminkje… ergo nem fog fényesen mutatni utána.
Ezért szerettem volna minél hamarabb birtokba venni a fürdőszobát, lehetőleg egyedül, hogy ne kelljen veszekednem vele. Na, nem mintha olyan nagyon szégyenlős lennék, de ő elvileg az úriemberek táborát erősíti, így igazán megteheti, hogy nem nyitja rám az ajtót, mert attól én sem leszek előbb kész, meg még jól el is verem érte… Illetve ott van a bizonyos megállapodásunk is, hogy nem fogjuk zavarni egymást. Ebbe szerintem a nyugodt zuhanyzás is beletartozik, na meg a hazaérkezésem. Pontosan ezért caplattam fel mezítláb a véresre dörzsölt lábammal. Hiszen az sokkal puhábban simul majd a padlóhoz, így biztosan nem fogom felkelteni. Már a nappalin végighaladva elkezdtem megszabadulni a gönceimtől, hogy szanaszét hagyhassam őket… Majd összeszedem, ha hazaérek, Johnny pedig már nyilván megszokta, a dolgokat, elvégre akkor sem volt túl nagy rend, amikor bekopogott a pici lakás ajtaján.
Már indultam volna, a fürdő felé, amikor megpillantottam, hogy az ajtaja résnyire nyitva van. Tudom, pont én erőltettem azt a bizonyos „hagyjuk egymást békén, és éljünk csendben egymás mellett” dolgot, de amiért rendes volt, és soha nem zavart vagy beszélt feleslegesen, úgy döntöttem, hogy besurranok a szobájába és végzek egy kis terepszemlét, mert talán mégis érdekel egy picit, hogy miként élhet a lakótársam, akivel amúgy nem látjuk egymást valami gyakran, mert egyikőnk sem otthonülős típus. Nem lepődtem volna meg, ha egy lánnyal van, mert azért nekem is van szemem, meg mondtam is neki, hogy azt hoz ide, akit akar, amíg nem kell az akciójukat hallgatnom, de egyáltalán nem volt így, egyedül aludt az ágyában, kitakarózva. Én szinte automatikusan nyúltam az ágynemű felé, és terítettem rá finoman, aztán szó nélkül kivonultam, mert nem akartam amúgy háborgatni alvás közben, csak ha lebetegszik, akkor majd nekem kell itthon maradni vele és ápolni, mert köztudott, hogy a férfi – legyen akármekkora utazó is – bele akar halni még a legkisebb náthába is, én meg hát, ezt meg akarom előzni.
A fürdőszobaajtót nem zártam be, mert feleslegesnek találtam, és annak közepén állva szabadultam meg az utolsó pár ruhadarabomtól is. Ezután nem volt más dolgom, mint beállni a langyos víz alá, és élvezni, ahogyan végigfolyik az a bőrömön. Először a hajamat mostam öblítettem le, mert rá fért volna már egy alapos mosás, aztán csorgattam végig a testemen a vizet, háttal állva az ajtónak. Nem akartam gyorsan végezni, mert élveztem, ahogyan az izmaim fokozatosan ellazulnak a víz bizsergetésétől, és mivel a lakótársam úgyis alszik, gondoltam nem kell sietnem, ha meg nem marad meleg víz neki… Akkor azt hiszem így járt.





Johnny \\ ruha nincs \\ 631 szó





Baby why I'm so lonely...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Joonho
varosi
varosi
avatar

♠ Titulus : a paper town
♠ Tartózkodási hely : mindenhol & sehol
♠ Szak/Foglalkozás : választ keresni a nagy kérdésre
♠ Hozzászólások : 22

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Kedd. Szept. 20 2016, 08:02


Boa & Johnny
You’re my favourite kind of nightmare.
- Kuss, kuss, kuss! - morgom a párnámba, amit végső elkeseredettségemben az ébresztő zenét zengő telefonom felé katapultálok. Noha hamar be kell látnom, hogy ezzel semmire sem megyek, úgyhogy teljes testestől vetődöm az alig egyhónapos készülékemre, aminek rezgései innentől kezdve a mellkasom rázkódásaiban mutatkoznak meg. Ha már én felébredek hajnalok hajnalán, legalább a lakótársamnak ne kelljen. Nem is tudom, hogy jutott eszembe, hogy a legjobb ébresztő hang a tengermorajlás sirályvijjogással. Mire elszenvedek azzal, hogy az érintőképerrnyőn kinyomjam a jelzést, már teljesen éberré válok. Bénázásomat a korai időpontra fogom meg hogy hat éven át kimaradt az életemből ez az eszköz. Jól megvoltam nélküle, de most hogy itthon vagyok - bár nem egészen éreztem magamat otthon, ha Szöulra gondoltam - kellett valami, ami az egyszerű elérhetőséget biztosította anya számára. A lelkére kötöttem, hogy bármi baja, óhaja, kívánsága van, szól. Öcsinek hasonló exkluzívákat ajánlottam fel, ellenben apánkkal, akinek csak azért adtam meg a számom, hogy az anyával kapcsolatos dolgokról tudjon értesíteni. Rajtuk kívül a lakótarsam meg az aktualis munkaadóim tudják az elérhetőségemet, de nem csöng kifejezetten gyakran a készülék, úgyhogy nem csoda, hogy még most is gyakran megesik velem a másokkal elképzelhetetlen: hogy az albérletben felejtem a telefonom, amikor elmegyek onnan. Vagy csak akkor tekintek rá, amikor hallom csengeni és nem alakult ki bennem az a kényszer, hogy állandóan csekkoljam. Így eshet meg, hogy csak most veszem észre az sms-t, amit apám írt, hogy elővették anyut a vérvételi listán fél órával.
Az időpontot meglátva kisebb pánikrohamot kapok, mert eleve azért keltem ilyen lehetetlen időpontban, hogy rendbeszedjem magamat, mielőtt egy órát zötykölődnék tömegközlekedéssel, hogy Gangnambe jussak ahhoz a puccos kórházhoz, ahol anyut kezelik. Nem csoda, hogy ilyen kilátásokkal fél óra is érvágó volt. Nagyjából húsz percem maradt, hogy elérjem a buszt, amivel a csatlakozásra sem kell rengeteget várnom. Ezzel a gondolattal karöltve viharsebességgel ledobom magamróla takarót. Azt sem tudom egyáltalán, hogyan került vissza rám, hiszen mindig lerúgtam magamról. Tiszta, tisztességes ruhákat keresek a kupiban, amiben a szobát hagytam, ami nem sokban különbözik attól, mint egy hónapja, amikor beköltöztem. A hátizsákomból még mindig nem pakoltam ki minden cuccom, mert minek? Ugrásra készen várom a sípszót, hogy kilőhessek ebből az országból, de közben fohászkodom, rimánkodom mindennap, hogy az a dallam sose csendüljön fel. Ne, ha azt jelenti, hogy édesanyám nem tekint rám többé gyönyörű szemeivel és nem zár többé ölelésébe. Képtelen vagyok elengedni, pedig látom, hogy szenved. Mind látjuk, de önzők vagyunk, ő pedig küzd értünk.
Ezért az a legkevesebb tőlem, hogy normálisan felbukkanjak az orvosi kezelésen, melyre megkért, hogy kísérjem el. A fene gondolta volna, hogy hajnali négykor kell ahhoz elindulnom. Fél karomba gyűrve a már amúgy is megviselt állapotú inget meg farmernadrágot egy tiszta alsónadrággal kiegészítve botladozom a kicsi lakás fürdőszobája felé, mialatt a vállamhoz szorított telefonnal éppen apám sofőrjét tárcsázom, hátha fel tudna venni engem (is) és a szabad kezemmel éppen a pizsamaként szolgáló alsónadrágomat tolom le magamról.
- Gyerünk, vedd fel! – motyogom a telefonnal, de az csak cseng és csend, semmi válasz. A környezetemre szinte ügyet sem vetve látatlanban még szélesebbre lököm a lábammal a fürdőszoba ajtaját majd találomra ledobálom a kezemben tartott cuccokat a földre és még egy gyilkos pillantást vetek az áruló telefonra, majd feladom. 15 perc, kattog az óra, nincs idő ilyeneken vacakolni.
Csak akkor tűnik fel, hogy valami nincsen rendben (ha eddig a csobogó víz és a felkapcsolt villany nem lett volna elég árulkodó), amikor a zuhanyfülkébe belépve azonnal megcsap a meleg pára és a víz forrón csurog le a bőrömön. Félkómás állapotomból azonnal diónyi méretűre tágult szemekkel zuhanok ki, és bámulok az előttem álló szőke ciklon feje búbjára.
- Ó, a francba! – szitkozódom az orrom alatt, mert tudom, hogy most ástam meg a saját síromat.

még vissza kell rázódnom a kariba, de igyekszem *-*



it's because of you that the first time in my life
i'm afraid of leaving...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
T. Boa Kang
uni
uni
avatar

♠ Titulus : hűvös éjszaka
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Képzőművészet
♠ Előtörténet : T. B. K.
♠ Hozzászólások : 17

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Kedd. Szept. 27 2016, 22:45








Vannak dolgok, amik nem változnak. Talán ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy képes vagyok alapszabályokat megszegni, maiket az élet elém állít. Talán nem véletlenül költöztem be ide egyedül annak idején, és talán az sem volt véletlen, hogy rengeteg ideig nem találtam magamnak lakótársat. Talán így kellett lennie. De én Tristania Boa Kang, a hatalmas lázadó, természetesen mindennel szembe kell menjek, és addig kell keresnem az emberkét akivel együtt lakom majd, amíg az be nem kopog az ajtómon. Pontosan ez történt kerek egy hónappal ezelőtt, és meglepő módon, soha nem gondoltam konkrétan hibának azt, hogy kinyitottam a fiatal férfi előtt az ajtómat. Nem lehetett hiba, ugye? Vagy talán mégis az volt? Mindegy, ezen már kár gondolkozni, hiszen túlságosan hasznos nekem ahhoz, hogy csak úgy kidobjam. Amúgy sem tehetem meg, mert a főbérlőnek is kedvére való volt a dolog, mert így már „nem csak egy hulla lakik a házában”. Általában annak titulál, mert nem igazán tud kezelni, de… Nem nevezném ez miatt kivételnek, ugyanis más sem tud. Mindegy. Ő kifejezetten örült neki, hogy egy ilyen „kedves és jóképű fiatalember” foglalta el a másik szobát, ezért néha át is jött beszélgetni, ami engem némiképp irritált, de nem ordíthatok rá, hogy takarodjon már, elvégre ez az ő háza…
De térjünk csak vissza az alapszabályokhoz. Szóval, ha az ember egy férfival lakik együtt – ami itt különösen botrányosnak számít házasságon kívül, de úgy voltam vele, hogy mit érdekel, ha perkál akkor megfelel – akkor minimum bezárja a fürdőszobaajtót, ha elmegy zuhanyozni. Fogalmam sincsen, hogy mit gondoltam amikor nem tettem meg, talán azért hagytam ki a dolgot, mert annyira mélyen aludt, hogy azt hittem még kilenckor is húzza majd a lóbőrt. Mindenesetre, amikor meghallottam a zuhanykabin megmozdulása végett létrejött csikorgást, akkor automatikusan fordultam hátra, és olyannyira közel volt hozzám, hogy azonnal eldobtam a zuhanyrózsát, és felsikítottam, mert komolyan frászt kaptam tőle. Persze az ijedtség nem tartott valami sokáig, hamar átvette a helyét a düh meg a felismerés, hogy éppen úgy állunk egymás előtt, mint ahogyan a jó Isten megteremtett minket, és hát nem vagyok amúgy különösebben szégyenlős, meg láttam már férfit meztelenül, viszont most mégis kínosan éreztem magam egy picit.
- Aaaiissh ,te bunkó – csaptam meg, amint szóhoz jutottam a csodálkozásból, aztán a kezeimmel megpróbáltam eltakarni a melleimet annak ellenére, hogy teljesen felesleges volt, mert ameddig lefagytam, addig úgy nézegethetett, ahogy akart – Mondd, te komolyan meg akarsz halni? Mert akkor csináld meg még egyszer és előveszem az ütőmet.
És ez nem volt üres fenyegetés. Szerintem elég mély benyomást tehettem rá annak idején az üdvözlésemmel, szóval szinte biztos voltam benne, hogy nem fog szórakozni velem. Amúgy sem csinált még ilyet, szóval talán lehetnék vele egy fokkal elnézőbb, mivel biztosan közbe jöhetett neki valami. Nem tudtam a napirendjét, ahogyan neki sem sok fogalma volt az enyémről. Fogalmam sem volt hova készült, de nekem ki kell mennem ma anyám sírjához és szeretném ezt nyugodtan megtenni. Inkább alszom pár órával kevesebbet, de már ideje lenne meglátogatni Őt, hiszen elég sok mesélnivalóm lenne a számára.
- Mindegy, akkor oldjuk meg együtt, de ezért még számolunk – fenyegettem meg vérben forgó szemekkel. Most még ingerlékenyebb voltam, mint úgy alapból, mert ledolgoztam az egész éjszakát, fáradt vagyok, és minden bajom van, szóval nagyon örültem volna neki, ha legalább a forró zuhanyomat egyedül élvezhetem ki, de úgy néz ki, ez most nem így fog alakulni. Mindegy, nem halok bele, csináltam már csúnyább dolgokat is ebben a zuhanyzóban.
- Ez minimum egy aktfestménybe kerül majd – jelentettem ki teljesen komolyan, aztán elkezdtem lemosni az amúgy kissé elmázolódott sminket az arcomról. Nem, ennyire könnyen nem ússza majd meg, az amúgy szinte érzelemmentes állapotomból most sikerült rendesen kibillentenie, és nem szeretem, ha ezt valaki megteszi. Talán őt egy picit bírom, mert nem zavar sok vizet, és ha itthon van, nekem meg kedvem akad egy beszélgetőpartnerhez, akkor megfelelő rá, de ennyi, akkor sem tolerálom, ha valaki majdnem megöl, amiért felbukkan mögöttem miközben zuhanyzok.
- Komolyan azt hittem, hogy a zuhanzós gyilkos vagy – löktem meg a fejét, aztán lehajoltam a samponomért – Mit csináltál volna, ha kinyírsz, amiért megjelensz mögöttem  a reggeli életunt arckifejezéssel, meg a szájszagoddal?
Jó, azért annyira nem volt ijesztő, de mindegy. Akkor sem volt ínyemre a dolog. Elég furcsa dolog lesz vele zuhanyozni, de nem akarom, hogy reggel korán kihívják ránk a rendőröket, amiért megpróbálom kinyírni.
- Ne hidd azt, hogy ennyivel megúsztad – legyintettem meg az arcát, amitől habos lett az – Amint itthon talállak ki foglak nyírni.
A hangom most már ugyanolyan érzelemmentesen csengett, mint általában, szóval úgy néz ki kezdem visszanyerni a hidegvérem. Király, legalább azt nem kell keresgélnem a mai reggelen.






Johnny \\ ruha nincs \\ 742 szó





Baby why I'm so lonely...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Joonho
varosi
varosi
avatar

♠ Titulus : a paper town
♠ Tartózkodási hely : mindenhol & sehol
♠ Szak/Foglalkozás : választ keresni a nagy kérdésre
♠ Hozzászólások : 22

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Szomb. Okt. 01 2016, 17:25


Boa & Johnny
You’re my favourite kind of nightmare.
Három dolog kell, hogy jól ellegyek egy helyen: egy alvásra legalább alkalmas fekvőhely (igazából egy kemény matrac is megfelel, ha nincs más, hiszen bárhol el tudok aludni), egy minimum higiénikus kategóriába eső fürdőszoba (ahol az ember elvégezheti a dolgát és lemoshatja magát a mocskot a nap végén) és valaki, egy barát, egy beszélgetőtárs, egy lakótárs, hogy ne legyen üres az élet. Sok helyen megfordultam már, de sosem maradtam sokáig olyan városban, ahol nem értettem szót a helyiekkel. Nyelvi akadályok nem sokat számítottak, mert csak egy valaki kellett, aki elég nyitott volt, és szerencsére a mai világban a YOLO életérzés eléggé elterjedt ahhoz, hogy ne csak ferde szemmel nézzenek egy hozzám hasonló, hátizsákos ázsiai srácra. Alapvetően hamar megtalálom mindenkivel a közös hangot, ezért mindenhol otthon éreztem magamat és mégis sehol. Kérdezhetnéd, hogy ha ez a helyzet, akkor miért nem költöztem vissza a szülői lakba, ahelyett hogy egy random helyet kerestem volna az egyre magasabb albérleti árakban gazdag Szöulban? Mert a porosodó rég látogatott szoba már rég nem volt otthon számomra, azt csak anyám ölelő és óvó karjai közt találtam meg, bármennyire is gyenge az és kisöcsém mosolyában, bármennyire is ritka legyen ez a gesztus a részéről. Az otthon nem egy hely, hanem érzés, vallom, de több kell a fentebb említett három tényezőnél ahhoz, hogy egy helyből az lehessen.
Nem is tudom, hogy Boa albérletét mondanám-e otthonnak, de az biztos, hogy már csukott szemmel is körbetalálnék a hideg laminált padlón tapogatózva (időnként orrabukva a kupiban), így nem csoda, hogy félálomban is baleset nélkül eltalálok a zuhanyzóba. Az viszont cseppet sem mindennapi, hogy ott találom a zuhanykabin túloldalán a leányzót a maga villámokat szóró viharszemeivel, és hálát adok istennek, amiért ijedtségével eldobta a kezéből a zuhanyrózsát, mert a végén még képes lett volna fejbe vágni vele. Boának ugyanis tudni illik, hogy megvan a magához illő vérmérséklete, és sosem tudom, hogy mire számítsak tőle. Néha keresztül néz rajtam, mintha láthatatlan lennék, máskor olyan gyilkos pillantással méreget, mintha képes lenne megfojtani egy kanál vízbe csak azért mert a macskáiról beszélgetek az amúgy angyali főbérlővel, de mégis vannak azok a pillanatok, amikor ott hagy egy centlit a hűtőn, hogy lógok neki ennyi meg annyi wonnal, mert megvette a béna  amerikai kedvenc zabpelyhemet csak azért nehogy éhel haljak. Ilyenkor már-már elhiszem, hogy törődk velem, de mint mondtam: őt lehetetlen kiismerni, úgyhogy nem merek ilyen mértékű kijelentéseket tenni.
- Bocs-bocs-bocs, nem tudtam, hogy itt vagy – hadarom és a nyelvem megbotlik saját magába. Azt hiszi, ha tudtam volna, csak így, mindenféle figyelmeztetés és kérdés nélkül bepattantam volna mellé a zuhanyfülkébe? Ó, istenkém, akkor inkább elviselném apám kritizáló pillantását meg anyámnak megmagyaráznám, hogy nem, nem egy híd alatt éjszakáztam, nyugodjon meg, csak úriember vagyok. Ám mint kiderült, mégsem vagyok, mert rátörtem az ajtót az éppen tusoló lakótársamra, és mégsem teszek egy rezzenést sem, hogy kilépjek a zuhanyzóból, amikor eszembe jut, hogy pontosan miért is vagyok itt.
- De vészhelyzet van, öt perc és már itt se vagyok – szabadkozom gyorsan, de elég gyér a magyarázatom, és bármilyen kínos is legyen a helyzet, nem tudok viszafojtani egy felhorkantást Boa fenyegetésére. – Nem is tudtam, hogy az ütődet is hozni szoktad a zuhany alá.
Ráharapok a nyelvemre, hogy ne kérdezzek rá, hogy azért van-e rá szüksége, mert gyakran van hívatlan társasága vagy épp azért kell neki Spongya Bob, mert nem, de a helyzetet tekintve úgy döntök, hogy inkább nem kockáztatom meg az életben maradási esélyeimet egy ilyen illetlen poénnal. Szóval csak állok ott egy helyben, és várom, hogy Boa kitalálja, mit akar, hogy ki dob-e onnan, vagy hagyja a fenébe az egészet, de szerencsémre van olyan fáradt, hogy ne tiltakozzon. Egy pillanatra a rohanásom és a szavait meghallva magából hálát ontó lelkem ellenére eltűnődöm, hogy vajon hogy van. Vajon csak most jött haza? Megint mennyi órát húzott le egy huzamban? Ráadásul úgy hogy meló mellett még egyetemre is jár! A víztől már elmosódott fekete sminkje nem éppen vonzó, de legalább eltakarja a karikákat a szeme alól, viszont még így is lerí róla, hogy milyen fáradt, és hirtelen bűntudat éled bennem, amiért megzavartam a nyugodt forró zuhanyját. A sajnálatom azonban hamar elillan, amikor meghallom az ultimátumát. Aktfestmény, komolyan?
- Ó, tudom ám, hogy csak kifogásokat kerestél, hogy erre megkérhess erre – csóválom a fejemet hirtelen jókedvűen, majd átnyúlok Boa válla felett, hogy elérjem a tartóban pihenő tusfürdőmet, aztán hátat fordítok neki, hogy mindketten nyugodtan végezhessük a dolgunkat. Már így is a határokat feszegettem azzal, hogy túl sokat maradtam vele szemben. A helyzet túlságosan is bensőségesnek vagy éppen pornósnak hatott, és az cseppet sem segített az elkalandozó gondolataimon, márpedig annak nncs itt sem a helye, sem az ideje.
- Miért akarna bárki is a zuhanyzóban megölni? Ha ki akarnálak nyírni, nyitva hagynám a gázcsapot a tűzhelyen vagy valami. Még hogy gyilkos?! Mégis milyen horrorfilmeken szocializálódtál? – forgatom meg a szememet, de közben megmosolyogtat, hogy a lány  teljesen más, mint bárki akihez eddig közöm volt. Hozzá hasonlót bizony nem találni gyakran. – De ha mindenképp tudni akarod, ha hanyírtál volna ezért az akcióért, akkor a szájszagommal egy életen át kísértettelek volna.
Már magamra sem veszem a fenyegetéseit, egy hónap alatt simán megszoktam, hogy minimum kétnaponta kihúzom valamivel a gyufát – na jó nem ekkora dolgokkal, mint a mostani – és kapok egy hasonlót. Az sem lep meg, hogy milyen hamar túlteszi magát a dolgon, és már düh sem látszik rajta, csak a szokásos semlegesség, miközben összekeni habbal az éppen felé fordított arcomat. Egy fújtató hé! kíséretében félskerrel letörlöm ezt magammal, miközben azért igyekszem a zuhanyzással. Meglep, hogy a fáradtsága ellenére Boa milyen beszédes és magamat is meglepem azzal, hogy milyen éber vagyok annak ellenére, hogy csak most keltem.
- Alig várom! – kacsintok rá játékosan, mert tudom, hogy annak örülne, ha még mindig a bocsánatáért esedeznék, és hasonló, de nagyobb annál az önbecsülésem, és amúgy is szeretem a határait feszegetni. Úgyhogy már csak azért sem fogom be a számat.
- Hé, esetleg nincs kedved segíteni a hátammal? Annál előbb szabadulsz tőlem – vetem fel meglóbálva a lány előtt a tusfürdőmet, és bele sem gondolok a szavaim félreértelmezhetőségébe, elvégre is ez ugyanolyan, mint mikor a strandon megkérsz valakit, hogy bekenje a hátadat naptejjel. Na jó, csak majdnem.

remélem tűrhető lett ^^



it's because of you that the first time in my life
i'm afraid of leaving...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
T. Boa Kang
uni
uni
avatar

♠ Titulus : hűvös éjszaka
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Képzőművészet
♠ Előtörténet : T. B. K.
♠ Hozzászólások : 17

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Vas. Okt. 09 2016, 22:01







A reggeli zuhanyom afféle napi rutinnak számít, ezért általában ragaszkodom hozzá, hogy nyugodt körülmények között zavarhassam le mindezt. Ez csak azért fontos, mert nekem is szükségem van egy kis lazításra annak ellenére, hogy alapvetően pörgős személyiség vagyok, és általában nem tudom, mikor kell megállni. Ezért nem egyszer esett már meg velem, hogy egyszerűen csak elájultam, rosszul lettem az utcán, néha még mentőt is kellett hívni nekem, de hát ez van, nem egyszerű megélni művészként, viszont én kifejezetten élvezem ezt a fajta életstílust. Talán azért, mert tökéletes tükörképe vagyok annak, amit apám akart belőlem faragni, így beinthettem neki is, meg az egész világának és azt csinálhatom, amit akarok. Egyáltalán nem tudom sajnálni azokat, akik ezt nem merik meglépni, hiszen mindenkinek lehetősége van a kiugrásra. Természetesen veszíteni fog. Jelen esetben én a kényelmes, gondtalan életet hagytam magam mögött, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy így tettem. Az élet apró örömei mindig elfeledtetik velem, hogy lehetnék talán jobb helyzetben is. Ilyen volt például a ma reggellel járó forró fürdő, ami olyan kellemesen bizsergette a bőrömet, hogy még a szememet is lehunytam. És tényleg jól éreztem magam, egészen addig, amíg valaki meg nem zavart és a frászt nem hozta rám. Azonnal megperdültem és a szintén anyaszült meztelen lakótársamat pillantottam meg, elejtve még a zuhanyrózsát is.
- Szerinted én ezt elfogadom magyarázatnak – ordítottam rá, és szinte viszketett a tenyerem, hogy lekeverjek neki egyet – Annyira nem lehetsz fáradt, hogy ne halljad meg ahogyan zubog a víz!
Igen, annyira tekertem ki a forró vizet amennyire csak lehetett, és ettől némi gőz is keletkezett a fürdőben. Ingyen szauna. A saját szempontjából biztosan jobban járt, hiszen így legalább biztosan marad neki meleg víz, de amit tőlem fog kapni… Azt biztosan nem teszi ki majd az ablakba.
Egy ideig csak pislogás nélkül meredtem rá, de aztán úgy döntöttem, hogy majd később firtatom a dolgot.
- Legyen – morogtam neki, aztán a kérdésére megvontam a vállamat – Eddig még nem volt rá szükségem, de nem is olyan rossz ötlet ez. Mondj még pár ilyet, és akkor még a hasznodat is veszem, nem csak a nyakamon fogsz élősködni.
Szerintem ő is tudta, hogy ezt nem gondoltam teljesen komolyan. Valójában egy picit hálás voltam azért, hogy ezt az albérletet választotta, hiszen ezzel nekem rengeteget segített. Feleződtek a költségeim, így valamennyivel több jutott az egyetemen használt eszközeimre, meg magamra is. Ezt persze így soha nem mondanám el neki, inkább ködösítek és leszidom, de talán valahol érzi, hogy nem gondolom így. Amúgy sem zavaró, hiszen mind a ketten figyelünk arra, hogy ne legyünk a másik terhére, ezt már az elején megbeszéltük, és eddig még senki sem szegte meg. Eddig…
- Annyira nem vagy jó pasi drágám – néztem rá kissé lesajnálóan, és most azért egy picit hazudtam, mert nem volt rossz… talán – De úgy gondoltam, hogy mivel ez az első alkalmad engedékeny leszek. Ha akarod választhatod a rosszabb lehetőséget is, akkor pedig egy hétig a csicskám leszel.
Na nem mintha annyira szükségem lenne ilyesmire, de azért el tudnám viselni ha valaki kiszolgálna és intézné helyettem a dolgaimat. Talán, majd a következő alkalommal ha rám nyit… Talán.
- Levennéd az enyémet is? – kérdeztem tőle, és amúgy fogalmam sem volt, hogy az hogyan került oda. A magas sarkú csizmák nélkül már nem is vagyok olyan nagydarab, így általában a tusfürdőmet is inkább alulra teszem, mert ott biztosan elérem – Vicces kedvedben voltál az este és gondoltad megszívatsz ugye? Vedd le!
Aztán lehet, hogy valamikor illuminált állapotban helyeztem fel oda, és akkor már meg is van a válasz arra, hogy mi az a tenyérnyi lila folt a combomon. Na hát akkor erre is megtudtam a választ.
- Szóval a gázcsapra kell figyelnem… - sóhajtottam fel halkan, és mintha a tekintetem egy picit fényesebben csillant volna meg, de szinte azonnal el is fordultam, hogy ne láthassa meg. Nem akarom összetörni a rólam alkotott képet – Nem vágod azt a filmet ahol a nőt zuhanyzás közben nyírják ki? Pedig elég régi, elvileg az első horrorfilm volt, műveletlen vagy… - ismét meglöktem a fejét és az arcába kentem némi habot a samponos kezemről – Egyszer ha jó kedvemben leszek, és te is jó fiú leszel, majd talán nézünk együtt horrorfilmet, csak aztán nehogy odabújj hozzám, mert nem bírod.
- Te jó ég! – fogtam meg a fejem – Bármit, csak a szájszagodat ne, elég cudar amikor húzod magad után!
Azért nem olyan rossz társaság ez a pasi… Egészen elviselhető. Van humora, ami jóval kellemesebbé teszi a társaságát az előző lakótársamnál, ami valami vallásos picsa volt, azt hittem meghalok tőle, telipakolta az egész házat keresztekkel és imádkozott, a nap 24 órájában… De tényleg. Hazaértem reggel, imádkozott. Ha az egyetemről jöttem hatkor, imádkozott. Ha buliztam a haverokkal és hajnalban hazaestem imádkozott. Amikor rákérdeztem, hogy miért csinálja ezt, akkor azt felelte, hogy a rossz szellemem eltűnéséért és a jó útra való térésemért ül összekulcsolt ujjakkal, miközben halkan mormolt Istennek. Pont ez volt az indokom, amiért kivágtam.
- Ne szemtelenkedj, mert észre sem veszed majd milyen gyorsan találod a popsidban az ütőmet – pöcköltem meg az orrát, aztán valami halk, kuncogás szerű hangot adtam ki amikor gyorsan megragadtam a zuhanyrózsát, és leöblítettem a hajamat vele. Biztosan a fáradságtól van, amiért jobban elengedem magam a társaságában, nem olyan különleges ez az alak, hogy más oka is legyen a dolognak.
- De segíthetek – vettem el a tusfürdőjét és kinyomtam belőle egy adagot a tenyeremből – Csak ne csodálkozz, ha nem sok bőröd marad.
És ezzel a lendülettel rávágtam egy jó embereset a hátára, és dörzsölni kezdtem rajta a gélt. Elég hosszú körmeim vannak, amik teljesen természetesek, ezért sikerült akaratlanul is megkarmolnom néha, és mivel nem finomkodtam a mozdulattal, lehet fájt is neki, néhány vörös csík is maradt a hátán.
- Na te jó ég, meg is lettél jelölve… Ha valaki észreveszi, még véletlenül sem én csináltam, nem tartozol hozzám – vágtam rá egy utolsót a hátára, aztán a kezébe nyomtam a saját tusfürdőmet, amihez időközben hozzájutottam – És hát igazán viszonozhatnád a szolgálataimat…






Johnny \\ ruha nincs \\ 975 szó





Baby why I'm so lonely...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Joonho
varosi
varosi
avatar

♠ Titulus : a paper town
♠ Tartózkodási hely : mindenhol & sehol
♠ Szak/Foglalkozás : választ keresni a nagy kérdésre
♠ Hozzászólások : 22

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Szer. Okt. 26 2016, 10:15


Boa & Johnny
You’re my favourite kind of nightmare.
Alapvetően jó alvó vagyok. Muszáj volt azzá válnom, hiszen keményebb matracokon és fapadlókon is el kellett már aludnom, ha nem akartam kimerültségbe belehalni. Talán épp emiatt  felébredés után még legalább fél óráig általában kómában voltam. Ha megengedhettem egy kávét, akkor az sokat segített, de efféle luxust csak azokon a helyeken tudhattam magaménak, ahol huzamosabb ideig éltem, és volt extra költenivalóm. Szöulban persze ezt megtehetném, de ezen a kivételes reggelen erre sincs időm, nem hogy megvárni, míg Boa végez a zuhany alatt. Még ahhoz is túl álmos vagyok, hogy egyáltalán észrevegyem, hogy ott van.
- Hát muszáj lesz, mert ez van. Amúgy is te szoktál Éva-kosztümben rohangálni a lakásban, ne most légy szégyellős! – replikázom, amikor a lány leordítja a fejemet. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy bunkóság volt a részemről csak így rányitni a zuhanyfülke ajtaját, de mentségemre szóljon, hogy tényleg fel sem tűnt, hogy foglalt a hely. Talán ha nem sietnék annyira, akkor valószínűleg ezernyi bocsánat közepette már rég kivonultam volna a fürdőből, de ezúttal tényleg szinte élet-halál szituáció a dolog, és nem engedhetem meg állandóan, hogy ez a fejfájdító nőszemély mondja meg, hogy mit csináljak. Vagyok annyira szabadszellem, hogy ne hallgassak senkire, de Boának meg van az a kisugárzása, amiért az emberek érzik, hogy jobban teszik, ha hallgatnak rá. Általában én is hagyom hadd mondja, amit akar, és legfeljebb a háta mögött mondok ellen neki, de néha jól esik egy kicsit húzni az agyát, egy kicsit eljátszadozni a mézesmadzaggal. Azt hiszem, szerencsém van, amiért nem utál, mert már ahányszor megfenyegetett, hogy simán kinyírhatott volna párszor.  Talán ezért is van merszem megkísérli néha, hogy mosolyt csaljak azokra a jégkirálynői vonásaira.
Felveszem a versenyt a lánnyal, és ugyanúgy farkasszemet nézve meredek rá, míg megszánja-veti magában a dolgot, és végül arra jut, hogy nem most, a párás zuhanykabin kellős közepén fogja ellátni a bajomat. Igyekszem elrejteni az elégedettségemet, nem túl sok sikerrel, főleg miután kapok egy újabb fenyegetést a fejemre. Nehéz visszaszorítanom a vigyoromat, hiszen most úsztam meg, hogy a tulajdon két kezével fojtson meg, és máris a következő lehetséges halálomat tervezgeti. Jó kis kilátások, de éppen ez a szépsége annak, hogy vele élek. Annyira megszoktam az elmúlt egy hónapban, hogy semmi pénzért nem cserélném le. Sokféle emberrel éltem már együtt az évek folyamán, de soha senkivel, aki csak hasonlított volna rá. Ő különleges, más és szeretném megfejteni gondolatainak labirintusát.
- Ó, de ahhoz elég jó vagyok, hogy még többet akarj látni meztelenül, értem én – vigyorgok az aktfestményes megjegyzésére, és az istennek sem sikerül levakarni a vigyort az arcomról, pedig esküszöm, hogy nem akarok valami fura perverznek tűnni, csak mulatságos, ahogyan a lány azt gondolja, ezzel majd zavarba hoz vagy valami ilyesmi. Alapvetően egészséges önbizalmam van, tudom hogy nem vagyok rossz arc… annyira, kellő ajánlathoz volt szerencsém az utam során is, és azt hiszem, hogy a cuki pofimnak is lehet hozzá valami köze. Hogy ne lennék éppen az ő esete? Hm, most komolyan, milyen lehet Boa esete? – Nyugi, drága, sosem utasítanék vissza egy ilyen megtisztelő ajánlatot tőled – utánozom a lány hangsúlyát a megszólításnál, miközben testemen érzem a forró víz lecsapódását, és hirtelen eszembe jut, hogy miért is vagyunk itt mindketten. Gyorsan lekapom a tusfürdőmöt egy magasabbi polcról, és meglepődöm Boa kedves hanglejtésén, amikor megkérdezi, hogy levenném-e az övét is. Már éppen meglepetten engedelmeskednék, amikor hozzátesz egy kis szúrás megjegyzést, mire elfintorodom.
- Ha este lett volna időm ilyenekkel szórakozni, akkor nem lennénk itt – emlékeztetem, majd megforgatom a szememet, és leveszem az enyém melletti színes tusfürdős palackot. – De ha már ilyen szépen kéred - ironizálok a kezébe nyomva azt. Meg persze azért nem sértődöm, ahhoz egy ilyen alaptalan beszólásnál több kellene.
- Nehogy komolyan vedd, nem vagyok olyan – csóválom a fejem a gázcsapos megjegyzésére, majd felvont szemöldökkel, érdeklődve hallgatom a horrorfilmes ajánlatát, miközben kinyújtom rá a nyelvem, amikor összekeni az arcom. Örömmel veszem tudomásul, hogy kezd egy kicsit feloldódni, és már nem olyan morci, mint néhány perce, hanem simán lehet vele beszélgetni. Ezeket a pillanatokat bírom a legjobban: amikor értelmes emberek módjára képesek vagyunk beszélni. Ismer is meg nem is és én is őt, most valami újat tudhatok meg róla, mert sosem beszéltünk még horror klasszikusokról. Nem mintha az témábavágó lenne számomra, idejét sem tudom, mikor néztem utoljára végig egy filmet.
- Komoly? Nem volt jobb ötletük a zuhanyzós gyilkosnál? Ha még több ilyen eredeti dolog van benne, még a végén tényleg hozzád kell bújnom!
Bár még a gondolat is abszurd volt, hogy hogyan tudnánk végigülni több mint egy órát egymás mellett anélkül, hogy szurkálódnánk. Valószínűleg semmi sem maradna meg a filmből, nem mintha sajnálnám.
Csak jókedvűen vigyorgok, amikor meghallom azt a tőle oly’ idegen, szinte már nevetésszerű hangot, ami kivételesen nem szarkazmussal átitatott, és kivételesen még a fenyegetésének sincs semmilyen éle. Szótlanul megvárom, míg a lány leöblíti a haját, és megkérdem tőle, hogy segítene-e a hátammal. Abba mondjuk bele sem gondoltam, hogy ez milyen tökéletes lehetőség neki a bosszúra, de most már késő visszavonni, úgyhogy hátat fordítok neki, és összeszorított szájjal várom a végzetem, mely dolgoz kezek dörzsölésében jön. Közel sem olyan rossz, mint amivel ijesztgetett. Igaz, hogy egyszer felszisszenek, amikor a finom karcolások helyett egyszer tényleg úgy igazán belekarmol a bőrömbe, és nem tudom megállítani azt a gondolatot, hogy milyen vadmacska lehet az ágyban. Még szerencse, hogy már nem hormontúltengéses tinédzser vagyok, mert akkor komoly problémával kellene szembenéznünk, mely következtében Boa tuti szívesen megszabadítana férfiú büszkeségemtől. Úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy unalmasabbnál unalmasabb és egyáltalán nem szexi dolgokra gondoljak, mint például vicces cicás videók vagy kötögető nagymamák.
Csak hümmögök, amikor a lány végez a „művével”, majd meglep, hogy azt kéri viszonozzam a szívességet, és ha már ő amúgy is felhozta a nyomokat a hátamon, nem hagyhatom ki, hogy ne húzzam egy kicsit az agyát:
- Ezer örömmel – ércelődök pajkosan, de minden további nélkül nyomok egy adagot a tenyerembe a színes gélből, és rásimítom a hátára. Valahol Litvániában talán vagy Lettországban, már nem emlékszem pontosan, egy ideig dolgoztam masszőrként, úgyhogy tudom, hogy jól csinálom, amikor a tusfürdőt a bőrébe dörzsölve közben kinyomom a stresszes csomókat a vállaiból. - Na és te is kérsz valami maradandót, drága? – feszítem meg egy kicsit jobban a húrt közel hajolva a lány füléhez, és miközben visszahúzódom, a szám akaratlanul is végigsimít a nyakhajlatán, ahonnan előtte gondosan félrefésültem vizes haját a másik vállára. Veszélyes szórakozás, tudom, de aki mer, az nyer, nem?

remélem, tetszik *-*



it's because of you that the first time in my life
i'm afraid of leaving...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
T. Boa Kang
uni
uni
avatar

♠ Titulus : hűvös éjszaka
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Képzőművészet
♠ Előtörténet : T. B. K.
♠ Hozzászólások : 17

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Csüt. Nov. 03 2016, 17:52







Hitetlenkedve meredtem a szemben álló férfira. Én megértem, hogy neki most sürgősen dolga van, ezért le akar fürdeni, de ne akkor tegye, amikor ÉN, mert fáradt vagyok, le akarok feküdni, aludni, és talán az a minimum, hogy nem pofázik vissza, ha jogosan le akarom hordani. Horkantottam egyet, aztán vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- Kit érdekel, hogy meztelen vagyok? – morogtam az orrom alatt – Megszegted az egyik együttélési szabályt, amiért még később számolunk.
Komolyan gondoltam. Nagyon érzékeny vagyok arra, hogy ne lépjenek be a privát szférámba, és ő most megtette. Viszont azért enyhítő körülménynek számít, hogy eddig soha nem vetemedett ilyesmire, tiszteletben tartotta a teremet, nem kérdezősködött, csak együtt éltünk. Néha, mint két idegen, néha megpróbáltunk közelebb kerülni egymáshoz, ha éppen olyan kedvem volt. Mondhatni próbált igazodni a szokásaimhoz, hogy ne háborgassa fel az eddig megszokott rendszerben működő életemet, amiért talán egy picit hálás is voltam neki, de azért nem annyira, hogy ne akasszon, ki ha rám töri a fürdőajtót. Tényleg nem az érdekelt, hogy ez bunkóság vagy ilyesmi, csak reggel szeretek egyedül lenni, egyedül megoldani a zuhanyomat, meg minden más kínomat is. Szóval talán egy picit jogos a kiakadásom, viszont akármennyire nem akarom, a lakótársi szabályzat rám is vonatkozik, ezért figyelembe kell vennem, hogy biztosan olyan dolog történhetett, amit nem tud, vagy nehezen kezel. Valahol talán én is hibás vagyok, mert ha megerőltettem volna magam és megkérdeztem volna néha tőle, hogy mi van vele, hogy érzi magát, akkor most nem itt tartanánk, hogy reggel korán ordibálunk a zuhanyzóban. Illetve csak én ordibálok, de ez már részletkérdés.
- Te ne vigyorogjál, mert mindjárt meggondolom magam és kiváglak! – fenyegettem meg, már nem tudom hányadszorra, miközben az ujjammal meglöktem a homlokát. Azért talán annyira nem szegény pára, mint ahogy gondoltam, mert nem kell félteni, szeret azért visszaválaszolgatni és egyáltalán nem él elnyomásban, kiharcolta magának a jólétét. Azt hiszem még egyetlen lakótársam sem bírta annyi ideig velem, mint ő, vagy ha igen, akkor is csak a szükség szülte helyzet miatt és mindig fancsali pofát vágtak, ő viszont mosolyog. Most vagy én puhultam el az emberek felé – ami tuti nem történt meg, az lehetetlen – vagy tényleg jól érzi magát. Mindegy, ha baja lenne, szerintem úgyis megmondaná.
- Szó sincs róla, csak mondhatni kéznél vagy – jelentettem ki érzelemmentes hangon, aztán folytattam – Van az egyetemen ezer meg egy srác, aki vállalná, és jobban néz ki nálad.
Na, jó, ez nem volt teljesen igaz, mert nem sok kapcsolatot ápolok ott az emberekkel, nagyjából annyiból állnak a mindennapjaink, hogy valaki próbál megkörnyékezni, én meg megdobálom őket. Ez amolyan mindennapos dolog, a srácok fel akarnak szedni, mert nem lehet, és nem hiszik el, hogy ennyire irritál, ha hozzámérnek.
- Ahhoz képest, hogy sietsz, nagyon ráérsz incselkedni, drága – fordultam vissza hozzá az egyik szemöldökömet felvonva – Szóval kapkodd magad, és ne próbálj utánozni, úgysem lesz olyan jó a hanglejtésed, mint az enyém.
Elégedetten mustráltam, ahogyan egyből rá is nyúl a tusfürdőjére, aztán utána megkértem, hogy vegye már le az enyémet is.
- Ki tudja, mit művelsz, amikor nem vagyok itt – néztem rá, aztán úgy döntöttem folytatom – Annak idején volt egy szent szűz lakótársam, az napi ötször lefürdött. Utált, ezért mindig eldugta az én tusfürdőmet. Lehet titokban te is valami szektás állat vagy.
- Édes vagy – mondtam neki ugyanolyan hangnemben, ahogyan ő nekem, és elvettem tőle a sajátomat. Annak ellenére, hogy ő elvileg siet, én pedig fáradt vagyok, azért úgy néz ki, hogy mind a kettőnknek van ideje és kapacitása arra, hogy a másikat szekálja. Macska-egér kapcsolat, már az első alkalommal is ilyen volt a viszonyunk.
- Amúgy meg simán lemehettél volna az alsó szomszédhoz, emlékszel még milyen bájos hölgy? – utalok a beköltözésünk utáni kalandra, amikor majdnem elkapott minket az a vénasszony. Szerintem már azért is utálja Johnny-t, mert be merte tenni a lakásomba a lábát.
- Ja, amúgy nem nagy szám. Elvileg az aláfestő zene teszi ijesztővé a jelenetet, de már kislányként is fapofával néztem végig apámmal – vontam meg a vállam, aztán újra megszólaltam – Azzal tisztában vagy ugye, hogy ha hozzám bújsz, akkor lerúglak a kanapéról?
Kifejezéstelen pillantást vetettem rá. Igazából valószínűleg nem rúgnám le, csak akkor, ha zavarna. Valamiért most már egyre kevésbé zavar, vagy érzem kínosnak, amikor a közelemben van, most is előbb sikerült összeszednem magam, mint azt gondoltam volna.
Nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy én magam moshassam meg a hátát, mert tökéletes lehetőségem nyílt arra, hogy megkapja a büntetését, amiért rám nyitott. Jól meg is szadiztam a hátát, és amikor végeztem, elégedetten meredtem a művemre.
- Így. Remélem fájt – jelentettem ki végül, aztán felé mutattam a saját flakonom, mert amúgy sem férek hozzá rendesen a hátamhoz. Ezt ledolgozza, holnap nem kapja meg a hülye müzlijét, és akkor talán ki is van egyenlítve a számlánk.
Az ajkamba haraptam, amikor hozzáfogott a hátam megmosásának, aminek a művelete aligha volt annak nevezhető, ugyanis inkább volt ez masszázs, mint fürdetés, de mindegy, én nem ellenkeztem a dolog ellen, mert meglepően jó volt benne. Nem gondoltam volna, hogy azokkal a hatalmas praclikkal képes ilyen finom, szinte simogató, mégis erőteljes mozdulatokra.
- Na, most már legalább tudom, hogy ehhez van tehetséged – jelentettem ki, és nem fordultam meg – A jövőben hasznosíthatod.
Amikor megéreztem a leheletét a fülemen, akaratlanul is bizseregni kezdett egy picit a bőröm, de arra fogtam a dolgot, hogy túl közel volt hozzám és egyszerűen csak… megcsikizett. Persze azt már nem tagadhattam le, hogy ugyanezt éreztem amikor a bőrömhöz értek a puha ajkai, de amiről nem tud, az nem fáj neki. Szerencsére a színésznői tehetségem a helyén van.
- Ki akarod húzni a gyufát Park Johnny? – fordultam meg, és a hangom vészjóslóan csengett – Mestere vagyok annak, hogy kinyírjam a hangulatot.
Ezután homlokon pöcköltem jó erősen. Úgy, hogy talán még egy picit visszhangzott is a fürdőben.
- Az előbb még nagyon siettél, szóval tartsd magad ehhez, és máskor próbáld meg kiszívni a nyakam, jó? – gorombán mondtam neki, sokkal gorombábban, mint terveztem. Fogalmam sincs miért viselkedtem így, csak menőn vissza akartam vágni, de most egy kis keserű vonás, csipetnyi sértettséggel vegyült a hangomba. Talán magamnak akartam bebizonyítani, hogy nem éreztem semmit amikor a bőrömhöz ért az ajka, hogy nem érdekelt, ezért így is tudok bánni vele, de valamitől még mindig bizsergett, ahol hozzámért. A szám szélét rágva kántáltam magamnak folyamatosan, hogy nem érdekel a dolog, egyáltalán nem.






Johnny \\ ruha nincs \\ 1 032 szó





Baby why I'm so lonely...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Joonho
varosi
varosi
avatar

♠ Titulus : a paper town
♠ Tartózkodási hely : mindenhol & sehol
♠ Szak/Foglalkozás : választ keresni a nagy kérdésre
♠ Hozzászólások : 22

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Kedd. Nov. 08 2016, 23:20


Boa & Johnny
You’re my favourite kind of nightmare.
- Alig várom! - sóhajtom, mert azért hangosan be sem ismerném, hogy igaza van, hiába tudom, hogy tényleg áthágtam a szabályt. Nem sok effélét fektetett le a lány, amikor megismerkedtünk, és rögtön azzal indított, hogy mikhez kell hozzászoknom, ha itt akarok élni. Ezek közül az egyik volt, hogy ne másszak bele a személyes terébe, és akkor ő sem fog az enyémbe bele piszkítani. Bár fizikailag akkor sem volt benne, amikor ruha nélkül flangált a lakásban, de lelkiekben igencsak terrorizálva és fenyegetve éreztem magamat olyankor. Mégis csak férfi vagyok. Ezt viszont inkább mégsem hoztam fel, de felettébb kíváncsi volt, hogy mégis miféle büntetést talál ki számomra. Mármint nem mintha olyat sok mindent felhozhatna, nem? Ki csak nem fog dobni a lakásból, hiszen én fizetem a fele lakbért és amúgy is jóban vagyok a főbérlővel (édes egy nő, csak Boa nem kedveli), úgyhogy azt nem merném megjátszani. De mondjuk összefesthetné a falamat, hogy megfulladjak a párolgó festékgőzök közt. Ám annak megint csak az lenne a vége, hogy új lakótársat kell keresnie, és van egy olyan érzésem, hogy nincs nagyon kedve ahhoz a hercehurcához még egyszer. Mégis ki ragasztja tele a várost manapság egy efféle hirdetéssel? Hahó, erre ott van az internet!
Oké. Talán esetleg megeshet, hogy ha nem kora reggel lenne, akkor komolyan tudnám venni Boa fenyegetőzését és a helyzet komolyságát, és magamba szállva őszintén a bocsánatáért esedeztem volna. Lehet, ha este hazaérek, és már kissé tisztábban gondolkozom majd, akkor képes leszek felfogni, hogy mégis milyen gyarló férfi módjára rákényszerítettem a társaságomat a lányéra. De a mentségemre legyen szólva, nem szégyellős és az aktfestéssel sem először viccelődött, ez meg már szinte olyan, nem? Mármint a ruha nélkül rész részemről kész is, csak általában a művész, jelen esetben Boa, mint festő, nem szokott ugyanolyan anyaszült meztelen lenni, de így legalább kiegyenlített a helyzet. Meg mondjuk egy modell-állásnál (vagy ülésnél, azt jobban preferálnám), valószínűleg nem egy alig egy négyzetméteres kabinban kellene összebújnunk. Talán ez a gondolat, vagy valamely hasonló késztet mosolygásra, ami persze nem kerülheti el a lány figyelmét, mire rögvest megreguláz.
- Áúcs – kapok a homlokomhoz, nem mintha komoly kárt tett volna bennem a leányzó, mert azért mégis csak edzett erős férfi vagyok, és ennél sokkal durvább dolgokat is átéltem már, nem fog ennyivel komoly kárt tenni bennem, és mivel egy részem tudja, hogy megérdemlem, igazán szóvá sem teszem, csak túrök, és igyekszem nem annyira vigyorogni, mint korábban, mert kínos lenne, ha vizesen, félig szappanosan kivágna a fülkéből.
S megint itt is vagyunk, az aktképe témánál, amivel nem is lenne semmi baj, míg játék és szórakozás, csak éppen a férfiúi becsületemen ne essen a csorba. Márpedig az nem kifejezetten esik jól, hogy Boa érezhetően túlzón azt állítja, hogy legalább ezer nálam jobb srácot tudna szerezni az egyetemről, és szinte szánalmasnak éreztet ezzel. Nem mintha magamra venném, de azért jól sem esik.
- Ó, ha annyival jobban néznek ki, akkor talán jobban is jársz velük, nem? Rám már nincs is szükséged – vetem fel, és nem, nem azért hogy kibújjak a büntetés alól, és ezt Boa is jól tudja, ha ismer eléggé. Szimplán csak nem szeretem, ha kellek valamire, majd eldobnának, mint egy elhasználódott rongybabát. Ettől a vadós leányzótól is addig eltűröm, amíg tudom, hogy nem gondolja halálosan komolyan, amíg csak sértegetjük egymást, amíg csak játék az egész. De abban a pillanatban, hogy úgy érezném, komolyan ki nem állhat, szedném a cókmókomat, és mennék, mert nem akarok én senki terhére sem lenni. Az nem a szokásom.
- Ó, anyám, tényleg! Sietek – kapom össze magam, és el se hiszem, hogy Boa jelenléte és néhány apró megjegyzése teljesen elfeledtesse velem, hogy pontosan miért is sietek annyira, hogy itt kössek ki. Máris nyúlok a tusfürfőm felé, de persze a lány ezt sem hagyhatja annyiban.
- Ó, igen, és a szekta neve „mosolyogtassuk meg Kang Boát” – nyújtom ki a lányra a nyelvemet az abszurd felvetésre, és elnevetem magamat, ahogyan elképzelem milyen lehetett, amikor ő meg az a bizonyos szentfazék együtt éltek. Nem semmi páros lehettek. Valószínűleg az egész szomszédság rajtuk szórakozott és azon fogadtak, hogy melyikük nyírja ki hamarabb a másikat. Tapasztalat, hogy az öregasszonyoknak ez a szokása, ugyanis az alattunk lakó felettébb figyelmes asszony egyszer azt mondta a szomszédjának, hogy azt várja, mikor zuhan ki valamelyikünk az ablakon egy késsel a hátában. Kedves, nem?
Mintha csak egy rugóra járna az agyunk, Boa is felhozza a kedves alsó szomszédot, mire elfojtok magamban egy széles mosolyt, hiszen nem volt olyan kellemes az a bizonyos első találkozás, hogy efféle öröm legyen emlegetni.
- Felettébb bájos. Ne hívjam át egyszer teára? Szerintem az illő lenne, mielőtt átkéredzkedek tusolni – jegyzem meg, de csak ironizálok, és remélem, hogy mosolyt csalhat a másik arcára. Legalább egy közös ellenségünk van, akkor már barátok vagyunk nem?
Mosolyogva hallgatom, ahogyan Boa megnyílik, és beszél a múltjáról. Még sosem hallottam, hogy a gyermekkoráról beszélt volna, ezért csak úgy szívom magamba az információkat. Örülök, hogy egy kicsit felengedett, még ha csak amiatt is mert fáradt és nincs ereje fenntartania a gátakat. Sosem beszélt a családjáról sem, és rá kell jönnöm, hogy olyan keveset tudok róla. Annyi kérdésem lenne, de jól tudom, hogy nem ez a megfelelő időpont, sem helyszín ennek kivesézésére, ezért inkább csak az utóbbi felvetésére teszek megjegyzést.
- Egy próbát megérne – nevetem el magam, bár azt megnézném, hogy a pöttöm termetével hogyan lök le a kanapéről, de ha igaz a mondás, kicsi a bors, de erős.
Mintha csak ezt akarná bizonyítani, a lány alaposan meggyalulja a hátamat, amitől néha felszisszenek, de amúgy férfiasan viselem és valószínűleg viselni is fogom még a nyomát egy ideig.
- Kösz. Jobban, mint kellett volna – vigyorgok, nehogy már azt higgye, ennyivel elijeszt vagy valami, majd meglepődöm, hogy ezek után még rám meri bízni a hátát, s nem fél bosszútól. Áh, nem mintha olyan lennék. Inkább bevetem a masszőr-képességem, de nem számítok arra, hogy azt még Boa is elismeri, ezért különösen elégedett vigyorral hajolok hozzá közelebb.
- Szíves-örömest – rántom meg a vállam, hiszen nekem aztán mindegy. Ha egy fárasztó nap után masszást kér, megkaphatja, ha cserébe nem vág fejbe minden második alkalommal, amikor felhajtva hagyom a WC-ülőkét.
Talán egy kissé túlzásba is viszem az apró elégtételt jelentő bosszúmat, ami a hátamon hagyott foltokért jár, és túl hamar lebukok, mert Boa hirtelen megpördül a tengelye körül, és alaposan kioktat.
- Azt vettem észre – vigyorgok a hangulatgyilkos megjegyzésére, majd nem tudom a pöckölése vagy a megjegyzése térít-e észhez, de eszembe jut, hogy az a 20 perc már igencsak szűkösen lehet meg. A másik hangjából kiszűrődő gorombaságot észre se veszem, csak hálás vagyok, amiért szólt, és kedvem lenne megölelni, de nem, nem teszem, mert az ilyen helyzetben brutálisan félreérthető lenne.
- Már megyek is – csapok a saját homlokomra a reggeli feledékenységem miatt, majd beengedem a hideg levegőt a kabinba azzal, hogy kitárom az ajtaját, és magamra kanyarintom a törölközőmet. Áh, az csak részletkérdés, hogy majdnem hasra estem a vizes padlón, de szerencsére megúsztam koponyatörés nélkül.
- Ó, de szavadon foglak, ne félj! – szólok, szinte kiáltok vissza csak úgy poénból a nyakkiszívós megjegyzésére, de a gondolat hirtelen sokkal kecsegtetőbben hangzik, és megrázom a fejemet. Nem gondolhatok arra, hogy milyen finomnak és puhának érződött a bőre az ujjaim alatt és milyen bódító volt a közelsége. Nem hagyhatom, hogy ezek a pillanatnyi téves érzések jobban összekuszálják az életünket, mint kéne. Fiú-lány lakótárs már így is necces, hát még ha rá akarnék mászni?
Sóhajtok, miközben magára küzdöm a ruháimat, és megkönnyebbülök, amikor a család sofőrje végre visszahív, és megment attól, hogy elegánsan elkéssek a szöuli tömegközlekedés (és saját ostobaságom) miatt.

akkor azt hiszem, ez a részemről lezárt, de várom már a folytatást ^^



it's because of you that the first time in my life
i'm afraid of leaving...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
T. Boa Kang
uni
uni
avatar

♠ Titulus : hűvös éjszaka
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Képzőművészet
♠ Előtörténet : T. B. K.
♠ Hozzászólások : 17

TémanyitásTéma: Re: Johnny és Boa albérlete    Hétf. Nov. 28 2016, 22:01







- Ez esetben hamar sort kerítünk rá, nem akarlak megváratni – közöltem vele szárazon, aztán folytattam a mosakodást. Talán kicsit sok volt tőlem ez a durci, de nem kifejezetten érdekelt. Mind a ketten tudjuk, hogy nem volt szép dolog amit csinált, és ő ezt egy picikét sem bánta. Ennek ellenére én kedvesen megengedtem, hogy itt maradjon, és még csak meg sem ütöttem, szóval szerintem igazán megtisztelve kéne érezze magát. Viszont sajnos ez a férfi túl pimasz és túl szemtelen ahhoz, hogy ilyesmi bármelyik évszázadban megtörténjen, és már én is kezdem ráhagyni a dolgot. Valamennyire tényleg kompromisszumos a kapcsolatunk, máskülönben soha nem tudtuk volna ezt így megcsinálni azt hiszem. Arra is feltenném ezt az egész házat – nem számít, hogy amúgy nem az enyém – és minden vagyonomat, hogy valamennyire azért kedvelem ezt a férfit, máskülönben már rég kihajítottam volna. És az is biztos, hogy tuti ő volt az első olyan lakótársam, akinél megfordult a fejemben a kompromisszum lehetősége. Na nem mintha a többiek rám nyitottak volna, de ha megtörténik ilyesmi, akkor egytől egyig ki lettek volna vágva. Valószínűleg Johnny is érezheti, hogy van egy kis protekciója.
- Nem fájt ez annyira – megállapítás volt. Tudtam, hogy tökéletesen rendben van, egyáltalán nem tűnik olyannak, aki ennyitől kidől, és ez így is van rendben, talán ez az egyik oka annak is, hogy nem szekálom amúgy szándékosan. Nem puhány, meg amúgy sem hagyja magát. Valahol ez mindig jellemző volt rám, akit lehetett azt csesztettem, de ő folyamatosan elrontja a játékom, ez pedig vegyes érzelmeket vált ki belőlem. Egyrészt tisztelem érte, hogy megteszi, mert ez bizonyítja, hogy vannak önálló gondolatai amiket nem csak megfogalmaz, hanem ki is mond, és nem hagyja befolyásolni magát. Máshol meg egy picit bosszúságot is okoz nekem vele, mert szeretek másokat szívatni, ahogy beszólogatni és fenyegetőzni is. Néha ez teljesen lepereg róla, én meg mérgelődhetek magamban, mert nála valamiért nem teljesen mindegy, hogy reagál-e, vagy nem. Másnál tényleg leszarnám, de itt nem tudom. Talán egy cseppet tényleg közelebb kerültünk egymáshoz. Ez nem kifejezetten tetszett, de azért rossznak sem tartottam a dolgot. Vannak előnyei egy közömbösnél kicsit szorosabb kapcsolatnak is, például a miénk általában elég kompromisszumos, például ha szükségem van valamire a boltból simán felhívhatom és ő hoz nekem, mert ugyanezt megteszem én is fordított esetben, vagy néha magamtól is.
- Te jobban kéznél vagy – jelentettem ki, aztán elkezdtem jobban felvázolni a helyzetet – Meg nem lenne probléma azzal, hogy félreérted esetleg a helyzetet. Nem történne meg, mert jössz nekem egyel a maiért. Több hasznom van belőled, mint másból.
És nem is néz ki annyira rosszul, mint ahogyan azt próbáltam beállítani, sőt. Még a hülye is látja, hogy bőven beletartozik a jó pasi kategóriába, de ezt nem fogom az orrára kötni, valahogy nem lenne a stílusom. Ő sem közölte velem soha, hogy tetszenék neki, szóval innentől kezdve nekem sem kell puncsolni, de ha megtenné is csak felvont szemöldökkel közölném vele, hogy tisztában vagyok az adottságaimmal.
- Jó, hogy nekem kell emlékeztetnem rá – vontam fel a szemöldököm, aztán hozzátettem – Ezek szerint elég figyelmetlen vagy.
Igen, még mindig szurkálni akarom, de szerintem ehhez már hozzászokott, belőlem meg annyira természetesen jönnek az ilyen megjegyzések, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni velük. Szinte már észre sem veszem ha beszólok valakinek, sokszor azt sem ha nagyon bunkó vagyok, bár általában arra tényleg rá kell szolgálni. Amúgy nem vagyok nagy hangú, szeretek békében és csendben meglenni másokkal, viszont ha valaki az intim szférámba pofátlankodik az engedélyem nélkül, vagy provokál, az a saját sírját ássa meg, mert ha rászállok, akkor tényleg elég ijesztő tudok lenni. Ezzel a pasival még egész kedvesen csipkelődöm magamhoz képest, ő meg amúgy sem veszi magára, aminek hála tökéletesen el tudunk lenni egymás társaságában. Tetszik benne, hogy nem feltétlenül érzi azt, hogy beszélgetnie kell vele, ez az egy hónap megmutatta, hogy könnyedén feltalálja magát. Például ha tévét nézek a nappaliban, akkor nem mászik bele a képembe, hanem leül mellém és elkezd újságot olvasni, vagy fordítva. Ha beszélgetni van kedvünk úgyis fogunk, egyáltalán nem erőltetünk túl semmit, ettől pedig természetesen tudunk együtt élni azt hiszem.
- Biztos sok tagja van – jelentettem ki. Ha létezne ilyen, akkor alapból az egész szakom benne lenne, mert amúgy mindenki azt hiszi, hogy nincsenek érzéseim, és próbálják kihozni belőlem a dolgokat. Nagyrészt ezért is szoktak piszkálni. Talán egy picit félhetnek tőlem, és úgy gondolják, hogy a hallgatásnál és az érzelemmentes arckifejezésnél még a düh is jobb, amiben amúgy van is valami, de én élvezem ha valaki tart tőlem.
- Nem rossz ötlet – javasoltam neki – Csak vigyázz, nehogy itthon legyek, mert a végén még sósavval fogom ízesíteni, hogy kellően savanykás legyen az íze a teának. Tudod, a citrom már nem menő.
A szavakat csak morogtam, ki nem állhatom azt a vén kurvát, legszívesebben rágyújtanám a lakást, de úgy vagyok vele, hogy egy ilyenért is ugyanannyit kapnék, mint egy rendes emberért, meg amúgy ki sem dugja a képét általában a házából, szóval annyira nem zavar.
- Viszont ha megteszed mindenképp videózd le, mert látni akarom a fejét meg azt is, ahogyan a járókeretével elver – általában nem jövök ki valami jól az idős nőkkel. Ennek valószínűleg egyszerű oka van: ők előítéletesek velem a vadabb stílusom miatt, és túl konzervatívak ahhoz, hogy elfogadjanak, én meg automatikusan pitbull üzenmódba kapcsolok, és visszabunkózok nekik. Általában ilyen a formám.
- Akkor pénteken ne vállalj éjszakait, szabadnapom van, akkor mozi itthon. Gyűjts te is sok horrort, és én is meglátom mit tehetek – ezt most komolyan gondoltam. Régen néztem már filmeket, és miért ne tenném meg vele? Annak ellenére, hogy alapjáraton magányos alkat vagyok, szerintem vele szórakoztató lenne a közös filmezés, mert elég magas labdákat ad, amiket könnyű lecsapni, meg amúgy is mind a kettőnkre ráférne egy kis kikapcsolódás.
- Akkor még növesztem a körmeimet, hátha a következő alkalommal is meg kell majd büntetnem téged – mondtam neki, és talán egy picit megint megrándult a szám széle, de csak egy nagyon picit, le merem fogadni, hogy nem vette észre a dolgot. Nem hinném, hogy annyira figyelne rám.
Gondoltam ha már itt van, akkor én is megmosatom vele a hátam, viszont arra nem számítottam, hogy majd a kezébe nyomott, színes tusfürdőanyagot a bőrömbe fogja masszírozni, ezzel kinyírva a csomóimat is. Tényleg annyira finoman csinálta, hogy csak azt éreztem ahogyan eltűnnek, egyáltalán nem fájt, még élveztem is. Nem is tudtam szó nélkül elmenni a dolog mellett, meg akartam dicsérni érte, mert amúgy ha nagyon muszáj akkor pozitív dolgokat is tudok mondani másoknak.
- Szavadon foglak – jelentettem ki, és ezt komolyan is gondoltam. Végre találtam benne valamit, ami hasznos is lehet néha.
- Tényleg figyelmetlen vagy – jegyeztem meg sóhajtva, és a zuhanyrózsát a kezembe vettem, aztán hidegre állítottam a vizet. Kivételesen most nem őt akartam nyakonönteni vele, csak a tenyereimet vizeztem be egy picit, és azzal megpaskolgattam az arcát – Tessék, talán ettől egy picit jobban felébredsz. Semmi hasznom nincsen abból, ha annyira be vagy állva, hogy lelépsz egy autó elé és szélvédődísz lesz belőled, szóval figyelj oda.
- Ne tedd, csak edd meg a fél pizzát a konyhába, mert ha leesik a vércukrod és azért ütnek el az nekem megint nem lesz jó – kiabáltam utána, aztán inkább megráztam a fejem és megpróbáltam egy picit visszarázódni a relaxáló zuhanyomba, amit annyira megzavart, hogy hirtelen egy picit még hiányolni is kezdtem. Valamiért már nem éreztem magam fáradtnak, mert üdítőnek hatott a beszélgetés és a csipkelődés ,ami az elmúlt percekben érintett mind a kettőnket. Azt hiszem kezdek megbolondulni.





Johnny \\ ruha nincs \\ 1 217 szó





Baby why I'm so lonely...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Johnny és Boa albérlete
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: