Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
KezdőlapKezdőlap  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

 JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?

Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeVas. 1 Jan. 2017 - 20:37

Úgy tartja a mondás, hogyha a tűzzel játszunk, könnyen megégethetjük magunkat. Így volt ez az esetemben is, mikor JiHyuk-kal elmentünk autózni, és betörtünk egy házba. Minek szépíteni, hiszen azt tettük, mert az ajtó be volt zárva, és csak azért jutottunk be, mert megpiszkáltam a zárat. Máskülönben a medencében haltunk volna éhen. A kis kalandunknak ugyan happy end lett a vége, leszámítva azt, hogy a zsaruk üldöztek minket, és a bokám is kificamodott. Ezért is illik most ide a mondás, hogy a tűzzel való játék miatt könnyedén megégethetjük magunkat. Szerencsére jobban vagyok már, és a szüleim bár értesültek az esetről, ki tudtam magyarázni azzal, hogy rosszul léptem a lépcsőn. A legtutibb az, hogy ezekután felvetettem nekik, hogy szeretnék jogsit, akár saját költségre is, és engedték. Úgyhogy több se kellett, be is iratkoztam a következő tanfolyamra. Azt már nem tudom, hogy az egyetemi tanulnivalók mellett hogyan fogok tudni eljárni vezetni is, de majd megoldom. Nincs olyan akadály, amit Shin Min Ho-t megállítaná. Így, ha meglesz a jogsit, meg később egy autó tulajdonosa is lehetek, akkor már ketten száguldozhatunk JiHyuk-kal.
S ha már így felmerült a dolog, hamar le is hervadt a mosoly az arcomról. Napokkal ezelőtt kaptam egy üzenetet Hiro-tól, hogy a barátomat elvitték a rendőrök. Épp a hadtörténeti könyvem felett gubbasztottam, mikor olvastam a nem éppen szívmelengető üzenetet. Rögtön kicsúszott a kezeim közül a készülék, és egy koppanással tudattal, hogy most már a padló elválaszthatatlan társa. A legszebb, hogy kijelzővel lefele ismerkedett meg fele, így egy új telefont is kellett vennem. A legnagyobb gondom viszont az, hogy JiHyuk-ot lecsukták, mégpedig azért, mert óvatlan voltam. Nem kellett sok ész ahhoz, hogy kitaláljam és összerakjam a sztorit. Ha jobban figyelek…
Még van tíz perc. Pontban 10-kor engedik ki, legalábbis azt mondták. Már a rendőrség előtt vagyok a sofőrömmel, és türelmetlenül ácsorgok a nyitott kocsiajtó mögött. Nem érdekel, ha valaki meglát, ha valaki lencsevégre kap, vagy idejön és faggatni kezd amiatt, hogy mit keresek itt. Az elmúlt napokban rengeteg telefonhívást lebonyolítottam, utalást intéztem, papírokat postáztam, mindezt önköltségre és a szüleim tudta nélkül. Elvégre, ha a tudomásukra jutna, hogy egy nagyobb összeget utaltam a rendőrség számlájára, jönnének a kérdések, és előbb vagy utóbb kibukna belőlem minden. Azt meg nem hagyhatom, mert nem hagynák, hogy egy „börtöntöltelékkel” barátkozzak. Így inkább titokban intéztem mindent, és letettem az óvadékot JiHyuk-ért. Bőven sok lehetett neki az a négy nap, amit a cellák mögött kellett töltenie miattam. Természetes volt, hogy azonnal intézkedek, s még jó, hogy Hiro időben értesített a dologról. Csak jönne már ki! S mintha a gondolataimban olvasott volna, hiszen abban a pillanatban lépett ki a rendőrség ajtaján, mikor felpillantottam az idő megnézéséből. Azonnal becsaptam az autó ajtaját, és rohantam felé. Kisebb becsapódásként élhette meg, mikor olyan sebességgel rohantam neki, hogy ledönthettem volna a lábairól is, de csak öleltem magamhoz.
– Annyira sajnálom JiHyuk. Annyira hülye vagyok, tudnom kellett volna, hogy egy olyan házban riasztó van, és hogy nem kellett volna feltörnöm a zárat, és visszamennem a lockpickért, ezzel időt veszítve. Sajnálom, sajnálom, sajnálom… Sajnálom, hogy miattam és helyettem ültél, és hogy csak most tudtalak kihozni, és sajnálom, hogy rossz barát vagyok. Sajnálom! –Szinte szóhoz se hagytam jutni, csak sírás kerülgetése mellett nyögtem ki a szavakat egymás után. Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy cserben hagytam, és megérteném, ha most bemosna egyet, aztán lelépne. Mert megérdemelném.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeHétf. 2 Jan. 2017 - 21:28

I can't stay here. Give me wings to fly!
Bolond voltam, hogy azt hittem, mikor lezárult mögöttünk a garázs teteje, az ügy végére is pont került. Túl pozitív voltam a következményekkel kapcsolatban és a sitten ülve is magamat szidom, hogy gondolhattam ezt. Nem akkora a bűnöm, hogy ha nem adtam volna fel magam önként, ne engedtek volna ki pár nappal később mondjuk hárommilliós pénzbüntetéssel, de mivel nekik kellett nyomozni utánam, így rosszabbul áll a szénám. Pedig nem is kellett különösebben megerőltetni magukat, egyszerű volt rám találni. Az egészben az bánt a legjobban, hogy Hiro szeme láttára történt mindez, pedig annyira vigyáztam, hogy ne okozzak neki több csalódást és fájdalmat. Remélem jól van, hiszen nem tudok vele beszélni, ahogyan senkivel sem. Nem bízok abban, hogy valaki kivisz innen, apám biztosan nem mászik bele ebbe az ügybe, még a végén őt is megbilincselnék, szeretném, ha Hiro sem ugrálna nagyon a rendőrség körül, mert a múltja neki is rejt szép emlékeket, hála az apjának, így nála is fennáll a veszély, hogy ahelyett, hogy kiengednének, őt zárják be hozzám. Valljuk be, én sokkal jobban érezném magam mellette, de nem akarom, hogy itt legyen velem, most biztosan nem. Megfordul az agyamban, hogy mi van, ha Minho akarna intézkedni, talán ettől aggódok a legjobban. Neki nem szabad ebbe belekavarodnia, mert mi lesz, ha szülei megtudják, akkor miattam veszti el a jelenlegi életét. Annyit pedig nem érek, végig tudom én ülni azt a bizonytalan mennyiségű időt itt a börtönben. 
Hogy mit csinálok a nap nagyobb részében? Többnyire olvasok. Engem nem fogtak be durva fizikai munkára, ahogy azt a foglyok többségét szokták, feltételezem majd ha pontosan eldöntik, hogy mennyi időre kell beköltöznöm és ha már bíró elé is került a vád, majd csak utána jönnek az ahhoz hasonló melók. Szóval nincs mit tenni, olvasgatok és bár nem annyira izgalmas a könyv, sokkal jobb, mint izgulni a következményeken. Félhetnék, de valahogyan mégis nyugodt vagyok a rendőrség falain belül. Tudom, hogy itt nem fognak bántalmazni, verni vagy a szeretteimmel fenyegetni. Angliához képest sokkal nagyobb biztonságban érzem magam idebent, igaz a szabadságomat elvesztettem. 
Harmadik, vagy tán a negyedik nap reggelén szólnak, hogy valaki letette értem az óvadékot. Nevet nem mondanak, a pulzusom pedig az egekbe szökik ennek hallatán. Ha nem anyám volt az, aki ezt tette, inkább nem is akarnék tudni róla. Érzem, hogy nem lesz ennek jó vége, mégis annyira próbálok imádkozni, hogy anyám várjon a kapu előtt és ne más. Visszaadják a értékeimet: a telefonom, hiszen csakis ennyit tudtam magammal hozni ide, mikor elkaptak. Nem tudom, mennyi az idő, csak ernyedt testtel sétálok kifelé két testőr között. Kilépek a főajtón, a két rendőr pedig megáll. Szemem sarkából látom, hogy még engem néznek és nem térnek vissza az épületbe, én azonban már nem rájuk figyelek. Boldognak kellene lennem, örülhetnék, hogy van egy ilyen barátom, mint Minho. Mosoly helyett azonban szomorúan húzom el szám sarkát. Ez most nagy butaság volt tőled, Minho! A srác azonnal megindul felém, meglepődök, mennyire könnyedén tud már lépkedni. Mikor megérzem magamon a karjait és a felsőtestét, mely szorosan nyomódik a mellkasomhoz, én is visszaölelem, de sokkal kevesebb lelkesedéssel, ahogy ő. Rettentően örülök annak, hogy láthatom és úgy tűnik, neki semmi baja. De most nem kéne itt lennie. Abból a szószökőkútból csak a sajnálom szó az, ami megmarad, pedig nagyon igyekszem kiszűrni a többi szót is. Gyorsan beszél, de erre már elmosolyodok a füle mögött, akár érzi ezt, akár nem. 
- Mérges vagyok rád! - mondom meglehetősen komoly hangon. - Nem érdekel, hogy ülnöm kellett, nem bántam meg azt a napot, mert nagyon élveztem minden percét, de amit most teszel, az nagyon fáj. - Imádom őt, ezt ő is tudja jól, de pont ezért aggódom érte. Ha mondjuk Hiro lenne itt, vagy apám, azt mondanám, hogy sebaj, csak fussunk, mielőtt feltűnne a rendőrségnek valami. Minho esetében viszont nem az egyenruhások jelentik a veszélyt, hanem a szülei. Ellenük viszont én már nem tudok semmit sem tenni, főleg ha már értesültek a dologról. 
- Ha a szüleid rájönnek erre, mi lesz? Én ezt nagyon nem akarom. Szerintem a rendőrség is tudja, hogy nem nagy bűnt követtünk el, hisz fiatalok vagyunk és csak szórakoztunk. Nem tartottak volna bent évekig, legfeljebb pénzbüntetéssel elengedtek volna. De már mindegy, inkább menjünk, mielőtt lencsevégre kapnak téged - mondom kissé szomorúan és idegesen, majd elkezdem húzni a barátomat az autója felé, ezzel is sürgetve őt, hogy menjünk mielőtt gond lesz. Mindketten beülünk az autóba, innentől már nem tudom mi fog történni, de azt tudom, hogy Minho tisztában van az eseményekkel. Már az utakon járunk, mikor kissé felszabadultabban fordulok a sráchoz, akit az előbb nem kedvesen fogadtam, de bízok benne, hogy érti a félelmem, amivel csakis őt akarom védeni. 
- Tök ügyesen jársz már - jegyzem meg, elvégre négy napja még a kórházba futottam vele kificamodott lábbal. Biztos nagyon fáj még neki és ezért is köszönöm a segítségét, hálás vagyok, még ha nem is mutatom ki egyértelműen. Belegondolni is rossz - vagy jó? -, hogy ekkora fájdalmat visel el csak azért, hogy újra szabadon lásson. Ez még az én szívemet is meglágyítja, ezért egyszer csak fogom magam és átölelem őt az autó hátsóülésén utazva. Hirtelen jöhet neki, valamint tudja, hogy általában nem én szoktam kezdeményezni az ilyen gesztusokat, de most ez is megtörténik. Szorosan magamhoz ölelem, így sokkal könnyebb kifejezni azt, amit érzek. Államat a vállához érintem és halkan megsúgom neki - köszönöm! - Tényleg jobb szabadon és remélem tényleg nem lesz gond neki ebből a kis akcióból. Nem akarok sokáig érzelmeskedni, ezért amennyiben hagyja, a kiejtett vallomásom után visszaegyenesedek és a szemében nézek.
To Minho <3
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeKedd 3 Jan. 2017 - 13:54

Fel voltam készülve minden eshetőségre. Arra is, hogy fogja magát, és minden szó nélkül lelép; hogy bemos egyet, és utána lép le; vagy még kioszt pluszban és csak azután. Szorosan fontam karjaimat a nyaka köré –persze nem fojtottam meg!– és öleltem magamhoz, mint még soha. Éreztem rajta, hogy valami nem stimmelt… Ölelése is más volt, és az első gondolataim között az szerepelt, hogy a börtön viselte meg ennyire. Hallottam már egy s mást az ilyen helyekről, de senkinek nem kívántam azt, hogy megtapasztalja milyen érzés bezárva lenni a négy fal közé. Még a szobafogságnál is rosszabb, mert ott legalább a házban is szabadon járkálhatsz, itt meg rácsok közé vagy zárva, amit nyitnak és zárnak. Szörnyű érzés belegondolni, hogy bekerül oda az ember, és van, aki meg is érdemli, hogy a rácsok fogságába esik. JiHyuk viszont nem tartozik ezek a személyek közé, elvégre ő csak vezetett. Minden más az én hibám, és akárhogyan is nézzük: nekem kellett volna sitten ülnöm. A sírás már eddig is kerülgetett, de mikor közölte velem, hogy mérges rám, meg fáj neki, amit tettem, már nem tartottam vissza a könnyeimet. Szipogtam, hagytam, hogy a lefolyjon az arcomon, de csak pár cseppnek. Elvégre így is furán festhetünk, és nem akarom ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni a másikat. Csak szorítottam még rajta egyet, aztán elhúzódtam, hogy a szemeibe tudjak nézni.
– Imádtam én is Hyung, de lelkiismeretfurdalásom volt, amiért te ültél helyettem is. A szüleim meg… mindegy. Saját költségre hoztalak ki, mindent a legnagyobb biztonságban intéztem, és ha rá is jönnek, se érdekel. A legjobb barátom vagy, mihez kezdtem volna nélküled!? –Jinnie tuti megsértődne ezen a kijelentésen, de ha tudná az igazságot, minden bizonnyal megértené a dolgot. Elvégre nem lehet a legjobb barátom, ha bele vagyok zúgva, nem? Csak ezt nem tudom hogyan mondjam meg neki. – Na persze, pénzbüntetés. Olyan nagy összeget varrtak volna a nyakadba, amit tuti le kellett volna ülnöd egy idő után. S ha már itt tartunk: ha egy pillanat erejéig is megfordult a fejedben, hogy visszaadod az utolsó vont is, most azonnal felejtsd el, világos? –Úgy sem fogom elfogadni a pénzt, mert nem azért tettem, hogy később visszaadja. Nem kölcsön volt, de ezzel már ne is foglalkozzunk. Hagytam, hogy húzzon az autó felé, mert némileg igaza van. Nem lenne jó lencsevégre kerülni, de ha érdekelne a dolog, akkor eleve nem jöttem volna elé. Az meg hogy nézett volna ki, ha ide küldöm a sofőrt, hogy szedje fel és hozza el mit tudom én hova? Elég gázul, meg amúgy is látni akartam JiHyuk-ot. Beültünk az autóba, és már meg is indultunk. A sofőr pontosan tudja, hogy hova kell mennie, mert még a rendőrségre jövetelünk előtt megmondtam neki, hogy kajálni fogunk. Szóval, most az egyik étterem felé tartunk, és már épp kérdezni akartam a mellettem ülőtől, hogy nem e baj, mire megszólalt.
–Öhm, köszi. Igazából csak akkor fájt, mert bent visszaugrasztották. Utána még pihentetnem kellett, néha azért megérzem még, hogy nem kellene megerőltetnem, de már mondhatni, hogy kutya bajom. S képzeld, a szüleim megengedték, hogy jogsim legyen. –Igen, a kicsattanó öröm jelei most is ott voltak az arcomon. Jó volt látni, hogy JiHyuk is felszabadultabban ült mellettem, az ölelése viszont egy pillanatra meglepett. Közelebb húzódtam hozzá, ez nem volt kérdéses és vissza is öleltem. Lehunyt szemekkel fúrtam arcomat a nyakába, és szívtam be az illatát. – Ugyan… Nem viseltem volna el, ha a rácsok mögött vagy. Túl fontos vagy nekem ahhoz. –Áldom a szerencsém, hogy megismerhettem anno, és bizony megérezném a hiányát, ha nem lenne. Mellette olyan másnak érzem magam: felszabadultabb vagyok. Az is igaz, hogy ugyanúgy mérlegelnem kell a tetteim súlyát, mint mikor nem vele vagyok, de olyankor kevésbé érdekelnek a következmények. Közben elengedett, és a szemeimbe nézett, én pedig álltam a tekintetét. A baj csak az volt, hogy számomra kezdett kicsit kényelmetlen lenni ez a farkasszemezés, és még mielőtt vörösebb árnyalatot vett volna az arcom, megtörtem a csendet. – Jut eszembe: remélem kajás vagy, mert most elviszlek egy puccos helyre, és nem: nincs apelláta. Rád fér valami normális étel, mert ahogy látom, a börtönkoszt miatt eléggé lefogytál. –Nevetve böktem oldalba, cukkolva ezzel egy kicsit, miközben a sofőr mit sem törődött velünk, csak jót mosolygott. Ismer már ő is egy jó ideje, és senkinek nem számol be arról, hogy mikor merre fuvarozott, jelenleg pedig jobbra kanyarodott be az egyik utcán, és lassan meg is érkezünk a kiszemelt étteremhez.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeKedd 3 Jan. 2017 - 16:28

I can't stay here. Give me wings to fly!
Általában kimondom az érzéseimet és most sem titkolom el Minho elől, butaságot követ el ebben a pillanatban is. Igenis mérges vagyok rá, pedig anno az idegen ház ebédlőjénél megkértem, hogy bármi is lesz ennek a vége, ne keveredjen bajba csak miattam. Pont ezt teszi, de tudat alatt nagyon is számítottam erre. Ő a legjobb barátom, gondolom én is neki és ez azt sugallta, hogy sose hagyna engem csücsülni a rácsok között. Vegyes érzelmek játszanak bennem, amikor meglátom őt. Örülök, hogy kijutok a börtönből, annak is, hogy újra láthatom Minhot, de mégis jobb lenne ha mindezt nem tette volna meg értem. Mi lesz, ha a szülei rájönnek? Vagy eltiltják tőlem őt, ami valljuk be, még a jobbik eset lenne, még ha önmagában is borzalom belegondolni, de rosszabbik esetben ki is tagadhatják őt, na ezt pedig minden erőmmel próbálom megakadályozni, noha jelenleg már semmit sem tehetek. Itt van, eljött értem és átutalhatott egy rendkívül horribilis összeget a rendőrségnek. Kétlem, hogy ne jutna el a szülei fülébe, de ha ennyire magabiztos, én bízok benne, mást úgysem tehetek. Megmagyarázza tetteinek okát, arra pedig nem tudok mit felelni. Most megfogott, nekem pedig el kell fogadnom a döntését, mivel már meghozta, másrészt az ő élete, felnőtt férfi már - na jó, ez jó vicc volt -, el tudja dönteni mi éri meg neki és mi nem. Én csak egy valamit tehetek érte: örökké hálás leszek ezért. 
Kezdem tényleg rossz emberként tekinteni magamra. Nem azért, mert betörtem - betörtünk - egy házba és leforgattunk egy akciójelenetet Seoul utcáin, hanem mert minden szerettemet megsiratom. Hiro az utolsó emlékemben könnyeket hullajtott miattam és most ahelyett, hogy hatalmas boldogsággal fogadtam volna a barátomat, helyette csak megsirattam. Kedvem lenne megfordulni és önként visszasétálni a börtönbe, de az Minhoval lenne kiszúrás, na meg azért annyi eszem van, hogy ne tegyem meg. Lelkileg úgyis szenvedek emiatt, akkor is, hogyha szabadlábon vagyok. 
- Ismersz már. Tudod, hogy úgyis vissza fogom adni, csak olyan formában, amit nem veszel észre. - Ötezer fagyira hívom meg, fizetek neki egy kirándulást, vagy amit csak szeretne. Meg fogja kapni a pénzt, talán nem száz százalékban és nem papírban, hanem élmények formájában. Tudom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy visszakerüljön hozzá a pénz. Én nem vagyok gazdag, van egy jó autóm, van lakásom és minden, ami a megélhetéshez kell, de az előbbi kettőt az apám fizette meg nekem. Mégis, hamarosan elkezdek dolgozni valamit valahol és minden rendben lesz. 
A kocsiban már felengedek kissé és rákérdezek a lábára. Nem hiszem el, hogy ne fájna neki, de ő azt mondja, hogy kutya baja. Biztosan begyógyszerezte magát, ismerem én ezt a hozzáállást, na meg őt is, ám rendben, örülök annak, hogy jól érzi magát, ez nekem is egy megkönnyebbülés. Valóban nem sejtenek semmit a szülei, ha megengedik neki, hogy jogsija legyen, akkor az azt jelenti, hogy fogalmuk sincs a történtekről. Helyes-helyes, addig jó. 
- Örülök, hogy nem vette el a kedved a vezetéstől az utóbbi hajsza. Már ideje volt rászánnod magad, meg így legalább kettőnk közül az egyikünknek lesz jogsija. - Elvégre természetesen elvették a jogosítványomat a közúti veszélyes közlekedés, a törvénnyel való ellenszegülés és gyorshajtás vádjával. Talán ez fáj a legjobban a büntetéseim közül, így metrózhatok az egyetemre naponta és bárhova máshová is. Végül is már megszoktam Londonban, csak a kocsi be fog porosodni a garázsban, leszámítva ha Minho elfogadja tőlem és vezetgeti a járgányt, amíg nekem nincs rá engedélyem. Egy darabig biztos eltart, mire visszakapom.
Nem bírom ki, hogy ne köszönjem meg neki azt, amit értem tett. Szavak helyett inkább megölelem, ez szerintem hatásosabb, persze biztos ami biztos, megköszönöm. Válaszára elmosolyodom és már kezd átjárni a hit, hogy minden rendben lesz ezek után, végre visszatérhetek a megszokott életemhez, feltéve, ha nem rúgnak ki emiatt az egyetemről, de csak nem. Akkor nagyon kiakadnék. 
- Nem is! - kiáltok fel kicsivel hangosabban az átlagostól. Én ugyan nem fogytam egy kilót sem amíg odabent tartózkodtam. Vagyis remélem nem, mert így is nagyon vékony vagyok és ha tényleg leadtam valamicskét, akkor az már durva. Elkezdem nézni a testem, felhúzom a pólómat és immáron hasamon én is látom, hogy kissé megviselt a sittes étel, nem adtak sokat és szörnyű volt a minősége, de nem akarom bevallani magamnak. Ám szó mi szó, rám fér a kaja.
- Na jó, menjünk, de azért nem kell méregdrágának lennie a helynek. És ne haragudj, viszont ha már nem egyből kerülök haza, írok Hironak, mert biztos kész ideg már. - Vagy vígan szórakozik három pasival otthon. Csak viccelek, megbízok benne és hiszem, hogy hűséges. Ő sosem csalna meg, előbb mondaná a szemembe, hogy vége, de amennyi kaland és kalamajka van mögöttünk, nem hiszem, hogy így érezne, azt feltehetőleg megéreztem volna már rajta. Előveszem a telefonom és írok neki egy üzenetet, amiben közlöm vele, hogy kiszabadultam és hamarosan otthon leszek. A kezemben tartom a telefont amíg meg nem érkezünk az étteremhez. Kiszállok az autóból és egyből megállok a számat tátva. 
- Minhoooo, mondtam, hogy ne ennyire puccos legyen - mondom dulifuli módjára, ami inkább aranyos, mint kiakadást sejtető. Én nem bánom, szívesen eszek ilyen helyen, viszont Minho már így is eleget költött rám azzal, hogy kihozott, márpedig most is neki kell fizetnie, mivel nincs nálam pénztárca, hacsak... egy ilyen helyen talán lehet telefonnal is fizetni, amit a legjobb barátom kizárt, hogy hagyna nekem. Elindulunk befelé és hagyom, hogy ő válasszon helyet, hiszen ő szokott idejárni - feltételezem - és már tudja a legjobb asztalokat. Leülünk és én még egyszer megnézem a telefonomat, remélve, hogy nem veszi rossz néven Minho, de Hiro újból írt és most utoljára fontos lenne válaszolnom neki. Gyorsan megírom amit kell, majd farzsebembe csúsztatom a telóm és aggódva pillantok a srácra. 
- Ide ki kellett volna öltözni, nem? Én meg épp most jövök a börtönből. Kicsit ironikus ez így - mondom suttogva, vagyis közel suttogva neki. Kellemetlenül érzem magam, de elnézve az étlapot, lehet leszarom és tényleg zabálok egy jót.  

To Minho <3
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeKedd 3 Jan. 2017 - 19:43

Túl jól ismerem már JiHyuk-ot, mégis néha meg tud lepni. Lehet, hogy a Londonban töltött idő alatt teljesen megváltozott, és nem vettem észre? Nem, ez lehetetlen… vagy mégis? Mindegy is, a lényeg, hogy most már úgy érzem megbékélt a dologgal, hogy újra szabadlábon van. Olyan fura ebbe belegondolni, mintha JiHyuk örökös törvénysértő lenne, és mindig is hadilábon állt a hatóságokkal. Pedig nem, vagyis én nem tudok erről, de ha ennek az ellenkezője lenne az igaz, akkor se váltanám le. Ahhoz túlságosan is szeretem őt.
– Pontosan ezért is mondtam, hogy verd ki a fejedből, hogy visszaadod Hyung. Nem kölcsönbe kaptad, és ez a legkevesebb, amit tehettem érted. Bőven beérem azzal, hogy már nem vagy a cellák fogságában, szóval kérlek szépen Hyung, ne is beszéljünk a pénzről. –Mind a kettőnknek sokkal jobb lesz, ha ezt a témát itt és most lezárjuk, s kint hagyjuk az autón kívül. Mert ugye időközben már beszálltunk a járműbe, mert itt sokkal biztonságosabb mind a kettőnk számára. A sofőr tudta a dolgát, szó nélkül is arra ment, amerre kellett, és ennek nagyon örültem. Nehéz olyan alkalmazottakat találni, akikben az ember teljesen megbízik, márpedig én a volán mögött ülőben százszázalékos bizalmamat vetettem. Eddig még nem élt vissza vele, és nem hinném, hogy most tenné ezt meg. Az állása forogna kockán, ha megtenné.
– Elvenni? Inkább az hozta meg, és ne bánkódj amiatt se. Minden bizonnyal hamar visszakapod majd, és akkor együtt hasíthatunk az utakon. Csak azt nem tudom, hogy az egyetem mellett hogyan fogok eljárni még vezetni is, de valahogy csak megoldom. –Olyan nem volt még, hogy ne találjak mindenre megoldást. Legfeljebb kihagyok pár kurzust, és akkor minden meglesz. Csak az sem lesz olyan egyszerű, de mindegy. Mindenre lesz megoldás, és ameddig szabad vagyok, vagyis nincs semmi tanulás, eltöltöm az időmet JiHyuk-kal. Meg is jegyeztem, hogy most azonnal elmegyünk enni, mert úgy néz ki, mint aki egy hete egy falatot sem evett. Erre persze mondhatni besértődött, és meg is vizsgálja magát. Jobban mondva felhúzza a pólóját, én meg jó barátként rá is csapok a hasára. Persze csak óvatosan, és viccelődve, ami látszik is rajtam. Pontosan ugyanolyan, mint aznap, amikor a medencénél láttam. Nem értem, hogy miért vette be azt, amit mondtam, de már mindegy. Legalább volt oka felhúzni a pólóját, és megmutatni nekem a kockáit. Ajj de kár, hogy még mindig nője van, és Minho továbbra is hülye vagy.
– Nem lesz annyira puccos, és írj csak neki nyugodtan. –Egyáltalán nem tartottam pofátlanságnak, hiszen ilyenkor az ember örül, hogy végre megszabadult a börtönből, és írhat a szerelmének. Az meg, hogy nem lesz puccos a hely… kinek mi a puccos. Jó, nyilván JiHyuk nem engedheti meg magának, hogy minden nap a legdrágább éttermekben egyen, nekem meg már természetesnek hat az egész. Így aztán természetes volt, hogy egy ilyen helyre megyünk, és úgyis én fogok fizetni, mert én hívtam meg őt, és nem fordítva. Ameddig ő elintézte a beszélgetést, addig meg is érkeztünk az étterem elé. A sofőr előbb neki, majd nekem nyitja ki az ajtót, és amint JiHyuk megszólal, vigyorom szélesebb lesz.
– Ez nem is annyira puccos, meg ne izgulj már, gyere. –Vagyis számára lehet, hogy az, de innen már nincs visszaút. Megindult befelé, és a pincér már mosolyogva fogadott minket. Egyenesen a szokásos asztalomhoz vezetett, mert mindig odaülök, ha itt eszek. Még a nevem is jelzi, hogy az én helyem, szóval senkit nem mernek ideültetni, mert az nekik is rossz lenne. JiHyuk továbbra is telefonozott, és ameddig azt tette, leültem a helyemre. Éppen csak, hogy a kezembe vettem az étlapot, amit lassan kívülről fújok, megszólalt. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak rajta, mert azért tényleg ironikus az egész, és nem is fogom szó nélkül hagyni. – Ha gondolod, még átmehetünk a szemközti ruhaüzletbe, és tetőtől talpig felöltöztetlek, hogy úgy nézz ki, mint egy gazdag család sarja. Vagy odaadhatom a pólómat, ami úgy sem menne rád, és szétszakadna, így két félmeztelen srácot varázsolva az asztal köré. –Vicces jelenet lenne, az egyszer biztos és tuti, hogy az étterem összes szempárja ránk szegeződne. Még szerencse, hogy az utcáról nem látnak ránk, mert egyébként az emeleten lévő asztalok közül is az egyik sarokban lévőnél ülünk. – Ne törődj ezzel JiHyuk, engem nem zavarsz, és mások se néztek meg. El vannak foglalva a kajájukkal. Jut eszembe, Hiroval minden oké? Örül, hogy kint vagy? –Félve kérdeztem rá, mert nem tudom, hogy miről beszélgettek, és nem szeretném, ha valami olyan témába ütném bele az orromat, amibe nem kellene. Közben a pincér is kiért, hogy felvegye a rendelést, ami részemről a szokásos adagomat jelentette, és kíváncsian vártam, hogy JiHyuk mit fog rendelni. Ha rám nézett, jeleztem neki, hogy ne fogja vissza magát, és ne foglalkozzon az árakkal. Rendeljen azt, amit szeretne.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeKedd 3 Jan. 2017 - 22:11

I can't stay here. Give me wings to fly!
Így van, ne is beszéljünk erről! - mondom és én is ezzel letudom a témát. Semelyikőnk sem fog ezen engedni a másiknak, én pedig különösen nehéz eset vagyok, ezt jól tudom. Mindegy, inkább húzom a saját kocsija felé, pontosabban ahhoz az autóhoz, amivel őt hozta ide a sofőrje, hiszen mennünk kéne, ha még netán nem látta meg őt senki érdembeli, akkor ezek után se tegye. Fura számomra, de örülök, hogy meghoztam a kedvét a vezetéshez, bár nekem kevésbé voltak izgalmasak és élvezhetőek azok a percek, nagyon féltem, mert két élet volt a kezeimben és főként a lábaimban, mivel azokkal adtam a gázt és a féket. Veszélyes akció volt és rettentően kellett koncentrálom, valamint bíznom magamban. Persze kissé növeli az önbizalmam az, hogy immáron tudom, ilyenekre is képes vagyok. Lehet csak szerencse volt az egész. Akárhogy is, még egy ilyet nem szeretnék a közeljövőben, nem bírnám ki, ha elveszíteném az egyik szerettemet, főleg úgy, hogy ha az az én gyengeségem következménye.  
- Majd segítek a KRESZ-ben - biztatom és próbálom tovább lelkesíteni. Szerintem nem lesz gondja vele, de ha szeretné, akkor átmegyek hozzá, vagy inkább átjöhet és akkor segítek a tanulásban. El tudom képzelni, mekkora tanulás lesz abból ,valószínűleg az Xbox előtt kötünk ki és nyomjuk a Final Fantasy XIII-at mint az őrültek. De egy próbát megér. Megmondom neki, hogy csak akkor engedem, hogy legyőzzön, ha megtanult mondjuk két oldalt, ha pedig ő nyer véletlenül, akkor csinálok neki kaját. Ettől nem aggódok, ez nem fog megtörténni, igaz ha éhes, nem fogom szenvedtetni.  
Megijeszt a soványsággal, mert alapjáraton nagyon vékony vagyok és nem kéne pluszban súlyt vesztenem. Mi lesz, ha ismét nekem ront valaki? Elrepülők és méterekkel arrébb kötök ki? Felhúzom a pólóm és végül is be lehet mesélni azt, hogy tényleg fogytam, de talán csak az éhséget látom délibábként. Minho egyből megböki a hasam én meg azonnal reagálva rá elengedem a pólóm, ami visszaesik és ismét eltakarja a bőröm. Nyögök egyet a hirtelen szúrásra, de nem fájdalomból. Hiro ilyen kis mozdulatokkal szokott csikizni és talán már reflexből ellenkezek Minho esetében is.
Szuper hallani, hogy étterembe megyünk, de ismerem a srácot és a hátterét is, még véletlenül se ülne be velem egy McDonald's-ba. Kedves tőle, hogy szeretne jóllakatni és minőségi kaját nyomni belém és mivel nem tudok ellenkezni, hagyom. Azért reménykedek, hogy a kérésemre nem a legdrágábba visz. Közben írok Hironak is, tudnia kell, hogy minden rendben velem, nem ettek meg a sitten. Hamarosan megáll az autó és mindketten kiszállunk. Én egyből lehidalok, hogyan is képzelhettem, hogy kevésbé lesz drága hely. Tátom a számat, majd szóvá teszem az aggodalmam a barátomnak is. Noszogat, hogy ne stresszeljek, hanem csak menjek be vele és együnk egy jót, de a szemem még mindig a hely értékétől káprázik. Válaszolni sem tudok rendesen, csak dadogva akadok ki.  
- De-de-de, baszd meg, Minho! - teremtem le őt, de ő pontosan tudja, hogy hogyan értem a trágár kifejezést. Szoktam csúnyán beszélni, ezen nem lepődhet meg, ahogyan a jó ismeretségünk miatt sejtheti, hogy ez igazából azt akarja jelenteni, hogy nagyon hálás vagyok, amiért elhozott ide. Hogy miért nem tudok normális ember módjára viselkedni, azt nem tudom. Bemegyünk és már látom, hogy ő itt törzsvendég, otthonosan lépked az asztalhoz, míg én forgatom a fejem jobbról balra és nézelődök. Végül leülünk az általa választott asztalhoz, mely szerencsére kissé eldugottabb helyen van. Még egyet írok Hironak, aztán elrakom a telefonom és teljesen Minhora, valamint az étlapra figyelek. Érzem, hogy a többi vendéghez képest kicsit alul öltözöttek vagyunk, főleg én. Ezt meg is jegyzem neki, mire csak kuncog és gúnyosan válaszol. Kinyújtom a nyelvem rá, ezzel viszonozva a csipkelődését. Meglehet, itt nem illene így viselkedni, de hát látszik, hogy nem ezekbe a körökbe való vagyok. Én mindig is egy közepesen jól élő családba tartoztam, most kissé nehezebb lenne a helyzet, ha apám nem segített volna ki egyszer. Lehet Minho szívesen letagadna, noha tudja jól, hogy én ilyen vagyok, mindig a lazaságomról és az őszinte reakcióimról voltam híres, ezt valljuk be bátran. 
- Lehet nem is olyan rossz ötlet, add csak ide a pólód! - Nyilván viccelek vele és attól még, hogy nyúlok a pólójáért, nem szedem le róla és nem is akarom, hogy ez történjen. Természetesen ő sem veszi le, vagyis nagyon remélem, mondjuk kinézném belőle, elvégre velem van és együtt bármire képesek vagyunk. Egy ideig elnevetgélünk ezen, aztán valahogy megkomolyodunk és megnyugtat, hogy a ruhám nem probléma. Bólintok és az étellapot kezdem fürkészni. 
- Nem egészen. Vagyis van valami, amit majd személyesen akar megbeszélni. Elég furcsa volt az írásstílusa - mondom már teljes komolysággal és utána hosszú ideig bámulom az étlapot, de szemem sem rebben, ebből pedig könnyű észrevenni, hogy nem olvasom azt, hanem csak bambulok. Ugyanis aggaszt a vele való üzenetváltás. Valami baj van, de nem sürgős. Próbálok rájönni, hogy mi lehet, bevallom csak ezen jár az agyam, ha Minho nem tereli el a gondolataimat az előzőhöz hasonló bolondságokkal. Amikor jön a pincér én is rendelek valamit. Nem a legdrágább, amiért Minho megszólhat és vádolhat azzal, hogy direkt szerénykedem, azonban nem erről van szó. Már nincs étvágyam. Azt hiszem, izgulok. 
Míg várunk, eltrécselünk kisebb sztorikon, játékokon, filmeken, szóval nem unatkozunk, noha mindvégig kissé feszültebb vagyok a kelleténél. Egyszer csak érzem, hogy rezeg a seggem, amire egyből odakapok és már lesem is, hogy mit írt Hiro, mert csakis ő lehet az. "Reménykedem benne, hogy ezt mondod, miután megtudtad." Az üzenet nem segít, éppen ellenkezőleg, sokkal jobban aggódom miatta. Mi lehet az a tény, amit ha megtudok, van esély rá, hogy nem fogom tovább szeretni őt? Ez annyira lehetetlennek tűnik, már kétségtelen, hogy komoly a dolog. Elhúzom számat és mély levegőt veszek, majd inkább lezárom a telóm billentyűzárát és hátradőlve próbálok megmaradni térben és időben Minhonál. Nem akarom, hogy meglátszódjon rajtam a félelem, de hogyan is tudnám pont a legjobb barátom előtt titkolni. Végtére is, már tudja, hogy nincs minden rendben, de ne aggódjon értem. Az túlzás, hogy hamar, de viszonylag gyorsan megérkeznek az ételek. Elkezdünk enni.
- Minho, ez nagyon finom! - dicsérem meg a helyet, ahová elhozott. Tényleg nagyon jól főznek itt, igaz hatalmas adagot kaptam, pedig direkt azért rendeltem ezt a fajta ételt, mert nem nehéz adag. Hát, elhittem. Kezdetben hasonló ütemben eszünk, de ahogy fogynak a tányéron lévő falatok, én is úgy lassulok. Nem, ez nem a megszokott "kezdek jóllakni" állapot. Továbbra is zaklatott vagyok és ilyenkor az evéssel is meg kell birkóznom. Az elején könnyen ment, mert farkaséhes voltam, de aztán... Ez most nem számít, meg fogom enni, mert egyrészt rám fér, másrészt elég drága volt és nem magamnak fizettem, nem illene otthagynom az ételt csak azért, mert aggódom. Egyre lassabban, de végül elfogy és kitisztul a tányérom. Minho persze hamarabb végez.  
To Minho <3
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeSzer. 4 Jan. 2017 - 23:06

– Az jó lenne, mert amúgy is kérni akartam a segítségedet, és nem csak a KRESZ-ben. –Remélem sejti, hogy mire céloztam ezzel, de ha rákérdez, nyugodt szívvel fogok válaszolni neki. Habár nem tudom, hogy a hatóságok mennyire örülnének, ha két srác jogsi nélkül vezetne, ráadásul oktató nélkül is. Úgyhogy lehetséges, hogy ezt az ötletet el kell vetnem olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan bevillant. Semmiképpen se szeretném, ha JiHyuk megint a rácsok mögött kötne ki, ráadásul megint miattam, amit kizárt, hogy megbocsájtana. Így is úgy érzem, hogy haragszik, pedig nem teremtett le annyira. Na meg megint vitatkoznánk a pénzen, amiért kifizetem érte a szabadlábra helyezési összeget, és ahhoz se lenne semmi kedvem. Nem fogom hiányolni azt az összeget, szerencsére van miből gazdálkodnom, és ha meg is szorulnék, majd rámászok nagypapira, és lenyúlom a kártyáját. HyeRim úgy is mindig azt mondja, hogy nem tudok annyit költeni, hogy észre is vegye és ez számomra csak jót jelent.
Időközben meg is érkeztünk az étteremhez, amit bár megígértem, hogy nem lesz nagyon puccos, mégis olyanra sikeredett. Sajnálom, ezt már bőven a kihozatal előtt elterveztem, talán legközelebb megkérdezem tőle, hogy hol szeretne enni… vagy nem. Meg is jegyezte, meg láttam is rajta, hogy az álla az aszfalttal ismerkedik, de hát mit csináljak? Minden ismerősöm így reagál, és istenem: jó családba születtem, ilyenkor meg szeretem is kihasználni a dolgokat. Ám a megjegyzésére muszáj valamit reagálnom, mert nem én lennék, ha egy ilyen magas labdát lecsapás nélkül hagynék. – Ja, hogy már szexelni is akarsz? Hát figyelj, kaja után megejthetjük, de Hiro mit fog hozzá szólni? –Csúnyán hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fantáziáltam még róla, mert nézzük csak a medencés esetet. Ott is eléggé feszült voltam a látványa miatt, meg az autóban is, mikor felhúzta a pólóját. Ám muszáj volt valamit reagálnom a káromkodására, és tuti biztos vagyok benne, hogy nem veszi zokon az egészet. Sőt, még lehet jót nevetünk rajta, mert igazából poénnak szántam az egészet. Mint ahogyan azt is, hogy odaadom neki a pólómat, hogy ne érezze magát úgy, mintha nem lenne elég puccos. Már nyúlt, én meg vettem is volna le, jobban mondva a fejemet már kibújtattam belőle, de csak elnevettem magam, és visszahúztam. Ha jó lenne rá, minden zokszó nélkül a fejéhez vágtam volna, de így sajnos feleslegesnek mondható cselekedet lett volna.
– Ez nem hangzik valami jól, de bízok benne, hogy minden rendben. Ezután hazaviszlek, és ha gondolod ott maradok veled. Mondjuk nem akarok pofátlan lenni. –Látszódott rajta, hogy nincs valami rendben, és akármennyire is mellette szeretnék lenni, lehet, hogy akkor nem lehetek ott. Féltem őt, és tudni akarok minden egyes kis részletet, ami az életében változásként történik, noha mégsem lehetek állandóan a képében, hogy ezt meg is tudjam. Illetve biztosan jó lenne neki, ha kettesben lehetne Hiro-val, és nem is akarom ebben megakadályozni. – Egészségedre. –Nem véletlen választottam ezt a helyet. Nagyon finom ételeik vannak, és láttam, hogy mit rendelt JiHyuk. Egyetlen egy szót nem szóltam érte, mert már az is nagy szó, hogy egyáltalán be tudtam magammal rángatni, nem még rendeltetni vele. Szóval büszke vagyok magamra, amiért elhoztam ide, és fogadta a meghívásomat. Ám ahogyan falatoztam, nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy feszült. Most már engem is nagyon érdekelt, hogy mit akar mondani neki a párja, mert ha JiHyuk nincs jól, az rám sincs jól hatással, és én is ideges és feszült leszek. Az ételem elfogyasztása után megtöröltem a szám és jeleztem a pincérnek. – Kérsz még valamit, vagy vigyelek haza? –Több, mint valószínű, hogy az utóbbi lesz a válasza, ezért is vettem elő a tárcámat, abból pedig a bakkártyámat. Azért még nem adtam át a pincérnek, mert biztosra szerettem volna tudni JiHyuk válaszát.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeCsüt. 5 Jan. 2017 - 21:52

I can't stay here. Give me wings to fly!
A KRESZ-ben biztosan fogok segíteni neki, még ha az nem is biztos, hogy hatékony tanulás lesz, de ez most mindegy, bizonyára nagyon jól fogjuk magunkat érezni, ahogy az eddig is megvolt, talán túlzottan is. Viszont lehet ezek után óvatosabb leszek és egy fokkal komolyabban veszem, hogy mi legális és mi nem, vagy csak egyszerűen biztosra megyek, hogy van-e rendőr, lesz-e rendőr. Márpedig az utakon általában vannak, ezért lehet nem fogom bevállalni azt, hogy vezessek vele jogsi nélkül, bár ahogy ismerem magunkat, könnyen rá tud venni és még élvezni is fogom. Nem válaszolok neki, csupán elmosolyodom, ezzel is a jövőre hagyom ezt a kérdést, jelenleg teljesen mindegy.  
Megérkezünk az étteremhez, ami természetesen méregdrága. Leordítanám a barátomat, de nem vagyok rá képes, nem tudok kifakadni, ugyanis szóhoz sem jutok. Ezt érzékeli Minho is és noszogat, hogy szájtátás helyett menjünk inkább be, mire végre egyet szólok, de az ütősre sikerül, pont mint az ő válasza. Sejtettem, hogy nem fogja ennyiben hagyni, a helyében én is valami hasonlót vágnék a fejéhez. 
- Hosszú volt az a három nap semmi nélkül. Hiro valószínűleg nem hagyná, vagy féltékeny lenne. - Titkolnom kéne, hogy az aranyélet után, amit Hiro nyújt nekem, kicsit kiábrándító volt a börtön unalma? Ez szerintem evidens és teljesen normális, nyilván már nagyon hiányzik a csaj, de most nem a testére tudok gondolni leginkább, mert tudom, hogy valami baj van és ez már az étterembe való belépéskor is foglalkoztat. Az meg, hogy én és Minhoo... lehetetlen. Két lány vágná le a golyóimat, az apjuk meg a fejem. A csipkelődés odabent sem ér véget, aminek örülök, mert addig is nem vagyok annyira feszült. Teljes homályban vagyok, nem tudom, hogy mi lehet a baj és Hiro hangulata is nagyon változó. Egyik üzenete majdnem azt sugallja, hogy minden rendben, ám a másik pedig arra késztet, hogy rohanjak haza. Megtenném és amint ez megfordul a fejemben és kész vagyok elindulni azonnal, már jön is a következő békésebb üzenet. Végül úgy döntök, hogy eszek és majd utána futok, elvileg nem időhöz kötött, bár ettől nem érzem jobban magam. Visszatérve Minhohoz, nekem mindegy, hogy hülyét csinálunk-e magunkból ismételten, vagy sem, feltehetőleg a rendőrség is csak röhögött rajtunk és szinte biztos, hogy én ebbe az étterembe soha a büdös életben nem fogom többet betenni a lábam, így képes lennék egy szál semmiben ebédelni, mindazonáltal erről már Minho szülei biztosan tudomást szereznének. Azért nyúlok a pólójáért röhögve és el is kezdi levenni, mire mindketten visszahúzzuk farkincáinkat és igyekszünk inkább normálisan viselkedni. Megosztom vele a bánatomat és mesélek Hiroról. 
- Rendben. És tényleg kösz. - Köszönöm neki, hogy kifizette azt a sok pénzt, hogy eljött értem és még fizeti is a méregdrága kajám, valamint azt is köszönöm neki, hogy hazavisz. Rossz érzés, hogy jelenleg tényleg nem tudok mást tenni, mint hálálkodni a magam stílusában, bár ő pontosan tudja, hogy egy egyszerű "kösz" mögött két tucatnyi tiszta szívből jövő szeretet rejlik. Nem térek ki rá, de tekintetemből kiolvashatja, hogy ő sosem csinál pofátlanságot, ha velem van, én nem veszem annak, mert vagyunk annyira jóban, hogy megosszam vele azonnal az életem fontos eseményeit. Kicsivel később elkezdünk enni és az első falat teljesen elvarázsol. Nagyon finom, ezt vele is tudatom. Kezdetben gyorsan eszek, majd egyre lassabban, ugyanis nagy adagot kaptam. Feszült vagyok így, hogy nincs min röhögni, de ha evés közben nevetnék, akkor abból baleset is származhat, amihez nincs kedvem, se energiám és még Minhoért is aggódhatnék pluszban. Kicsivel utána én is végzek az evéssel és megtörlöm a szám. 
Dehogy! Maximálisan tele vagyok! - vágom rá ellentmondást nem tűrve a kérdésére és szerintem elhiheti nyugodtan, hogy igazat mondok. Nem úgy tűnik, mintha hozzám hasonlóan belé férne még bármi is. Elkezdek szedelőzködni, mert bár nagyon jó vele lenni és ebédelni, de tényleg aggaszt Hiro és ezt ő is tudja. Fontos nekem a lány, ahogy Minho is. Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kéne, hogy miért szeretnék most inkább hazamenni, hiszen Hirot nem láttam már napok óta és elég drámai körülmények között váltunk el. Továbbá valami baj történt, amiről tudnom kell. Azzal, hogy indulunk hozzám, nem azt jelenti, hogy elköszönök Minhotól, a legjobb barátom szintén jön velem haza, pontosabban én vele. 
Az autóhoz érve Minho megadja az utcát és a számot, majd a sofőr már nyomja is a gázt. Nyilván amennyiben nem jegyezte volna még meg a lakásom helyét, akkor közlök a vezetővel én helyette. A kocsiban még egyszer írok Hironak és megkérdezem tőle, hogy feljöhet-e Minho is, vagy ez teljes mértékben csak kettőnkre tartozik. Irtó gyorsan visszaír és úgy tűnik, nem zavarja. Végre egy lelkesebb üzenet tőle, mondjuk ez a hangulatváltás elég ijesztő számomra.
- Hiro is üzeni, hogy gyere nyugodtan - osztom meg a mellettem ülővel a hírt, mert az étteremben a barátnőm beleegyezésével még nem tudtam nyugtatni, most viszont igen, úgyhogy felejtse el azt a szót, hogy pofátlanság. Hamarosan megtudok mindet. 
A modernre sikerült lakóház előtt megáll az autó, én kiugrok belőle, mintha ötven fok lett volna odabent, pedig nem így van. Minho is jön velem, együtt liftezünk fel az utolsó előtti emeletre. A liftben is végig feszült vagyok, csupán ezúttal sokkal jobban, mint az étteremben. Érzem, hogy hamarosan meg fogom tudni a bajt és még mindig fogalmam sincs, hogy mi lehet az. Egy-két dolog megfordult a fejemben, de továbbra is próbálok nem képlékeny földekre evezni. Csak türelmetlen vagyok, ez itt a gond. Kilépünk a liftből és nem kell sokat sétálnunk az ajtónkig. Megnézem, hogy nyitva van-e, de nincs, aminek most kivételesen örülök. Nem bánom, hogy Hiro zárja az ajtót amíg egyedül van, legalább biztonságban tudhatom őt. Kopogok, hisz nincs nálam a telefonomon kívül semmi és tudom, hogy otthon van a lány. Várunk, ám tíz másodpercbe sem telik, hogy kinyissa az ajtót. Ismételten úgy viselkedem, mint egy őrült, berontok a házba és ellentmondást nem tűrve menekülési lehetőséget sem adok a japánnak, magamhoz szorítom és karjaim közé veszem őt. Nagyon hiányzott, nem volt olyan óra, amikor ne jutottak volna eszembe a könnyes szemei. Egy ideig megszólalni sem tudok, csak szívom magamba testének illatát, az otthon édes illatát, melyet már nagyon jól ismerek. 
- Ne haragudj - kérek ismét bocsánatot tőle, azért hogy végig kellett néznie ahogy elvisznek mellőle és hogy három teljes napot magára hagytam. Nem akartam, ha tudtam volna, hogy ez lesz, be sem mentem volt a házba Minhoval és őt sem hagytam volna feltörni a zárat. De elcsesztük és ennek Hiro lett a legnagyobb áldozata. Nem felejtem el eközben, hogy Minho ott áll mellettem, talán megbocsátja nekem ezt a kis lerohanást. 
 
To Minho & Hiro <3
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég
Anonymous



JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitimeSzomb. 7 Jan. 2017 - 23:35

Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit érzek, és azt ki iránt érzem, ami elég furcsán hangozhat, de elmagyarázom. Elsősorban zavar, hogy MinHo nem szólt, mégis hálás vagyok neki, amiért kihozta a barátomat a sittről. Arról nem tudok miként került oda, még nem lettem beavatva a dolgokba, remélhetőleg most mindenre választ kapok. JiHyuk esetében több érzelem kering bennem, először is repesek az örömtől, amiért újra láthatom és többet nem fog elmenni mellőlem, izgatott is vagyok a viszontlátástól, ahogy mérges is, mert ilyet mert tenni, azonban tudom, hogy megbántani és a rendőrök csukták le. Már ez is elég sok érzelem, de nem végeztem, leginkább ideges vagyok, szerintem az üzenetváltásból is levonta, hogy baj van. Nem így akartam közölni szegénnyel, jobban mondva nem így kellett volna bevezetnem az egészet. Mi lesz, ha megtudja, hogy terhes vagyok? Bízok benne, mégis a legtöbb korabeli elhagyja a csajt, ha becsúszik a gyerek, vagy tudom is én. Nem akarok elválni tőle, túlságosan szeretem, sokat jelent számomra, ő a mindenem. Syd próbált nyugtatni az elmúlt egy napban, nem sikerült neki, látszólag jobb kedvem lett és nem parázok annyira, belsőleg nem tudom ezt elmondani. Ma hazajön és meg fogja tudni. Nem titkolózhatnék sokáig, amilyen okos hamar rájönne, hogy tényleg nincs minden rendben, faggatni kezdene és stb..
Folyamatosan az órát bámulom, percenként nézek fel rá, de nem érkeznek. Lassan megy a kajálás, teljesen megértem, egyenek, míg én itt halálra idegeskedem magam. Normális esetben dühös lennék, amiért húzni akarják a magyarázattal az időt. A hangulatváltozások mostantól élnek, bármelyik pillanatban robbanhatok, ha rosszul szólnak hozzám, vagy nem megfelelő gesztust tesznek. Mennyire fogom ezt imádni, és remélem, kihallatszik az irónia a hangomból. Tehetetlenségemben elkészítek egy pohárral abból a szar italporból, amit még a hígom hozott ma, azzal a szöveggel, hogy jót tesz a babának és tessék minden nap inni belőle. Értetlen arccal néztem rá, nem fogtam fel mi történik, viszont azt mondta kötelező, ellenőrizni fog, amit az ő esetében komolyan kell venni, szóval nem vitatkoztam vele. Volt már olyan, aki megpróbálta és él még? Ezt tőlem tanulhatta volna, ha együtt éléünk, ez nem történt meg, mégis büszke vagyok rá. Már most milyen erős és küzdő szellemiségű. Nem olyan rossz ital, a kedvencem se lesz, elmegy íze van. Elsőre rosszabb volt, de ha ő azt mondja, ez jót tesz a gyereknek, akkor igazat adok neki, ő csak a legjobbat akarja drága nővérének, meg unoka valamilyének. Ő legalább örül neki. Jön még egy SMS, amiben megkérdezi, hogy MinHo zavar-e. Egy pillanatig nézem a képernyőt, nem tudom, mit válaszoljak. Négyszemköszt kéne megbeszéljük, kettesben, de tudom, hogy a legjobb haverja lesz, akinek először elmeséli, akkor meg mindegy szerintem, hogy itt van-e, vagy sem. Egyszerűbb lesz mind a hármunknak nem? Az üzenetből azt veszem le, hogy nemsokára érkeznek, mindjárt itthon lesz. Boldogsággal tölt el, megfeledkezem arról, amit mondani akarok vele, az agyam legapróbb zugába rejtem az információt. Még jobban várom a pillanatot, nem tudok semmire sem koncentrálni, ami eddig a szomorúságtól történt, hirtelen örömmé változott. Egyre türelmetlenebb vagyok, mikor meghallom a kopogást. Elindulok arrafelé, majd eszembe jut, hogy bezártam az ajtót, és kéne a kulcs. Körbenézek, merre lehet, egy pillanat alatt megakad rajta a tekintetem. A legnagyobb hévvel kapom fel, szaladok az ajtóhoz és nyitom ki. Képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg ő áll előttem, annyira hihetetlen, mégis csodálatos dolog. Gondolkodni nincs időm azon mit kene csináljak, megérzem a karokat testem körül, én is szorosan szorítom, nem akarom elengedni. Könnyeim most nem jönnek elő, az elmúlt napokban sokat sírtam, ha elfogytak, akkor az az oka. Beszívom finom illatát, amit, ha érzek, elfog a biztonság érzete. Hallom hangját, ami ugyanazt ismétli mikor elment. Most lesz sírhatnékom, mégis vannak még könnyeim. Nem engedem őket lefolyni arcomon, nem leszek gyenge és sírós, inkább válaszolok szavára.
- Nem számít, tegyünk úgy, mintha nem történt volna meg, és többet ne hagyj el – suttogok, nem mintha zavarna MinHo, épp ellenkezőleg rá is figyelek, felemelem tekintetem és egy „Köszönöm”-öt is eltátogok, mert tényleg hálás vagyok neki. Addig ölelem a szerelmem, ameddig ő is szeretné, utána szép lassan elengedem, viszont előtte megcsókolom. Tényleg, el sem tudjátok képzelni mennyire hiányzott. Ezután mind a kettejüket a nappaliba invitálom, bár erre nincs szükség, az egyikőjük itt lakik, a másik nem maradhat az ajtóban. Megint előjön az érzés, amit eddig is éreztem, a negatív fajtából. Próbálom nem mutatni, hatalmas mosoly terül el az arcomon. Nem akarom rögtön ezzel kezdeni, nem tudom, Ő mit szeretne. Mesélhetnek ők is először, a végkifejlet végül is ugyanaz lesz, csak előbb tudja meg, vagy később?
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Empty
TémanyitásTárgy: Re: JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?   JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me? Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
JiHyuk & MinHo ~ Can You forgive me?
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2
» Minho & JiHyuk: Őrült iramban
» JiHyuk & Hiro
» Jihyuk&Syd - elkaptam a szégyentelent!
» JiHyuk & Hiro - Start the party

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: Special (f)-
Ugrás: