Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Aileen & Kanata ~ international student day

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hirose Kanata
staff
staff
avatar

♠ Titulus : the nerd™
♠ Tartózkodási hely : 302-es szoba
♠ Szak/Foglalkozás : programozás
♠ Előtörténet : cserebere fogadom
♠ Hozzászólások : 85

TémanyitásTéma: Aileen & Kanata ~ international student day   Csüt. Nov. 03 2016, 08:31


hero95z logged in.
Current mode:panicked
Level: 1
Next player: Aileen

Végül csak eljött a Vég, a nincs tovább, a kód tesztelése és a kékhalál. Ennyi, feladom, megyek vissza Japánba, viszlát Korea, viszlát kontinens, erről nem volt szó! Vagyis de… talán valahol az apróbetűs résznél, amit nem tudtam pontosan lefordítani, említették, hogy mint cserediák elvárják a jelenlétemet az efféle nemzetközi eseményeken. Ó, de még ha csak ennyiről lenne szó! Nem szoktam közösségbe járni, főleg nem ilyen helyekre, de el tudtam volna viselni, hogy a hatalmas tömegben mászkáljak és nézelődjek. Abba még beletörődtem volna, na de hogy én részt vegyek rajta, mint a szervezet tagja? Álljak ki emberek elé, és mutassam be a kultúrámat? Viseljem a hagyományos japán öltözékemet (amit anyám passzírozott be a bőröndbe biztos, ami biztos) és kínálgassak házi készítésű sushit minden jöttmentnek? Mit gondolnak ezek? Áh, én nem erre vállalkoztam nem és nem.
- Minden rendben lesz – csitít Hyerim, amikor kifakadok neki, hogy én erre nem vagyok kész, se kellően képzett, és egy finom rántással megköti a haorimat, ami így nem lóg rajtam úgy, mintha az utcáról szalasztottak volna. Kicsit sajnálom, hogy a lánynak pont most lesz megbeszélése a rádiónál, így nem tud végig mellettem lenni, de megígérte, hogy benéz, ha időben végeznek. Ezért végül egyedül indulok útnak megragadva a tálca kikészített sushit, amit egy anyámmal folytatott hosszas Skype-beszélgetés után csak sikerült elkészítenem (bár már csak a fele van meg a szobatársaimnak hála, de igazából nem érdekel). Illetve a nem messzi japán étterem aranyos tulajdonosa megsajnált, úgyhogy megszánt néhány (értsd: tucatnyi emberre elég) körettel, ezért egy azokat tartalmazó dobozt is a hónom alá kapok, és elhagyom a kollégiumot.
Az egyszerű, sötétkék kimonóban meg a hagyományos papucsban kicsit furcsán éreztem magamat, ahogyan a sok hétköznapi viseletbe öltözött koreai diák közt sétálok a campuson, és egy pillanatig elfog a pánik, hogy vajon jó időpontot néztem-e egyáltalán, nem-e kevertem össze valamivel a dátumot és egyáltalán jó helyre megyek-e, de aztán megpillantom a távolban a rózsaszín kimonót viselő Kaorit, illetve egy csapat laoszi cserediákot, akik szintén a saját hagyományos ruhájukban virítanak, és egy kicsit megnyugszom, hogy nem vagyok egyedül.
- Na végre, azt hittem már nem jön senki! – köszönt egy srác a japán zászlós standnál a pergő anyanyelvemen, de csak hunyorítok rá, mert valószínűleg az első hetes eligazításon láttam utoljára, és azóta sem, így még csak a neve sem jut eszembe. Meghajolok felé, majd lepakolom a cuccaimat a pultra.
Az egyetem aulája több tucat standdal, cserediákkal és korán érkezett érdeklődőkkel van tele. Nagy a hangzavar, a káosz, mindenki siet valahová. Hamarosan megérkezik a többi hazafi is az országomból, és elkezdik kipakolni a kajáinkat. Próbálok segíteni, de nem úgy tűnik, mint akiknek szüksége lenne rám, ezért egy kicsit elmélázok. Unatkozásom közepette kiszúrom a folyosó szemben lévő részén álló standot, ahol egy szőke leányzó egymaga próbálja meg visszaakasztani a Nagy-Britannia zászló felső sarkát a megfelelő helyre, de az alacsony termetéből adódóan nem túl sok sikerrel. Közel se távol nem látok senkit, aki kisegítené, ezért mielőtt meggondolhatnám magamat, keresztül szelem azt a köztünk lévő néhány métert, és kissé akcentusos angollal, óvatosan, nehogy megijesszem, rákérdezek:
- Segítsek?
Ó, add Istenem, hogy életem első önálló segítőkész felajánlására ne valami bunkó választ kapjak, rimánkodom magamban, miközben egy kedves mosolyt kényszerítek magamra.
lesz ez még jobb is! *-*
hero95z logged out.


舞い散る花びらの中 彷徨う今も

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aileen B. Campbell
csere
csere
avatar

♠ Tartózkodási hely : Az egyetem
♠ Szak/Foglalkozás : Tengerbiológia
♠ Hozzászólások : 6

TémanyitásTéma: Re: Aileen & Kanata ~ international student day   Csüt. Nov. 03 2016, 18:58

Help me in the chaos;
tag: Kanata | Lesz ez még jobb is <3 | outfit: click

Neki nem is szabadna ekkora tömegbe mennie. Na persze nem azért mert valami közveszélyes fenevad lenne, talán épp ellenkezőleg. A tömeg van rá nagy veszéllyel. Mert hát mint tudjuk, Aileen Blaire Campbell üvegcsontú, és még az életénél is jobban kell vigyáznia a testi épségére. Pontosabban a testi épsége egyenlő az életével, hisz ki tudja; egy rossz mozdulat, egy nagyobb esés és jobb esetben az egészségének, rosszabb esetben pedig akár az életének is annyi. Szóval neki a legjobb lenne, ha egész nap csak a szobájában ücsörögne és várná, hogy véget érjen ez a nap is. De hát a baleset veszélye mikor is akadályozta meg Leent abban, hogy azt csinálja, amihez épp kedve tartja? Na hát igen, úgy nagyjából soha. Épp ezért volt már élete során nem egyszer eltörve a karja is meg a lába, és igazából csodálkozik is, hogy eddig még semmi komolyabb dolog nem történt vele.
Igazság szerint kicsit meglepte, hogy a skót autentikus ruháját, amit még az anyja varrt neki néhány éve valami folklórfesztiválra otthon. Nem emlékezett rá, hogy ezt is bepakolta, de most kifejezetten jól jön neki. Igaz, nyáron, mikor pakolta a bőröndjét, szinte csak bedobált mindent a hatalmas táskába, nem is nézte, hogy mi az, amit eltesz. Így kerülhetett a szekrény mélyéről a bőrönd aljába ez a ruhadarab is. És így legalább nem kellett hazaírnia, hogy legyenek szívesen megreptetni a hagyományos skót öltözetét emiatt az egy nap miatt. Mindenki jól jár, nem? Igaz, a szülei igen furcsán néztek rá, mikor elújságolta nekik az egyik esti skype beszélgetés alkalmával, hogy hogy lesz ez a valami, és mivel a cserediákok jelenlétére kiváltképp számítanak, ő is részt fog venni rajta. Persze a szülők nem fogadták ezt kitörő örömmel, és ismét csak a hibákat és a lehetséges veszélyforrásokat keresték, hogy vajon mikor, hol és mitől fog Aileen lesérülni ezen a napon. De hát ennyi nem elég, hogy találjon valami kibúvót az egész alól, sőt... talán még csak jobban várta az egészet.
Van már egy jópár angol ismerőse is az egyetemen, ők keresték fel, és mivel hogy más skót nincs, így külön skót standot teljesen felesleges összetákolni. De kap egy kis sarkot magának a sok angol cucc között, ahol a saját népének kultúráját is bemutathatja az angolon kívül. Mert hát az egy dolog, hogy a kettő egy országként működik már... nagyon rég óta, de még Aileent is úgy nevelték, hogy skótként tekintsen magára és ne britként. Ezért is veszi gyakran magára, mikor leangolozzák - mert igen, volt már ilyenre is példa nem is egyszer. Na de most... Most megmutathatja, hogy mennyire más is Skócia, mint Anglia... Mondjuk kifejezetten örül annak, hogy lány; mert ha most itt kéne állnia a kiltben egész nap, minden bizonnyal elsüllyedne szégyenében. Nem is érti, hogy otthon a férfiak hogy képesek télen nyáron azt viselni. Mármint csak az idősebbek. A nagyapja például ha nem valami fontosabb találkozóra ment be a városba, mindig azt a szoknyát hordta; télen nyáron, esőben napsütésben és szélviharban. Egyszerűen mindig. És nagyon nem értette, hogy hogy bírja ki, és hogy bírták ki évszázadokig a pasik. Jó, persze, ez egy hagyomány, ami már a kezdetek óta jelen van, és teljesen magától értetődő, és normális, hogy a férfiak is szoknyát hordanak. Modern fejjel gondolkozva azonban a lány fejében egyszerűen nem fér össze a rövid szoknya, és a férfiak szőrös lábának a látványa.
Egyszer csak azon kapja magát, hogy mindenki eltűnt körülöte. Mármint az angolok. Ő még nagy türelemmel rendezgette az ételeket, picike zászlócskákat és minden egyéb doglot, amit csak össze tudtak szedni angol ismerőseivel, mikor a brit zászló egyik sarka egyszerűen csak leesik. Körbe is néz, keresve azt a magas - és jóképű, de ez esetünkben teljesen elhanyagolható tény - angolt, hogy megkérje, rakja már vissza azt a szerencsétlenséget, de sehol senki. És nem is tudja, mikor tűnt el mellőle mindenki. Bár mintha rémlene neki valami, hogy az egyik lány mondta neki, hogy elmennek és körül néznek, mert már most jó nagy a tömeg, és ők mindent látni akarnak. És hát tényleg elmentek, őt meg itt hagyták, mert valakinek mégis ügyelnie kéne a standra is. Így hát kénytelen maga elvállalni a zászló helyrepofozásának feladatát. csak hát az egy alig 160 centis lánynak nem épp a legkönnyebb feladat. De nem adja fel, még lábujjhegyre is áll, és nyújtózkodik, és csak fohászkodik, hogy hirtelen nőjön legalább tizenöt centit. De hát a megnyúlás nem jön; valaki más viszont igen.
- Ooohogyaza... - és itt jön egy olyan csinos mondatocska, amit még az angolul gyönyörűségesen tudó japán diák sem ért, hisz skót nyelven van; és talán jobb is, hogy nem tudja, mit mond a lány. Talán ez az egyik előnye, ha valakinek gyakorlatilag két anyanyelve van. Mert az egy dolog, hogy az angol a hivatalos nyelv, csak épp sokan elfelejtik, hogy ott van még a skótok saját anyanyelve is. Na Aileen ezt nem felejtette el. Olyannyira, hogy néha még az angol beszédében is használ gael ragokat és jelzőket ha nagyon nem figyel.
- Öhm... bocsi... Tényleg segítenél? Ezt... oda fel kéne akasztani - pislog a srácra hatalmas barna szemeivel, míg egy széles vigyor is kiül az arcára. És most lassabban is beszél a szokottnál, hisz érdekében áll, hogy a másik is megértse amit mond. Az pedig úgy nem megy, ha keveri a skótot az angollal.



o truly laugh, you must be able to take your pain, and play with it.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hirose Kanata
staff
staff
avatar

♠ Titulus : the nerd™
♠ Tartózkodási hely : 302-es szoba
♠ Szak/Foglalkozás : programozás
♠ Előtörténet : cserebere fogadom
♠ Hozzászólások : 85

TémanyitásTéma: Re: Aileen & Kanata ~ international student day   Pént. Nov. 11 2016, 18:00


hero95z logged in.
Current mode:friendly
Level: 2
Next player: Aileen

Japánban nem sok külföldit ismerek. Abban a kis burokban, amiben éltem, nem volt igényem több barátra, mint a korlátozott számú szaktarsakkal, akikkel egyáltalán beszélgettem. Ehhez képest a szociális szűrőm, mintha eltűnt volna, mióta Koreába jöttem, mert csak apró gyomorgörcsöt jelentett egy ismeretlen, még inkább külföldi megszólítása. Mondjuk lehet, hogy az is segít, hogy egy kisebb rakat cserediákot ergó külföldit ismertem meg, amikor ideérkeztem, példának okáért az egyik szobatársam Amerikából jött, a másik pedig Spanyolországból. Persze mind makogunk valamennyit koreaiul, főleg mivel nekik felmenőik közt is szerepel idevalósi, de alapvetően sok társalgást inkább angolul folytatunk (nagy megkönnyebbültségemre), így abban magabiztosabbnak is érzem magamat. Már csak azért is, mert az óráim többsége is angolul folyik, és az informatika nyelve egyébként is az univerzális világnyelv, szóval tanórák alatt nem okoz különösebb gondot a nyelvgyakorlás. Már sokkal rosszabb a helyzet, ha ki kell mozdulnom a campus területéről, és koreaiul kommunikálni az emberekkel. Arról ne is beszéljünk, hogy ha az utcán leszólítanak koreaiul vagy egy boltban visszakérdeznek, mert annyira bepánikolok, hogy egy mukkot sem tudok kinyögni. Ámde abban biztos lehetek, hogy ezen a jeles eseményen, ahol felsorakoztak az egyetem különböző, színes nemzetiségű diákjai, senki sem akar majd a helyi nyelven kommunikálni, hacsak nem egy idetévedt koreai. Akiket szeretnék elkerülni, és talán ezért is sietek a szemközti standban nyújtózkodó ismeretlen segítségére… hogy azzal magamat is megsegítsem. Ennyit az önzetlenségemről.
A lány igencsak apró termetű, és lenszőke haja zabolázhatatlanul ölelte körbe aranyos, szívformájú arcát. Szerencsére első látásra barátságosnak tűnt, és annak is bizonyul, amikor megkönnyebbültségtől csillogó szemekkel néz fel rám, mintha valami óriási katasztrófától mentettem volna meg.
- Persze. Nem vagyok egy kosaras magasságban, de ebben talán a segítségedre lehetek – nevetem el magamat kissé zavartan a tarkómat vakargatva, hiszen alapvetően tényleg nem vagyok egy különösebben hasznos személy, akire mindenki számíthatna, de ha magas helyes eléréséről van szó, abban egész jó vagyok. Nem mintha ezzel büszkélkedhetnék, mert az egész a gének dolga, és lényegében a szüleimnek köszönhetem, hogy megáldottak a 178cm-es magasságommal, ami határozottan jól jön ebben a helyzetben. Bár az is igaz, hogy nem nekem, hanem valamelyik honfitársának kellene valószínűleg itt lenni, de a sok színes-szagos program sokakat elcsábított a helyükről, pedig épp az lenne a lényeg, hogy mi szórakoztassuk az erre tévedő vendégeket és helyi diákokat. Ahhoz képest az angolok nagyon leléptek valahova. Lehet, hogy nem csak az ötórási tea divat már náluk? Igazán nem szép dolog, hogy egyetlen lányra hagyták azt a feladatot, hogy őrizze az egész kiállítórészüket.
- Téged aztán jól itt hagytak – jegyzem meg körbenézve az üres standban, miközben óvatosan átveszem a zászló szövetanyagát a lány kezéből. Rövid mérlegelés után egy könnyed mozdulattal a megfelelő magasságba emelem. Összemérem még egyszer utoljára, hogy a két oldal egyforma szinten van-e, majd a kiálló szögre ráakasztom a terebélyes zászlót. Kétszer is leellenőrzöm, hogy jól rögzítettem-e, nehogy még egyszer bárki fejére essen az.
- Amúgy Kanata vagyok a japán standtól - mutatkozom be a hátunk mögé intve, ahol nagy a sürgés-forgás a sushi-tálak körül. Fél percnyi lelki gyötrelem után, hogy vajon kézfogással üdvözöljem-e a lányt vagy sem, majd a számomra kényelmesebb meghajlás mellett döntök.
- Ez a tradicionális brit viselet? – bukik ki belőlem akaratlanul és kíváncsian az újonnan megismert lánytól, amikor felegyenesedem, mert nem igen sikerül beazonosítanom a csuhaszerű öltözékét. Leginkább azokban az amerikai filmekben szereplő apácákra emlékeztet, de ezt nem mondom ki hangosan, mielőtt teljesen leégetem magamat. Főleg mivel mindannyiunk öltözéke kilóg a hagyományos viseletből, mintha egy előző századi internacionális találkozóra tévedt volna az ember. Szinte alig van olyan, aki ne szoknyaszerű ruhában parádézna, és örülök, hogy a mi népünk legalább megfagyni nem akart, és előírt nadrágot a bokáig érő kimonó alá. Máskülönben valószínűleg úgy érezném, hogy kissé alulöltöztem az eseményhez. De legalább nem vagyok vele egyedül.
jé, de beszédes lett ez a gyerek xd
hero95z logged out.


舞い散る花びらの中 彷徨う今も

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Aileen & Kanata ~ international student day
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: EGYETEMI CAMPUS :: Főépület-
Ugrás: