Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 JiHyuk & Hiro

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Takeda Hirono
uni
uni
avatar

♠ Hozzászólások : 80

TémanyitásTéma: JiHyuk & Hiro   Pént. Okt. 28 2016, 16:10


Végre megint hétvége van, ami azt jelenti, hogy nem kell semmit se csinálnom a tanuláson kívül. Nem a kedvenc elfoglaltságom, de valamit valamiért és, ha nem szeretnék kibukni az egyetemről, akkor kezdenem kell valamit magammal. Nincs annyira sok, csak rengeteg, de most kötelezőt kell olvassak, ami az elmegy kategória, szóval nem olyan vészes. Ha minden igaz, hallottam már erről a műről, így nem fog meglepetésként érni az egész sztori. Már több, mint a felén túl vagyok és két órája mást sem csinálok így szerintem megérdemlem a pihenést. Az agynak sem jó ennyi időt az apró betűkkel tölteni, viszont ez inkább kifogás, mintsem rendes indok. Az uramról nem tudok semmit, biztos ő is elfoglalja magát valami hasznossal, vagy kevésbé hasznossal, talán sértett pillantásával fogok összefutni, hogy ennyire elhanyagolom és egy könyv fontosabb nekem. Ez vicc lenne persze, amit értek is, és kiröhögném, mert szeretem, és megszokhatta tőlem. A konyhába menet egyetlen gondolatom az, hogy kávét igyak-e, vagy teát. Odaérve az utóbbi győz és rögtön és már keresem is azt az ízt, amit a legjobban szeretek. Kiveszem az epres filtert és felrakok egy adag vizet forrni, és csöndben várakozok. Az én párom még mindig nem került elő, talán nincs is itthon, ami rossz lenne, mert ki akarom hívni egy Mortal Kombat párbajra. A múltkor nagyon csúnyán legyőzött, amit nem engedhetek meg magamnak és visszavágót kértem már akkor. Nem vagyok az a beletörődős fajta. Várakozás közben újra elfog a szédülés, ami napok óta kínoz, de se máskor, se most nem foglalkozom vele. Sokan mondanák, hogy menjek el dokihoz, nézessem meg magam, de nincs akkora bajom és biztos megijesztene valamivel, amiről nem akarok tudni. Fiatalabb koromban is volt hasonló eset, bár akkor fájt a fejem is, viszont most legalább az nem gyötör. Másik lehetőség a sok tanulás és a kevés folyadék, amit a szervezetembe viszek. Bármennyire is szeretnék inni, nem megy. Mindig elfelejtem, vagy nem vagyok szomjas, úgy meg nehéz tartani az előírt mennyiséget. De most jókislány vagyok, mert egy hatalmas bögre epres teát fogok meginni, méghozzá egyedül. Nincs is jobb, mint szombat délután egy meleg itallal leülni a nappaliba és játszani, filmet nézni, vagy mást csinálni, főleg, ha van kivel ezeket csinálnod. Jéghideg kezeimet átmelegíti a bögrén keresztül érkező meleg. A nappaliba lépkedve szememmel keresem a személyt, de úgy tűnik itt sincs, vagy hátulról fog jönni és halálra ijeszt. Megfordul egy olyan gondolat is a fejemben, hogy az egyik bútor nyelte el, de ez lehetetlennek hangzik. Belekortyolok az italba, és már nem csak a kezeim melegek, hanem belül is, ahogy ilyenkor szokott lenni és még mindig tetszik az érzés. Ivás közben megpillantom az érkezőt és elmosolyodok, amit nem láthat. Így máris jobb a késő délutánom. Elemelem az ajkaim elől a bögrét és kedves mosoly kíséretében nézek a szemébe.
- Csináljak neked is? – kérdezem, miközben egy lépést teszek felé. Egy teát simán el tudok készíteni, sőt már néhány étel is megy, ami azt jelenti, fejlődőképes vagyok. – Aztán játszhatnánk is.
Fejemmel a játékkonzol felé bökök, jelezve, hogy szeretném visszaadni a múltkorit, amiért annyira megvert. Most nem adom magam olyan könnyen.
Szívem  | 502 szó | Ruha | FTISLAND - PRAY



You know, you really should learn to tell
the difference between dreams and reality.


A hozzászólást Takeda Hirono összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 28 2016, 18:49-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lee Ji Hyuk
uni
uni
avatar

♠ Titulus : A little different
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Programtervező informatikus
♠ Előtörténet : My past
♠ Hozzászólások : 50

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro   Pént. Okt. 28 2016, 17:57

Tag: Hiro || BE STRONG WHILE I'M SO FAR FROM YOU || Words: 1362
 
 
Nekem irtóra tetszik, hogy elköltöztem anyámtól, mert ezt már régóta meg akartam tenni, de nyilván eddig még nem volt rá alkalmam, vagyis tervezgettem már, de valamiért nem szántam el magam véglegesen, valamint a szökésünk Londonba eléggé megrázott minket és természetesen ott Európában elég volt egy lakást őriznünk és védenünk, nem hogy még kettőt, arról nem is beszélve, hogy ketten mindig erősebbek vagyunk. Szükségünk is volt egymás támogatására, azonban visszatérve Seoulba már folytathatom a megszokott életemet és én ezért is döntöttem úgy, hogy ideje saját lábaimra állnom teljes mértékben. Noha mindig is elég önálló és talpraesett voltam, aki sosem szorult az anyja segítségére, de ezúttal el akarom kezdeni a saját életemet.
Hogy is lett elég pénzem venni egy új lakást? Nos, tény hogy Londonban szűkölködtünk, elvégre apámtól elszigetelődtünk és anyám pénze kevés volt ahhoz, hogy egy ilyen hirtelen út fedezése után még a megélhetésünket is lefedje, szóval dolgozni kényszerültem. Ez mind szép és jó, na de tudjuk, hogy Hiro apjától úgy tudtam megszabadulni, hogy kifizettem neki saját keresetből, Hiro segítségével, illetve hitelekből azt a hatalmas pénzösszeget, amit követelt apámtól, viszont ő nem adta meg neki és ezért kerültem én a képbe, emiatt kellett elmenekülnünk Londonba. Most úgy tűnik, hogy az ügy le van zárva és ezt igazolja az is, hogy apám megkeresett engem. Bár továbbra sem tud velünk élni, inkább elszeparálja magát a családtól, de cserébe - vagy ha úgy tetszik, hálából - vett nekem egy autót és a lakás nagy részét is fizette. Először nagyon mérges lettem rá, mert ha valóban ennyi pénze van, akkor miért nem mentett meg az apósomtól, illetve miért hagyta hogy annyit szenvedjek és csak a csoda mentsen meg a haláltól, de aztán napokon át gondolkodtam a válaszán és végül is elfogadtam, hogy ez üzleti ügy és nem akart megalázkodni. Ettől még nem értek vele egyet és szerintem néha a családi szerepét előtérbe kéne helyeznie - ha már a fia életéről van szó -, de nem állok le vele veszekedni, mert nincs értelme rágódni a múlton, én is már tovább akarok lépni rajta. Nem mertem mondani neki, hogy az ellenségének lányával élek együtt, nem tudom mit szólt volna, de nem mintha számítana a véleménye, nem engedem, hogy bármi és bárki elvegye tőlem a lányt. Az is lehet, hogy tud a szerelmünkről, hiszen a világhálóra azóta került fel rólunk pár kép.
A délután muszáj már tanulnom is egy kicsit. Örülök, hogy egészen jól megy a szakom és eddig ragadtak rám az órai anyagok, de itt az idő tanulni is, pontosabban gyakorolni. Szóval órákon keresztül a laptopom előtt ülök és programozok. Próbálom követni az előírásokat, de egy idő után elkalandozok és gyakorlatilag megyek a fejem után. Eljátszok a programmal, ami végül is nem baj, mert ugyanúgy gyakorlás és így legalább felfedezem annak szépségeit és titkait. Nem bántam meg, hogy programozói pályát választottam, én legalábbis nem tudnám teljesíteni azt a szakot, amit Hiro. Mármint tudok olvasni, de nem kötne le és ha nem érdekel, akkor arra semmilyen úton nem tudnak rávenni, ergo megbukok. Viszont van egy közös bennünk, jelenleg mindketten egy új nyelvet tanulunk, azzal a különbséggel, hogy az enyém kettes számrendszerű, az övé meg huszonnégy betűrendszerű. Egy idő után kezd zsibbadni a hátam és a seggem, ezért ideje felállni és mozogni egy kicsit. Mégis a legnagyobb motiváció erre az Hiro, elvégre hallom, hogy ő is abbahagyta a tanulást - avagy az olvasást - és kiment a konyhába. Odamegyek hozzá és meglátom, hogy teázik. Megdörzsölöm szemeimet, mert tényleg órákon át csak a monitort bámultam. Ahogy ránézek elfog a "minden a legnagyobb rendben" érzés. Ő itt van velem, jól van és együtt vagyunk. Azzal, hogy összeköltöztünk lassan kezdem úgy érezni, hogy valóban egy pár vagyunk. Az otthon melege legalább annyira kellemes, mint anyámmal.
- Aha, légyszí - jól esne egy tea, mondjuk inkább kávézós vagyok, de a teát is szeretem és mivel most ő is azt iszik, így én is azt fogok. Szeretem a teáit, szerintem jól ért a főzéshez, csak még ezt nem hiszi el. Felveti, hogy szívesen játszana egy visszavágót, amit megértek, mert tényleg baromi jó játék és úgyis addig nem fogja letenni, amíg nem nyer. Nekem sincs ellene kifogásom, igaz eddig is a képernyőt néztem és ezután is azt fogom, de nem baj, a lány egyébként is el fogja vonni a figyelmemet. Valószínűleg most ő fog nyerni, amilyen fáradt vagyok. 
- Felőlem. - Ahelyett, hogy leülnék az asztalhoz, inkább a teát készítő barátnőmhöz lépek és hátulról szorosan megölelem. Ez nem az a "hű de vágyom rád, cica" ölelés, hanem egy egyszerű meleg és szeretettel teljes bújós érintkezés, amivel kifejezem, hogy nincs nála jobb lány a világon. Nem eresztem el hosszú ideig, inkább nyakához hajolok és adok oda egy lágy puszit, majd onnan figyelem, ahogyan kezei szaporán mozognak és készíti a teámat. A nirvánába kerültem, ezt érzem jelenleg. Az idilli pillanatból azonban kizökkentenek, hisz kopognak az ajtónkon. Mindketten meglepődünk ezen, én eltávolodok Hirotól.
- Kinyitom - jelzem a japánnak, hogy nyugodtan folytassa, ami elkezdett, majd én elintézem. Közömbösen haladok az ajtó felé és mit sem sejtve nyitom azt ki, elvégre bárki lehet, valamelyik haverunk, Hiro barátnője, netán az anyám és elsősorban ők fordulnak meg a fejemben, mikor elgondolkozok azon, ki jöhet. Ám sokkal kellemetlenebb vendégek állnak a küszöbnél. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit kéne mondanom, vagy hogy meg kéne-e ijedjek, ugyanis nem tartom magam bűnösnek és Hiro sem az, már rég kikeveredett az apja ügyeiből. Beugrik, hogy talán az apám miatt jöttek és elsősorban ezzel a gondolattal viszonyulok hozzájuk. 
- Lee Ji Hyuk? - kérdezi a hozzám legközelebb álló elég komor hangon. Kiráz tőle a hideg és már sejtem, hogy szarban vagyok.
- Én vagyok. - Ezt nagy hiba volt elárulnom talán, de megfogadtam magamnak, hogy nem fogok többet bujkálni és futkosni mások elől. 
- Jöjjön velünk kérem, körözés alatt áll. - Mi a szar? Arcomról minden leolvasható, egyszerűen nem értem az egészet, hiszen nem csináltam semmit. Szólni és mozdulni sem bírok, csak ott állok előttük, mint a fa, majd a másik rendőr megfogja a csuklóm és úgy csavar rajta, hogy reflexből megforduljak, feltéve ha nem akarok fájdalmat érezni. Én hagyom magam, mert mást úgysem tehetek, immáron az egyenruhásoknak háttal állok. Hiro szemeibe nézek kétségbeesetten, de mégis nyugodtabban, mint mondjuk akkor, amikor fegyvert szegezett felénk az expasija. Félek, mert nem tudom mi történik és mi lesz velem ezután, de attól nem aggódok, hogy megölnének. Ez kicsit ironikus, de ez az igazság. Sőt, Hirot jobban féltem még most is. Nem akarom, hogy megijedjen, vagy hogy aggódjon értem. A lány egyszer csak azt veheti észre, hogy lehajtom a fejem, mintha rájönnék a bűnömre. Tulajdonképpen pont ez játszódik le az elmémben. A picsába! Bevallom, azt hittem eddig, hogy a Minhoval való szórakozásunkra pont került akkor, amikor este lefeküdtünk aludni. Nem sejtettem, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást, hiszen nem vagyunk bűnösök, az egyetlen, amit elloptunk akkor az egy szendvicsnyi felvágott, két zsemle és egy kis vaj. Nem mertem felnézni a barátnőmre, de tudni akartam, hogy tényleg ez-e a vád. 
- Két nappal ezelőtt, Samyang-dong? - kérdezek rá a betörésünk idejére és helyére. Pontosan én sem tudom, hogy mi az utca és a házszám, de még az időt sem tudom, csak ezekben vagyok biztos. 
- Pontosan. - Baszki! Remélem Minhot nem veszik őrizetbe, az nagyon nem lenne jó. A szülei biztosan ki lennének akadva rá, ami pedig az ő esetében nem annyira egyszerű kérdés. Azzal nyugtatom magam, hogy mivel az én autómmal mentünk, ezért könnyen rám találtak, de talán Minhot békén hagyják. Érzem, ahogyan csuklóimra kerül a fém. Jól meghúzzák, hogy szoros legyen, biztosan látják, hogy az egyik kezem meg van roncsolódva, hiszen anno Londonban csak úgy tudtam kiszabadulni abból a székből, hogy belevágtam a kezembe és lefaragtam belőle egy kis húst. Még jó, hogy nem láttam miközben csináltam, mert valószínűleg úgy jobban fájt volna és tán meg sem bírtam volna tenni. 
- Sajnálom - mondom halkan és megbánóan Hironak, immáron már újra a szemébe nézve. Én nem akartam ezt, nem vagyok betörő, se bűnöző. Nem vagyok olyan, mint az apám! Mi csak szórakoztunk egy kicsit a haverommal. Nem zavar, hogy elvisznek és kihallgatnak, még az sem, hogy börtönben kell csücsülnöm ki tudja meddig. Az bánt, hogy nem láthatom Hirot, valamint hogy kellemetlenséget és rengeteg aggódásoktól teli órát csináltam neki a hülyeségemmel.



You're a bad girl, I'm a bad boy.
We're in a bad relationship from the start.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Takeda Hirono
uni
uni
avatar

♠ Hozzászólások : 80

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro   Szomb. Okt. 29 2016, 17:01


Nem csak a test terhelhető le, hanem az agy is, ez történik nálam is. Eddig nem tanultam órahosszákat olvasás címszó alatt, most rákényszerülök, hogy ne bukjak ki az egyetemről. Azt mondják könnyebb bejutni, mint bent maradni, ezzel majd vizsgaidőszakban fogok teljesülni, eddig még nem volt szerencsém találkozni ezzel az érzéssel. Nem hiszem, hogy annyiból állna az egyetemen a bölcsészszak, hogy kiolvasok pár könyvet és ezzel megvan minden, mindazonáltal, nincs ellenemre a többi sem, mert ez a kikapcsolódás része. A legtöbb ember nem szereti a kötelezőket, van, akit taszítanak is, de én mindig szerettem az izgalmas sztorikat, sőt, ha a mély filozófiai tartalommal bírtak, akkor az unalmasakat is. Eddig egyetlen könyv volt, amit képtelen voltam harminc oldalnál tovább olvasni, akármennyiszer próbáltam, de a címét már nem mondanám meg. A suli mellett még egyéb dolgokat is csinálok, például jól kereső munkám is van, amit szeretek csinálni és nyelvet is tanulok. Az utóbbi megy a legnehezebben, soha nem volt érzékem a külföldi nyelvekhez, legalábbis régebben mikor az oroszt tanultam az nem ment. Valamennyire változott az angollal nem szenvedtem, de nem is mehettem nyelvvizsgára egy ideig. Szép dolog, ha valaki több nyelven is tud, de nekem az előbbi és a koreai, már, ha sikerül megtanulnom elég lesz. A mostani kilátások szerint nem megyünk messzire innen. Túlságosan megszerettem Seoult ezalatt a pár hét alatt és van egy csodálatos ember, aki ide húzza a szívemet és mindenemet.
Mint említettem a tanulás igen fárasztó tevékenység, főleg, ha több órája űzöd, pisi és kajaszünet nélkül, teljes odafigyeléssel, nem falbámulással, így muszáj felálljak egy kicsit. Tejesen elgémberedtem, ezt a csontjaim is hallatni szeretnék, a gerincem roppan párat, majd a nyakam is követi, ahogy megmozgatom. Nem szép tevékenység, de ezután az ujjaimat már én kényszerítem a hangok adására, méghozzá mind a tízet. Hajlok párat a föld felé, hogy tényleg mindenem át legyen mozgatva, és most jönnek a lábaim. Ezekkel van a legkönnyebb dolgom, ugyanis csak a konyha felé kell tartsak, ahol szomjamat fogom oltani. Mostanában egyre többször szoktam teát inni, pedig előtte nem igazán szerettem ezt az italt. Londonban sok dolog megváltozott. Nincs nehéz dolgom a válogatással kapcsolatban, a kedvencemet veszem elő és rakom a forró vízbe, hogy aztán lassan kortyolgatva elfogyasszam. Közben feltűnik a barátom is, akiről már órák óta nem tudok semmit, azon kívül, hogy itthon tartózkodik. Eddig a laptopjával randizott, ahogy észreveszem. Nem lenne erőm azt csinálni, amit ő, mindig elkalandoznék, és máshol kötnék ki, mint kellene, például egy könyvesbolt oldalán, ahol a tizedik könyvet pakolnám a kosárba. Egyszer tanultam hackerkedni, viszont nem ment és ott feladtam a dolgot, nem próbálkozom komolyabban az informatikával, tökéletesek nekem a regények, versek, írók, költők. Egy kérdést intézek felé mosolyogva, majd bólintok a válaszra és elindulok oda, ahonnan jöttem.  Közben mást tevékenység lehetőségét is felvetem, bár ez hirtelen jött és nem gondoltam át, hogy esetleg nem most kéne játszanunk. Neki is pihennie kell és nem csak testileg, hanem a szemének sem tesz jót, ha ennyire megerőlteti őket. Miattam mégis képes lenne visszaülni a képernyő elé. Ez egy kis dolog, amit eddig megtett értem, és nem látszik, de nagyon hálás vagyok érte, legfőképpen azért, mert velem maradt.
- Viszont előbb megmasszírozom a hátad – válaszolom mosolyogva, amit csak a hangomból hallhat, mert a konyhapult felé fordulok és készítem az italát, ezáltal én sem láthatom az ő tevékenységét.az ölelés váratlanul ér, de tetszik, ahogy máskor is, mikor meleg testével hozzám bújik, és úgy ölel. Szeretem az érintkezés ezen formáját, kívülről nézve aranyos jelenet, megélni, pedig annál is jobban. A puszit követően, állát a vállamra helyezi, én pedig arcomat hozzá simítom, ezzel éreztetve, hogy mennyire szeretem. Mindkét kezem foglalt, más lehetőségem sincs, és nem szeretném, ha kihűlne a teája, amit közben készítek. Fejből tudom, hogy szereti, kérdeznem sem kell, még hőfokát is pontosan olyannyira melegítettem meg, ahogy szereti. A kopogásra kérdőn pillantok felé, hisz én nem várok senkit, csak hozzá jöhettek, vagy olyan személy, akire egyikőnk sem számított, például egy egyetemista, akinek jegyzetek, vagy egyéb dolog kellenének. Hagyom, hogy kinyissa az ajtót, addig én be tudom fejezni, amit elkezdtem, mire visszaér kész is leszek. Várok egy percet, maximum két percet, azonban nem hallom a lépteit, és, ha nem rabolták el, akkor nem tudom mi lehet, ezzel meg nem szeretnék viccelni. Elindulok a bejárat felé, innen nem hallom pontosan a beszélgetést, miközben a saját bögrémet szorongatom.
- Ki az? – kérdezem röviden, majd megpillantom az egyenruhásokat. Mit keresnek itt? Nem hallottam az eddigi beszélgetést, méltán fordul meg a fejemben, hogy értem jöttek-e. Lezártam a múltat, már nem dolgozom apámnak, mindazonáltal lehet valamelyik rosszakaróm nyomott fel. Mindig voltak olyanok, akik nem bírtak, és már nem félnek apám haragjától, hiszen kitagadott. Simán megtehetnék. De nem, a rendőrök egész más ügyből vannak itt, méghozzá a barátom miatt. Látom, hogy a csuklójánál fogva tartja az egyik, én pedig nem tudok mit tenni.
- Nem vihetik el – sikítom, és egy lépést teszek felé. Minden olyan szép volt eddig, miért kell megzavarnia a csodás életünket? Simán lehetnénk boldogok együtt. A könnyek már gyűlnek a szemeimben, de még nem folynak végig az arcomon.
- Sajnálom kisasszony, muszáj bevinnünk – válaszolja az egyik, viszont nem nézek rá. A barátomat figyelem, akit most készülnek elvinni, nekem pedig tőrt szúrni a szívembe. Mit fognak ott vele csinálni? Mikor jöhet haza? Nem, ez így nagyon nincs jól, tennem kell valamit. Még mielőtt erre vetemednék, Ji Hyuk egy kérdést tesz fel a fickónak, akik igenlően válaszolnak. Tényleg, ebből már nem értek semmit. Mi volt két nappal ezelőtt, amiről tudnom kéne? Valamit nem mondott el nekem az biztos, de nem haragszom rá, jelenleg az egyetlen érzés, amit érzek az a szívfacsaró szomorúság és kín, mert a szemem láttára bilincselik meg. Szeretnék választ kapni a kérdésemre, de előbb magam mellett szeretném tudni biztonságban. Szavára elindulok hármójuk felé, elejtve a teásbögrét, ami csörömpölve esik a padlóra és tör több darabra, miközben kiömlik belőle a tartalma, néhány csepp a lábamra jutva. Nem érdekel, hogy forró és égeti a bőröm, sírva ölelem meg és bújok hozzá. Nem akarom, hogy elmenjen, és itt hagyjon napokig, vagy még tovább. Szorosan fonom köré karjaimat és arcomat a vállába temetem. Mélyen beszívom finom illatát, ezzel eláztatva felsője azon részét. Nem akarom elengedni, magam mellett akarom tudni, ezzel számára és számomra is biztosítva a biztonságot. Akkor vagyok nyugodt, ha mellettem van, tudom mi történik vele. A rendőröknek nem jön be ez a jelenet és kezdik elhúzni előlem, miközben én továbbra is tartom. Nem vihetnek el, itt kell maradnod mellettem. A társa, aki nem fogja a szerelmemet, az én vállamra helyezi tenyerét, ezzel jelezve, hogy engedjem el, majd mikor nem teszem ezt, erősebben húz hátra. Tűnjenek már el innen, csak Ji Hyuk-ot hagyják itt. Nem tehetik ezt velem. Szívem szakad meg a jelenet közben, ez rajtam is látszik. Újra elfog a szédülés, azonban nem foglalkozok vele, van annál jobb dolgom is, nem engedni, hogy elvigyék őt.
- Szeretlek - mondom utoljára és tehetetlenül figyelem a jelenetet.
Szívem  | 1134 szó | Ruha | FTISLAND - PRAY



You know, you really should learn to tell
the difference between dreams and reality.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lee Ji Hyuk
uni
uni
avatar

♠ Titulus : A little different
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Programtervező informatikus
♠ Előtörténet : My past
♠ Hozzászólások : 50

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro   Szomb. Okt. 29 2016, 21:24

Tag: Hiro || BE STRONG WHILE I'M SO FAR FROM YOU || Words: 1068
  
  
Elfáradok a programozásban, így úgy döntök, hogy elég volt és felállok egy kicsit még mielőtt teljesen elzsibbadnék. Hallom azt is, hogy Hiro szintén felkel az olvasásból és bizonyára a konyhában dob össze valamit. Nyújtózkodva indulok el kifelé a szobából a lányhoz, majd a konyhaajtónál észreveszem az egyetlen lányt az életemben. Oké, lehet ezt ki kéne fejtenem. Szóval a másik nőt - nőt! és nem lányt - az életemben és a szívemben, akiért mindenemet odaadnám. A tekintetéből kiolvasom, hogy örül a pofámnak és ez engem is melegséggel tölt el. Beljebb lépek és elfogadom a teát, amit felvet hogy készít nekem. Milyen jó nekem, van egy csodás barátnőm, aki önként csinál nekem teát, még kérnem sem kell. A játékmegbeszélés után közli, hogy előtte még meg fogja masszírozni a hátam. Istenem, de aranyos, össze sem lehet hasonlítani azzal a csajjal, aki London belvárosában követett végig még a metróval is egészen addig, amíg meg nem elégeltem a dolgot. Akkor aztán nekiállt hazudni és tényleg csak azért barátkozott velem, hogy kiszolgáltasson az apjának. És most: egy lakásban élünk együtt, tanulunk, elkényeztet és hatalmas szerelem melegíti a levegőt. El sem hiszem, hogy tényleg minden rendben lett.
- Jóóóó! - mondom kisfiúsan ismét nyújtózkodás közben, arcomon hatalmas mosoly díszeleg és ez teljes mértékben őszinte. Pont masszírozásra lenne szükségem, de feltételezem Hiro sincs különb állapotban, ezért illik viszonozni a kedvességet.
- Majd te is kapsz. - Nem igazán tudok masszírozni, szerencsére akkor is elkerültem ennek lebukását, amikor Lyssával voltam önkéntes szobafogságban. Hogy elüssük a rengeteg időt, hülyéskedtünk és a vesztes masszírozta meg a másikat. Nem veszíthettem és szerencsére én győztem, ezért nem buktam le. Még jó, hogy nem lett belőle második kör, hanem... hanem másba kezdtünk bele. Fura így utólag belegondolni, de végül is azóta is barátok vagyunk és nem változott köztünk semmi. Én újra összejöttem Hiroval, ő pedig... hát ő nem jött össze Hiroval, maradjunk ennyiben.
Finoman és érzékien odabújok hozzá és hátulról ölelem át. Adok nyakára egy lágy puszit, amivel érzékeltetem, hogy mennyire imádom. Vállán pihentetem a buksim miközben ő is próbál annyira érintkezni velem, amennyire a helyzet lehetővé teszi, ami jelen pillanatban kimerül annyiban, hogy arcát az enyémhez simítja.
Egyszer csak kopognak az ajtón, mire elsősorban én mozdulok meg, mondom Hironak, hogy ne foglalkozzon vele, kinyitom majd én. Egészen lazán és mit sem sejtve nyitom ki az ajtót, csakhogy azontúl hogy váratlan vendégek érkeznek, még nagyon nem szívesen találkozok velük. Egyszerre sok minden megfordul a fejemben, hogy mi miatt kereshetnek, de aztán hamar kiderül. Név szerint engem akarnak, onnantól pedig már nem nehéz kitalálni, hogy miért. Mikor megfognak és rákényszerítenek, hogy megforduljak, akkor látom meg Hirot. Vele szemben állok, mögöttem a rendőrök épp megbilincselnek, amit érzek, de csak a lányra tudok gondolni. A kétségbeesett felsikítására, nyelek egyet. Nem akarom, hogy újra szomorú és gondterhelt legyen, azt akarom, hogy továbbra is élhesse a nyugodt és kellemes mindennapjait, lehetőleg velem, de ha én nem is tudok vele lenni, akkor nélkülem. Nem tudom, mit mondjak neki, magyarázkodnom kéne, de előbb nekem is meg kell győződnöm a bűnömről. A rendőrök helyeselnek és én már mindent értek, noha nem hiszem továbbra sem, hogy hatalmasat vétettem volna. Beletelik kis időbe, mire beletörődök a sorsomba, aztán újra a barátnőm szemébe nézek és bocsánatot kérek tőle, amiért megnehezítem ismételten az életét. A csattanásra, azaz a széttört teásbögrére figyelek fel újra. Én nem tudok mozdulni, de Hiro igen, aki ezt a lehetőségét kihasználva odaszalad hozzám és átkulcsolja karjait a testemen. Ezúttal nem tudom visszaölelni, hiszen karjaimat már lefogja a bilincs és a két rendőr, így csupán arcomat fúrom hajába és elraktározom elmémben illatát. Sírni tudnék, de nem akarok, Hiro inkább lássa azt, hogy erős és tudatos vagyok, így benne is nagyobb lesz a hit, hogy minél hamarabb visszajövök hozzá. Nem akarom elhagyni, de nem tehetek semmit, ha szembeszállnék a rendőrökkel, akkor nagyobb bajba keverném magunkat, arra pedig már semmi szükség, köszönjük, de elég volt belőle.
- Ne aggódj, nem lesz baj - mondom amíg még fülébe tudom súgni a biztató szavakat, mert utána elkezdenek engem húzni kifelé az ajtón, igaz ez nem sikerül nekik, hiszen Hiro olyan szorosan tart, amennyire csak tud és ez nekem rettentően jó érzés, de ebben az estben jobb, ha engedelmesen cselekszik.
- Sajnálom - még egyszer is bocsánatot kérek tőle, mert nem tudok mást tenni, csakis megbánni mindent. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor el sem mentem volna ahhoz a gazdag házhoz, sőt még rá sem léptem volna a gázra, de jó ötletnek tűnk és semelyikőnk sem gondolta, hogy ekkora bűnt követünk el. Mi csak szórakoztunk, semmi több. Próbálom megőrizni a nyugalmamat és nem kétségbeesni, de a szerelmemet látva és hallgatva ez nem egyszerű feladat. Csak az ő érdekei és érzelmei a fontosak nekem és pont ezért leszek jó fiú. Tudom, hogy nem tarthatnak sokáig bent, mert nem követtem el orbitális bűncselekményt és ezért fogom be most a számat és hagyom magára Hirot remélhetőleg csak pár napig. Végül egy másik rendőr segítsége kell ahhoz, hogy elszakítsák tőlem és ez nekem nagyon fáj. Mikor hozzáérnek, reflexszerűen szúrós szemekkel nézek arra az egyenruhásra és ott helyben kiolvashatja a tekintetemből, hogy ha durva lesz vele, akkor csúnya dolgokra is hajlandó vagyok, de nyilván neki sem az az érdeke, hogy bántson egy ártatlant és végül nem történik elhamarkodott mozzanat.
- Hiro, hagyd, engedj el - szavaimból kivehető a szomorúság, természetesen nem szeretnék elválni tőle, de nincs más választás. Így legalább neki sem esik baja, a rendőr sem fogja jobban lefogni. A végeredmény úgyis adott bármennyire is küzdünk ellene. Hiro ellenállását látva mégis könny gyűlik szemembe, most szégyellem csak el magam igazán. Soha, de soha nem akarlak szomorúnak látni Hirono, többször nem!
- Szeretlek! - válaszolok még az ő vallomására az utolsó pillanatok előtt, aztán erőset rántanak a karomon és ez egy kicsit fáj is, de nem zavar, azonban értem a célzást és nekem is jobb nem veszekedni. Addig tekintek hátra Hirora, amíg erre van lehetőségem, aztán becsukódik mögöttem az ajtó és már nincs más velem, csak a két határozott rendőr és a hideg, szeretettől mentes légkör. Kivisznek az utcára és ott beültetnek a rendőrautóba. Sosem utaztam benne ezidáig, hát most megtapasztalhatom, noha nem tudok másra gondolni Rajta kívül és még az sem jut eszembe, hogy mit szólhat ehhez anyám, ha egyáltalán megtudja. Reménykedek abban, hogy Hiro nem nézi végig, fentről az ablakból ahogyan elvisznek. Nem foglalkoztat, hogy mit tesznek velem, az kiszámítható, csak Hirot vigasztalja meg valaki. Fülemben csengnek utolsó szavai, noha rövidesen nem hallok mást, csak a hangos szirénázást. 



You're a bad girl, I'm a bad boy.
We're in a bad relationship from the start.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Takeda Hirono
uni
uni
avatar

♠ Hozzászólások : 80

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro   Szomb. Okt. 29 2016, 23:14


Nem is indulhatna szebben a reggelem, mint olvasással, ami eltart délutánig, végül elégedetten kelek fel az ágyból és nyújtóztatom ki csontjaimat. Ha ezt egy középiskolás hallaná, biztos strébernek nevezne, de egy bölcsésztől ne várjunk kevesebbet, azért lett az, mert szereti a könyveket és az ezzel kapcsolatos tevékenységeket, például szagolgatni az új darabokat, hiszen azoknak mindig olyan jó illatuk van. Hehe, ez tök normális a mi köreinkben. Azt már nem is kezdem el ecsetelni, mennyivel jobb a papír alapú könyv, mind az e-book olvasó, mindazonáltal én mind a kettőt használom. Az előbbit itthon szeretem elővenni, míg a gépet az iskolában, hogy ne kelljen a kilós darabokat cipelni.
Végül elfáradok ebben a tevékenységben és inkább a konyha felé veszem az irányt, hogy ott készítsek magamnak egy bögre innivalót. Nyugtató és frissítő számomra, most nem is kell ennél több, tökéletesen megfelel a céljaimra. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy milyen érdekes, mert régebben nem annyira szerettem a teákat, most meg naponta két bögrével is megiszok, mert jó hatással vannak rám és sokkal kipihentebb leszek tőlük, mint mondjuk a kávétól, amit inkább reggelente löttyintek le, nap közben nem. Közben gondolkozom, hogy hol lehet az én drágám, mert eddig sehol nem találtam, bár nem is kerestem annyira, mint illene, de mindegy, majd előkerül, ha szeretne valamit. Nem is kell sokat várjak, és ez teljesen megfelelt nekem, de ne csak nekem legyen jó napom, így megkérdezem kér-e teát. Szívesen csinálom meg számára, semmi ördöngösség nincs az elkészítésben, így a megfelelő válasz után automatikusan lépek a konyhapulthoz, hogy elvégezzem a megfelelő műveleteket. A masszírozós ötlet hirtelen jött, de látom és hallom, hogy egyetért velem, el kell végezzük a kényeztetés ezen formáját. Semmi hátsószándék nincs a felajánlásom mögött, egyszerűen kedves és aranyos akartam lenni vele, ami hatott, ő mégis elhatározza (helyettem is) a kölcsön kenyér visszajár taktikát.
- Nincs erőm, se kedvem nemet mondani, szóval rendben – vigyorodom el. Nekem is jól jönne egy masszázs, és tudom, hogy jó keze van hozzá, tapasztaltam egyszer kétszer. Közben mögém lép, karjaival átfogja a derekamat, és nekem még nagyobb lesz a mosoly az arcomon. Nem is kívánhatnék mást, ennél csodálatosabb életem nem is lehetne. Imádom a gyengédségét velem szemben, amit most is tapasztalok tőle, ahogy ajkait érzékeny bőrömhöz érinti. Minden érintése mást mond el róla, de ugyanazt akarják kifejezni, amit szeretek is hallani, szükségem van ezekre a megnyilvánulásaira. De ne tessék azt hinni, hogy önző vagyok, én is ugyanúgy bánok vele, ahogy ő is velem. Arcom az övéhez érintem, ezzel még inkább kifejezve azt, amit már tud, vagyis a szeretetemet feléje, mert ismerhet annyira, hogy nem szeretem, ha mások hozzám érnek, ez csak a kivételes személyeknek megengedett, amilyen ő is. Elképzelni nem tudom, mi lenne velem nélküle, biztos még az apám mellett dolgoznék és próbálnám elnyerni az elismerését. Erről már rég letettem, mondjuk, mikor szerelmes lettem ebbe a srácba. Ma már nem keresem a miérteket a dologra, egyszerűen elfogadtam és imádok. Nem tudok, és nem szeretnék tenni ellene semmit. Seoul az új otthonom, azon belül is ez a ház, amit vele birtoklok kettesben. Minden tökéletes, legalábbis egy ideig úgy tűnik, aztán teljesen megváltozik a helyzet. Ha valaki azt mondaná, hogy nagy fordulatokat fog venni az életünk, amiben mind a ketten változni fogunk, azt a személyt jól picsán rúgnám és elküldeném melegebb éghajlatokra, nem éppen a legszebb szavakkal, aztán megkeresném, és újra megtenném ugyanezeket, mert igaza volt. A sors kiszámíthatatlan, ez mindig igaz volt. Gyanútlanul hagyom, hogy kinyissa az ajtót és készítem tovább a teáját, sőt még akkor sem gyanakszom, mikor utána indulok, mert nem tért vissza. Bögrémmel a kezemben indulok a bejárat felé, viszont örülök, hogy nem ittam bele, mert abban a pillanatban megfulladtam volna, akkora sokk ért, természetesen a rendőröket látva, akik épp meglincselni készülik az uramat. Első pillanatban azt hittem értem jöttek, kiderítettek pár részletet a múltamból, vagy akár az egészet, csak aztán vándorol a tekintetem a legfiatalabb koreai. Észlelem az eseményeket, Hyuk-ot épp most tartóztatják le, nekem pedig még azt se mondják, hogy miért, vagy mi történt. Egyetlen, értelmes reakciót tudok kiváltani magamból, az is egy sikítás kíséretében. Az előbb még ölelkeztünk, most meg bilinccsel a kezén kell látnom, két rendőrrel a két oldalán. Nem értem a kérdést, amit feléjük intéz, majd azok igennel válaszolnak, ez lehet a sokk, vagy a teljes értetlenség miatt. Egyet tudok, nem vehetik el tőlem, még pár napra sem, magam mellett kell tudjam, máskülönben nem leszek nyugodt. A felém intézett bocsánatkérésre nem tudok mit reagálni, könnycseppek gyűlnek a szememben, amiket később nem leszek képes visszatartani, nem is próbálkozom meg vele. Az sem biztos, hogy direkt ejtem ki a kezemből a bögrét, talán kicsúszik onnan, ahogy elindulok felé és ölelésre tárom karjaimat, de az biztos, hogy a földön landol és eltörik. Megölelem a szerelmemet, ki tudja mikor lesz lehetőségem újra megtenni ezt, arcomat a vállába nyomom és beszívom az ismerős, megnyugtat és erőt adó illatát. Régóta ismerem, már ezer közül is felismerem, mégis szükségem van a nyugtatásra, és lefogott kezeivel ezt nem tudja elérni.
- Nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt – ezzel megnehezítem az ő dolgát is, kivételesen önző akarok lenni, nem engedni magam mellől senkinek, itt tudni a közelemben. Erre sajnos nincs lehetőségünk, a rendőrök elég türelmetlennek bizonyulnak. Hát nincs nekik szívük? Elkezdik húzni őt is, ahogy a társa a vállamra rakja hatalmas kezét, és nem túl erősen, de ő is ezt teszi. Tényleg el fognak választani tőle, nem tehetek ellene semmit, ő meg beletörődik az egészbe. Nekem is azt kéne tegyem, ha lenne eszem, de azóta nincs, mióta megismertem őt. Látásomat elhomályosítják a könnyek, újra visszatér az émelygés, azonban nem foglalkozom vele, Hyuk most fontosabb az én egészségemnél. Hallom még utolsó szavát, arra nézek, amerre éppen viszik. Nézem, ahogy elviszik, ennél többet nem tudok enni ellen, bármennyire is szeretnék. Miért most és miért velünk történik ez? Kiviszik az ajtón, majd mikor az becsukódik, lerogyok a kőre. Nem érdekelnek a szilánkok, a belső fájdalmam nagyobb annál, mintha beleülnék párba. Nem tudok mást csinálni, zokogok az egészen és a bejáratot nézem. Reménykedem benne, hogy az egész csak egy hatalmas tévedés, és legkésőbb este hazajön, de nem ez történik. Egyedül kell töltenem az elkövetkezendő napokat, amik kínzó lassúsággal telnek majd. Miért?
Szívem  | 1015 szó | Ruha | FTISLAND - PRAY



You know, you really should learn to tell
the difference between dreams and reality.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
JiHyuk & Hiro
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Katsumoto Hiro
» Hiro Oyama
» Katsumoto Hiro

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: