Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Jaehwan && Seungcheol

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Jaehwan && Seungcheol   Kedd. Szept. 27 2016, 23:47

Még a legszebb szavakkal élve is kurva szar érzés volt arra ébredni, hogy az ember feje lüktet, mintha csak légkalapáccsal próbálná feltörni a koponyáját.
Jang Seungcheol a kelleténél is jobban ismerte ezt az érzést, tekintve, hogy mindig is gyenge immunrendszerrel rendelkezett, aminek következtében még a legapróbb időjárás-változás is képes volt őt leverni a lábairól, mintha sosem lett volna egészséges. Most is így volt; elég volt egyetlen, rövid séta a történelmi negyedben, ahol az eső utolérte, de még az esernyő ellenére is úgy bőrig ázott, hogy a megfázás már pár órával később kopogtatott a lakása ajtaján, mintha csak vendégségbe érkezett volna. Aznap este még reménykedett abban, hogy talán minden csak múló kín lesz, pár elhasznált zsebkendő és néhány rummal ízesített tea, hogy megszabaduljon mindentől, ami zavarta, de csak a másnap reggel verifikálta, hogy tévedett; elég volt csupán az ébresztőjének csörgése, hogy tudja, a migrénje egész nap kínozni fogja, munka- és életképtelenné téve őt egész addig, amíg ki nem találná, hogy gyógyuljon meg a lehető leggyorsabban.
Igaz, a fejfájás volt a legkisebb problémája abban a pillanatban; csak akkor jutott eszébe, hogy neki munkája is volt, ráadásul erre a napra rengeteg olyan dolog volt betervezve, amire ebben az állapotban képtelen lett volna: táncpróba, énekórák, szövegtanulás. Biztos volt benne, hogy ezt jelen állapotában nem tudta volna teljesíteni; pedig tudta, a banda tagjai számítottak rá, ráadásul szeretett is velük dolgozni, mert kicsit a baleset előtti önmagára emlékeztették őt, de...
...mi, de? Nem tudta megindokolni, miért volt minden nappal egyre nehezebb rendesen funkcionálnia mellettük; ennek minden bizonnyal elég sok köze volt ahhoz, hogy feszélyezve érezte magát a pillantásaik kereszttüzében, még ha konkrétan egyikőjüket sem kapta még rajta, hogy bámulja őt; de nem lepődött volna meg azon, ha így lett volna, mert tudta, hogy minden igyekezete ellenére az égési sebek az arcán feltűnőek voltak, még ha igyekezett is elfedni őket profi sminkesektől tanult trükkökkel és az arcába lógó hajával. Talán nagyobb szüksége is volt erre az egy szabadnapra, amit betegség címszóval kivehetett volna; végül ez is volt a végső döntés, amit meghozott - a keze remegett, mikor kiválasztotta a számot, amit keresett, az egyetlent, ami be volt írva a készülék telefonkönyvébe. Fogalma sem volt, mit akart neki mondani; meg is könnyebbült egy kicsit, mikor csak az üzenetrögzítő jelentkezett, mert sokkal könnyebb volt bemondani a sípszó után a mondanivalóját, mint ha egyenest a fülébe motyogta volna, hogy a mai napból semmi sem lesz, hiába ígérte meg, hogy végre ott lesz a táncpróbán is.
Valamennyivel megkönnyebbültebben is dőlt vissza az ágyára; jóformán beletekeredett a takarójába, kiélvezve, hogy nem kellett sietősen öltözködnie és újabb fél órát eltöltenie azzal, hogy egy fél sminkkészletet elhasználva fakítson az arcát csúfító hegeken. Tökéletesen megfelelt neki a lustálkodás a macskája társaságában; már csak az tehette volna boldogabbá, ha képes lett volna elszakítania a gondolatait a mentoráltjaitól, főképp attól az egytől, akinek mogyoróbarna tekintete még kísértette, csakúgy, mint a tudat, hogy cserben hagyta őt, mikor lemondta a mai munkanapját a megfázására hagyatkozva.

Vissza az elejére Go down
Min Jaehwan
media
media


♠ Titulus : drowned in your holy water
♠ Tartózkodási hely : szöul
♠ Szak/Foglalkozás : idol
♠ Előtörténet : in the dark
♠ Hozzászólások : 7

TémanyitásTéma: Re: Jaehwan && Seungcheol   Szomb. Okt. 01 2016, 21:59

i've never
lost a game
before
i always see
the end


Újra a sötét karikák szemei alatt, régi, jó ismerősökként köszöntik az alig 20 éves fiú halovány bőrét. Ajkait a kávésbőgréhez szorítja, minden egyes aprócska korty a barna löttyből szinte éltetőleg hat rá. Túl kevés az idő, míg végigszalad az ereiben, s vérnyomását csak egy másodpercnyi időre emeli a magasba, hogy végül magatehetetlenül zuhanjon a szakadék mélyére; a fáradtság, s kihasználtság szakadékának a legmélyére, mint egy könnyű tollpihe. Mert hiába küldték haza előbb, s hiába állt a zuhany alatt majdnem két egész órán át; a fejében cikázó gondolatok, amik miatt a gyomra ökölnagyságnyira zsugorodott, egyszerűen nem akarták elhagyni. Mint egy hatalmas pióca, úgy tapadtak az agyába a gondolatok. A debütálás, a tánc, a zenék, a dalszövegek... na meg persze azok az éjsötét szemek, és telt ajkak, amik minden másról képesek elvonni a figyelmét. Mégis; nem akar egyebet olykor, csak bámulni azokat az apró kis részleteket a másik arcán, amit talán meg sem szabadott volna látnia. Biztos, hogy nem szabadott volna őket meglátnia. S, nem szabadott volna olyan boldognak sem lennie, mint mikor végre sikerült megígertetni a férfival, hogy még a táncpróbájukon is a tiszteletét teszi. Mert valahol mélyen szerette, mikor elismerően pillantott rá; talán csak azt szerette jobban, mikor kijavította minden apró hibáját, ami talán másnak soha nem is szúrt volna szemet.
Talán épp ez volt az oka annak is, hogy bár pár pillanattal azelőttig úgy érezte, ha bombát robbantak mellette sem lenne képes megmozdulni, a csengőhangját meghallva úgy ugrott fel, s futott a szoba felé, mint aki puskából lőttek ki. De, ennek csupán annyi haszna volt, mint halottnak a csók. Miután sikeresen elbotlott a konyhaajtónál hagyott cipőkben, már a feltápászkodás utáni első percben sikerült dobnia egy hátast a kőre borult víz miatt, ami pár lépéssel odébb várt rá; szép csendben, mintha csak rá vadászott volna. Talán ezek váltották ki belőle a szitkozódást; talán az, mikor a telefonját végre kezei közé kaparintva rájött, hogy megérzései ezúttal nem csaltak. Megengedett magámak egy reszketeg sóhajt, míg a készüléket a füléhez emelte, hogy hallhassa a férfi felcsendülő hangját.
Csalódottság? Talán ez az érzés az, ami hirtelen fojtogatni kezdi, amitől a gyomra összezsugorodik. De nem ez az érzés az, ami miatt úgy érzi, hangtalanul, a legnagyobb titokban kell kilopóznia  az ajtón, cetlit sem hagyva maga után; a telefonja nélkül indul végül útnak. Aggasztja a másik hangjából áramló fáradtság, s mellette valami; valami, amit akkor sem tudna megfelelően jellemezni, ha ha az élete múlna rajta. De, ez az a valami, ami arra készteti, higy taxiba szálljon, és egyenesen a férfi lakásához vitesse magát.
Öt perce? Talán csak kettő, az időértéke rég cserben hagyta már. Nem tudja, mióta bámulja az ajtót maga előtt, a csengő apró gombját, ami fölé annyiszor került már az ujja. Most mégis képtelen megmozdítani a kezét. Mégis mit mondana?
- Szia! Csak aggódtam, mert... mégis miért aggódtam? - maga elé motyog, míg ujja végül a gombhoz ér, hogy megnyomva azt, fejét az ajtónak támaszthassa.
- Mégis mi a fenét fogok mondani neki? - hangja szinte teljesen beleveszik a reggeli, dédelgető csendességbe. Halk, és erőtlen.


darlin' <3
meow
tudod < 3

credit to kenz.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Jaehwan && Seungcheol   Vas. Okt. 02 2016, 00:32

Semmi másra nem vágyott, csak hogy végre otthon lehessen, egyedül.
Erre gondolt, mikor másik oldalára fordulva bebújt a takarója alá, magához ölelve a macskát, aki felugrott mellé az ágyra; nyugodt szívvel próbált visszaaludni, mert a telefonját már korábban lenémította, hogy senki se hívhassa fel, arcát a fekete szatén ágyneműbe bújtatott párnák közé temetve, de bármennyire is várta, az álom csak nem jött el hozzá. Szerette volna azt mondani, hogy ennek az volt az oka, hogy kipihent volt, friss és fitt, mint egy mezei virág, de hazudott volna; hiszen még egy kitépett fűcsomóban is több volt az élet, mint benne jelen pillanatban, ráadásul a bűntudat is gyötörte, mert cserben hagyta azokat, akiket mentorálnia kellett volna. Akárhogy is nézte, ő volt a második legfontosabb személy a közelükben, rögtön a menedzserük után; feladatköre túl összetett és túl fontos volt ahhoz, hogy minden apró indokra hagyatkozva szabadnapot vehessen ki, de tényleg nem érezte magát szalonképesnek, hogy emberek közé mehessen. Nem is a kinézetéről volt szó; sokkal inkább arról, hogy nem lett volna türelme végigülni azt a pár órányi táncpróbát, amit mára terveztek az Iris For Toxic tagjainak.
Félreértés ne essék, a legjobbakat kívánta nekik; ha már neki nem jött össze annak idején, szerette volna, ha legalább ezeknek a fiúknak összejön, mert minden lehetőségük és potenciáljuk megvolt erre... Csak nehezére esett nézni, ahogy táncolnak. Bár ha megkérdezték volna őt erről, letagadta volna, hogy így volt; bár biztosan sokak számára nyilvánvaló volt, hogy valaki, aki annak idején félig-meddig a táncból élt, most pedig állandó lábfájással és sántítással küszködött, el fogja kerülni a tánctermeket, de esetében volt valami más is, amiről még annyira sem mert volna beszélni, mint a balesetéről.
Jaehwan.
Az Iris For Toxic fiatal, ám annál magával ragadóbb frontembere már hosszú ideje lekötötte a gondolatait, ugyanakkor akkora zűrzavart keltve bennük, amit egy tornádó is megirigyelhetett volna. Nem egyszer kapta már el a pillantását saját magán, olyan pillanatokban is, amikor lényegében nem is volt oka figyelni őt, és pillantása csupán egyetlen egyszer akadt bele az övébe, de Jang Seungcheol már abban a pillanatban tudta, hogy ez veszett ügy lesz; hiszen cölibátusi fogadalma ide vagy oda, a szemei nagyon is a helyükön voltak és felismerte, ha valami olyat látott, ami kellemesen megcirógatta az esztétikai érzékét; ez a fiú pedig a legközönségesebb szavakkal illetve is gyönyörűnek számított a szemeiben, szinte már bűnösen, pajzánul szépnek, aki állandóan olyan irányokba terelte a gondolatait, amilyenekbe nem illett volna.
Most is így volt; kelletlen, szenvedő nyüszítés szakadt ki ajkai közül, mikor ráébredt, elég volt csak néhány kósza emlékkép a fiúról, hogy teste élénken reagáljon rá; pedig eddig határozottan biztos volt abban, hogy ez csupán pillanatnyi faszcináció, amit iránta érzett, az újdonság varázsa, amit hat hosszú, magányos év után újra átélt, de minél többet gondolt erre, annál biztosabb volt benne, hogy nem csak erről lesz szó. Mégis, teste erre minden alkalommal rácáfolt; elég, hogy ujjaik összeérjenek, és az ő gerince mentén már cikáztak is az apró villámok; arról nem is beszélve, hogy egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy kereste a közelségét, vagy akár csak a kósza gesztusokat irányában, amiket a közös munkájuk során megkaphatott anélkül, hogy ez gyanússá vált volna. De az, hogy a fiú már a gondolatait is kísértette, kezdett kellemetlenné válni a számára; főleg, mikor magához nyúlva is őt képzelte lelki szemei elé, az ő kusza, ezüstös színű tincseit, az ő mosolyát...
...és dühösen dobta félre a takarót, hogy amennyire csak lehetőségei ezt megadták neki, vágtasson a fürdőbe; szinte megváltás volt számára a jéghideg víz, mikor ruháitól megszabadulva beállt a zuhany alá, homlokát a hideg csempének támasztva. Sürgősen le kellett higgadnia; könnyebb lett volna, ha le tudta volna kötni a gondolatait valami konstruktívval, de azok minduntalan visszatértek oda, ahova nem kellett volna; és minden bizonnyal ez így is maradt volna, ha gondolatmenetéből ki nem rántja a lakása csengőjének hangja. Nem várt vendégeket; talán ezért is volt akkor a meglepettsége, mikor meghallotta a csengetést, rögtön utána a macskája nyakörvén lógó csengő csilingelését, mikor az állat minden bizonnyal az ajtóhoz szaladt; az élete sokkal könnyebb lett volna, ha a macska ajtót is nyithatott volna, de mivel erre képtelen volt, rá volt kényszerítve, hogy kimásszon a zuhany alól és más, karnyújtásnyira lévő ruhadarab hiányában a szatén fürdőköntösét magára öltve induljon ajtót nyitni, nem törődve a hajából csöpögő vízzel, sem azzal, hogy lábnyomokat is hagy a padlón; hiszen ezek úgyis felszáradnak majd, a látogatója meg minden bizonnyal úgyis csak a szomszéd néni lesz, aki már látta őt ebben a hacukában korábban is, ráadásul abban a korban, amiben volt, már úgysem gondolhatott arra, hogy le akarjon feküdni vele (bár ki tudja).
- Megyek már, megyek! - Bár nem kifejezetten sietett, azért jobbnak látta kiszólni a folyosón várakozónak, nehogy meggondolja magát és elmenjen; főleg, hogy még megállt egy hosszabb pillanatra az előtérben lógó tükör előtt is, hogy megigazítsa magán a fürdőköntöst, hanyagul-elegánsan bekötve azt magán, mert azért mégsem nyithatott ajtót úgy, mintha most szalajtották volna egy pornófilm forgatásáról, még akkor sem, sőt, főleg akkor nem, ha csak a szomszéd, korosodó nénike látogatta meg. Meglepetése annyival is nagyobb volt, mikor végre felnyalábolva a macskát ajtót nyitott és korántsem a néni állt vele szemben, hanem valaki olyan, akire nem számított itt ezen a korai órán.
- Jaehwan...? Mit keresel itt? - A világ legostobább kérdését teszi fel, ezt tudja, mert mégis mi mást kereshetne a fiú az ő lakásában, ha nem őt? Bár az időpont, amiben érkezett, talán nem volt a leghelyénvalóbb, és nem csak azért, mert Jang Seungcheol épp a zuhany alól jött ki és csak egy szál vékony, sokat sejtető szaténköntösben parádézott, hanem azért is, mert ha emlékezete nem csalt, akkor Neki ebben a pillanatban az ügynökség épületében kellett volna tartózkodnia, azon a táncpróbán, amit ő maga lemondott, megfázásra hivatkozva. - Részletkérdés... Gyere be, ne állj így az ajtóm előtt...
És már sietősen lép is félre az ajtóból, hogy beengedhesse vendégét és amint csak beért, becsukhassa és kulcsra zárhassa mögötte az ajtót; mondjon bárki bármit, elég paranoid volt ezen a téren, ki figyelhetné, mert amióta kiszivárgott az információ, hogy hat év teljes izoláció után az egykor olyan nagy hírű és ígéretes whatever, babe egyetlen életben maradt tagja visszatér a zenei világba, valahol minduntalan loholtak a nyomában, vagy pofátlan lesifotósok vagy kotnyeles újságírók, akiknek minden vágya az volt, hogy újra és újra szétkaparják a hat évvel ezelőtti baleset után maradt sebeit.
- Nem kéne a táncpróbán lenned? - Nehezére esett még ránézni is; hiszen gyönyörű volt a maga szétzilált hajával és kipirult arcával, de igazából nem is ez dobogtatta meg a szívét, hanem alapjában véve az, hogy itt volt; hiszen minden bizonnyal meghallgatta az üzenetét, különben nem lett volna itt, de ez talán többet is jelenthetett, mint egyszerű munkatársi kapcsolat... De ezt a gondolatot el is vetette, kissé megrázva fejét, nem törődve azzal, hogy az arcába hulló, szőkés tincsekből ezerfelé szállt a víz.
Ne legyél ostoba, Seungcheol. Mi másért jött volna, ha nem azért, hogy lebasszon, mert csalódott benned?

Vissza az elejére Go down
Min Jaehwan
media
media


♠ Titulus : drowned in your holy water
♠ Tartózkodási hely : szöul
♠ Szak/Foglalkozás : idol
♠ Előtörténet : in the dark
♠ Hozzászólások : 7

TémanyitásTéma: Re: Jaehwan && Seungcheol   Szomb. Okt. 15 2016, 17:48

i've never
lost a game
before
i always see
the end


Már az első másodpercben megbánta. Ahogy cipője találkozott a betonnal, és a reggeli hűvös, friss levegő a tüdejébe kúszott, magával hozva a gondolatot; nem szabadna. Felelőtlen talán, pedig minden gondolata csak ekörül forog. A kihagyott táncpróbán jàr akkor is, mikor a taxit inti le az út szélén, vagy éppen mikor a jármű alig húsz perc múlva végre leáll, s tekintete az utcában sorakozó épületeken siklik végig. Elnyomja magában a kis ördögi a hangot, ami minden lépését kritizálja. Csupán a másik arca lebeg a szemei előtt, mint már oly sokszor, ahogy lassú léptekkel közelìti meg a lakást. Habozik, az esze tudja, hogy ez nem helyes. Nem szabadna itt lennie, s veszélybe sodorni mindent, amiért egész életében fáradhatatlanul küzdött. De, kíváncsi. Oly' kíváncsi, s oly' ártatlan - hisz' egy része saját magán nevet. Elhiszi, hogy azok a furcsa érzések, amik kavarognak benne, valahol viszonzásra találhatnak majd egy napon. Egy napon, amit szégyen, vagy sem, de túl sokszor pörgetett le a fejében. Különböző gondolatok, s érzések kísértették minden egyes alkalommal, s mégis... egyszer sem álmodta, hogy nem teljesül, amit talán most mindennél jobban akar. Mert elveszi; elvette az eszét. Vele kel, s vele fekszik, a nap huszonnégy órájában az eszében járkál fáradhatatlanul, kínozza - s furcsa módon Jaehwan szereti ezt a kínzást. Szeret a férfi csillogó szemeibe bámulni, szeret akàr csak rájuk gondolni, megpillantani őket a tükörből, vagy csak sóvárgó sóhaj kíséretében álmodozni arról, mi lenne, ha azok a szemek úgy néznének rá, ahogy azt az álmaiban teszi. Ez azonban talán olyasvalami, amit sosem kaphat majd meg.
Különböző, megmagyarázhatatlan érzések veszik birtokba atetét, mikor az ajtó kinyílik, s ő kissé hátrahőkölve pillant az ekőtte megjelnő férfi meglepett arcára. Szólni akar, elmondani, hogy sajnálja, hogy zavart, lelépni, s vissza sem nézni, elfelejteni a meglepett tekintetet, ami őt figyelte.
- Én csak... furcsa volt a hangod és... - szinte hálát ad az égnek, hogy Seungcheol most szinte a szavába vág, s az ajtóból elmozdulva ösztökéli arra, hogy végre megmozduljon, s pár apró, gyors lépés után már az ajtó túloldalán is van, az említett tárgy már csukódik is be utána. Ő azonban egy percnyi figyelmet sem szentel másnak, mint az előtte álló férfinek. Nem néz körbe a lakásban, pedig már annyiszor képzelte el, hogy vajon milyen is lehet a hely, ahol a gondolatait lekötő személy szabad perceit tölti. Mégis; képtelen volt nem a másik vizes hajtincseit bámulni, ahogy kissé kócosan, rakoncátlanul lógnak a homlokába.
- De, ott kellene lennem, csak... - csak te fontosabb vagy. Az utolsó pár szót már csak magában, némán tette hozzá, nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy ajkain is kiejtse, s a másik tudtára adja, valójában mennyit is jelnt neki. Hogy imád minden vele töltött percet, hogy mennyire különlegesnek érzi magát, mikor csak vele, s senki mással nem foglalkozik, mikor az ő véleményét kéri valamiről.
- Neked is ott kellene lenned. Mert.. megígérted - idegesen simít tarkójára, hatalmas nyelve süti le szemeit, hogy megcsodálhassa cipője orrát, amin most egy újabb, ismeretlen folt virít. Nem akarta a szemére vetni, egyáltalán fel sem akarta hozni, nem akarta, hogy látszódjon az arcán minden fájdalom, s az összes rossz érzés, ami csak magához ragadta abban a percben, hogy lehallgatta az üzenetrögzítőjén hagyott pár mondatot.
- Mondd csak... jól vagy? Fáradtnak tűnsz... - végre erőt vesz magán, s lassan megemeli a fejét, hogy tekintete újra a másik arcán kalandozhasson.


pocsék lett, sorry bae <3
meow
soha többé ne mondd, hogy ráérek <3

credit to kenz.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Jaehwan && Seungcheol   Vas. Okt. 23 2016, 14:52

Ha őszinte akart volna lenni, megmondta volna neki, hogy fontolgatta azt, hogy lemondja a neki tett ígéretét; hiszen egy táncpróba elég kínos szituáció volt egy ex-idolnak, aki jóformán járni is alig tudott anélkül, hogy egész testét ne járja át a fájdalom, amit a nem a legjobban összenőtt csontok okoztak neki. Szerette volna ezt elmondani Neki is, hogy ez így volt, hogy ezt az ígéretét, hogy ott lesz a próbán, már abban pillanatban megbánta, hogy kimondta, de nem akarta látni azt a fájdalmat az arcán, amit ezen szavai okozhattak volna neki; mert látta rajta, mennyit jelentett volna számára a jelenléte, de ezt betudta annak, hogy egy időben ő maga is idol volt, valaki olyan, akire felnézhetett, akit talán ismert is akkor, mikor még a karrierjének fényárjában úszott és a magazinok címlapjairól mosolygott mindenkire, mintha a világ legboldogabb embere lett volna. Talán az is volt; egy ideig biztosan, mielőtt saját kívánságára derékba tört mindent. Ostoba, ostoba kölyök.
- Tudom, hogy megígértem... De legutóbb volt egy kellemetlen találkozásom egy felhőszakadással és minden testrészem tiltakozott az ellen is, hogy akár csak az ágyból is kimásszak. Ne haragudj.
Túl közel van. Határozottan túl közel.
Pedig ő lépett közelebb hozzá, mikor be akarta csukni az ajtót; hiszen abból a távolságból nem tudta volna elfordítani a zárban a kulcsot, kizárva teljesen a külvilágot azokra a hosszú percekre, talán órákra, amíg kettesben lesznek. Nem mintha valami olyan fordult volna meg a fejében, amit nem csak a zeneipar, de maga a társadalom is elítélne, mert természetellenes és helytelen. Egyszerűen csak attól is félt, hogy bárki is együtt látná őket, egyből felkapnák a témát és azzal megismételnék 2010 poklát - mert minden negatív pletyka ugyanúgy gerincbe törné a fiú karrierjét, mint annak idején a baleset az övét.
- De amúgy jól vagyok... Tudod, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy egy megfázás leverjen a lábamról, főleg, hogy rengeteg munkánk van még a lemezeteken. - És olyan játszi könnyedséggel váltja a témát, mintha csak kaméleon módjára cserélne bőrt; hiszen nem akar Neki okokat adni arra, hogy aggódjon, biztos van elég problémája anélkül is, hogy még ő is rájuk tenne egy lapáttal, mert a kezdődő őszi időszak kezdte visszahozni a szezonális depresszióját.
Talán ezért is lép el tőle, a szemébe hulló, kósza hajtincsek mögé rejtve fáradtságát, és egy meghatározatlan gesztussal invitálja beljebb a vendégét, akaratlanul is végigsimítva Jaehwan vállán. - De ha már itt vagy... Mit szólnál hozzá, ha tartanánk egy szabadnapot? A táncpróbára már úgysem érnénk be, meg amúgy is van valami, amit meg akartam neked mutatni még, mint frontembernek; csak adj öt percet, felöltözök, addig is érezd otthon ma...
...gad.
A mondatot már nem sikerül befejeznie, mert ´fél lépésében majdnem megbotlik a macskájában, ami a lábai alá sündörgött; de valamennyire hálás is a kis munchkinnak, hogy megzavarja a monológjában, mert félő lett volna, hogy még valami olyat mond, amit nem kéne; így viszont lehajolva az állatért a fiatalabb fiú kezébe nyomja azt, ahogy elslisszol a fürdőbe és magára csukja az ajtót, sietősen támasztva neki a hátát.
- Érezd magad otthon, mindjárt jövök!
És tekintetével már olyan ruhák után kutat, amiket felvehetne, mert bármennyire is szabadon viselkedhetett Jaehwan mellett a próbákon és nem csak, azért még az eszében volt, reggel mire ébredt és hirtelen ezt sem tudta hova tenni, annak ellenére, hogy teljesen tudatában volt annak, hogy a fiú, aki most minden bizonnyal a macskájával volt odakint, a lakásának valamelyik pontján, pont olyan volt, amilyet mindig is szeretett volna maga mellett tudni, egyszerre gyönyörű és tehetséges, vonzó és intelligens, és piszkosul kívánta, hogy közelebb kerülhessen hozzá... Bár ez talán nem volt a leghelyesebb gondolat jelen pillanatban. Főleg, hogy minden égiek összeesküdtek ellene és eldöntötték, hogy minden ruháját eltüntetik előle, legalábbis az összeset, amiknek jelenlétére még fel mert volna esküdni olyan fél órával korábban, amikor zuhanyozni indult. Az idő pedig, amíg egyedül hagyta a fiút a macskával, egyre hosszabbodott, ő pedig csak turkált a szennyes kosárban, olyan beleéléssel, mintha az élete függött volna tőle... Vagy ha az nem is, de a reputációja és a kapcsolata ezzel a fiúval biztosan. De hát nem az ő hibája volt, hogy ennyire tanácstalan volt, amennyiben róla volt szó; hiszen hat évig izolálta magát, teljesen elfeledkezett arról, milyen az, ha volt az életében valaki, akivel törődött, aki fontos volt számára.
Talán fontosabb is, mint egy egyszerű trainee a kezei alatt.

Vissza az elejére Go down
 
Jaehwan && Seungcheol
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: