Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Ji Soo && Ha Jin ~ öcsi hazatért..

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég
avatar


TémanyitásTéma: Ji Soo && Ha Jin ~ öcsi hazatért..   Hétf. Szept. 19 2016, 22:49

to: my lovely Hyung.

Még mindig fáradtan másztam ki a zuhanyfülkéből és egy halk sóhaj kíséretében bújtam bele a pizsamának használt Totoro jelmezembe, vagy nem tudom minek nevezzem, mert elég fázós vagyok, és nekem ez a szeptemberi időjárás már… Hűvös. A hajamat nem szárítottam meg, nedvesen bújtam be az amúgy tök kényelmetlen emeleteságy alsó szintjére, mert nem vállaltam azt, hogy felül alszok. Aludjon a halál, így is olyan fáradt vagyok a próbák meg a készülés miatt, hogy ide is alig tudom magam bevonszolni.
Ma is elég fullos napom volt ami azt illeti, ugyanis reggel hatkor keltettek minket gyakornokokat, aztán mentünk énekórára, utána táncórára, volt egy ebédszünetünk, fotózás, aztán folytattuk tovább belőtt hajjal és teljes sminkben, mert nem volt idő lemosni, és az egész szétmázolódott az arcomon, én pedig úgy néztem ki, mint akinek behúztak néhányat. Őszintén szólva úgy is éreztem magam, mert mindenem fájt, a talpamat is bekentem valami gyógynövényes kenőccsel, amit még Eun Ji adott nekem, meg betekertem egy fáslival.
A fogmosás után már nem volt más dolgom, mint bebújni az ágyba és aludni egyet, legalábbis én szentül meg voltam győződve róla, hogy ez most az egyszer így lesz. Már hetek óta nem alszom jól, ami nagyjából az emlékeim visszatérése és a bűntudatom miatt volt. Tisztában voltam vele, hogy szólnom kellett volna neki a dolgokról, de valamiért nem mertem megtenni. Biztos voltam benne, hogy Noona visszatartott volna, nekem meg most tényleg nem volt szükségem visszahúzó erőre. Tisztában voltam vele, hogy nem lesz egyszerű, mert ezt az utat már a legjobb barátom is megjárta, de úgy voltam vele, hogy üsse kő, ha nem próbálom meg, akkor soha nem tudom meg, hogy mi lesz a dolog vége.
Biztos vagyok benne, hogy ha nehéz is lett volna, jobban bírnám a kiképzést, ha legalább azt a pár órát át tudnám aludni, és mivel holnapra nincsen menetrendem – családlátogatós napot kaptunk, mert mostanában nagyon keményen dolgoztunk és jól teljesítettünk, illetve az adás nézettsége is nőtt – gondoltam tudok majd egy picit aludni ha majd a végkimerülés szélére jutok. Meg is jegyezte a sminkes, hogy olyan sötét karikák vannak a szemem alatt, hogy csoda lesz ha el fogja tudni tűntetni, meg nem kéne ennyit gyakorolnom még pluszba. Nem akartam neki mondani, hogy csak éjjel nem tudok aludni, mert minden este a saját verítékemben úszva ébredek fel, mert hát egyáltalán nem tartozott oda, de mindegy is…
Némi gondolkodás után az ágyamban összekucorodva aludtam el, és szinte azonnal magába is burkolt az édes sötétség, amit olyan kitörő örömmel fogadtam, hogy mosolyogva aludtam el. Aztán megint kezdődött minden előröl. A kocsiban ültem, a hátsó ülésen, gyerekülésben. Habár nem nőttem nagyra, abban biztos voltam, hogy normál esetben egy ilyenbe nem férnék bele, most viszont tökéletesen illeszkedett körém az ülés. A rádióból trot zene szólt, mert a szüleim nagyon szerették, én pedig már kívülről fújtam a szöveget, ezért énekeltem. Aztán hirtelen megjelent velünk szemben a szarvas, ami nekifutott a kocsinak, én pedig bevertem a fejem az üvegbe, mert szerettem annak a hűvösét, most is nekidöntöttem a fejem, ami talán egy picit meggondolatlan húzás lehetett, ugyanis a vörös vérem csorogni kezdett a fejemből, de az eszméletemet nem veszítettem el, így láttam ahogyan a szélvédő betört, a szarvas pedig a kapálozásával összezúzta az apám fejét, anyám pedig már nem mozdult.
Ugyanúgy ébredtem fel, a többiek pedig ugyanúgy aludtak, mint a tegnap éjjel: a halk horkolás utalt arra, hogy a srácok aludtak, én pedig fél órán keresztül forgolódtam, de nem tudtam elaludni. Valamiért úgy éreztem, hogy nem tudok már itt maradni, mert nem kapok levegőt, ezért hagytam nekik egy cetlit, hogy vészhelyzet van, majd reggel jövök, aztán felkaptam a kispárnámat a plüssbékámmal együtt, az arcomba húztam a pizsamám kapucniját, és elindultam gyalog házipapucsban lefelé az utcán.Soha életemben nem csináltam ilyesmit, éppen ezért bámultak meg az emberek, és mivel nem néztem fel, minden bizonnyal kisfiúnak nézhettek, és nem firtatták a dolgot. Szoktak az utcákon sokkal furcsább dolgokat is csinálni, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyesmire vetemedik.
Közel egy óra séta után értem oda a házhoz, közben pedig felhívtam Jisoo-t hogy jöjjön a régi házukhoz, mert majd ott találkozunk. Amikor odaértem már szürkülni kezdett, én pedig egyenesen felé indultam meg és csak akkor emeltem fel a fejem, hogy az arcába nézhessek, amikor már odaértem.
- Itt maradunk éjszakára? – kérdeztem tőle, a kezemben szorongatva a párnámat a kedvenc plüssömmel, amit még apától kaptam kiskoromban, és még én magam is hallottam, hogy a hangom mennyire erőtlen és gyenge – Rosszat álmodtam, és nem tudtam ott maradni.
Nem meséltem még senkinek arról, hogy miket élek meg mostanában, mert azt hittem, hogy semmi köze nincsen ehhez az egészhez, csak már nappal is kezdtek bevillanni a rég elvesztett emlékek és nem tudtam mit kezdeni már a helyzettel, nem tudtam egyedül megemészteni, vagy túl lenni rajta. Muszáj volt keresnem valakit magamnak, aki jelenleg mindent tud rólam, ezzel pedig megint csak nőtta bűntudatom, hiszen az én drága Noonám, aki felnevelt a legtudatlanabb a világon amiért átvertem.

808 | beletelt egy kis időbe, de készen van <3 | Ikon - Dumb&Dumber | cuki pizsi
Vissza az elejére Go down
Nam Ji Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : let yourself fall
♠ Tartózkodási hely : szöul
♠ Szak/Foglalkozás : idol
♠ Hozzászólások : 5

TémanyitásTéma: Re: Ji Soo && Ha Jin ~ öcsi hazatért..   Kedd. Szept. 20 2016, 17:09

to: repülő Törpe.

Újabb rémesen hosszú nap, túlzottan hosszú - még a Nap sem tündökölt az égen, mikor már rég egy órája a táncteremben gürcöltünk, most pedig; a Hold szép lassan majd igyekszik átvenni párja helyét az égbolton, hogy egy szempillantásnyi idő alatt fordulhasson minden sötétségbe, hogy a másodpercek egymásutánja egyre gyorsuljon, mígnem a hat órából mindössze pár másodperc lesz, mire újra felkel a Nap, s kezdődik minden a legelejéről.
Hátam a hideg csempének nyomódik, míg a fejemre tódulnak az apró vízcseppek. Sampon, tusfürdő, mind megjárják a szokásos útvonalukat - igazán elkezdhetnék magukat használni; addig talán aludhatnék tíz percet, míg valamelyikük nem kezd el dörömbölni az ajtón, miszerint lejárt az öt percem, s vonszoljam ki a seggemet, hogy ők is bejuthassanak. De a bőrömre zúduló forró vízcseppek, szinte ideláncolnak - legszívesebben örökre ott maradnék. Mentsvár a feszített tempótól, a srácoktól, a családtól, a rajongóktól - magamtól. Csak a víz édesen csobogó hangja, a tusfürdő kellemes érintése; semmi több.
Jobbra, majd balra. Lefelé, felfelé, majd ismét jobbra, újra felfelé, balra, fej a párna alatt, majd felett. Párna az ajtóban, takaró az ágy sarkában, aprócska gombóccá összegyűrve, majd újra felfelé, a hófehér plafonnal szemezni - remek lesz az éjszaka. A gondolataim a vízzel együtt tűntek el a lefolyóban, mégis, valami ébren tart. Talán a halk szuszogás a szomszéd ágyról, talán az a lassan elviselhetetlen fájdalom a lábaimban, esetleg a folyton a fülemben csengő dallam; meglehet, hogy sosem sikerül megtudnom. A telefon kijelzője szinte világítótornyokat megszégyenítő fénnyel kezd ragyogni, amint ujjam a megfelelő pontokhoz érnek rajta, hogy újra végiggörgessek minden létező hírt a bandáról, a tagokról, s talán most először még az öcsém nevét is bepötyögtem, majd újra a Törpével zártam le a sort, mint már oly' sokszor. Bár beszéltünk minden nap, amikor csak volt egy szabad másodpercünk; mégis ellenőrizni akartam. Mintha a második öcsém lenne, az, akire végre nekem kell vigyáznom, aki végre tőlem vár tanácsot megannyi dologban; feltéve persze, mikor beszédre használja a száját. Önkéntelenül is mosolyra húzódnak az ajkaim, míg újra sötétségbe burkolózik az apró szoba, majd arcom ismét a párnába fúrom, mintha ott lenne válasz az álmatlanság okára, az örökös forgolódásra, a sötét karikákra a szemem alatt, amiket egyre vastagabb smink réteg fed le nap, mint nap, hogy egyetlen kamera se láthassa.
Magamban szitkozódva, a telefonomba mélyedve álldogáltam immár az utcán. Talán a friss levegő hiánya váltotta ki az álmatlanságot; a pilláim egyre csak nehezedtek, minden egyes kint töltött másodperccel egyre jobban, s jobban éreztem, hogy a fáradtság eluralkodik rajtam - alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, nem akartam mást, csak hogy a Törpe végre ideérjen, és kinyögje mit akar. De, őszintén. Egy pillanatig sem számítottam arra, ahogyan pizsiben, egyik kezében a párnáját, másikban pedig a plüssét szorongatva elém totyogott... aranyos. Valami ilyesmire gondolhatnak az emberek,ha azt mondják két lábon járó cukiság. Nem bírom ki halk kuncogás nélkül, gyorsan futtatom végig rajta a tekintetem.
- Maradunk, Törpe - elmosolyodom, s nem szólok semmi többet. nem említem meg neki, hogy a kisgyerekek talán megirigyelték, míg elért eddig, vagy, hogy mennyien nézhették a szüleitől elkóválygott kölyöknek, s megannyi gondolatot fogok vissza; megtartom őket magamnak.
- Semmi baj. Örülök, hogy hívtál - az ajtóig sétálok, mindössze pár másodperc, míg sikerül szélesre tárnom, majd a vállam felett pislogok vissza rá.
- Gyere, majd bent megbeszéljük - s, már mozdulok is, egy lépéssel az ajtón túl találom magam.  

546 | beleszerettem a kódba <3 | MOBB | lesz még jobb <3


the tension of the youth
S I N C E   W E   A R E   P R E T T Y   H O T
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég
avatar


TémanyitásTéma: Re: Ji Soo && Ha Jin ~ öcsi hazatért..   Pént. Okt. 07 2016, 23:04

to: my lovely Hyung.

Talán nem volt szép dolog iderendelni. Talán nem. Talán önző vagyok. Talán ez egy picit sem érdekel most. Majd később bőven ráérek ostorozni magam azért, mert az éjszaka közepén képes voltam megindulni a semmibe, ezzel Őt is rángatva magammal, de úgy voltam vele, hogy most megtehetem. Megtehetem, hiszen nem érzem annyira jól magam, hogy egyedül éljem meg a krízisem. Az emlékek szép dolgok, ha nem háborgatni és kínozni akarják az embert, én meg úgy éreztem, hogy amíg ezt nem oldom meg magamban, addig nem leszek képes talán az élet többi területén sem úgy teljesíteni, mint ahogyan szeretnék. Talán majd összeszedem magam, legalábbis azon leszek, viszont úgy érzem, hogy ha nem beszélhetem meg a dolgokat, akkor talán valami olyan történik, ami normál esetben nem következne be. Na nem mintha annyira szeretnék összeomlani lelkileg, de az tény és való, hogy elég nagy súlyt mér a szívemre az éjszakákon át üldöző rémálom, ami mindig csak egy picit lesz részletesebb, de sosem mutat annyit, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretem. A bűntudatom és a fájdalmam csak napról-napra nagyobb lett, ezért nagyon szerettem volna megvitatni a dolgokat valakivel. Eunji alapból kiesik, mert van elég baja és nem akarom ezzel terhelni, így meg maradt a másik olyan ember az életemben, aki talán még számíthat valamit, aki a legfontosabb nekem: az én drága Jisoo Hyungom. Na nem mintha neki nem lennének problémái, vagy ilyesmi, de vele valahogy… szívesebben beszélem meg ezt az egészet.
Éppen ezért nem is vettem magamra még kabátot sem, hanem ahogy voltam, fogtam magam és elindultam a semmibe, magam után húzva a kis békámat, meg a párnámat is. Biztosra mentem, nem akartam egyedül tölteni az éjszakát, és ezt neki is meg akartam mutatni.
Akármennyire próbáltam sietni, nem volt annyira egyszerű dolgom, hiszen gyalog egy ekkora városban azért nem egyszerű eljutni 1-ről a kettőre, de mindegy, nem akartam buszozni, mert a hideg levegő így kitísztitotta a fejem, és kevésbé megviselt állapotban mentem Jisoo elé, aki már ott várt a ház előtt. Hasonlóan leharcolt volt, mint én, aminek minden bizonnyal a comebackre való készülés lehet az oka. Igen, annak ellenére, hogy el vagyok zárva, azért az én kezembe is kerül néha újság vagy elkapok egy tévéadást, szóval volt szerencsém értesülni a barátom visszatéréséről.
- Ne hívj így, a nyáron megnőttem – csaptam meg a plüssömmel, mert már az első megszólalásával sikerült kihoznia a sodromból, holott én egy igazán türelmes ember vagyok asszem… Ja, igen, már csak empátiából is, mert hát elég nehéz velem is… Tekintve, hogy mindent tönkreteszek.
- De azért köszi – mosolyogtam rá bizonytalanul, és talán máskor megöleltem volna, de most nem mertem. Újabban túlságosan hiányzik, és ez megijeszt picit… Mert ijesztően hiányzik. Elég furcsa ebbe belegondolni, de ez a helyzet és csak reménykedni tudok benne, hogy ez a most kialakult helyzet miatt történt meg.
- Tényleg? – néztem rá nagy szemekkel. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kis egyszerű szavak majd ennyire jól fognak esni, hiszen ez valamit mégis igazol. Nem bánja, hogy kirángattam a puha, meleg ágyából, és talán még azt is bevállalná, hogy leszidják az ügynökségnél, amiért csak úgy eltűnt a semmibe az éjszaka közepén.
- Pedig azt hittem zavarlak… Elég sűrű lehet most a programotok – némi fogalmam volt a dolgokról azért, tudom mi fog várni rám, és a comebackre való felkészülés általában elég feszített tempóban folyik, szóval biztos vagyok benne, hogy valamit megzavarhattam.
Miután beléptem az ismerős lakásba, ahol már annyiszor jártam hirtelen azt éreztem, hogy a gyerekkoromat élem újra. Rengeteg időt töltöttem ebben a házban, csukott szemmel is megtalálnám a kis szentélyt, ami otthont adott a Hyungomnak.
- Nem nézel ki jól – léptem közelebb hozzá, az arcára függesztett tekintettel, és egy picit lábujjhegyre állva simítottam végig a kezemmel a szeme alatti sötét karikán. A fenének nőtt ez is ilyen nagyra…
- Alszol, meg eszel te rendesen? – kérdeztem tőle, aztán a kezembe vettem az arcát és csak még rosszabbul éreztem magam, viszont hálás is voltam neki, hogy ilyen nyűzottan is idejött – Rossz vagy. Főzzek neked valamit?
Elég otthonosan mozgok a lakásban ahhoz, hogy ezt így megkérdezzem tőle, meg amúgy is… Tennem kell valamit annak érdekében, hogy jobban legyen. Talán nem fogom tönkretenni a konyhájukat, legalábbis remélem, hogy a felügyelete alatt tudok csinálni valami ehetőt, amitől nem fog fosni, de az sem utolsó szempont, hogy ép maradjon a berendezés.
- Gyere, a konyhában megbeszéljük – ragadtam csuklón, és rángatni is kezdtem az adott helyiség felé, mert úgy gondoltam, hogy talán menet közben könnyebb lesz színt vallanom neki arról, hogy miért is vagyok itt – Amúgy… Megtudtam mi történt a szüleimmel.
Ez így nem teljesen igaz, de éppen elég volt ahhoz, hogy a szorításom enyhüljön a csuklóján és megtorpanjak. Lehajtott fejjel próbáltam összeszedni magam, mert most ő fáradt, nekem pedig kompenzálnom kell azért, hogy iderángattam.
- De mindegy is. Majd megoldom a dolgokat – perdültem meg egy hatalmas mosollyal az arcomon, aztán folytattam – Hyung csak ülj le, én meg mindjárt összedobok valamit neked, amitől mind a tíz ujjadat megnyalod…
Vagy nem. Mindegy, hát nem kell neki tudnia, hogy még mindig lehetetlenül szerencsétlen vagyok, majd csak megérek egyszer és király szakács lesz belőlem, aki nem zúzza le a konyhát tíz perc alatt… Vagy nem, de ez mellékes.


846 | remélem tetszik <3 | Adam Lambert - the original high albumán levő eszméletlen high note-tal rendelkező szám | cuki pizsi
Vissza az elejére Go down
 
Ji Soo && Ha Jin ~ öcsi hazatért..
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: