Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Kaori & Kanata ~ japanese souls

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hirose Kanata
staff
staff


♠ Titulus : the nerd™
♠ Tartózkodási hely : 302-es szoba
♠ Szak/Foglalkozás : programozás
♠ Előtörténet : cserebere fogadom
♠ Hozzászólások : 85

TémanyitásTéma: Kaori & Kanata ~ japanese souls   Szomb. Szept. 24 2016, 22:31


hero95z logged in.
Current mode: home away from Japan
Level: 1
Next player: Kaori

A koreai egyetemi élet diákcsoportosulásoktól színes. Van itt minden a jövő jogászaitól kezdve, ecobarátokon át japán animeklubbig. Nem mintha lenne elég önbizalmam bármelyikhez is csatlakozni, mivel világ életemben kerültem a társasági eseményeket. Az hogy hetente össze kelljen ülnöm egy bizonyos csoporttal, számomra elképzelhetetlen. Az Erasmusos akkreditációmba viszont beleszámít és ha már úgyis itt vagyok, ingyen tanulom a helyi nyelvet. Ugyan egész jó vagyok belőle, hiszen középiskolában is tanultam, de nem ártana továbbfejleszteni. Már csak azért sem, nehogy valami hülyeséget mondjak zavaromban Hyerim előtt. Szerintem ha anyanyelvi beszélő lennék, a lány előtt akkor is belekavarodtam volna néha a saját gondolataimba. Olyan érzéseket hozott ki belőlem, mint azelőtt soha senki, és nem tudtam, mit kezdjek ezekkel, mert az istenért sem volt bennük semmi logikus. Mármint nem éppen nyugodtnak kellett volna lenned olyanok társaságában, akiket ismersz és kedvelsz? Akkor miért viaskodott valami állandóan a gyomromban, akárhányszor csak ránéztem? Egyszerre rémülten és izgatottan vártam a reggeleket abban a reményben, hogy hátha találkozunk, de közben féltem is attól, hogy elveszti a dolog a varázsát számára és meg fog unni. De önző vagyok, és látni akarom. Annyiszor és annyi ideig, ameddig csak lehet. Amíg azt nem mondja, elég.
- Következő! - kiáltja a nyelvi intézet ügyintézője, akinél sorban állok, mire felkapom a fejem meg a táskám, és odabotorkálok a pulthoz. - Miben segíthetek? - villant rám egy ragyogó mosolyt a nő, mire ledarálom az előre betanult és begyakorolt szöveget:
- Jó napot! Hirose Kanata vagyok, cserediák és szeretnék felvenni középhaladó koreai nyelvórákat.
A szavak még mindig idegenül bucskáznak a számban, és furán érzem magamat, ahányszor csak helyiekkel beszélek, például a boltokban. Úgy érzem, kirívok a tömegből, és mindenki bámul rám az akcentusom miatt. Tudom-tudom, még csak egy hét telt el, és hogy csak gyakorolnom kell, Hyerim mindig ezzel nyugtat, de mégis úgy érzem többet kell megtennem a fejlődés érdekében és ha már van időm, miért ne?
- Hány órásat? Heti négy vagy hat? Az előbbi kedd-csütörtök első két órájában van, míg a másik ugyanígy csak hétfő-szerda-pénteken - tájékoztat a segítőkész nő, és igyekszem nem duzzogni a korai időpontot hallva. Gyorsan végiggondolom lenne-e óraütközésem, és a lehetőségeimet latolgatom. Egyetlen apró érv elég, hogy döntsek.
- A négy órás elég lesz.
De csak mert Hyerimnek úgyis szemináriuma van kedden és így legalább megmarad mindkettőnknél az üres szerda délelőtt. Az asszisztens egy bólintással veszi tudomásul válaszomat, majd kinyomtat egy papírt két példányban, amit alá kell írnom, és azt mondja, meg is vagyunk, jövő héten már mehetek is az órákra. Megkönnyebbülök, mert már készültem, hogy ugyanolyan procedúrán kell keresztülmennem, mint az összes többi tárgynál. Szinte el sem akarom hinni, milyen hamar végeztem, ezért talán kicsit túlzásba viszem a hajlongatást, és miközben elhátrálok, sikerül neki mennem valakinek, és kivernem a kezéből az egyébként nagyon kawaii telefonját.
- Ó, sajnálom! - szabadkozom, miközben lehajolok a készülékért, és visszanyújtom a lánynak. A barna lobonc mögött azonban hirtelen ismerős vonásokra leszek figyelmes. - Kaori-chan?
remélem, megfelel! ^^
hero95z logged out.


舞い散る花びらの中 彷徨う今も



A hozzászólást Hirose Kanata összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 26 2016, 21:09-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tsunematsu Kaori
csere
csere


♠ Titulus : kawaii kunoichi ^^
♠ Tartózkodási hely : Szöul
♠ Szak/Foglalkozás : japanológia
♠ Előtörténet : Kíváncsi Fáncsi ^^
♠ Hozzászólások : 4

TémanyitásTéma: Re: Kaori & Kanata ~ japanese souls   Vas. Okt. 09 2016, 20:27


To my precious Senpai <3

Daily Suicidal Thoughts
26
Haikus Written Today
213
Daily Weird Accessory
pandafüles hajpánt
Current Mood
Emlékszel-e még
Nevemre, sajátját ki
Már elfeledte.


Jobb kezemből szemellenzőt formálva, a vakítóan ragyogó kék ég felé fordított tekintettel pásztáztam a kampusz lapos tetejét, és éppen azon tűnődtem, mennyi időbe kerülne, mire onnan fentről földet érve az összeroncsolódott belsőségeimmel festem vörösre a kövezetet, amikor megcsörrent a táskámban a mobilom. A mai üzenetjelző hangjelzés az egyik kedvencem volt – macskanyávogások kórusa, amitől a környezetemben öt méteres körzetben tartózkodó csevegő, és átlagos napjukat élő diákok kilencven százaléka minimum összerezzent, és a hang irányába fordult, a maradék pedig csak szimplán nyugtázta, hogy a furcsa japán cserediák már megint új csengőhanggal igyekszik rájuk hozni a frászt. Igen, ők a velem egy előadásokra járó társaim voltak, akik a kismilliomodik ilyen esetet követően már csak fáradt kézlegyintéssel tudták be az esetet annak, hogy japán vagyok, és ott ez bizonyára a legteljesebb mértékben megszokott. Vagy csak egyszerűen hibbantnak gondoltak.
- Bocsánatot kérek! – fordultam körbe kuncogva az udvaron, igyekezve a szélrózsa minden irányába bocsánatkérően meghajolni, majd csak ezt követően túrtam le a rózsaszín, kitűzőkkel gazdagon teletűzdelt oldaltáskám feneketlen bugyrainak mélyére, hogy előkerítsem a nyávogó készüléket.
Önnek egy új üzenete érkezett – hirdette a felvillanó kijelzőn megjelenő szöveg, alatta pedig az üzenet küldője volt olvasható: Tsunematsu Hiroshi. A kódot gyorsan bepötyögve átfutottam a szöveget, majd kissé idegesen, összeráncolt homlokkal meredtem a készülékre.
Alig három hete, hogy Hirónál lakom, de már most az őrületbe kergetjük egymást. Az unokatestvérem például napi rendszerességgel vágja hozzám reggelente a legkülönbözőbb helyekről előkerülve valamelyik használati tárgyát, miközben a reggeli ébresztőmet követően felkészülök a napomra. Hiro enyhén szólva sem szeret korán kelni, és a csaknem két év teljes egyedüllét alatt hozzászokott a délig tartó hosszas alvásokhoz, és az éjszakába, sőt, inkább hajnalokba nyúló festegetésekhez. Aztán jöttem én meg az ébresztőórám, amitől teljesen kiborult. Amitől viszont én kapok időszakos dühkirohanásokat, az az ő drágalátos macskája és a zárjai. Félreértés ne essék, egyszerűen imádom a cicákat, de Hiro jószága gonosz. Így, ilyen nemes egyszerűséggel. Állandóan sunyi pillantásokat lövell felém, és a nézése is olyan visszataszító, hogy legszívesebben bezárnám a kamrába. Ami viszont enélkül is le van lakatolva, tehát hiába próbálkoznék. És itt el is jutottunk a központi problémához. Amióta két éve megtörtént Az, Amiről Nem Beszélünk Hiróval, teljesen összeroppant. Ez az idegösszeomlás nem csak abból állt, hogy magára zárta a műterme ajtaját, és nem lehet vele kommunikálni, hanem a házában az összes szobát kulcsra és/vagy lakatra zárta, a műterme, a saját szobája, és az én szobám kivételével. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem lett volna olyan lelkes, hogy még a hűtőt is lelakatolja. Ezt viszont már nem voltam hajlandó elviselni, úgyhogy, igaz, hogy csak telefonos üzenetek útján - mivel Hiróval élőbeszédet nem lehet folytatni -, de kirobbantottam vele egy háborút, amelyben a hűtőhöz való hozzáférési jogomért harcolok. Ő persze ezt megtagadta, mire én megfenyegettem, hogy meggyilkolom a macskáját, mire ő megijedt, és elbújtatta az állatot a szobájába, úgyhogy azóta nem férek hozzá Yuihoz. Két napig gondolkodtam a megfelelő visszavágáson, mígnem ma délelőtt megüzentem neki, hogy ha délutánra nem szedi le a lakatot a hűtőről, bemegyek a műtermébe, és szétszaggatom a festményeit. Erre már komoly reakciót vártam, ami meg is történt – bár nem volt annyira komoly, mint hittem.
Az üzenetben ennyi állt: A kód a mosópor.
Mivel ettől nem lettem okosabb, kissé idegesen szaporáztam meg lépteimet, a nyuszifüles, rózsaszín tokban pihenő telefont a kezemben forgatva. Végül is, teljesítette a kérésemet, ez az üzenet az ő számára valamennyire értelmesnek kellett, hogy tűnjön, ha már elküldte nekem, de hiába túrtam fel az agyam Kódfejtés elnevezésű szekciójának információhalmazait, erről a módszerről, amellyel Hiro dolgozott, még nem hallottam. Csak hát, szuper kódfejtők nem potyognak minden pillanatban az égből az ember lánya elé, vagy igen?
Nem az első, és nem is az utolsó alkalom volt, hogy az Univerzum rám cáfolt, úgyhogy szinte már meg sem lepődtem, amikor erre a gondolatra valaki nagy sietségében kiverte a kezemből a telefonomat, majd szabadkozva felém nyújtva azt, a hollófekete fürtök alatt egy ismerős szempárt láttam megcsillanni.
- Kanata-senpai? – kaptam a szám elé a kezem, mert azért azt mégsem gondoltam volna, hogy a fiút, akivel együtt jártam kódfejtő- és informatika-szakkörre a gimnáziumban, és akit a világ legnagyobb zsenijének tartottam már akkoriban is, pont Koreában fogom viszontlátni.
- De hát… Hogyhogy? Mikor tanultál meg koreaiul? Vagy azelőtt is tudtál, csak titokban? Honnan jött az ötlet? Milyen szakra jársz? Hol laksz? Hogy vannak a szüleid? De jó végre egy japánnal találkozni! Nagyon örülök Neked, Kanata-senpai! – hadartam el a hirtelen az eszembe ötlő kérdések és érzelemkifejező mondatok sokaságát, miközben izgatott, tányér nagyságúra nyitott szemekkel, és a hitetlen örömtől enyhén elnyílt ajkakkal bámultam a fiúra.
A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a félszeg, visszahúzódó, gépekbe bújó Kanatának valaha eszébe jutna részt venni egy cserediák-programban. Ugyan csak azt a heti másfél órát töltöttem vele a gimnáziumban, ennyit azért megtudtam róla.
Amióta még a folyosókon sem láttam, megváltozott – kicsit megnőtt a haja, még jobban megnyúlt, és tekintetének csillogása mintha kissé élénkebb lett volna – talán csak nem egy lány van a dologban?
A gondolatra ösztönösen elmosolyodtam – Kanata-senpaira igazán ráfért már egy kis szociális interakció, így nagyon örültem volna, ha igazam van. De ha emellett még meg is őrizte kitűnő kódfejtő- és informatikai készségeit, a lehető legjobbkor jött szegény kicsi Kaori megsegítésére.

// bocsánat a megvárakoztatásért – remélem, megfelelő ^^



You're all the colors in one, at full brightness.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hirose Kanata
staff
staff


♠ Titulus : the nerd™
♠ Tartózkodási hely : 302-es szoba
♠ Szak/Foglalkozás : programozás
♠ Előtörténet : cserebere fogadom
♠ Hozzászólások : 85

TémanyitásTéma: Re: Kaori & Kanata ~ japanese souls   Szer. Okt. 26 2016, 21:27


hero95z logged in.
Current mode: home away from Japan
Level: 2
Next player: Kaori

Még mindig nem hiszek a szememnek. Álmodnék talán? Ez megmagyarázná, hogy miért ment minden olyan a tárgyfelvétellel. Ám ha aludnék, akkor elméletileg nem kellene fájdalmat éreznem, nem igaz? Ezért szokás megcsípni magadat, ha tesztelni akarod, hogy ébren vagy-e. Viszont ha ez igaz, akkor tuti, hogy ébren vagyok, mert indulás előtt a kollégiumi szobám emeletes ágyának alsó helyén sikeresen azzal indítványoztam a reggelemet, hogy alaposan bevertem a fejemet a fölöttem lévő ágykeretbe. Természetesen nem szándékosan, nem vagyok én mazochista, csak még nem szoktam meg, hogy milyen kicsi helyen kell mozognom. A helyzetem az sem segített, hogy az egyik szintén cserediák szobatársam egy egész dobszettet becuccolt a szobánkba megcsapolva az amúgy sem tágas helyet. Nem mintha nagy helyigényű lennék. Elég nekem egy ágy és egy konnektor, ahol tölthetem a laptopom, a tabletem meg a mobilomat és boldog ember vagyok.
Eltévelyedett gondolataim hajtólovát azonban visszafogom, ahogyan meghallom a régi ismerős elhadart kérdéseit, melyeket minden bizonnyal fel sem fognék, ha koreaiul beszélne hozzám, de szerencsémre a szeretett anyanyelvünkön köszönt, így még a legösszemosottabb szószerkezeteket is értem, még úgy is, hogy eleinte kicsit elkalandoztak a gondolataim. Az emlékeimben élő Kaori-chan sosem volt az a visszahúzódó fajta, élénk, lelkes üde színfoltja volta a gimnáziumi szakköröknek, melyekre csak azért jártam be, hogy ne otthon fogyasszam az áramot, mert egyébként nem sok újat tudtak nekem tanítani. Ráadásul addig is társaságban voltam, és a szüleim nem aggódtak a kelleténél többet a szociális életem hiánya miatt.
- Én… én is örülök, Kaori-chan! Nem sok esély volt rá, hogy éppen itt találkozzunk újra, nem igaz? – nevetgélek kissé zavartan, miközben az agyam processzora szépen lassan feldolgozza a korábban elhangzott kérdéseket, és az ujjaimon számolgatva a változó növekedését, neki is látok a válaszadásnak: - No, akkor lássuk csak! Még Japánban felvettem második nyelvnek a koreait, de azt még mindig nem mondanám, hogy tudok is koreaiul, ezért most felvettem még itt is néhány nyelvórát. Öhm, az ötlet nos… van pár ismerősöm Szöulban, és szerettem volna meglátogatni őket. A cserediák ösztöndíj csak jól jött ehhez. Programozó szakon most végzem a harmadévemet, a kollégiumban lakok egy magát zenésznek képzelő alak és egy szellemként szinte ott se élő srác mellett. A szüleim szokás szerint aggódnak értem, de egyébként jól megvannak.
Leszámolva a kisujjamat is magammal elégedetten nézek egy halvány mosollyal a lányra. Azt hiszem, rég volt már, hogy ilyen hosszú monológot nyomtam le magamról, hiszen általában senki előtt nem nyíltan már. Ám jó japán arcot látni, és egy kicsit máris otthonosabban éreztem magamat a bohó, fiatal lány vidám félhold alakú szemeit látva. Talán ezért üdvözöltem régi jó barátként még a korkülönbség ellenére is, mert ilyen távol az otthonról, feltámadt bennem egy megmagyarázhatatlan hazafiasság, amiért egyfajta húgként gondoltam a leányzóra, akit így külföldön meg kell védenem a mindenféle rá leselkedő veszélyektől.
- De veled mi a helyzet? Régen találkoztunk! Hogy felnőttél azóta! – ámuldozom, hiszen én már két éve leérettségiztem, és ott hagytam a gimnáziumot a hátam mögött, ahol aztán Kaori-chanra még vártak a érettségi megpróbáltatásai. Azóta nőiesedett, és hirtelen fel sem ismertem a régi iskolai egyenruhánk nélkül.
- Cserediák vagy, vagy ideköltöztél? Milyen szakon tanulsz végül tovább? – buknak ki belőlem is kérdések, hiszen bár nem voltam olyan beszédes, mint a cuki pandafüles fejpántot hordó leányzó, azért engem is érdekelnek a viselt dolgai, és bizony rá kell jönnöm, hogy milyen kevés dolgot tudok róla. Még azt sem tudom felidézni, hogy két éve mi akart lenni, de azóta sok víz lefolyt a Han folyón, és lehet, hogy ő is épp úgy megváltozott, mint én.
- Következő! – kiáltja a hátam mögül az adminisztrációs ügyeket intéző titkárnő, ami kiránt egy pillanatra a kérdéshullámokból, és szabadkozva fordulok vissza Kaori-chanhoz:
- Ha dolgod van itt, nem akarlak ám feltartani – kapok észbe. Hirtelen annyira magával ragadott a viszontlátás öröme, hogy el is feledkezem arról, hogy a Tanulmányi Osztályon vagyunk, ahol az emberek általában dolgokat intéznek, és valószínűleg senki sem véletlen jár-kel erre.
bocsi hogy csak most, de remélem, tetszik *-*
hero95z logged out.


舞い散る花びらの中 彷徨う今も

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tsunematsu Kaori
csere
csere


♠ Titulus : kawaii kunoichi ^^
♠ Tartózkodási hely : Szöul
♠ Szak/Foglalkozás : japanológia
♠ Előtörténet : Kíváncsi Fáncsi ^^
♠ Hozzászólások : 4

TémanyitásTéma: Re: Kaori & Kanata ~ japanese souls   Szomb. Nov. 05 2016, 19:31


To my precious Senpai <3

Daily Suicidal Thoughts
26
Haikus Written Today
213
Daily Weird Accessory
pandafüles hajpánt
Current Mood
Az emberek gyakorta alulértékelik a honvágy érzését. Általánosságban leginkább egy köröm alá szorult szálkához tudnám hasonlítani - érzed a helyét, tudod, hogy ott van, de a hétköznapok során csak tompán tudatja jelenlétét, a tudatalatti határmezsgyéjét bizsergeti, ám elég egy rossz mozdulat, és váratlanul belényilall a fájdalom - sőt, megtorlásául a nem vele foglalkozott időnek, erőteljesebben, mint valaha.
Ahogy Kanatát megpillantottam, ahogy az oly természetesen kibukó japán szavakat hallgattam és ejtettem ki újra oly sok idő múltán, a honvágynak nevezett szálka fájó hirtelenséggel belém is belém fúrta tüskéjét. A fiúról egyszerre jutott eszembe minden - érezni véltem a levegőben a cseresznyevirágok illatát, emlékeztem a tornacipőim puffanására hajnalban a Hitsujiyama parkban, a dojo tatamijának ismerős és megnyugtató érintésére a talpamon, a gi durva szövetének súrlódására a bőrömön, és éreztette magát a nyelv, az a gyönyörű japán nyelv, amit ugyan gyakran hallok az órákon, de valahogy sosem volt ugyanaz az érzés, mint ahogy most Kanata, egy barát, egy anyanyelvű szájából hallottam kigördülni az ismerős szavakat.
Korea és Szöul is nagyszerű hely, imádom a pezsgését - de mindezzel együtt sem értem, Hiro hogyan bírta ki eleddig a Japántól való, lélekben hatalmas távolságot.
- Hát, én biztos, hogy nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk legközelebb - nevettem fel én is, és utána olyan jó volt hallani a fiú hangját, mely úgy hatott rám, mint egy tiszta és hűsítő forrás csodás és egész lényemet átjáró csobogó vize.
Fantasztikusan jó érzés azt is hallani, hogy Kanata-senpainak ilyen jól alakul az élete. A programozó szakra szinte a fejemet rá tudtam volna tenni, és annyira örültem, amikor láttam a fiú szemében megcsillanó árnyalatnyi büszkeséget a szak nevének kimondásakor.
- Úgy örülök Neked, Kanata-senpai - vigyorogtam teli szájjal a fiúra, szinte kicsattanva a boldogságtól. - Te vagy a legjobb programozó és informatikus, akit valaha ismertem - bólogattam, és egyáltalán nem túloztam.
Ez a fiú egy őstehetség.
- Köszönöm! - nevettem fel a megjegyzésére. - Te is jó alaposan megnőttél, Kanata-senpai - biztos vagyok benne, hogy már jó pár SNE-s lány fejét elcsavartad - mosolyogtam rá hamiskásan, reménykedve, hogy korábbi feltételezésem nem volt valótlan családi állapotáról.
Tulajdonképpen csak a fiú kérdésére körbenézve jöttem rá, hogy pontosan hol vagyunk, mert korábban annyira a gondolataimba merültem Hiro üzenetével kapcsolatban, utána pedig Kanata-senpai hirtelen felbukkanása ejtett kábulatba, hogy csak most fedeztem fel a körülöttünk forrongó nyüzsgést.
- Ó, nem, semmi dolgom itt, csak erre fújt a szél - nevettem fel, majd megrángatva a táskám pántját, elindultam kifelé a diákok befelé csordogáló folyójával szemben, úgyhogy kaptam pár rosszalló pillantást, mire kijutottam a szabadba.
- Cserediákként vagyok csak itt, az unokatestvéremnél, Hiroshinál lakom - válaszoltam korábban feltett kérdésére. - Japanológia szakon vagyok, ezért különösen jó lehetőség, hogy Koreában járhatok egyetemre - így külföldiek szemszögéből is ráláthatok a művészetünkre - magyaráztam.
Az igazság azonban az volt, hogy bár az itteni órák mind nagyon érdekesek és interaktívak voltak, de valahogy ez az egész nem volt elég. Többet akartam.
- Persze, hogy nem elég, ha az ember lányának olyan agya van, amit akár Yagami Light is megirigyelhetne - jelent meg ekkor szokásához híven a legjobb pillanatban Rin.
Rin, a képzeletbeli barátom, aki a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban képes felbukkanni, hogy szembesítsen a hazugságaimmal. Rin, aki most nagyon nem hiányzott, hogy emlékeztessen rá, miért is mondtam le az álmomról, hogy biofizikus legyek. Egy olyan mozdulattal, mintha legyet kergetnék el, meglengettem az irányába a kezem, ő pedig, rosszalló pillantások kíséretében, de eltűnt.
- Apropó, programozó szak - kódfejtést is tanultok, igaz? Van kedved segíteni nekem egy kicsit a dilinyós unokatestvérem feladványával kapcsolatban? - pislogtam Kanatára ártatlanul, igyekezve elhessegetni a gondolataimból Rint és a buta, felesleges felbukkanásait.
Most Kanata-senpaira szerettem volna koncentrálni, és még egy kis ideig érezni a távoli cseresznyevirágok illatát.

// köszönöm a türelmet - remélem, megérte a várakozás ^^



You're all the colors in one, at full brightness.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hirose Kanata
staff
staff


♠ Titulus : the nerd™
♠ Tartózkodási hely : 302-es szoba
♠ Szak/Foglalkozás : programozás
♠ Előtörténet : cserebere fogadom
♠ Hozzászólások : 85

TémanyitásTéma: Re: Kaori & Kanata ~ japanese souls   Szomb. Nov. 12 2016, 21:32


hero95z logged in.
Current mode: home away from Japan
Level: 3
Next player: Kaori

Nem tudnám megmagyarázni, miért, de az anyanyelveden beszélni egy idegen országban sokkal másabb érzést ad, mint odahaza. Az sem tud érdekelni, hogy egyesek megbámulnak minket vagy ítélkeznek. Tapasztalatom alapján az ember kétféle japánnal találkozhat: a szigorú értékrendet követő, zárkózott fajtával vagy az animékbe illő színes, lelkes személyiségekkel. Kaori-channal egyértelműen két külön szegmensbe tartozunk. Hagyományos jogászcsaládban nevelkedtem, ahol apám alig volt otthon a munkája miatt, hiszen kiemelt pozíciót töltött be a cégénél, ám az évi rotáció miatt ez sem könnyítette meg a helyzetét azt illetően, hogy vajon lesz-e még munkája a következő hónapban. Egyszersmind tiszteltem és bevallom kissé sajnáltam is azért, mert ebben a hagyományos szakmában más út nem létezett, ő mégis ezt választotta. Az irodai munkát azonban én csak úgy tudtam elképzelni magamhoz, ha naponta újabb és újabb kihívásokat keresek, és az informatika megadta erre a választ. Ráadásul milyen jól mutat már az önéletrajzban egy külföldi félév? Mindazonáltal igazat kell adnom a lánynak, mert valóban nem tűntem annak a fajtának, aki ilyesmit bevállal.
- Hidd el, fél éve még én sem. Teljesen spontán ötlet volt – csóválom a fejemet, és még önmagamat is meglepem azzal, hogy milyen könnyen megnyílok a friss és üde leányzónak, aki mint harmatos virág utat tör magának tavasszal. Máris feldobta kissé a napomat, hiszen tényleg nem gondoltam volna, hogy találkozom japán ismerőssel a koreai campuson. Klisé ugyan, de kicsi a világ, nem?
Zavartan mosolygok magamban Kaori-chan megjegyzésén, de elhessegettem a gondolatot. Még ha valaha azt is gondoltam, hogy a legjobb vagyok, minél többet tanultam, annál inkább beláttam, hogy menni mindent nem ismerek az informatika végtelen ágai közül, és a tudásvágy egyre csak arra buzdított, hogy többet és többet tanuljak. Viszont ha emlékeim nem csalnak, azon a bizonyos szakköröm a felettébb cuki hajpántot viselő lány is kiemelkedő teljesítményeket ért el.
- Ez nagyon kedves tőled, Kaori-chan, de ha jól emlékszem, te is remekeltél, pedig csak hobbi szintjén programoztál. megtartottad ezt a jó szokásodat? – kíváncsiskodom, hiszen ha informatika, akkor arra a témára bármikor vevő vagyok. Nem csoda, hogy Hyerimmel olyan hamar megtaláltuk a közös hangot, pedig ő is politikatudományt tanul, és csak kedvtelésből kódolgat.
Látván, hogy a világra mindig oly gyermeteg lelkesedéssel bámuló Kaoriból milyen fiatal hölgy lett csupán néhány év alatt, tényleg ráébreszt, hogy mennyi idő telt el a középiskola óta. Nem érzem magamat 21 évesnek, felnőttnek pedig még annyira sem. Sokszor azon kapom magamat, hogy a leghétköznapibb dolgok is problémát okoznak – mint például a mosógépek kezelése -, de közben könnyedén feltörök Hash-algoritmussal titkosított kódokat. A felnőttlét bizonyára nem ezekről szól, hanem az önállóságról és arról, hogy megtaláljuk önmagunkat. Csakhogy itt jöhet a millió dolláros kérdés: ki vagyok én?
- Öö… hogy én? Nem hiszem – makogom égővörös füllel és lángbaborult arccal a lány felvetésére. Minthogy én meg aki elcsavarta lányok fejét? Távol álljon tőlem! Azt remélem, elbújhatok a kusza kócos frizurám mögött, de biztos vagyok benne, hogy paradicsompirosságom olyan akár egy forrongó láva, és teljesen nyilvánvaló, hogy kellően zavarba hozott a kijelentésével. Így jár az, aki nemcsak hogy szociálisan kissé analfabéta, de nem ért az érzelmekhez. Ó, de erről jut eszembe! Elvégre is Kaori-chan lány (Nagyszerű megfigyelés, Mr. Weasley!), talán ő jobban megtudja érteni a koreai lányok gondolkodását, mint én. Talán ő a segítségemre lehet, ha már Minhóval nem túl sokra mentünk. Egyikünk sem egy nő-szakértő, az biztos.  – De ami azt illeti, van itt egy lány, és… Szóval na, nem tudom, hogy kedvel-e vagy csak barátként gondol rám.
Lesütött szemmel motyogom el a mondanivalómat, majd mikor kiderül, hogy valójában Kaorinak dolga sincs a titkárságon, javaslom, hogy menjünk egy nyugodtabb helyre. Nekiállunk átfurakodni magunkat az egyébként tolongó diákok sora közt, nem mintha nem jutnának hamarabb be, ha előtte kiengednének minket.
- Ó, japanológia! Az nagyon érdekesen hangzik. Nekem meg sem fordult volna ilyen szakkal külföldre jönni, de jól tetted. Jól érzed magad itt egyelőre? – kíváncsi tekintetem fúrom a leányzó a szemébe, aki azonban nagyon elvarázsoltnak tűnik, mint akinek egy pillanat erejéig másfelé járnak a gondolatai. Mivel ilyesmi velem is megesik, ha hirtelen eszembe jut egy programozási feladat megoldása, nem teszem szóvá, csak halvány mosollyal, türelmesen várom a választ.
Kaori-chan felvetési a kódfejtéssel kapcsolatban megmosolyogtat, és eszembe jutnak a jó kis számítástudomány előadások, melyeken a legősibb módszerektől kedve a világháborús módszerekig minden érdekességet hallhattam.
- Sajnos folyamatos jelleggel nem, de tavaly volt egy kriptográfia órám, ahol kódfeltörési algoritmusokat tanultunk – mesélem, majd intek egy szabad pad és asztal felé, hogy foglaljunk helyet, míg erről beszélgetünk. Úgy mégis csak kényelmesebb lesz. – Úgy sincs órám délig, úgyhogy szíves örömest segítek neked! Ez a bizonyos unokatestvér az, akinél laksz, Hiroshi?
Kíváncsi és lelkes vagyok, és egy pillanatig szinte még azt is elfelejtem, hogy nem Japánban vagyunk. No, de lássuk azt a feladványt!
hero95z logged out.


舞い散る花びらの中 彷徨う今も

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kaori & Kanata ~ japanese souls
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» A Föld Vándorló Színészei

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: EGYETEMI CAMPUS :: Főépület-
Ugrás: