Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Pént. Okt. 28 2016, 21:03




Y-Hope & Nico

Nagyon örülök, hogy Hope reggel írt egy üzenetet, mivel a balesetük óta nem beszéltünk. Megértem, hogy nem az volt az első dolga, hogy nekem beszámoljon a történtekről, ezt úgyis megtette helyette a híradó. Rémisztő volt hallani, hogy mi történt velük, a halálesetekről meg sokkal inkább. Nem annyira rég debütáltak, így már nagyjából ismerte őket a média, főleg én, elvégre az egyik internetes műsorban MC-ként beszélgettem az RVT több tagjával és köztük Hope-pal is. Akkor egész jól összebarátkoztunk mi ketten és azóta szoktunk beszélgetni. A beleset megrázott több szempontból is. Egyrészt mert ismertem őket, az elhunytakat is és ezt mindig nehéz feldolgozni még nekem is, bele sem merek gondolni Hope és a másik három tag helyzetébe. Szörnyű állapotban lehetnek. A másik, ami libabőrössé tesz az az, hogy hasonló szituációt én is könnyedén átélhetek. Persze, bárki karambolozhat, de ha én lennék az autóban a többi LHT taggal és úgy borulnánk, akkor lehet ott a helyszínen sokkot kapnék a vérző és haldokló barátaim láttán, feltéve ha nem én lennék az, aki elsőként eltávozik. Ebbe belegondolni is nehéz, noha napokon át érezhető volt a bandánkon a meglepettség és szerintem azóta mi is jobban megbecsüljük egymás társaságát és nem esünk a másiknak ököllel. Pontosítok: nem kell bevetődnöm két verekedő tag közé, hogy szétszedjem őket, mert basszus leaderként ez a kötelességem, bár ösztöneimre hallgatva is megtenném, nem véletlenül vállaltam el a szerepet.
Amikor megláttam az üzenetét, éppen a hajamat csinálták, ezért tudtam vele kicsit beszélgetni. Igaz, én már attól is örömtáncot jártam, hogy hallottam felőle és mikor megkérdezte, hogy nem tudnék-e átmenni hozzá beszélgetni, akkor gyorsan átpörgetten a fejemben a napi programomat és kigondoltam, hogy mikor tudok leghamarabb ráérni. Sajnos teljesen be van táblázva a hetem, még a hétvégék is, így meg elég nehéz normális időpontot találni, de mivel semmi pénzért nem halasztanám el a lehetőséget, valamint a barátomnak szüksége van rám és én próbálok mindig ott lenni, ahol számítanak rám, ezért nem zavar az sem, ha hajnali kettőkor kell elkocsikáznom hozzá. Pár kávé után megvalósítható, főleg hogy egészen éjfélig mozgós programom van, ami nem más, mint egy koncert és szerencsére Seoulban, ezért hamar ott tudok lenni a dormnál és nem kell városokat, országokat átszelnem.
A koncert után egyből hazavisznek minket a házunkhoz. A buszon úgy érzem magam, mint akit kifacsartak volna, egyszerűen semmi energiám nem maradt és az út kevés ahhoz, hogy aludjak. A dormban iszok egy kávét és lefürdök, a kettő együtt pedig jól felfrissít, annyira biztosan, hogy elinduljak Y-Hopehoz. Hátrahagyva a sok lüke tagot - akik tán még mindig azon veszekednek, hogy ki legyen a következő a fürdésnél, kivéve persze azokat, akik úgy ahogy vannak elalszanak az ágyukban -, behuppanok a kocsimba és elindulok a már ismert lakhely felé. Könnyen és rendkívül gyorsan odaérek, hiszen üresek az utcák és ilyentájt irtó gyorsan lehet közlekedni a remek úthálózat miatt. Az utolsó utcácskák egyikénél lassítok és dobok egy üzenetet a srácnak, hogy közeledem. Ezt így beszéltük meg és megértem teljes mértékben, ha már rég alszik. Egész hamar visszaír, ebből pedig tudom, hogy be fogok tudni menni a házba. Leparkolok az épület mellett, majd kiszállok és az ajtóhoz lépkedek. Kopogok néhányat, de erre semmi szükség, ugyanis egyből nyílik is az ajtó, mire megpillantom őt. Egyből látszódik rakta a meggyötörtség és az egész házban uralkodó hangulat annyira szomorú és nyomasztó. De lehet csak beképzelem, mint mondtam, engem is nagyon megráztak a történtek.
- Szia! - köszönök neki viszonylag visszafogottan, lehet a fáradtság miatt - elvégre nem tudom leplezni, hogy egy kétórás koncerten vagyok túl - de lehet a történtek miatt nem ugrok a nyakába. Persze, nem ismerjük egymás olyan rég és annyira mélyen, tehát valószínűleg ezt akkor sem tenném meg, ha minden pöpecül menne, ráadásul bárhogy számoljuk, mégiscsak van köztünk több mint öt év.
- Jó újra látni - mondom már odabent és csak aztán gondolkozok el azon, hogy mekkora igazság van a szavaimban. Hála istennek őt láthatom ismét, vannak akiket sajnos nem.  





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로


A hozzászólást Park Min Soo összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23 2016, 14:44-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Hétf. Okt. 31 2016, 14:10

Sokszor mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket, én mégis úgy érzem, hogy egy cseppet sem sikerült eltűntetnie. Túl élénk még a dolog, de akkor mennyi idő kell? Nem várhatok örökké; nem élhetek örökké… nem… Ez a sebet az idő se lesz képes meggyógyítani; az űrt senki nem fogja betölteni. Számtalanszor riadtam fel azt éjszaka közepén, és tört rám a bőgés, TaeYang-hyungot felébresztve ezzel. Csodálom, hogy nem hagyott magamra, noha tudom, hogy ő az, akire a legjobban számíthatok. A jelenléte az egyetlen, ami meg tud nyugtatni, meg persze a családomé, de ők nem lehetnek most velem. A banda megmaradt tagjai is közel kerültek hozzám az elmúlt idők és események hatása miatt, de őket mégsem érzem még a nyugalom forrásának. Noha mind a ketten vigasztaltak és nyugtattak már meg, amiért hálás vagyok a mai napig, de még nem érzem úgy, hogy olyan lenne velük a kapcsolatom, mint a leader-rel. Talán egyszer kialakul majd, de nem ma. Ugyanis egyedül hagytak a dormban, már mint a szó szoros értelemben. Pedig ez nem szerencsés, mert bármikor történhet valami, és nem lenne jó, ha egy újabb csapás érné őket. Talán emiatt is nyúltam a telefonomért, és írtam egy üzenetet Nico-nak, az LHT nevű banda leader-jének. Egy műsor által nagyon jóban lettünk, és mikor történt az eset, a szavai is nagyon jól estek. Azóta is tartottuk a kapcsolatot, bár a tragédia óta most írtam neki először. Megbeszéltük, hogy átjön, habár az időpont a betáblázás miatt elég későre került, ami nem érdekelt. Beszélgetni akartam valakivel, aki nem a bandánkból van; nem családtag és nem a dokijaim egyike. Nico az egyetlen, aki még közel áll hozzám, és természetes volt, hogy őt hívom át. Na meg, ha beszélek a gondokról, az elvileg segít, s ez majd éjjel ki is fog derülni.
Vegyes érzésekkel néztem végig a koncertjüket. Sokszor ki akartam kapcsolni a tévét; nekivágni a távirányítót vagy bármi mást. Féltékeny voltam, hogy a színpadon lehettek, hogy minden tagjuk él, hogy énekelnek és táncolnak. Ugyanakkor büszke voltam rájuk, mert mint mindig, most is fantasztikusak voltak. Szeretnék már én is ugyanúgy mozogni, mint régen, de tudom, hogy ehhez még időre van szükségem. Ha erőltetem, csak rosszabb lesz, de már így is rettenetes bűntudatom van, amiért folyamatosan miattam csúszunk a comeback-el. TaeYang-hyung is épp ezért ment a menedzserhez… hogy megint időt nyerjen. A rövid depizésből egy üzenet zökkentett ki. Nico írt, ahogyan megbeszéltük, s már ragadtam is a mankómat, hogy meginduljak az ajtóhoz. Pont emiatt kértem meg, hogy mielőtt ideér, szóljon rám, különben kint fog fagyoskodni a hidegben. Mire kopogott, már lent voltam, és az ajtót is nyitottam. Arcomat maszk takarta, amit szinte csak alvásnál veszek le, mert nem akarom, hogy lássák a valódi érzéseimet. Szemeim mégis a megtörtséget és a szomorúság keverékét sugározzák. Arrébb álltam az ajtóból, és beengedtem Nico-t, majd becsuktam azt.
– Szia! Téged is jó végre élőben látni. –Közben levettem a maszkot, akármennyire is takarni akartam az arcomat. Előtte nem fogom, mert jól tudtam, hogy nem lesifotós, és nem elvetemült rajongó, aki mindenféle képet akart készíteni az állapotomról. – Ha szomjas vagy, vagy szükséged van valamire, szolgáld ki magad nyugodtan. Ugye nem baj, ha egyenesen szobára hívlak? –Kétértelmű mondat, de pont nem foglalkoztat a dolog. Nem fog beleképzelni mást, de még ha meg is tenném, még gyorsan hozzáteszem a többit is. – Nagyon nem akarok a dorm többi részében lenni… –Reméltem, hogy megérti, de ha nem akar feljönni, nem fogom erőltetni. Ugyanúgy megbékélek a nappalival is, szóval csak rajta állt a dolog. Akárhova is mentünk, miután kényelembe helyeztem magam, végig őt lestem.
– Gratulálok a koncerthez. Nagyon jók voltatok –halovány mosollyal dicsértem meg Nico-hyungot. Habár a banda többi tagját is kedvelem, ő mégis különlegesebb számomra. Nem véletlen, hogy őt hívtam és nem mást az LHT-ből.


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Kedd. Nov. 01 2016, 14:50




Y-Hope & Nico

Imádok a színpadon lenni, de még jó is, mi lenne velem, ha nem szeretnék. Kiskorom óta szeretek énekelni és teljesült az álmom, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen azt csinálom hivatásként, amit gyerekként elhatároztam. Ha jól tudom, vajmi kevés embernek adatik meg az a sors, hogy élvezik a munkájukat és például azt is hallottam, hogy sokan csakis azért lesznek idolok, mert nem tudnak egyetemre menni, viszont Koreában egyetem nélkül eléggé keserű élet vár az emberekre. Az én történetem nagyon messze áll ettől, ugyanis Amerikában nőttem fel és ott is derült fény a hangomra. Néhány év gyakorlás után kellett választanom a két világ között és én az ázsiai kontinens mellett döntöttem. Nem bántam meg azóta sem, noha pontosan tudtam, hogy mennyi mindent veszítettem el ezzel és pakoltam a vállamra teherként. A nagymamámon kívül minden családtagom Los Angelesben él, így saját lábaimra állva estem át a felnőttség határán. Ez vicces, mert valóban úgy hiszem, hogy akkor váltam éretté, amikor elkezdődött a karrierem, azonban most sem élem normálisan a mindennapjaimat: a sok bolond LHT taggal én is hülyéskedek és számtalanszor úgy viselkedek velük, mint egy ötéves.
A koncertünk jól sikerül és megúsztuk a nagy bakikat, mint mondjuk néhány hónappal ezelőtt, amikor azt hiszem Chilében csúszott meg a színpadon az egyik tagunk. Egyből kiröhögtük, de ő szintén nevetett. Nem lett baja, szóval végül jól sült el a dolog. Ilyenek bármikor történhetnek és szinte nincs olyan híresség, akivel hasonló eset ne fordulna elő legalább egyszer. Több órán át tart, amit élőben közvetítenek, szóval tényleg beleadtunk apait-anyait, ám most hogy vége, kezd kiütni rajtam a fáradtság. Hazamegyek a többiekkel, azzal a rettentően kényelmetlen minibusszal és azonnal befoglalom a fürdőt. Sietek, mert megbeszéltem az egyik barátommal, hogy elmegyek hozzá és betartom az ígéretemet bármi áron, főleg mert nagyon szeretném látni és az utóbbi időben még csak nem is beszéltünk. Ennek megvan az oka, tulajdonképpen pont azért is akarok vele találkozni és feltételezem jól esne neki néhány bátorító szó, de egy szerencsétlenség után nehéz megszólalni. Az időpont elég szélsőségesre sikeredett, viszont csakis ekkor van időm, még holnap reggel is dolgom van, tehát kész káosz uralkodik a banda körül. Egyfolytában csak a rohanás, ám nem baj, hiszen már látom az alagút végét. Hope-nak jó az időpont, ezért nekem is, bár ezt már reggel megbeszéltük, így most csak annyi dolgom van, hogy beüljek az autóba és elkocsikázzak a dormjukhoz. A kávé segít az állapotomon, meg persze a fürdés is, ezért meglehetősen hamar elérek hozzá. Az üzenetet sem felejtem el és ennek hála a kopogásom után azonnal nyílik az ajtó. Megpillantom rég nem látott barátomat és egyből rájövök, hogy nagyon nem vagyok felkészülve lelkileg arra, ami most történni fog. Ahogy ránézek, a szívem szakad meg és ha nem tudnám, mekkora borzalom történt velük - vagyis hogy többen is meghaltak -, akkor sokkal ijedtebben tekintenék az előttem álló személyre. Így viszont inkább megnyugodok, hogy él és mozog és remélhetőleg idővel meggyógyul nekem, testileg biztosan. A maszkja meglep, a mankó azonban már kevésbé. Fogalmam sincs, hogy miért tartja magán az álarcot házon belül, a szemei úgyis mindent elárulnának, ha önmagam nem gondolnék bele az érzéseibe, melyek kiszámíthatók az események után. Válasza elgondolkoztató, talán látott a tévében nemrég és azért mondja ezt. Beljebb lépek és leveszem a cipőmet, aztán mire ismét arcára pillantok, már lekerült róla a maszk. Nem akarom megbámulni, az nagy illetlenség, de nem tudok szemet hunyni a sebei felett. De ugye már jobban van? Próbálom magam nyugtatni, hogy a nehezén túl vannak, de nehéz dolog ez és valószínűleg még fájnak a hegek is.
- Nincs szükségem semmire, de azért köszi. A koncert után hazaszaladtam fürdeni és ittam is, szóval velem minden rendben. Menjünk fel! - Nem vagyok se éhes, se szomjas és tökéletesen megfelel nekem, ha a szobájában beszélgetünk, ha neki ott kényelmesebb, mint a dorm egyéb részén. Követem őt és az ő tempójával haladok utána fel a szobájába. Még nem voltam náluk, csak a házszámot tudtam fejből. Leül és kényelembe helyezi magát, én is így teszek: közel mellé telepedek le, elvégre minek beszéljünk hangosan, meg nekem különösen jót tesz, ha nem kell megerőltetnem a hangszálaimat. Végigüvöltöttem egy több órás koncertet és még szükségem lesz a hangomra holnap is. Mi lesz a bandával az egyik főénekes nélkül? Ott a másik, mi? Ennyit rólam, simán pótolnak, tán még észre sem veszik, hogy nem éneklek, csupán a fanok esnek kétségbe.
- Köszönjük, igyekszünk nem cserbenhagyni a rajongóinkat. Meg el is várják, hogy mindig a maximumot nyújtsuk. Elég nehéz ez, majd megtapasztaljátok ti is. - Szép időszak volt a tréning, igaz az sem egyszerű, de mióta híresek vagyunk, sokkal nagyobb rajtunk a felelősség és a teher. Próbálok pozitív lenni, de egyre jobban rág belül a gondolat, hogy rákérdezzek-e a balesetre, vagy jobb hagyni az egészet, elvégre azért jöttem, hogy jobb legyen neki és nem még jobban elkeseríteni akarom. Végül úgy döntök, hogy megadom neki a választást, hogy ha szeretné, akkor az én vállamon nyugodtan kisírhatja magát.
- Akarsz beszélni a balesetről, vagy hagyjuk inkább? – kérdezem hangon és meglehetősen szomorúan. Mindkét eshetőséget teljesen megérteném, én szívesen meghallgatom és érdekel is, hogy pontosan mi történt akkor, de nem éri meg elárasztani a szobát és elvenni a kedvünket a további beszélgetéstől, utóbbit mindenképpen el akarom kerülni. 





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로


A hozzászólást Park Min Soo összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23 2016, 14:45-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Pént. Nov. 04 2016, 23:08

Egyáltalán nem érdekelt az idő, csak találkozni és beszélgetni akartam egy, a számomra igen fontos személlyel. Nagyon jól tudtam, hogy Nico naptárja is be van telve, így megértettem volna, hogy nemet mond az egészre, vagy csak elnapoljuk ki tudja mikorra, de nem ez történt. Egy hosszú és fárasztó koncert után eljött, hogy beszélgessen velem. Ha erre nem mondják azt, hogy töretlen barátság, akkor azt hiszem, hogy semmire sem. A kopogásra már lent voltam, kinyitottam az ajtót, s be is engedtem őt, hogy ne legyen kint sokáig a hidegben. Kedvem lett volna azonnal a nyakába ugrani, kezeimet nyaka köré fonva ledönteni a lábairól, és soha el nem engedni. Ehelyett csak görcsösen markoltam a mankómat, s amíg ő cipőiből kibújt, a maszkot is levettem. Éreztem pillantását magamon, hogy arcomat nézi hegeimet kémlelve, de nem fordítottam el az arcomat. Egyrészt felesleges lett volna, hiszen úgy is beszélgetni fogunk, és végig a szemeibe fogok nézni; másrészt mert minek? Előtte nem lesznek titkok, és jól tudom, hogy amit lát és hall majd, az nem megy tovább harmadikfélnek. Maximálisan megbízok benne, nem véletlen, hogy a dormba hívtam. Fogásom időközben lazult a mankón, mert már nem éreztem azt a hatalmas késztetést, hogy a szó szoros értelmében a földre döntsem, és ne engedjem felkelni.
– Rendben van, de ha később kell valami, tényleg érezd magad otthon. A koncert meg fergeteges volt. Végignéztem, és nagyon jók voltatok. Bár néha elkapott a féltékenység, és hozzá akartam vágni a távirányítót a tvhez, de nem tettem. Szeretnék én is végre a színpadon lenni, és táncolni, énekelni, és azt csinálni, amiért küzdöttem. De ehelyett be vagyok zárva ide, csak orvoshoz mehetek, és lassan kényszerzubbony kell gumiszobával, mert megőrülök a semmittevéstől. Viszont azt is tudom, hogy türelmesnek kell lennem, mert a testem még nem készült fel a megterhelésre, és lelkileg se vagyok még a toppon. –Ecseteltem a bajaimat, miközben haladtunk fel a szobámba, mert Nico nem bánta, hogy felhívtam. Meglehetősen lassan jutok fel, nem véletlen az sem, hogy megkértem az érkezése előtti üzenet küldésére. A gipsz ugyan lekerült rólam, de a lábam olykor azt mondja, hogy megszívatlak, és most a fájdalmat sugárzom a tested többi részébe is. Feljutottunk végül, a folyosó legvégében lévő ajtón mentünk be, mert az a mi szobánk. Távol a többitől, mert mikor választani lehetett, én direkt bestoppoltam. Rettenetesen mély alvó voltam, itt meg csend volt, és hagytak nyugodtam szunyálni. Ma már persze nem menne olyan könnyen a mélyalvás… Az ágyamra ültem, be a falhoz, lábamat pedig a már eddig is felépített párnahegyre tettem. Vendégem is leült, egészen közel hozzám, ami nyugalommal töltött el. Talán kicsit közelebb is húztam magamhoz, és ha hagyta, akkor fejemet a vállának döntöttem, mutatóujjammal pedig apró köröket rajzoltam a kézfejére. A koncertes dologra csak bólogattam, és hogy mikor tapasztalhatjuk meg mi is újra, az senki nem tudja megmondani. Minden csak rajtam áll, és akkora nyomást érzek magamon, mint még soha. Én igyekszek, betartok mindent, de semmi… a sírás kerülgetett, már most, s ezt csak ajkam remegése jelezte csupán. Ekkor viszont az a kérdés is elhangzott Nico szájából, amire bár felkészültem, mégis nem szívesen hallottam volna. A körök rajzolgatását is abbahagytam, és tenyeremet óvatosan tettem kézfejére, persze ha csak nem zavarta, s ha így volt, ujjaimat is befúrtam az övéi közé. Öt percig legalább csend lapult közöttünk, végül csak megszólaltam.
– A csattanásra emlékszem csak, meg talán néhány sikolyra, mielőtt elsötétült volna a kép. TaeYang-hyung mellett ültem, és zenét hallgattam, mikor bekövetkezett az egész. Huszonegy napig voltam kómában, bal végtagjaim gipszben voltak. Az ébredésem után két héttel engedtek ki, és ameddig bent voltam, nem is tudtam a szörnyű igazságot. Nem mondták meg, csak itthon… mikor nem láttam őket, hogy vártak… TaeYang-hyung mondta meg, hogy ők már… hogy ők… hogy… már… már… –Kész, vége. Hangon elcsuklott, remegő ajkaim gyorsabban reszkettek. Szemeimből kiszakadtak a könnycseppek, és elbőgtem magam. Az emlék lepergett előttem, fejem Nico ölébe bukott és csak zokogtam. Próbáltam tartani magam, de nem tudtam… utat engedtem a könnyeimnek, hagytam lefolyni az arcomon, és beterítve a vendégem nadrágját. Magamban megpaskoltam a vállamat, mert csak én lehet ilyen béna. Idővel persze elcsitultam, és fejemet visszahajtottam a vállára. – Bocsáss meg Nico-hyung, amiért könnyfürdőt kaptál, de kicsivel könnyebb lett most. Nehéz beszélnem erről, de mégis… könnyebbnek érzem a lelkem, vagy nem tudom. Mindegy, köszönöm, hogy most itt vagy velem. –Nyeltem egy nagyon, s kezét is óvatosan megszorítottam. Tényleg jobban érzem magam, mert beszélhettem erről, akármennyire is nehéz volt. Örülök, hogy átjött, és hogy ilyen barátom van, mint Nico.


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Szer. Nov. 09 2016, 20:13




Y-Hope & Nico

Gyorsan odaérek és még gyorsabban enged be a házba Hope. Kezd elég hideg lenni és hajnali kettő fele különösen lecsökken a hőmérséklet, hiába a nagyváros fűtő hatása. Sosem voltam egy falusi gyerek, lehet ezért is szeretnék már annyira elmenni egyszer kikapcsolódni valamelyik kis faluba, vagy erdőbe a haverokkal. De hát amíg nincs rá idő, addig álmodozhatok. Nem úgy, mint Hope esetében, rá mindig tudok időt szánni, főleg, mert mindketten Seoulban tartózkodunk és így könnyű átsuhanni egyik városrészből a másikba, valamint hozzá nyomós indokból jövök, nem csupán szórakozás ez. A barátom, természetes hogy segítek neki és tudom mennyire rosszul érezheti magát az utóbbi időszakban. Örülök, hogy keresett hosszú idő után újra és nem kívánom elszalasztani a lehetőséget.
Talán túl elfogott a lelkesedés, hogy újra láthatom őt és nem gondoltam bele a képbe, ami az ajtónyitás után fogad, így kissé meglepődök, hogy barátomat mankóval látom és maszkkal az arcán. Butaság ez a részemről, de a szívembe mar, mégis igyekszek úgy tenni, mintha semmiség lenne, mert ő már bizonyára hozzászokott a kellékekhez. Lekapom cipőmet és aztán megtekinthetem arcát is. Szerencsére nem szégyelli előttem, ez jól esik és nincs is semmi titkolnivaló az arcával. Megnézem a sebeket, de csak mert jobb túlesni ezen az elején, a következőkben úgyis az arcát fogom nézni, pontosabban a szemébe fogok tekinteni, hiszen én ilyen fajta ember vagyok, nem szeretem azokat a beszélgetéseket, ahol a partnerek nem néznek egymásra. A szobájában fogunk beszélgetni, ami nekem teljesen megfelel, az a legotthonosabb mindkettőnk számára, főleg neki.
- Majd kiszolgálom magam, ha kell valami, de pillanatnyilag minden perfect - jelzem, hogy nem kell velem foglalkoznia, megleszek én, úgyis otthon ettem-ittam és fürödtem is. Igaz, fáradt vagyok, de ez ellen nincs mit tenni, aludni pedig nem szeretnék. Meglep, hogy nézte a koncertet, azt hittem nem követi ennyire az LHT életét, de ez egészen jól esik, leszámítva azt, hogy nekünk mennyire jó most és nekik pedig mennyre rossz. Csendben hallgatom ahogy leírja az érzéseit és meg tudom érteni. Elszomorodom a hallottakon és együtt érzek vele. Baromi szar lehet tehetetlennek és depressziósnak lenni, bizony én is voltam hasonló helyzetben - persze nem ennyire durvában - még ha erről vajmi kevesen tudnak.
- Van egy ötletem, ami segíthet. De majd csak később!  - mondom és egyben figyelmeztetem, mert ennek még nincs itt az ideje, előbb hallani akarnám a nagy történetet. Valamint az sem biztos, hogy erre ma még sor kerül, minden a hangulatunktól fog függeni. Beérünk a szobájába és leül az ágya már jól kinyomott részére. Látszik, hogy itt tölti a legtöbb időt, ami nem jó, de a pihenés most a legjobb gyógyszer. Mellé ülök le, meglehetősen közel hozzá, hagyom miképpen a vállamra hajtsa fejét. Hozzá közelebb eső kezemmel beletúrok aranyosan hátulról hajába és megsimogatom a buksiját, ezzel remélve, hogy a törődés jólesik neki. Kezdetben csupán folytatjuk a koncertünk kivesézését, majd kicsivel később bátorkodok rákérdezni a szívének legnagyobb sebére. Jobb túlesni rajta, úgysem maradna szavak nélkül az eset. Több reakciójából is érzem, hogy megdermed: kínos csend lepi el a szobát, valamint az aranyos kezemre rajzolt körök is megszűnnek. Várok egy darabig, tudom, hogy nagy falat ez a részemről és meg is bánom, hogy megkérdeztem. Már épp hessegetném el a témát, amikor megszólal. Csendben és rezzenéstelenül hallgatom őt. Félelmetes hallani egy szörnyűségről, hát még egy elszenvedő szájából. Íme, most megismerhetem a balesetet belülről is, de ez sokkal nehezebb, főleg, hogy Hope a barátom. Meglepő, hogy én előbb tudtam a halálesetekről, mint ő. Mikor ezt meséli, egy nagyobb lélegzetvételt teszek, természetesen nem direkt. Hallom, ahogy egyre sírósabbá válik hangja, majd végül elcsuklik. Alsó ajkamba harapok, én is vele együtt szenvedek, mert itt mellettem a barátom nagyon szomorú. Átkarolom, de eközben az ölembe csuklik és láthatóan is sírni kezd. Hátát simítom lágyan és én is küzdök a könnyeimmel. Nem tudom mi gerjeszti a cseppeket, talán  a visszaemlékezés, de lehet hogy a látvány, azaz Hope keserves sírása. Nincs sejtésem arról, hogy a bandatagok mennyire összetartóak, de szerintem mind közül én lehetek a legstabilabb, pont ezért reménykedek abban, hogy jelenlétem és a kezem melege erőt ad Hope-nak a sírás után.
- Hope! - Mondom és nem szüntetem meg a simogatást. Mikor kezd halkulni, én is arra intem magam, hogy megnyugodjak. Pislogok párat és ezzel megszárítom a szemeimet annyira, hogy csak a csillogás látszódjon íriszemen, de könnycsepp ne. Persze semmi gond nem lenne abból, ha sírni látna, de most nekem kell erősnek lennem és biztatnom őt. Szavaira lágyan elmosolyodom.
- Pont azért jöttem, hogy könnyítsek a lelkeden. Örülök, hogy elmondtad és hogy már jobban vagy. Szörnyű, ami történt veletek és részvétem a többikért. De tudod, ők sem akarják, hogy örökké sírj és gyötrődj miattuk. Majd ha meggyógyultok, talpra kell állnotok és folytatni azt, amit közösen együtt elkezdtetek. Nem szabad feladni, egységben kell maradni, mert odafent ők is ezt akarják. Négyen lesztek a színpadon, de lélekben mind a heten ott fogtok énekelni, ebben biztos vagyok. Végig veletek lesznek, a sok-sok turnén, a szerepléseken, a backstage-nél, a dormban és legfőképpen a szívetekben! Szóval ha a ti szívetek fáj, az övék is, de ha ti boldogok vagyok, akkor ők is azok lesznek. - Ezek a szavak szívből jöttek és a hevességük miatt el is hiheti, hogy komolyan gondolom. Szorítom a kezét és minél inkább tudatni akarom vele, hogy mellette állok és rám bármikor számíthat. Ha tanács kell, vagy netán csupán megunja az itteni arcokat. 





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로


A hozzászólást Park Min Soo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 23 2016, 14:46-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Szomb. Nov. 19 2016, 21:19

Mások előtt le nem vettem volna a maszkomat. Niconak viszont azt is hagytam, hogy fedetlen pofimon lévő hegeimet is megvizsgálja, és egyáltalán nem szóltam érte. Az is igaz, hogy nincs ki lássa rajta és a bandatagokon kívül, de soha nem lehet tudni, hogy ki és mikor próbálkozik be. Szavaira bólintással reagáltam, hiszen nincs már mit hozzáfűznöm a dologhoz. Többször engedélyt adtam neki, hogy szolgálja ki magát, mert ha rám várna ezzel, hát… vagy éhen vagy szomjan halna, és egyik se lenne a legjobb. Főleg úgy, hogy miattam lenne az egész, ráadásul egy újabb Hyungomat veszíteném el, amibe tuti biztosan beleroppannék és követném a másvilágra. Szobánkba érve leültem az ágyamra, Nico rögtön ült is mellém, s hagyta is, hogy fejemet a vállára döntsem.
– Na most kíváncsivá tettél Nico-hyung –pillantottam fel a szemeibe, és arcomon halovány mosoly jelent meg. Csupán azért ilyen elfuserált, mert a fáradtság jelei megmutatkoznak, hiszen hajnal van már, de nem érdekelt. Ha ez az időpont felel meg annak, hogy találkozzak egy olyan személlyel, aki életem egyik legfontosabbja, akkor nem tehetem meg azt, hogy nem fogadom a vendégemet. Főleg nem úgy, hogy az illető egy hosszú koncertje után jött el meglátogatni. Az ötlete viszont nagyon is érdekelt, türelmem is kevés van mostanság, mégsem akartam ezzel sürgetni. Tudtam, hogyha egyszer ezt megemlíti, akkor úgy is meg fogom tudni. Közben ujjai a hajamban kötöttek ki, kaptam egy buksisimit, amire mosolyom szélesebb lett, és közelebb bújtam hozzá. Jól esett a törődés, mert mindig is igényeltem a szemeket, és azt, hogy valaki figyeljen rám. Most, hogy egy tragédián is túl voltam, talán jobban szeretném megkapni ezeket, és minél több személytől kapom, annál jobban esik. Hiszen segít abban, hogy feldolgozzam a történteket, hogy tovább tudjak lépni és a lelkemet is megnyugtatja. Noha, bennem van egy gát, ami azt akadályozza meg, hogy a balesetről beszéljek. Nico-hyung mégis tudni szeretné, amit szerintem már tudott… persze, amit a média leadott. Sajnálatos módon, én átéltem az egészet, én tudom részletesebben a dolgokat a többieken kívül, de mégis… Rettentő nehezemre esett megszólalni. Idő kellett hozzá, és hangom a végére el is csuklott. Az még hagyján, de sírógörcsöt kaptam, és ennek pillanatait a mellettem lévő ölében töltöttem. Jobban mondva csak a fejemet hajtottam oda és zokogtam. A nagyobb lélegzetvételét se realizáltam, csupán keze simítása borzongtatott meg. Igaz, hogy pólón keresztül éreztem a keze melegét, de akkor is megállt bennem egy pillanatra az a bizonyos ütő, amit emlegetni szoktak. Hiszen ott is volt sérülésem, és eddig senki nem ért hozzájuk, pláne nem úgy, hogy nem engedtem meg neki. Legszívesebben elhúzódtam volna tőle, hogy ne érintse, ne „szakítsa” fel, mégis… inkább közelebb másztam hozzá és sokkal jobban éreztem keze nyugtató, meleg simításai. Idő kellett ugyan, hogy sírásom elmúljon, s fejem visszakerüljön Nico-hyung vállára. Kezét fogtam, és szorítottam, amit ő is szorítással viszonzott. Ez még inkább megnyugtatott, ahogyan szavai is mélyen megérintették a lelkemet.
– Köszönöm, és igazad van. Fel kell állnunk, és előre menni… ehhez viszont kell az idő, akárki akármit állít. Az biztos, hogy nélkülük nehéz lesz, és azt sem ígérhetem meg nekik, hogy nem bőgöm el magam a színpadon, mikor olyan számot énekelünk, amit még ők is énekeltek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy felépüljek, és tényleg jobban érzem magam, hogy beszélhettem a dolgokról. –Ugyan ezt már említettem, neki, mégis jobbnak láttam még egyszer megerősíteni. A szorításon lazítottam, kezét viszont nem engedtem el, ugyanis jól esett, hogy foghatom. Egyfajta támaszt nyújt, s nem csak lelkit, hanem testit is. Közben elfeküdtem az ágyon, és megpaskoltam a helyet, jelezve Nico-nak, hogy dőljön le ő is. Ha megtette, ha nem, én mindvégig az arcát figyeltem, és imádkoztam, hogy ne aludjak el.
– Most már megosztod velem az ötleted? –Bizony, nem felejtettem ám el a nagy lelkizés közben, hogy megígért valamit. Ezért sem szerettem volna még bealudni, meg amúgy is illetlenség lett volna. Hozzá közelebb lévő kezem közben oldalára vándorolt, és párszor végigsimítottam rajta, majd visszakúsztattam a kezéhez, és ugyanúgy megfogtam, mint eddig volt. Vajon mit talált ki Nico-hyung? Furdal a kíváncsiság, de csak nem hagyja kielégítetlenül, mert akkor egész éjjel pattogni fogok a nyakán, hogy mondja csak meg.


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Pént. Dec. 23 2016, 15:50




Y-Hope & Nico

Rá akarok és rá kell, hogy kérdezzek a balesetre, pedig tudom jól, hogy nem könnyű téma és talán meg is bánom. De megteszem, szerintem Hopenak is jobb, ha túlesik rajta és kiönti nekem a lelkét, így nincsenek titkok közöttünk és én sem csak úgy a levegőbe beszélek, ha tudom a részletes igazságot. Márpedig valóban segíteni szeretnék neki és ehhez elengedhetetlen néhány információ. Ahogy hallgatom őt, vele együtt érzékenyülök el, feltehetőleg ha vele együtt beszélnék, az én hangom is elcsuklana, de mivel csupán csendben hallgatom, illetve figyelem őt, így ez leplezetlenül marad. Most azt kell hinnie, hogy kiegyensúlyozott és stabil személyiség vagyok, akibe kapaszkodhat és aki képes felrántani őt a mélyből, reméljük, ténylegesen is képes leszek erre. Túlságosan is belegondolok a hallottakba és arra következtetek, mi lenne ha velünk, az LHT-vel is hasonló eset történne. Akkor én is megőrülnék, nem bírnám ki, ha mondjuk Sky vagy például Hyunjae ezen a világon hagyna engem, míg ő a túlvilágra távozik, de ebbe már nem is szeretnék belegondolni. Hála az égnek ők most jól megvannak és ki tudja, tán békésen alszanak. Mindenképpen kevesebb vitát és verekedést akarok a bandánkban, mert az a sokk, ami Hope által ért, kihat rájuk is. Megváltoztatja a gondolkodásmódomat és rávilágít olyan dolgokra, amiken eddig csupán elsiklottam és nem értékeltem eléggé.  
Türelmesen várom, amíg megnyugszik, ezalatt én is rendbe teszem magam és igyekszem eltüntetni a sírás jelit. Aztán megered a nyelvem és olyasvalamiket mondok a legjobb barátomnak, amit egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán teszek meg, hiszen nem sokszor fordult elő, hogy halálesetekről kellett beszélnem. Ám mégis, bizonyára érezhető szavaimban, hogy nem holmi előre megírott szentbeszéddel akarom erősebbé tenni a fiatal énekest, hanem őszinte és szívből jövő baráti vigasztalás az, amit hallhat. Úgy tűnik, hogy a monológom kifejtette hatását és sikerül némi életerőt lehelnem a fiúba. Válaszára elégedettem mosolyodom el és bólintok jelezvén, hogy ez a hozzáállás tökéletes és eredményes lesz. 
- Az egyetlen dolog, ami bőven van, az az idő. Pihenj amennyit csak szeretnél és ha már úgy érzed, hogy készen állsz, akkor lépj ismét színpadra. Ott fognak várni rád a többiek is, de azért ne hagyd, hogy teljesen elöntsön a múlt. Valószínűleg tényleg sokszor fogsz sírva énekelni, de ne hagyd, hogy mindig ez történjen, boldognak is kell lenned és a rajongók is azt szeretnék, ha inkább mosolyognál és nevetnél. - teszem hozzá még ezt, de igazából csak helyeselem azt, amit ő mondott. Hope hátradől az ágyban és annak paskolással jelzi nekem, hogy én is tegyek hasonlóan. Nem kell győzködni, elfekszem mellette és fejem búbját az övéhez érintem, hogy továbbra is érezze, én mellette vagyok. Vagyis nem is akarom ezt különösebben magyarázni, egyszerűen szeretem a kis buksiját és kész. Behunyom szemeimet és innentől nagyon nehezemre esik kinyitnom újra, elvégre rettentően fáradt vagyok, egy többórás koncert után nem semmi ébren maradni egy ennyire kényelmes fekvőhelyen és itt helyben el tudnék aludni, de hangja szerencsére segít ébren tartani a lelkem. Kérdésére elgondolkozok, hogy pontosan mit is akartam, aztán ismételten elmosolyodom. Továbbra is csukva van a szemem. 
- Gondoltam egy kis éneklés segíthet, vagy valami csoki, de szerintem már mindketten fáradtak vagyunk a daloláshoz és nem tudom, hogy innen bármelyikőnk is fel tud-e kelni csokoládéért. - Akkor jó ötletnek tűnt, még most is az, csak jelenleg olyan jól fekszem, hogy nehezemre esne feltápászkodni, persze Hope kedvéért mindenre képes vagyok és nyilván kettőnk közül én leszek az, aki csokiért megy, ha erre kerülne sor. Amennyiben énekelni szeretne, még az is menne, annyira nem fájnak a hangszálaim, majd talán holnap, amikor csendkirályt fogok játszani és senkihez nem fogok szólni egy árva szót sem, hogy csak azért is azt higgyék, mérges vagyok rájuk. Ha Hope barátom nem szól hozzám bizonyos időközönként szinte biztos, hogy elnyom az álom. 





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Vas. Jan. 01 2017, 18:21

Fogalmam sincs, hogy mi lenne velem, ha nem lennének olyan ismerőseim és barátaim, mint az a srác, aki épp mellettem van. Nico az a személyiség, aki már az első találkozásunk alkalmával olyan szinten magával ragadott, hogyha nem lenne, szőrnyű nagy űr –a mostaninál is nagyobb– lenne a lelkemben. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért egy olyan banda leaderje nyújt nekem lelkitámaszt, aki nem hogy nem a saját bandámé, hanem nem is az én ügynökségemnél van. Szerintem a kettőnk közötti kapocs is mutatja azt, hogy a rivalizálás a magánéletünkben egyáltalán nem mutatkozik meg. Így, bár hosszas gondolkodás után, és nehezen, de megosztottam vele azt, amit a lelkem mélyén féltve őriztem. Az első szavak után megeredt a nyelvem, mégis elhalkultam a végére. Eleget veséztük már a témát, tulajdonképpen elmondtam mindent, amit szerettem volna, és a legnagyobb meglepetésemre, sokkal nyugodtam és még kicsit boldogabb is lettem. Ez kellett nekem, hogy beszélhessek a bajomról másnak is, pedig nehezen nyíltam meg. Nem egy kellemes téma, de már nem nyomja annyira a lelkem. Talán a fáradtság miatt? Nem tudom. Lehet Nico-hyung közelsége és kisugárzása volt az, ami kikényszerítette belőlem az elbújt bánatomat. Jól tette.
– Addig úgysem tudok a színpadra állni, ameddig mankókhoz vagyok kötve. Ha már azokat elhagytam, a lelkisebek akkor is tovább tudnak gyógyulni, ha a közönség előtt leszek, és énekelek. Talán még segíteni is fog, ki tudja. Viszont a rehabilitációm még tart, és akárhogy is igyekszek, és betartok mindent, olyan érzésem van, mintha csak rosszabbodna az állapoton. Pedig én tényleg küzdök Hyung… –és elharaptam a mondat végét, habár azt se tudom már, hogy mit akartam mondani. Időközben elfeküdtem az ágyon, és ő is követte a példámat, mikor felajánlottam neki a mellettem lévő helyet. Nekem se kellett több, hiszen megszokásból fordultam úgy, hogy félig ráfeküdjek, kezemmel pedig derekánál fogva húzzam magamhoz. Egy cseppet sem törődtem azzal, hogy most nem a saját leaderem van mellettem, hanem Nico-hyung, és hogy ez valószínűleg nem fog neki tetszeni, vagy kényelmetlen és kellemetlen is lesz neki, de ameddig nem szólt vagy tett ellene, én kényelmesen elhelyezkedtem mellette. Fejemet a mellkasára hajtva hunytam le a szemeimet egy pillanatra, aztán feltettem neki azt a kérdést, aminek a válasza nagyon is érdekel már. Meglepődtem a két lehetőségen, de csak mosolyogtam rajta, és picit felkönyökölve néztem fel arcára. Olyan magával ragadó az az arc, és ártatlanul fest ilyenkor Nico, hogyha nem tudnám róla azt, hogy Idol, tuti nem nézném annak.
– Az éneket szerintem hagyjuk, mert nem szeretném, ha elmenne a szép hangod. Csokim az nincs, de van másom, talán az megteszi. –Ez így külső szemlélőnek elég furán hangozhatott, hiszen abban a pillanatban, mikor ezt kimondtam, megemelkedtem és átnyúlva Nicon, az éjjeliszekrényem felső fiókjában kezdtem el kutakodni. – És nyugi, nem síkosító! –Kuncogva kutakodtam tovább, és muszáj volt megjegyeznem, még mielőtt valami rosszra gondolna. Pedig tudom, hogy nem tenné meg, csupán attól jobb kedvem lett, hogy ő itt van mellettem. Vagyis most alattam, mert hát jó házigazdaként rátehénkedve kell előkeresnem a nassolni valót.
– Megvan! –Egy kisebb dobozkával a kezemben feküdtem vissza mellé, és fordultam felé. – Peperot? –Hogy miért is pont ezt az édességet szedtem elő, arról fogalmam sincs. Ártatlan tekintettel néztem Nicora, miközben kibontottam a dobozt, és kivettem belőle egy pálcikát. Lehet, hogy nem ezt kellett volna elővennem, mert hát mint tudjuk, ehhez egy játék is társul, bár én nem kifejezetten játszani akarok, csupán nassolni. S ez volt a közelben, mert nem szerettem volna ugráltatni a vendégemet, hogy másszon le valami másért. Nem, ahhoz túl jó mellette, és ezt az is bizonyítja, hogy a ropi egyik vége már a számban van, a másikkal pedig vigyorogva piszkáltam meg Nico-hyung orrát. Meg néha az ajkait is, de csak azért, hogy cukkolja egy kicsit, meg nem akartam, hogy elaludjon. Önző lennék? Egy kicsit, de egy két pálcika elfogyasztása után majd alszunk… ha addig el nem mászott mellőlem.


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Szer. Jan. 04 2017, 15:02




Y-Hope & Nico

Ha már rákérdeztem a bánatára, értelem szerűen csillapítani is szeretném azt. Próbálom nyugtatgatni és szépeket mondogatni neki, ami talán segít, de talán fikarcnyit sem ér. Ezt én nem tudom megítélni, továbbra is azt látom, hogy nagyon szomorú, így határozom el magam, hogy evezzünk más vizekre és hagyjuk a témát. Ha nem gondol rá legalább azalatt az idő alatt, míg vele vagyok, a szíve addig is kicsit megnyugodhat és szüneteltetheti a fájdalmát. Nem örülök, hogy nem érez az állapotán változást, vagy csak annyit, hogy ráadásul rosszabbodik, de nem vagyok se pszichológus, se orvos, én csak egy barát vagyok, aki a sötétben tapogatózva igyekszik segíteni neki. Márpedig a jelenlegi lelkiismeretem azt súgja, hogy beszéljünk valami sokkal könnyebben emészthetőről. 
- És mit mondott az orvos, meddig kellenek még a mankók? - kérdezem a testi sebeire térve a lelki helyett. Reménykedem, hogy ez kevésbé fájó számára, de csak magamból indulok ki, számomra testi sebekről beszélni könnyebb és sokkal tényszerűbb. Persze az egy dolog, hogy mit mond az orvos és más, amit a sebesült érez. Nekem is tört már el lábam, vagy épp karom és hiába mondta az orvos, hogy kell neki bizonyos számú hét, mire teljesen rendbe jövök, én valamikor sokkal előbb meggyógyultam, míg máskor még a kiírt dátum után is haldokoltam egy kis mocorgás közben. 
- És te hogy érzed? Helyrejössz addigra testben? - Szeretnék örömteli választ kapni, de nem ez a valószínű. A mondás szerint: ép testben ép lélek. Ez fordítva is igaz, sajnos és Hope esetében ez nem biztató. Ezért is szeretném, ha átesne a bánaton és a sokkon, igaz tudom jól, hogy ez nem ilyen egyszerű.  
Aztán ő ledől az ágyra és jelezi, hogy kövessem őt. Nem ellenkezem, jól esik a puha párna, aminek fogságában lehet perceken belül képes vagyok elaludni. Lehunyom a szemem, de így is érzékelem, hogy Hope a mellkasomra hajtja fejét. Újra megsimogatom óvatosan, majd vele együtt pihenek egy kicsit, amíg ismételten meg nem szólal. Bevallom, hogy már nem is annyira jó ötlet, amit nemrégiben kiterveltem, de azért nem titkolom el előle, mi volt az. Elmosolyodom arra, hogy védeni akarja a hangom, nagyon aranyos tőle és kell is, de akár bevállalhatom érte, nekem megérné, ha úgy döntene, énekelni szeretne. Csokija nincs, viszont felkelti az érdeklődésem mással. Kinyitom szemem és végigkövetem, ahogy átnyúl rajtam és kotorászni kezd az éjjeliszekrényében. Izgatottan várom, hogy mi lesz, ám a poénjára elnevetem magam. Nocsak, hát ilyet is tud?  Jó látni, hogy nem veszett el az igazi  YoungHim.
- Inkább nem kérdezem meg, mi lenne vele a terved - válaszolom továbbra is nevetve, hogy megőrizzem a vidám srác hangulatát. Nekem mindegy, hogy mivel poénkodunk, ha most erotikus témán, akkor azon, engem nem zavar különösebben, bár fura, hogy pont akkor mondja ezt, mikor rajtam tehénkedik. Hosszú kutakodás után végre felkiált és előveszi a peperot. Nekem ez is csoki, szóval majdhogynem teljesül az egyik felvetésem. 
- Még szép! - Nyilván elfogadok néhány szálat, hiszen nem sokat ettem a koncert után és kezdek kifejezetten erőtlenné válni, ha nem éppen feküdnék egy ágyban és semmi megerőltetőt nem kell csinálnom. Előhúz egy pálcikát és beveszi a szájában. Várom, hogy megkínáljon, de ez nem olyan formában történik, mint ahogy az elsőre gondoltam, igaz nekem is megfordul a fejemben a játék, amit már annyit játszottam a kamerák előtt, hogy kezd idegesíteni. Mármint az, hogy rettentően felfújják ezt a dolgot, mindenki őrjöng, hogy "úr isten, mindjárt összeér a szájuk", sikítoznak és ujjonganak a rajongók, pedig nem nagy cucc ez az egész. Ha összeér két száraz ajak, akkor az olyan, mintha két átlagos bőrfelület érne egymáshoz. Ez nem csók, ebben nincs semmi különleges, én így gondolom. A fiúkkal is sokszor panaszkodtunk emiatt magunk között, amikor nagyon felidegesített minket az egyik ilyen játékot tartalmazó műsor, akkor Sky-jal, mint két amerikai srác megjegyeztük, hogy fuck it, let's kiss. Hope esetében persze nem akadok ki és nem zavartatom magam a játékkal kapcsolatban, ha már nyújtja felém a végét, akkor ráharapok és fénysebességgel megeszem egészen addig, amíg tart a csokis rész. Talán meglepi, mert tudom, hogy nem vall rám, vagyis a közismert Nicora nem, de van, hogy elengedem magam és fittyet hányva az illemre, normákra, szórakozok kicsit. Otthon a srácok már jól ismerik a megnyílt Nicot és Hopenak is ideje megismernie, mert szerintem vagyunk annyira jóban. Hát nem sokat hagyok neki ebből a szálból, de csak nem fog megharagudni rám. Eltávolodok tőle és elrágcsálom a megszerzett csokis darabokat. Amennyire elegem van a játékból, annyira finom a pepero. 





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Csüt. Jan. 05 2017, 12:37

A lelkizés lezárult, mert már bőven kiöntöttem a lelkem Nico-hyungnak. Legalábbis a balesettel kapcsolatos dolgokkal, mert az volt a téma, és nem más. Na még jó, hogy nem a szerelmi dolgokról beszélgettünk, mert minden bizonnyal elsüllyednék az ágyamban. Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy neki van-e valakije, vagy tetszik-e neki valaki, annak ellenére, hogy a mi világunkban ez a szerelmi dolog eléggé nehéz. Rákérdezni viszont nem fogok, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, és ha netalán visszadobná a kérdést, amúgy se tudnék rá érdembeli választ adni. Így jól jött az, hogy feltett egy kérdést, amire hirtelen nem is tudtam megadni a választ. A sérült lábamra pillantottam, megpiszkáltam rajta a fáslit, majd alsó ajkamba haraptam.
– Még úgy három hónapot saccolt, mert amúgy azt mondta, hogy egész szépen javul az állapotom, még akkor is, ha én nem így érzem. Fokozott terhelést javasolt, így néha mankó nélkül mászkálok, de ha érzem, hogy kezd fájni, akkor használjam őket, mert különben romolhat. Úgyhogy nem szabad kockáztatnom és nem is teszem. Legalább szeretném azt elérni, hogy két-három számunk erejéig stabilan állhassak, mert a szünetekben úgy is ülhetek. –Bő választ adtam a feltett kérdésére, és ha figyelmes, láthatja rajtam, hogy ez eléggé elszomorít. Csupán az a része, hogy még sok időt kell várnom, és érzem a többieken is a türelmetlenséget. TaeJong-hyungon tuti, pedig én tényleg igyekszem, de ha a testem képtelen gyorsabban gyógyul, arról nem én tehetek? Vagy igen?
– Ezt nem mondom biztosra Hyung –húztam el a szám, mikor rápillantottam. – Mindig érezni fogom a hiányukat, de túl kell tennem magam rajta. Te is mondtad, hogy talpra kell állnunk… állnom, és nem csak magamért, hanem miattuk is. Sosem fogom elfelejteni őket, akármilyen kapcsolatunk is volt előtte. Úgyhogy azt mondom, hogy nagyjából megleszek, de azt is tudom, hogy többet nem leszek olyan állapotban, mint akkor és most. Ha véget ér a rehabom, és visszatérünk, szeretném magam mögött hagyni ezt az egész időszakot, lezárni és új fejezetet kezdeni. S tudom, hogy ebben a családomra, és az összes Hyungomra számíthatok. Főleg rád. –Akármilyen szomorú téma is volt az előbbi, a kisebb monológom végét mosollyal zártam. Ebből is az szűrhető le, hogy tényleg a gyógyulásra fektettem a hangsúlyt, amit külső szemlélő nem biztos, hogy ennek mondana. Talán nyálas, elcsépelt mondat a vége, de tényleg ő az, akire a legjobban számíthatok, ha a családomat és az RVT tagokat nem számolom. Talán mert Nico is Leader… mert neki is van egy bandája és gondoskodnia kell a tagokról, még akkor is, ha elég balhésak. Ezért is öleltem, vagyis kicsit jobban szorítottam magamhoz, mikor eldőltünk mind a ketten az ágyamon. Lehet, hogy tényleg a fáradtság miatt nem tolt el magától, nem tudom, de örültem a buksisiminek. Ki tudja, hogy mikor kerülhetünk megint közelebb egymáshoz, és most ne tessék semmi rosszra gondolni. Csupán Nico is elfoglalt, és a saját karrierjével kell foglalkoznia, nem pedig velem. Ezért is van az, hogy a találkozásunk valami lehetetlen időpontban történt, akkor, amikor más az igazak álmát alussza. Ehelyett mi még ébren vagyunk, noha a lapos pislogások azt mutatják, hogy nemsokára mi is engedünk a nyomásnak, s áttérünk álomországra. Ám előtte még egy jót nevettünk, mert muszáj volt elsütnöm azt a kis poént, amikor átnyúltam rajta és a fiókomban kezdtem el kutakodni.
– Pedig nem lenne nehéz kitalálni Hyung, a kérdés csupán az, hogy benne lennél-e? –Jó érzés volt nevetni látni, mert emiatt én is nevetni kezdtem. Még szerencse, hogy csak ketten vagyunk a dormban, és ezzel nem keltünk fel senkit sem. Plusz, kicsit visszatért a viccelődő énem is, amit Nico előszeretettel akar a felszínen tartani, és én nem is fogok ellene tenni. Nem véletlenül vágtam vissza a kérdéssel, és nem fogok senkit becsapni: kíváncsi vagyok, hogy mit mond rá. De persze nem az említett dolog került a kezemben, még csak nem is az a bizonyos kis csomagocska, amiben az óvszer van, hanem egy peperos doboz. Kapott az alkalmon, és láttam is rajta, hogy várja az édességet. Ám nem olyan formában kapta meg, mint hitte. Legalábbis láttam rajta a meglepettséget, mégsem nyújtottam felé a dobozt. Annyiszor még nem játszottam ezt a játékot, mert legnagyobb szerencsémre nem engem pécéztek ki, hiába vagyok én a maknae. Nem is tudom, hogy mi lett volna égőbb, ha az egyik műsorban eljátszatják velem a játékot: ha már az előtt elvörösödőm, hogy elkezdődött volna; az egész közben; a végén, mikor már csak milliméterek választanak el attól, hogy az ajkaim valamelyik társamén kössenek ki. Egyszer-kétszer belementem persze a kamerák miatt, és meg is lett a zavartság, amit jól kifiguráztak a rajongók, de itt egy sincs. Hacsak Nico nem az. Most viszont én kezdeményeztem, és belement a játékba, bár azt nem tudom, hogy a kíváncsiság miatt, vagy csak az édesség kedvvért. Figyeltem, hogy mennyire jön közel, de én nem moccantam. Mindvégig a szemeit lestem, és kicsit csodálkoztam azon, hogy mennyire gyorsan elpusztította az édességet. Mosolyogva nyammogtam el a maradékot, és nyújtottam felé a dobozt, hogy vegyen egy szálat. – Csere? –Ha belement, és a szájába vette a pálcika végét, akkor rajtam volt a sor, hogy elpusztítsam a csokis felét. Ellenben vele, én nem akartam gyorsan elrágcsálni, így apró falatokat haraptam le mindig, és folyamatosan Nico szemeibe néztem. Mi tagadás, el is vesztem bennük, ezért se vettem észre, hogy ajkaink mindjárt összeértek. Még a fejemet is elfordítottam egy picit, hogy az orrunk ne akadályozzon meg semmiben, és haladtam tovább… még egy picit tovább, és tovább… és…


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Hétf. Jan. 23 2017, 16:28




Y-Hope & Nico

Én is nagyjából három hónapra saccoltam meg a felépülési idejét és bízok abban, hogy lelkileg is utoléri magát és nem fog elhúzódni a dolog. Ezt elsősorban ő tudja megítélni, de megértem, ha még elég nehéz neki és úgy gondolja, hogy lehet több időre lesz szüksége. Mentálisan biztosan, feltételezem, hogy majd csak akkor fog tudni teljesen átesni a depresszión, amikor bepörögnek az események és minden visszatér az eredeti kerékvágásba, csak immáron négy taggal. Nem állítom, hogy könnyű lesz, de fel kell állni, mert ez az egy út létezik, a másik nem elfogadható se a hozzátartozóknak, se a fanoknak, sem pedig nekem. Az orvos szavait hallva már-már kezdeném azt hinni, hogy rendben lesz minden hamarosan, Hope hangja mégis megijeszt és inkább az ellenkezőjét sejteti.
- Ha küzdesz érte, akkor menni fog - válaszolom, majd azért rákérdezek, hogy ő mit gondol a felépüléséről. Kissé félve teszem, mert se a hangja, se a tekintete nem jelent bíztatót. Végtére is nem hallok oly rossz szavakat, mint kezdetben sejtek. Úgy látom, Hope is tisztában van azzal, hogy jelenleg mi a helyes hozzáállás, noha tudni valamiről és úgy is cselekedni nem egy és ugyanaz. Utóbbi sokkal nehezebb, ezt én is már megtapasztaltam szívfájdalmakkal is. A végére kis mosoly jelenik meg arcomon, végre valóban érzem a barátomon, hogy szeretné folytatni és remélhetőleg jókedvvel. Természetesen számíthat rám, segítek neki ahogy csak tudok, ebben a pillanatban is ezt teszem, hiszen tényleg fontos nekem a fiú, az is ezt bizonyítja, hogy most lassan hajnali fél háromkor itt vagyok vele a dormjukban.
- Így van, szóval szólj bármikor, ha szükséged lenne rám, vagy csak egyszerűen beszélgetni szeretnél. - Ez a legkevesebb, amit érte tehettek, különösen ezekben a nehéz időkben. Igazából nem érzem azt, hogy bármit is teszek érte, az normális dolog, ha átjövök egy barátomhoz.
Ledőlünk, de a pihenés nem tart sokáig, egyszerűen elterelődik a téma és Hope előkotor az éjjeliszekrényéből egy peperos dobozt. Hát ez nálunk lehetetlen lenne; ha én a nap folyamán eldugnék a szekrényembe valami kaját, főleg csokisat, az estére biztosan nem lenne már a helyén, mert vagy kiszimatolják az éhenkórászok, vagy már akkor követnének szúrós szemekkel, amikor meg merem fogni a csokit és eltávolodni vele a talált helyéről. Feltételeztem, hogy valami hasonló rágcsa lesz, ezért is kicsit meglep a srác viccelődése. Igazából addig jó, amíg ilyen jó a kedve, szóval nem szándékozom elrontani, csatlakozok hozzá, mindazonáltal amikor megkérdezi, hogy benne lennék-e egy menetben - mert valljuk be, ez a kérdése tartalma - kissé meglepődök. Nem tudom, hogy most mit kéne válaszolnom, mert nem akarom elutasítani őt, bármennyire is viccnek szánja még mindig, de ez a világ távol áll tőlem, még nem volt részesem hasonlóban és az az igazság, hogy nem is szeretném.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen kis rosszfiú vagy - állapítom meg, igaz egy szóval sem mondta, hogy ő benne lenne, de ez most nem fontos. Az is kissé meglepő, hogy egyáltalán felhozta a témát, nekem legalábbis az, mert még nem beszélgettünk az erotikáról. Nem tagadom, hogy terelni akarom ezzel az egyenes válaszadást, azonban sokkal lazábban teszem, mint mondjuk vártható lett volna. Leeresztem a tarkóm a párnára és aláfonom a karjaimat kalácsként. Csak akkor pattanok fel, amikor meglátom az első csokis ropit, melyet önző módra inkább a saját szájába helyez. Rögtön tudom, hogy ez mit jelent, egy percig sem feltételezem, hogy ne kínálna meg. A játékot már profi módra űzöm, ismerem fortélyait és buktatóit, szóval elég könnyedén véve elkerülöm ajkaink összeérését, viszont nem arra helyezem a hangsúlyt, hanem megviccelem Hopeot és pontosan a csoki végéig eszem meg, ami sokaknak a kedvence. Meglehet, kissé makacsul akartam az édességet, de szerintem ő is értette a viccnek szánt akciómat. Aztán felajánlja a cserét, én pedig bólintok. Elveszek tőle egy rudat, csakhogy történik közben egy kis baki, ami talán csak számomra feltűnő, ő tán nem is figyel fel a kis apró mozdulatra, amivel megfogom a ropit: két újjal helyezem a számba a végét, de pont azokkal és pont úgy, ahogy a cigit is szoktam fogni. Amint ráeszmélek, átbújtatom az egyik újamat és mindez meg van oldva, de azért kérdőn pillantok az előttem ülőre, hogy felfigyelt-e a jelenségre. Nem tudom, mit szólna, ha megtudná, hogy cigizem, én sem büszkélkedek vele és titkolom is a fanok elől, amennyire bírom. Végül nyújtom az édesség végét Hope felé, hogy ő következik. Az utóbbi csibészségem miatt most visszahúzódóbb vagyok és hagyom, hogy ő is kiteljesedjen. Látom és érzem is, hogy egyre közeledik az ajkaival, de mégis a szemeibe nézek. Kicsit pirulós a szituáció, de nem akarok zavarba jönni. Csak figyelem, ahogy egyre közeledik és én mindezt mozdulatlanul hagyom. Kezdek rájönni, hogy mi a terve, már sejtem, hogy nem fog megállni és döntenem kell, hogy hagyom, vagy ellenállok neki. Nem tart sokáig a dilemma, hiszen nem nagy dolog, ha összeér az ajkunk. Ez bekövetkezik, mire testem egy pillanatra meginog, de nem kapom el a fejem. Ez Hope köre, ha ezt szeretné, engem nem zavar, remélem sikerül kissé a kedvében járnom és boldoggá tennem, noha nem tervezek ennél többet, nem nyitom ki az ajkam, hogy csókká formáljam a helyzetet, mert tartom magam a beállítottságomhoz. Mégis... Hope boldogsága sokat jelent nekem. Mintha kissé lefagynék az ajkainak puhaságán, tulajdonképpen ez is történik és ha Hope nem tesz valamit hamarosan, nekem kell majd eltávolodnom tőle.  





Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Y. Yeo
media
media
avatar

♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Idol (RVT)
♠ Előtörténet : Tollvonások...
♠ Hozzászólások : 51

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Kedd. Jan. 31 2017, 12:27

Ha lelkileg nem is, testileg jó lenne hamar felépülni, de az orvos szavai és saccolása kicsit elszomorított. Meg is osztottam ezt Nico-hyunggal, meg természetesen azt is, hogy küzdök a felépülésem érdekében, amit ő is csak megerősítéssel javasolta. Ha teszek azért, hogy felépüljek, akkor hamarabb léphetek színpadra. Ez a kezdetekben eléggé nem így volt: ott dacoltam azzal, hogy ezt, meg azt csináljam, és ezzel saját magamnak ártottam. Sokkal hamarabb felépülhettem volna, ha betartom a rehabos előírásokat és mára beláttam, hogy hülye voltam, amiért ellenkeztem velük. Azt hittem, hogy a saját módszeremmel sokkal gyorsabban felépülhetek, de csak rontottam a helyzetemen. Most már benőtt a fejem, és inkább betartom az előírásokat, még akkor is, ha kínzóan unalmas a sok fekvés.
– Csak aztán nehogy megunj. –Ezt persze lehetetlennek tartottam, de ki tudja, hogy az idő folyamán mikor akasztom ki valamivel, vagy hogy a felépülésem után mennyi időnk lesz arra, hogy találkozzuk, és együtt lógjunk. Mert oké, hogy most sérülten az ágyamban fekszek, és sok mindent nem tudok csinálni, és átjött, de mikor újra indul a pörgés, arra se lesz időm, hogy aludjak… nem pedig arra, hogy találkozzak vele.
Ezért is ragadtam meg az alkalmat, hogy viccelődjek vele egy kicsit, meg játszunk… vagyis nassoljunk. Mert igazából azért vettem ám elő a peperot, hogy legyen mit rágcsálni, csak valahogy a játéknál kötöttünk ki. Persze volt előtte egy kis erotikus viccelődés is, s a megjegyzésére próbáltam olyan ártatlan arcot vágni, mint amiket a kamerákba kell. Csak most nem fake érzésekkel. – Taejong-hyung a hibás. Róla ragadtak rám a rosszaságok. –Részben igaz csupán a vádaskodás, mert bennem is volt alapból némi rosszaság, csak soha senki nem nézte ki belőlem ezt az oldalam. Elvégre is, ki hinné el, hogy egy ilyen ártatlan külső mögött egy olyan személyiség is lakozik, aki szöges ellentétje annak, amit kifele mutat? Ugye, hogy senki! Így teljesen megértettem, hogy Nico-hyung is meglepődött rajta, persze a kérdésemre nem válaszolt. Felháboródhatnék, de belegondolva a lehetséges opciókba, lehet jobb is, hogy kikerülte a választ. Ha elutasít, elgondolkodnék azon, hogy nem vagyok valami vonzó személyiség, de persze ez hülyeség, mert hát mind a ketten srácok vagyunk, ilyet nem is szabadna csinálnunk… vagy igen? Azt hiszem nem lenne helyes, de ha senki nem tudná meg, akkor mi baj lenne belőle? Úgy is idolok vagyunk, a titkolózás belénk lett nevelve, ezt is sikerülne elrejtenünk mindenki elől. Na de ha igent mondott volna? Talán a kíváncsi részem hagyná is az egészet, csak az lenne érdekes, hogy az említett tárgyat honnan szednénk elől. Egy részem viszont visszakozna, mert sose volt még ilyenben részem, és mert Nico… nem tudom, inkább nem is gondolom tovább az egészet, mert nem kaptam választ, felesleges stresszelnem ezen.
A peperozás viszont annál inkább terítéken van. Az ágytársam –vicces így hívni– cselesen kikerülte azt, hogy az ajkaink összeérjenek, és csak a csokis felét ette meg. Aztán jött az a pillanat, mikor a csere következett. Érdekesen néztem rá, ahogyan megfogta a szálat, és hamar beugrott, hogy mit is szoktak így az ujjaik közé venni az emberek. Ellenben viszont nem szóltam érte, mert az ő dolga az, hogy cigarettázik-e vagy sem. Hiszem, hogy képes elrejteni ezt a dolgot, mint ahogyan sok mást is, és nem csalódást okozni a rajongóinak. Hallottam, hogy nyugtató hatású a nikotin, vagy mi is az az anyag, ami benne van, de én nem szoknék rá. Ha Nico-nak ez segít, cigizzen nyugodtan, de egy biztos: a hangján ez nem változtatott soha. Mindig olyan tisztán csengett, és sokszor irigykedtem is rá, hogy képes azokat a magasakat is kiénekelni. Ellenben velem, de persze az ő szerepe a vokál, az enyém meg a rap. Így nem lenne észszerű összehasonlítani a hangunkat. A játék közben folytatódott, és most az én köröm következett. Lassan haladtam, és már a vége fele jártam az édességnek. Vártam, hogy mikor húzódik el, és egy részem azt kívánta, hogy tegye meg, mert én nem fogok; a másik pedig, hogy hagyna az ajkaink összeérintését, és tegyen boldoggá. Nem tudom, hogy miért van bennem kétség az egész miatt, s mire feleszmélnék, ajkaim már az övéin pihentek. Csók nem lett belőle, és éreztem is, hogy Nico meginog mellettem. Egy-két pillanatig tart az egész, mert amint realizáltam a helyzetet, zavartan húzódtam el tőle. Mégis úgy éreztem, hogy percek teltek el, és ha csak a szám pihent az övén, mégis sokat jelentett. Gyomrom liftezni kezdett, éreztem azt is, hogy arcom vörösebb árnyalatot vett fel, egy dolog viszont nem hagyott nyugodni: Nico nem húzódott el. A meglepettség számlájára írhatnám, de… mindegy, arra írom. – Ne… haragudj…. Rossz ötlet volt végig vinnem. –Oldalra billentettem a fejemet, úgy fürkésztem az arcát, és próbáltam leolvasni róla a dolgokat. Csak ne pattanjon fel, és lépjen le… azt nem viselném el.


It always hurts more to have and lose than to not have in the first place.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Min Soo
media
media
avatar

♠ Titulus : 안녕하세요 LHT Nico입니다
♠ Tartózkodási hely : Seoul + USA
♠ Szak/Foglalkozás : Idol, LHT main vocal
♠ Előtörténet : Pre debut
♠ Hozzászólások : 36

TémanyitásTéma: Re: Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt    Szer. Feb. 01 2017, 10:54




Y-Hope & Nico

Hitetlenkedve forgatom meg szemeimet Hope megjegyzésére, mert nagy baromságot mond. Komolyan gondoltam azt, hogy bármikor szívesen beszélgetnék vele és rám tényleg számíthat, persze ő is tudja, hogy egy idolnak vajmi kevés szabadideje van, de megoldható, ez a pillanat is ezt igazolja. És miért is unnám meg? Nem most lettünk barátok, de nem is évtizedek óta - Hope nem is él két évtizede se - ismerjük egymást, hogy mindent tudjak róla és necces lenne, hogy megunom a buksiját. Szóval nem, ez így lehetetlen és remélem ő sem gondolja komolyan.  
Viccelődés kell legalább a jó hangulat végett és én az ilyeneknek sosem vagyok az elrontója. Az LHT dormjában is jobb, ha mindenféle poénokat vágnak a másikhoz, minthogy veszekedjenek, én már akkor boldog vagyok és nem gyomorgörccsel ébredek fel attól félve, hogy kit találok meg reggel a konyhában véresen. Jó, nem ennyire vészes a helyzet, de fojt már vér is a mi házunkban. Például borotválkozáskor. YoungHim aranyos témára tereli a gondolatomat és talán túlságosan belemélyedünk a viccelődésbe, így kerülök némileg ciki helyzetbe, mivel kérdésére bármit válaszolnék, az nem lenne jó. Ha elutasítom őt, talán az még normális lenne és netán meg is értené, de az is lehet, hogy rosszul esne neki. Azt hiszem, én is kicsit csalódott lennék, ha nemmel felelne nekem egy hasonló feltevésre, akár akarnám, akár én sem gondolnám őszintén. Viszont hirtelen jön a kérdés és nem lennék kész rá, hogy igent mondjak, bár szeretem a kis lükét, de én még mindig örülnék, ha az illető az ellenkező nemhez tartozna. A név, akit megemlít ismerős, tudom is látásból, hogy ki az, de vele még személyesen, műsoron kívül nem beszéltem, így tapasztalatokra nem tudván hivatkozva csak bólintok. 
- Mi lesz veled úgy négy év múlva - teszem hozzá, de már tápászkodok fel, hogy falatozzunk. Engem is kissé megváltoztattak a srácok, mondjuk mi heten vagyunk és ezáltal könnyebb megtartanom a saját személyiségemet, mert annyian vannak körülöttem, hogy követni sem tudom. El sem tudom képzelni, hogy mi van a tíznél több tagból álló bandáknál. Azonban a Revolution immáron szomorú, de négy taggal kell számolni, előfordulhat valóban, hogy az egyes tulajdonságok kicserélődnek és átveszik a másik szokásait. No, ez még a jövő zenéje, avagy az RVT zenéje, majd megéneklik, ha akarják.  
Megtörténik az első kör, mert hát peperot enni nem lehet csak úgy magában. Kell hozzá a játék és nem is utasítom el Hope-tól, mindazonáltal túl, már-már szemtelenül könnyedén hajtom végre az akciót. Viszont a mellettem ülő srác következik és én helyezem a számba az édességet. Igen, rosszul fogom meg kezdetben és csak később jövök rá. Felpillantok a barátom szemébe, hogy ráismert-e a bakira és ezt nem tudom megítélni a tekintetéből, mindenesetre nem nagyon foglalkozik vele, vagyis ha meg is tudta, nem zavarja. Megnyugszom és kezdődhet az újabb játék. Én vagyok a passzív szerepben és ezt annyira jól csinálom, hogy hagyom amíg teljesen közel nem ér Hopie, nem mozdulok, ám mihelyst elég, mondhatni túl közel kúsznak a számhoz az ajkai, a szívverésem gyorsulni kezd és tán kissé meginogok. Viszont nem kapom el a fejem, érdekel a fiú bátorsága és nem csinálok belőle patáliát. Bizony összeérnek ajkaink, mire megrezzenek, testem lehet furcsállja, de lelkileg úgy érzem, nyugodt tudok maradni. Alig pár pillanat az egész, aztán Hope eltávolodik és veszek egy nagy levegőt. Szerintem ő jobban meg van illetődve, mint én. Mármint ez nem egy csók, az én ajkaim ráadásul nyálasak sincsenek, így pedig szinte olyan, mintha két normális bőrfelület érintkezne pár másodpercig. De tökmindegy. Nem nagy dolog, én legalábbis tudok élni ezzel a gondolattal. Ennyi pajkosság kell az életben és ha Hopienak is jó érzés volt, akkor már megérte. Fura, hogy pont ő az, aki talán megbánta a dolgot. 
- Jaj, ne foglalkozz vele. Amúgy is addig játszottuk volna ezt a játékot, amíg meg nem történik - mondom nyugtatásként és emellett valóban egész lazán viselkedem. Miért, tán nem addig játszottuk volna? Nagy valószínűséggel de, még a műsorokban is kell egy csattanó, ami többnyire az ajkak találkozása. Ez nem is kérdéses, inkább csak az, ki lesz annyira ügyetlen a bandából, pontosabba - a kulisszák mögött - ki fogja bevállalni és elvinni a showt. Kiveszek egy másik szálat és elkezdem rágcsálni. Időnként ránézek, hogy aggódik-e még miattam, vagy esetleg ő maga bánná a mozzanatot, ám nem éri meg ezen filózni, ezért is dőlök hátra az ágyban kényelmesen és húzom magammal a fiút. Nem tudom meddig bírom még ébren. Sok volt ez a nap, nagyon megerőltettem magam, a testemet a tánc miatt és a hangszálaimat is. Ha Hope nem szól hozzám, lehet öt perc alatt a jobb karommal a fiatalabb vállát átkarolva merülök álomba. 
- Jó éjt, te kis rosszcsont!




Now go into the big world
자 가라 드넓은 세상으로
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Y-Hope & Nico - Tell everything that hurt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: