Hayden && Hyuk

A lépcsőn lefelé baktattam két óra között, és folyamatosan a lányon járt az eszem, akihez már bő egy hónapja járok be a kórházba lehetőleg minden nap, ugyanabban az időpontban. Aggódtam érte, holott alig ismertem. Nem tudom hogyan kerülhettünk közel egymáshoz, de úgy… Adta magát az egész szituáció. Bekerültem mellé egy napra, reggel mehettem, ő maradt. Magányosnak tűnt. Meg akartam látogatni. Aztán megint és megint. Egészen addig, amíg el nem kezdtem kötődni hozzá, és nem azért látogattam már, mert egyedül volt, és sajnáltam érte, hanem, mert én is szerettem volna vele lenni. Szerettem volna mosolyogni látni, a társaságában lenni, és nevetni vele. Ezért is vittem el egy csomó helyre, aminek majdnem mindig ugyanaz lett a vége: megint megbetegedett. Ilyenkor szörnyen éreztem magam, hiszen csak fel akartam vidítani, azt akartam, hogy kiszakadjon egy picit a kórház környezetéből, ezért viszont azzal kellett fizetnie, hogy megbetegedik. Viszont annyira jó volt látni a pirospozsgás arcocskáját, ami nem a láztól olyan… Egyszerűen nem tudtam nem vinni magammal. Azt akartam, hogy szórakozzon egy picit és talán túl önző meg erőszakos vagyok, de egyszerűen jó volt látni, hogy jön és boldogabb, mint az ágyban fekve. Lehet, hogy az apukája ki fog nyírni érte még, de… De legalább boldog volt. Ezért örömmel vállalom majd a következményeket.
Talán eddig nem is tudatosult bennem, hogy mennyire fontos lett nekem ez a lány az együtt töltött idő alatt, csak most, ebben a pillanatban. Sóhajtva húztam fel a pulcsim cibzárját és annak ellenére, hogy még mindig gipszben volt a karom, megindultam a kosárpálya felé. Most játszani akartam, fél kézzel is leverem a barom haverjaimat.
Ahogy közeledtem a pálya felé láttam, hogy üres, és csak egyetlen ember van ott, akivel az utóbbi időben nagyon sokat beszélgettem, de amúgy az első pillanattól kezdve jól kijöttünk. Talán azért leheet, mert ő sportszakon van, én meg szeretek sportolni… Ez lehetett a bizonyos közös vonás, ami összehozott minket. Néhányszor összefutottunk a kórházba, ő volt az egyetlen aki tudta, hogy miért lógom el mostanában az edzéseket, amikre amúgy sem vagyok köteles bejárni a kezem miatt. A cserepados váltóm megy mostanában helyettem a meccsekre, aki nem olyan magas, mint én, de elég fürge és ügyes ahhoz, hogy be tudja tölteni a helyemet.
Hayden volt az egyetlen aki tudta, hogy ilyenkor a kórházban vagyok. Sosem kérdezte, hogy mit keresek ott, ahogyan én sem tőle. Talán még nem érezhettük késznek magunkat arra, hogy elmondjuk a másiknak a dolgot, vagy egyszerűen csak túl férfiak vagyunk az érzelgős beszélgetésekhez. Biztosan mind a kettő benne volt a pakliban, viszont most, amikor megláttam, hogy itt van, láttam a lehetőséget is. Akármennyire nem mutatom ki, azért nehezen bírom a helyzetet, hiszen fel kell vidítanom egy lányt, aki valószínűleg meg fog halni. Már a legelején is tudtam, hogy nem kötődhetek hozzá, és mégis… Mégis elkezdtem. Bár ki ne tudna kötődni a végtelenül édes Eunie-hez?
Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle ezeket a kósza gondolatokat, aztán elindultam a pályán játszó ember felé. Óvatosan settenkedtem mögé, aztán egyetlen hirtelen mozdulattal szereztem meg a labdát és dobtam egy csontnélkülit fél kézzel a pálya közepéről.
- Még mindig nem figyelsz oda rendesen a lábmunkádra, simán el lehetne gáncsolni közben – vigyorogtam rá, aztán a labdáért mentem és visszadobtam neki – Hogyhogy egyedül?
Valami valószínűleg történhetett. Az amúgy mindig vidám és kedves Hayden biztosan nem azért van egyedül, mert mindenki utálná, vagy összeveszett valakivel. Odamentem hozzá, és megragadtam a karját, hogy a pálya szélére rángassam.
- Mondd el – kértem tőle, és most nem szívattam, mint amúgy minden egyes alkalommal. Most teljesen komolyan néztem rá, hiszen úgy éreztem, hogy nekem is el kell mondanom. Talán most fogunk lépni egy bizonyos szintet, amitől majd jobb barátok lehetünk, hiszen lesznek közös titkaink… A húgom mindig ezt mondta, amikor lett egy új barátnője. Várakozó pillantást vetettem rá, de lehetőséget adtam arra is, hogy ha nem akar beszélni a dologról, akkor elmenjen. Az egy dolog, hogy én vele jövök ki a legjobban. Lehet, hogy ő ezt a dolgot nem osztja annyira.