Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Jimin&&Baekho

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Choi Baekho
varosi
varosi


♠ Titulus : the sexiest daddy
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : autószerelő
♠ Előtörténet : katt!
♠ Hozzászólások : 13

TémanyitásTéma: Jimin&&Baekho   Kedd. Okt. 18 2016, 20:53

i can hear sirens he hit me and it felt like a kiss
Miután a szomszédom egyértelműen a tudtomra adta, hogy zavarja a folyamatos zaklatásom, ami a beköltözésünk nehézségei végett volt, kissé félve mentem el minden alkalommal a földszinten, ugyanis számítottam rá, hogy az asszonyság egy bunkósbottal ugrik ki és kerget el. Szerintem már azt is megérzi lassan, hogy ha meg akarom közelíteni az ajtaját, ezért az utóbbi napokban nem tettem ilyesmit. Na nem mintha amúgy ez lelkileg megviselt volna, viszont tény és való, hogy így sokkal rosszabbul osztottam be az időmet és folyamatosan anyámat rángattam át, hogy vigyázzon addig Moon Soora, amíg bevásárolok. Nem szeretem magammal vinni, mert most így hónap végén kissé ki vagyunk centizve anyagilag, én pedig nem akarom, hogy rosszul essen neki, ha nem veszek édességet vagy ilyesmit. Most is éppen a nagybevásárlást végzem, ami nagyjából annyiból áll, hogy viszek haza tejet, némi zöldséget és kenyeret, illetve leemeltem a polcról egy doboz kávét, aztán némi belső viszály után vissza is tettem, és inkább választottam egy tábla csokit Moon Soonak. Majd miután lefektettem elalszom én is, és meg van oldva a másnapom, könnyedén felkelek majd. Az egyetemen is ment ez, mint a karikacsapás, sokszor mentem buli után zh-zni meg minden. Nem vagyok sokkal öregebb, ha ment négy évvel korábban, akkor most sem lesz gond a dolog. Mondjuk az látványos különbség, hogy akkor csak buliztam, most pedig dolgoztam, és akármennyire megerőltető tud lenni mind a kettő, az utóbb mégis leterhelőbb, mert az ember nem hibázhat, meg semmi ilyesmi.
Fizettem, aztán hazafelé fejben számolgattam, hogy hogyan húzzuk majd ki a maradék pár napot anélkül, hogy anyámtól kunyeráljak pénzt, végül pedig… Hát arra jutottam, hogy majd megint vállalok valami plusz melót, ami egy alkalmas, és órabérben fizet. Ezeknek általában magas a díjuk, így pár napunkat megkönnyítheti a dolog. Egy kis keserédes mosoly ült ki az arcomra, mert nem igazán kedveltem ezeket a dolgokért, de a fiam ér nekem annyit, hogy egy picit megalázóbb munkát is elvállaljak.
A fogammal tartottam az egyik szatyrot, amíg kinyitottam az ajtómat, aztán benyomultam a lakásba és kissé érthetetlen hangon üdvözöltem anyát és a fiacskámat is. Váltottunk pár szót, aztán ment is, mert korán szeretett volna lefeküdni. Mindenekelőtt még megjegyezte, hogy ez a gyerek biztosan nem rám ütött, mert túl jó, egyáltalán nem olyan rosszcsont, mint amilyen én voltam kölyökkoromban. Nem tudtam, hogy ezt most jónak, vagy rossznak tartsam. Mert talán azért nem annyira rosszalkodó, mert megérezte, hogy azért nem olyan könnyű nekem, mint azt mutatom, vagy egyszerűen csak tényleg nem rám ütött és… Mindegy. Nem fontos. Gyorsan beraktam a gyereket a tévé elé, mert az a legbiztonságosabb módszer arra, hogy megfőzzem a kaját. Nem sokáig jutottam vele, ugyanis az alapanyagok kikészítésénél vettem észre, hogy az egyik legfontosabb összetevőt hagytam ki a listáról, ami nem más volt, mint a gyömbér. Moon Soo nyelvén csak „vicces alakú izé”, ami nélkül képtelen megenni a kaját, szóval muszáj mindig belereszelnem annak ellenére, hogy egy csomó dolognak borzalmas ízt ad. Mivel egészséges, gondoltam nem fog ártani neki, ő pedig jóízűen fogyasztja, szóval miért ne… Pont ebből kifolyólag egyáltalán nem is csoda, hogy nálunk gyorsabban fogy, mint egy rendes háztartásban. Hangosan, sípolva fújtam ki a levegőt, ugyanis pontosan tudtam, hogy mi fog most következni, mégis próbáltam elkerülni. Először a kedves idős hölgyekhez kopogtam be, de valamiért ők nem tartottak otthon a fűszernövényből, és ahogy fogytak az emeleti szomszédok, úgy nőtt a frusztrációm. Na de nem szabad így nekiugrani a dolgoknak, kérem szépen! Én megpróbáltam, mindenkihez bekopogtam, de senki sem tudott kölcsönadni a gyömbéréből. Vettem még pár mély lélegzetvételt, aztán elgondolkoztam azon, hogy mégis mióta vagyok ilyen puha. Miért kell erőt gyűjtenem ahhoz, hogy bekopogjak egy nőhöz? Szedd már össze magad Choi Baekho!
Azért még pár másodpercet tököltem, de végül csak megtettem az első lépéseket, és pont az illedelmesbe sorolható hangerővel dörömböltem be az ajtón. Vártam pár másodpercet, aztán amikor kinyílt, egy kissé kínos mosollyal néztem a nőre.
- Igen, már megint én – mondtam neki, és nagyon reméltem, hogy nem fogja az orromra vágni az ajtót – Tudna nekem segíteni egy kicsit?

656 | mackónaci és póló | Got7- If you do


It`s impossible to protect your kids against disappointment in life.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cho Jimin
varosi
varosi


♠ Tartózkodási hely : A boncterme
♠ Szak/Foglalkozás : Igazságügyi orvosszakértő
♠ Hozzászólások : 3

TémanyitásTéma: Re: Jimin&&Baekho   Kedd. Nov. 01 2016, 21:08


Negyvennyolc óra egy huzamban. És hogy miért volt bent olyan sokat? Na nem mintha egész végig ki se látszott volna a munkából, de tény, hogy most, ezzel a furcsa balesettel, ami két napja volt, igencsak megszaporodott a munkája. A legtöbbet mondjuk a papírmunkák elvégzésével töltötte, és azzal, hogy felmossa munkahelye padlóját a hozzátartozók könnyeitől. Na persze nem szó szerint, de Jimin kifejezetten utálja, hogy így szinte bárki bemehet, akinek épp meggyilkolták valamelyik családtagját. Nem szereti látni azokat a tekinteteket, és hallani a kínkeserves sírásukat, mikor az asztalon fekvők már nyugodt arcvonásaiban felfedezni vélik saját szerettüket. Nem mintha annyira meghatná őt, sokkal inkább érez valami mást... Talán egy cseppnyi undort, és megannyi irigységet. Igen, egyértelműen irigy... Mert nekik legalább van olyan, aki emlékezni fog rájuk, aki megsiratja őket, volt családjuk. Na de Jiminnek? Az ő temetésére ki fog elmenni? Ki fogja megsiratni?
Ilyen gondolatok közepette nem csoda, hogy teljesen kifárad negyvennyolc óra elteltével. Legalábbis olyannyira, hogy a főnöke küldje haza, két napos kényszerszabadságra, hogy kipihenje magát, és ne nézzen ki úgy, mint aki épp felkelt arról a boncasztalról. Kora reggel ért haza, és egyből be is dőlt az ágyába, amint felvette az alvós ruháját, ami kimerül egy extra rövid nadrágban és egy régi, kinyúlt és hatalmas felsőben. Mintha csak fejbe verték volna olyan hamar alszik el, és álmában... Álmában egy teljesen másik helyen jár.
Álmában ismét gyerek. De már nem az árvaházban van, ahol élt. Egy szerető családnál, és... És ő is boldog. Bár nem tudhatja, milyen is pontosan az a boldogság, amit akkor érez az ember, mikor a szerető családtagjai veszik körül, azért el tudja képzelni. Legalább álmában el tudja képzelni milyen lehet nem árvaként felnőni, és egy teljesen normális gyerekkort megélni, normális suliba is járni, és egyetemre... ami nem az orvosi, hogy aztán egy olyan munkája legyen, amiért nem néznek rá ferde szemekkel. Hogy aztán felnőttként neki is saját családja legyen... Gyerekkel és... És Choi Baekho-val? A férfi megjelenése az álmában épp elég ahhoz, hogy rögtön fel is ijedjen. Nem érti, miért jelent meg a férfi az álmában, de egyértelműen összezavarja. Miért pont ő? Annyi másik ember él a Földön, akkor miért pont ő? De nagyon nincs is ideje ezen gondolkozni, hisz szinte rögtön meghallja a kopogást, és már sejti is, ki lehet az. Csak egy valaki szokott hozzá bekopogni annak ellenére, hogy jól tudja, ezt a nő nem szereti. Egy halk morgás kíséretében kel hát fel, és úgy ahogy van, vagyis a hatalmas pólóban, kócos hajjal csoszog el ajtót nyitni. És ahogy meglátja a férfit, érzi is a késztetést, hogy rácsapja az ajtót, de visszaszorítja, így csak annyit láthat a másik, hogy kicsit megremeg az ajtó szélét fogó keze.
- Mit akar már megint? - sóhajt fel, pillantását a férfi tekintetébe fúrva. Látszik rajta, hogy épp most ébredt fel, és igazán bármi mást szívesebben elviselne most, mint a férfi jelenlétét. - Nem talált mást, akit nyaggathat?
Living in my own world
wordsBaekholesz ez még jobb is <3


We stopped checking for monsters under our bed, when we realized they were inside us
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Choi Baekho
varosi
varosi


♠ Titulus : the sexiest daddy
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : autószerelő
♠ Előtörténet : katt!
♠ Hozzászólások : 13

TémanyitásTéma: Re: Jimin&&Baekho   Szer. Nov. 16 2016, 22:32

i can hear sirens he hit me and it felt like a kiss
Mondanom sem kell, hogy egyből húzni kezdtem a számat, amikor megpillantottam a konyhaszekrényben a kis dobozt. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert tényleg azt hittem, hogy van benne gyömbér amit az én drága kis Moon Soo-m imád, én meg nem ellenkezek, egye csak, mert legalább egészséges. Bár fogalmam sincs, hogy miként és hogyan csúszhat le a csöpp torkán az utálatosan csípős falat, de ha neki jó, akkor boldog vagyok, addig sem kell attól félnem, hogy édességre fáj a foga. Fura kisfiam van, de egyszerűen nem tudok nem nevetni és mosolyogni amikor kijelent dolgokat.
Aztán az előbb említett szájhúzás akkor jelentkezett, amikor megpillantottam a fűszernövény – lehet egyáltalán anak nevezni, nem vagyok valami nagy konyhatündér – hiányát. Na ezt nem így képzeltem el. Az idős néniknek biztos van valahol, de az emeletünkön csak egyetlen szomszéd van, én pedig nem akartam sokáig egyedül hagyni a fiamat, nehogy megint a bolondját járassa velem és megszökjön valahova. Soha nem volt rossz gyerek, sőt néha mintha egy kis empátiát véltem felfedezni a tekintetében. Talán tudja, hogy nem egyszerű nekem? Mindegy, nem számít, mivel én egyáltalán nem akarom éreztetni vele a helyzetünket, csak boldognak akarom látni, és ez megvan.
Egy ideig még rágcsáltam az alsó ajkam szélét, aztán csak utána indultam el az ajtó felé, amit becsuktam, de nem zártam kulcsra, hiszen mindjárt jövök vissza és Moon Soo is tudja, hogy a múltkor nagyon megijesztett, vagyis remélem tudja. Folyamatosan hezitáltam, mert nem akartam becsengetni megint a boszorkányhoz – na jó, nem az, de amiért meg sem próbál kedves lenni velem, én is fújhatok rá egy picit – de aztán mégis elindultam. Út közben azon gondolkoztam, hogy miért ment ki a fejemből, hogy elfogyott a csodaszerünk otthon, bár magam sem tudom, hogy minek kattogtam ennyit rajta. Nem nagyon fog változtatni már a helyzeten.
Szinte már természetesnek számított, hogy nem kopogtam be azonnal, hanem az ajtóban toporogtam egy picit, hátha valami csoda folytán majd ott terem amit keresek és leléphetek. De hát az élet nem tündérmese, úgy tűnik már nekem is az agyamra mentek a hét órai estimesék, amit a fiamnak olvastam, vagy esetleg a tévében néztem vele. Nem baj, azért elhittem, hátha mégis vannak csodák, de hamar ki kellett ábrándulnom, ezért inkább bekopogtam.
Amikor megjelent a kissé fáradt, nő a nagyon kócos, fekete hajával, akkor valahogy azonnal mosolyognom kellett a látványtól. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Apa mindig azt mondta nekem, hogy a szép nők kivétel nélkül kedvesek, mert a gyengéd érzelmektől meglágyulnak az arcvonásaik és gyönyörűek lesznek. Egy ideig talán én is így gondoltam, ezért az összes barátnőmet úgy választottam meg, hogy kedves arcuk legyen, de ő valahogy másnak tűnik, még goromba, vagy érzelemmentes kifejezést mutatva is gyönyörű, sőt talán nem túlzok azzal, hogy teljes mértékben páratlan a szépsége.
- Tudja, a kisgyerekek mindig kitalálnak butaságokat – jegyeztem meg egy zavart mosollyal az arcomon, miközben a hajamba túrtam, ami amúgy szintén kócos volt, és ettől a mozdulattól pontosan úgy nézhettem ki, mint egy idióta tinédzser, akit zavarba hozott a végzős csaj mosolya. Gratulálok Choi Baekho, király vagy megint! Úgy néz ki, hogy Moon Soo-ért cserébe a farkamat adhattam Istennek, mert annyira vagyok most tökös, jó pasi, hogy az már fáj… Ja nem, bocs. Viszont úgy néz ki, hogy az önkritikám fejlődött és a szarkazmusomnak is jót tett a kölyök. Kár, hogy nagyon nem segít meg a dolog. Haha, elég jó vagyok.
Aztán inkább abbahagytam a mozdulatsort, és megint a nőre emeltem az amúgy teljesen szénfekete tekintetem és még egy halvány, barátságos mosolyt is költöztettem az arcomra. Mindig ilyen voltam. Végtelenül naivan hittem abba, hogy ha sokáig kedves vagyok valakivel, az majd meg fog kedvelni. Még akkor sem mondtam le a dologról amikor már tényleg reménytelen volt az egész. Ez a helyzet is ilyen.
- Szóval az a lényeg, hogy a fiam, most kitalálta, hogy szereti a gyömbért, mert „fura színe van, és viccesen néz ki”. Semmit sem eszik meg az nélkül, viszont elfelejtettem venni, és ha esetleg van otthon önnél, akkor kérnék kölcsön belőle egy kis darabot.
Na jó, ez nagyon furán hangzott. Tényleg így csajoznék? Hogy gyömbérért kuncsorgok, mint valami idióta? Na jó, azt hiszem tényleg kezdem elveszíteni a golyóimat, hála az égnek, hogy már van gyerekem, nem vagyok benne biztos, hogy még egy összejönne.
- Át akartam ugrani a szomszéd nénihez, de úgy ítéltem meg, hogy az túl messze van, és nem akartam sokáig egyedül hagyni Moon Soo-t – böktem az ajtó felé, aztán egy pillanatra oda is fordultam, és rögtön lefagyott a mosoly az arcomról. Jeges félelem költözött a szívembe, amikor megpillantottam, hogy az résnyire nyitva van, és éreztem, hogy a térdeim is remegni kezdenek.
- Úristen – mondtam nagyon halkan, mert úgy éreztem, hogy hirtelen minden erőm elhagyott. Nem ez az első eset, viszont most talán még jobban megijedtem, mint először. Megint a hajamba túrtam, de most frusztráltan, mert ideges lettem a dologtól. Mi van, ha kiment az utcára, a forgalmas utcára, ahol úgy vezetnek az emberek, mint a normáltalanok? Ezer meg egy rémkép játszódott le az elmémben, ahogyan a kisfiamat elütik és véresen fekszik az apró teste az úttesten. Éreztem ahogyan kifut a vér az arcomból, de aztán már nem is érdekelt a szomszédom, rohanni kezdtem a lépcsőház ajtaja felé, és úgy téptem fel azt, mint egy őrült.
- Moon Soo! – kiáltottam ki és kétségbeesetten kezdtem el kapkodni a fejemet. Te jó ég, most hol keressem? Mi van, ha máris túl messzire elkóborolt és most fél, vagy fázik? Mi van, ha valaki elrabolja az egyetlen szemem fényét, akit az életemnél is jobban szeretek? Fogalmam sem volt arról, hogy merre induljak el, ezért csak kapkodtam a fejem, miközben kétségbeesetten kiabáltam a fiam nevét. Esküszöm be fogom zárni a szobába ha a kezem köré kerül a büdös kölke!

939 | mackónaci és póló | képzelj ide valami menőt cicám.<3


It`s impossible to protect your kids against disappointment in life.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Jimin&&Baekho
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: