lost on you § Seungyoon - Aerin

Moon Aerin az a fajta, aki megérzi, ha nem a munkája miatt akarnak vele találkozni. Hogy is lehetne, mikor szabadnapot kapott mára, agyondolgozta magát, és újra kórházba kerül. Időről időre megesik, nem lepődik meg már senki, sőt, szinte várják, hiszen akkor az egész titkári csapat fellélegezhet, még ha csak egy napra is, de hajcsár főnökük pihen. Legalábbis ezt hitték a kis naivak, és nyugiban kávézgattak, mikor az említett nőszemély teljes nyugalommal, sokkal lezserebbül öltözve, mint általában besétált az irodába, a frászt hozva kollégáira – az egyik újonc kislány még a kávéját is magára öntötte, annyira megijedt. – tökéletes érdektelenséggel a körülötte rémüldöző emberekre besétált az elnöknő szobájába.
És most itt áll, várva a magyarázatot, amiért behívatták a szabadnapján, amiért nem pocolhatott otthon az ágyában, sört kortyolgatva, felzárkózva a Running man részeiből.
- Ne haragudj, hogy behívtalak a szabadnapodon, Aerin-ah, de nem tudtam tovább titokban tartani. – Mint mindig, most is olyan anyai nyugalom sugárzik az idősebb nőből, amitől Aerin azonnal elfejt minden gondot, és mosolyogva rázza meg a fejét, kicsit meghajolva. Még így sem felejtheti el az udvariasságot, sőt, most jobban kell arra, hogyan viselkedik az elnöknővel, mint mikor dolgozik. Hiszen ez most személyes ügy, ha most veszíti el a fejét, az a hölgy bizalmába kerülhet. Azt pedig Moon Aerin nem engedheti meg magának.
- Emlékszel még, mikor megkértél, próbáljak hozzáférni az édesapád anyagához, és én rögtön elutasítottam? -  Az emlék kitör a kis dobozból, amibe minden rossz bele van zárva, sűrűn pislogva tünteti el miatta a szeméből a könnyeket, és újra bólint. Még mindig nem szól egy szót sem, egyébként se beszél sokat munkáltatója előtt, csak a legszükségesebbeket.  Némán figyeli, ahogy a nő felé fordítja az előtte kinyitott laptopot, a hozzá csatlakoztatott fülhallgatóval. Csak kérdő tekintete árulja el, hogy kíváncsi mi lehet ez az egész, de kérdezni továbbra se kérdez. – Ezt hallgasd meg, kérlek. Mindent elmagyarázok utána, de most el kell mennem egy sajtótájékoztatóra. Minden kérdésedre válaszolni fogok.
- Tudom, az új egészségügy miatt. Az SBC riporterei valószínűleg kérdeznek majd a múltkori botrányról de…
- Moon Aerin! Menni fog egyedül, pihenj. Ma nem dolgozol. – A halvány mosoly, amivel megajándékozza, miközben elmegy mellette, teljesen megmelengeti. Ezzel az érzéssel ül le az asztalhoz, miután a hölgy távozott, hogy fülébe dugva a mini hangszórókat elindítsa a felvételt.
Apja hangja villámcsapásként éri, az ismerős miniszterek hangjaival keveredve szinte nem is érti a lényeget, csak hallgat, odaszögezve a székhez, ezernyi érzéssel. Könnyei utat törnek magának, apja már rég nincs a társasággal, mégis csak róla beszélnek. Csak az ő feláldozhatósága a téma, mintha csak valami állat lenne, akit vadászszezonban le lehet lőni.
Úgy pattan fel a székből, mintha tűt szúrtak volna belé, és bár lábai gyengék, könnyeitől nem lát, elindul kifelé, kapaszkodva az asztalba.
„Moon Go Hyuk ne jöjjön ki élve.”
A szavak visszhangoznak a fejében, hangos zihálása betölti a csendes szobát, ahogy az asztalba kapaszkodva keresi az erejét, ami még maradt, ami nem engedi, hogy zokogjon. Ami nem engedi, hogy sikítson. Ami nem engedi, hogy bosszúért kiáltson.