Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Jae&Jae féle finomságok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Park Jae Kyung
uni
uni


♠ Titulus : the queen of the masked singer
♠ Tartózkodási hely : SNE
♠ Szak/Foglalkozás : zenés színművész szak
♠ Előtörténet : very very very
♠ Hozzászólások : 6

TémanyitásTéma: Jae&Jae féle finomságok   Csüt. Dec. 22 2016, 23:55

Picit bántott, hogy Oppa annyira gonoszan viselkedett velem, de úgy voltam vele, hogy talán csak cikinek tartott a haverjai előtt. Olvastam azóta néhány tinisegítő magazint, amik azt írták, hogy a fiúk nem igazán szeretik egy helyen tudni a haverjaikat a húgukkal, mert félnek, hogy túlságosan pasiból vannak, és rámozdulnak a kistestvérükre. Gondolom ezért is tessékelt ki abban a pillanatban, amikor az egyik fiú – aki nagymenőnek tűnt – megjegyezte, hogy jó a fenekem. Én persze rögtön bele is pirultam, mert elfeledkeztem a fura öltözékemről és a pattanásos arcomról, sőt mondhatni nem érdekelt. Boldog voltam, mert itt van a testvérem, ezért egyáltalán nem érdekelt a kinézetem, csak futottam, mert látni szerettem volna. Ezt jelenti az őszinte testvéri szeretet, nem? Legalábbis én így gondolom. Ezért nem is értettem, hogy miért nem jött utánam, mert tényleg aranyosan üdvözöltem szerintem, mármint a legtöbb testvérke örült volna ilyennek, de mindegy. És akkor utána csak rosszabbodott a helyzet, mert fellöktem egy fiút, akinek annyira szép arca van, hogy a lélegzetem is elállt tőle, és azóta sem láttam, habár ennek talán egy picit örültem, mert akkor éltem át életem első és legnagyobb lőjetek le sztoriját és köszönöm szépen, többet nem kérek belőle.
Habár sikeresen legyilkoltam a pattanást, és már nem csúfítja el az arcom, azért nem szívesen futnék össze a sráccal. Lehet, hogy kifestve és szép hajjal meg normális ruhákban meg sem ismerne, de azért nem merek kockáztatni. Elég hülyén vennék ki magát a helyzet. Lehet, hogy csak elmenne mellettem, de azt sem tartanám kizártnak, hogy megszólít. Az meg hogyan nézne ki? „Szia, te vagy a fura ruhás lány, pattanással az orrán, nem?” vagy „Te vagy az ormótlan állat, aki feldöntött pár napja, ugye?” Ezt hála az égnek sikerült elkerülnöm, és úgy néz ki Oppával is rendeződni fognak a dolgok, mert most írt sms-t, hogy együnk együtt, tudja, hogy egyszerre van szünetünk és szeretne velem beszélni. Gondolom bocsánatot akar kérni, ezért boldogan vágattam le a lépcsőn, hogy elkaphassam egy társagásra, meg persze jól lecseszhessem a viselkedéséért.
Amint megláttam vigyorogni kezdtem, mint egy idióta, de ez nem tartott sokáig, mert gyorsan bevetettem minden belém csepegett színészi tehetségem, és amikor odaléptem a kajámmal együtt, amin megint a diétás cuccaim voltak, akkor már hűvös volt az arckifejezésem. Most is szívesen a nyakába vetettem volna magam, de inkább nem tettem meg, mert a tegnap se értékelte… Gondolom most sem érdekelné.
- Park Jae Min – néztem rá kimérten, aztán frusztráltságot mímelve, kissé erősebben helyeztem a tálcát az asztalra, de semmi sem folyt ki belőle. Gusztustalan lett volna, ezért már kikísérleteztem, hogy milyen erőskálát bír még ki az asztal és milyet nem már. Igen, gimnazista koromban rengeteg időm volt, és nem, egy cseppet sem foglalkoztam furcsa dolgokkal. Néha porszemeket számoltam, vagy a sótartóban az ételízesítőt. Kicsit sem unatkoztam Jae Min nélkül, ááááá….
- Miért hívtál ide? – tettem fel a második kérdésem, és a kezembe vettem az evőpálcikáimat. Éhes voltam, és minél előbb magamba akartam dönteni az amúgy is szegényes ételmennyiséget, de sajnos amíg nem tudni, hogy ki kapja a darabban a szerepet, vissza kell fognom a fogyasztásom. Pedig olyan szívesen megtölteném a pocakom, de nem szabad, erősnek kell maradnom annak ellenére is, hogy amúgy nem vagyok hízékony típus. Nem kockáztathatok.

525 | Cosmic Girls - Secret | ruha
i love you
baby i'm not a monster


Allow yourself to enjoy each happy moment in your life.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Park Jaemin
csere
csere


♠ Hozzászólások : 3

TémanyitásTéma: Re: Jae&Jae féle finomságok   Pént. Feb. 10 2017, 22:29

Bevallom, múltkor kicsit (na, jó nagyon) bunkón viselkedtem a kishúgommal, de teljesen érthető volt. Nem szeretem, ha körülötte sündörögnek a haverjaim, mert megbántják és vége a barátságnak. Ilyenkor legszívesebben eltüntetném őket a csudába, de ez lehetetlen, annyira profi még nagy vagyok, de majd egyszer leszek annyira jó bűvész, és akkor senki nem megy a tesó közelébe, csak az, akinek megengedem. Senki. Szeretném kiengesztelni, ezért hívtam ma kajálni, egyébként is rég ettünk együtt, be kell pótoljuk az elvesztegetett időt, amit külön töltöttünk. Újra együtt a Jae-duó, amit meg kell ünnepeljünk. Elviszem valahová a lányt az egyik este, természetesen vigyázok rá, nehogy valaki rátehesse a mancsát. Túlságosan szigorú testvér lennék? Nem hinném, olyan dolgokat hall az ember, amik szörnyűek, ezért szeretném megvédeni a lányt, ha már a szülők nem tehetnek sok mindent. Ő is annyit gondoskodott rólam, ha nem volt otthon senki, ez a legkevesebb, amit megteszek érte. Meg kell köszönjem neki, és most lesz lehetőségem, mert itt marad mellettem.
Mint mindig, most is sokáig készülődik, nem is értem a nőket, Aileenre is rengeteg kell várjak, ha szeretnék valahová menni vele, úgy tűnik, ez berögződés náluk, na, mindegy. Már választottam magamnak ételt, ha a lány megérkezik, biztos megjegyzi, hogy ez egy hadseregnek is elegendő lesz, de kell a tápanyag, a másik meg, ő szokott nekem hatalmas adagokat adni, mondhatni, rászoktatott a sok kajára. Nem kezdek el enni, amíg nem érkezik meg, szüleim úgy tanítottak, hogy illik megvárni a másik felet, bármennyit is késik. Lassan megérkezik a kisasszony, aki elég hűvösen viselkedik velem. Megérdemlem. Felállok, miközben megvakarom a tarkóm, majd hangját is hallom. Tényleg dühös lehet rám, mire még rosszabbul érzem magam. Egy laza testvéri beszélgetésre számítottam, és máris bűntudatom van. Király!
- Jaj, ne légy már ennyire hűvös, hoztam neked valamit – válaszolom a kérdésére, majd előrenyújtom a kezem és úgy pillantok rá. Nincs semmi a tenyeremben, de nemsokára lesz, egy gyors mozdulat, és máris ott terem a lány régi kedvenc plüsse, amit mindenhová magával vitt. Gyerekes ajándék lehet, mégis olyan, mint a raffaello, számunkra többet mond minden szónál. Érzelmileg többet jelent egy giccses ajándéknál, remélem ő is örülni fog neki. Bocsánatkérő mosollyal nézek rá, tényleg nem akartam megbántani, de a haverjaim számára a húgom tabu.
- Ne légy ennyire morci, tudod, mennyire imádlak – szólok szeretetteljes hangon, és megölelem a lányt. Olyan szorosan szorítom, amennyire lehet, nincs más ember, akit ennyire imádnék, mint őt. Ezt követően elhúzódom tőle, két puszit is adok neki, mancsomat felé nyújtom. Tudhatja, mire gondolok, még anno kitaláltunk egy titkos kézfogást, amit mi ketten ismerünk, még a szüleinknek sem árultuk el. Ez az egyik titkunk, amiről senki nem tud, rengeteg van, és lesz is. Talán megbékélt a helyzettel és leülhetünk enni, én ezt teszem. Farkaséhes vagyok, nem tudok tovább várni, megvágom a húst és bekapom az első falatot. Ránézek az ő tányérján lévő kajára és elhúzom a számat.
- Megint olyan keveset eszel? A végén el fogsz fogyni, nekem pedig nem lesz testvérem – húzom fel az orrom. Alig eszik valamit, mi lesz ezzel a lánnyal a későbbiekben. Értem, vigyáznia kell a vonalara, mert nem fogják szeretni a pasik, viszont ez nem érdekel. Itt vagyok én neki pasinak, majd később talál magának egy jóravaló férjet, akivel én is megbékélek, és jól eltartja az asszonyát. Belapátolok még egy falatot a számba, jelenleg beszélni sem tudok értelmesen.

24K - Hey you
545 szó | lesz még jobb is <33

cute little sis



Taking crazy things
seriously is a serious waste of time.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Jae&Jae féle finomságok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: EGYETEMI CAMPUS :: Főépület-
Ugrás: