Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Shin Min Ho
uni
uni


♠ Titulus : 호박 종자, 난쟁이
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : SZNE hallgató
♠ Előtörténet : Made a mistake...
♠ Hozzászólások : 45

TémanyitásTéma: JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2   Vas. Jan. 29 2017, 01:44

Előzmények

A vezetést és az azzal kapcsolatos dolgokat letudtuk. Nincs értelme tovább feszegetni a témát, elvégre JiHyuk segíteni fog nekem a KRESZ-ben, amiért hálás vagyok. Feltéve, ha abból tanulás lesz, mert ha nálunk leszünk, akkor mindenre koncentrálni fogok, csak épp arra nem, hogy melyik tábla mit is takar pontosan. Lehet JiHyuk lakásában is ez lenne, de mivel még nem voltam nála, így fogalmam sincs, hogy milyen felszereltséggel rendelkezik. Persze van sejtésem, ha saját magamból indulok ki, de azért egy lakóházban csak nincs medence, meg jakuzzi, meg egyéb ilyen luxus dolog. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányozna, de igyekszem nem azt mutatni, hogy egy gazdag ficsűr vagyok, aki kedvére szórhatja a pénzt. Ezt viszont rögtön meg is cáfoltam, mikor egy méregdrága étterembe fuvaroztattam magunkat. Majd legközelebb jobban odafigyelek, és még JiHyuk-ot is megkérdezem, hogy hova szeretne menni, s talán nem fog semmiféle szexuális megjegyzést tenni a helyre, amit persze nem hagyhattam lecsapás nélkül. Muszáj volt megjegyeznem, ami úgy sem következhet be, de hát ha egyszer magaslabda volt?
– Amiről Hiro nem tud, az nem fáj neki, de nyugi. Eszem ágában sincs elszakítani tőle, és így is sok volt az a három nap. Csak aztán nehogy ugyanennyi ideig bezárkózva legyél a lakásba, vagy ha igen, legalább hívj fel, hogy minden okés-e. –Nem kértem tőle részletes beszámolót arról, hogy mit is fog csinálni a párjával, csupán egy hívás, vagy egy üzenet, hogy megnyugodjak: minden a legnagyobb rendben van.
Vagy legalábbis rendben lesz, mert egy cseppet sem kerülte el a figyelmemet, hogy valami nem stimmel most. Ezért is próbáltam oldani a feszültséget egy kis viccelődéssel, és hagytam, hogy lehúzza rólam a pólót. Mert én ilyen menő vagyok, hogy mínuszokban is pólóban mászkálok, aztán meg úgy az ágynak dönt egy egyszerű nátha, hogy két hétig nyavalygok Jinnie-nek, mert meg akarok halni. Egy pillanatra le is veszem, ha már leszedte rólam, de aztán vigyorogva vettem vissza, és láttam neki az isteni fogásnak. Közben csak bólintottam a köszönömjére, mert ez a legkevesebb azért, amiért ült. Elfogyasztottuk az ebédünket, s mivel JiHyuk már nem kért semmit, odaadtam a pincérnek a bankkártyámat, hogy fizessek. Előtte még rendeltem valamit elvitelre Hironak is, ha már így elraboltam tőle a párját és nem lehet itt velünk. A fizetés után visszaültünk az autónkba, megmondtam a sofőrnek, hogy hova is kell vinnie minket, s már indult is. Még az úton megkaptam az engedélyt, hogy társulhassak hozzájuk, amit mosolyogva fogdatam. Habár nem tudom, hogy mennyi hasznom lesz, mégis személyesen akarom tudni, hogy mi is az a dolog, ami miatt JiHyuk ideges lett. Lehet, hogy nem is tartozik rá, és csak udvariasságból mondta Hiro, hogy felmehetek, aztán meg majd nem az lesz a téma? Mindegy, már nincs visszaút, mert a liftben ácsorogva a kíváncsiság és az aggodalom egyvelege lett úrrá rajtam. JiHyuk mellett lépkedtem, követtem őt és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. A jelenet, ami lejátszódott előttem, egyszerre volt szívszorító, és bűntudaterősítő is. Hogy voltam képes arra, hogy elválasszam őket egymástól? Azt hiszem, ezekután el kell gondolkodnom azon, hogy egyáltalán megérdemlem-e JiHyuk barátságát. Ahogy ölelik egymást… egyszerűen szívbe markoló volt, s jobb lett volna, ha leteszem az ételt, és sarkon fordulva iszkolok a liftbe. Ezzel viszont elkéstem, mert Hiro kiszúrt, és egy köszönömöt mondott. Mosolyt erőltettem az arcomra, és csak megráztam a fejem, hogy amolyan semmiség, pedig ha tudná…
Beljebb léptem, levettem a cipőimet, és követtem őket a nappaliba. Jó kis lakásnak tűnt, igyekeztem mindent alaposan megnézni, mert végre megtudhattam, hogy JiHyuk barátom hol is lakik. Ám mielőtt elfelejteném, gyorsan Hiro mellé léptem, és átnyújtottam neki a kis csomagot. – Ezt neked hoztam, ha már elraboltam tőled JiHyuk-hyungot enni, és nem hívtalak téged. Remélem, hogy ízleni fog. –Amint elvette az ételt, mint egy ötéves, gyorsan a kanapéhoz mentem és összehúzva magam ültem le rá. Nem mondtam semmit se, azt hiszem nem nekem kell beszélnem, bár a jelenet, amit az ajtóban lejátszottak, eléggé felkavartak, és nem tudom, hogy meddig fogom bírni, hogy ne tálaljak ki Hironak.


The more you love someone, the harder it is to tell them.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lee Ji Hyuk
uni
uni


♠ Titulus : A little different
♠ Tartózkodási hely : Seoul
♠ Szak/Foglalkozás : Programtervező informatikus
♠ Előtörténet : My past
♠ Hozzászólások : 50

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2   Hétf. Feb. 13 2017, 11:59

My heart makes time run like a snowpiercer left alone! I wanna hold your hand
Úgy érzem magam, mint egy érzéketlen bunkó. Lehet nem kéne, talán ez csak egy fals önhibáztatás, de engem akkor is zavar, hogy nem tudom kifejezni magam kellően. Rettentően hálás vagyok Minhonak mindenért: azért, hogy letette értem az óvadékot, hogy elvitt enni egy méregdrága helyre, de ezek mellett legfőképpen azért, mert ennyire jó és hűséges barát. Ő majdnem olyan számomra, mint Hiro. Igaz, fiú változatban és a szeretet egy másik fajtáját érzem iránta, de attól még simán ki merem mondani, hogy bizony szeretem és nagyon fontos számomra. Tudom, hogy a mi barátságunk mélyebb annál, hogy minden összeget visszafizessünk a másiknak, persze szeretnék nem a terhére lenni, noha az életben nem lesz annyi pénzem, hogy hozzá hasonlóan tudjak étterembe járni. Talán, ha többé nem fogadnék el tőle semmit, akkor esélyem lenne visszafizetni az eddigieket - mondjuk a mai evést is -, viszont ha így tennék, akkor az nem legjobb baráthoz méltó lenne. Mármint inkább elfogadom a lehetőségeket és így megtarthatom a kettőnk közti szoros kapcsolatot, noha még mindig igyekszem nem a pénztárcája terhére lenni. Na, nem mintha nagyon vészes lennék, mégsem vagyok egy elkényeztetett nő nemű picsa.
Valójában a viccelődésünknek nincs értelme, mert ő is tudja, hogy sehová se vezetnek szavaink, én pedig egy pillanatra sem gondolkodok el azon, hogy esetleg Minho Hiro és közém állna. Sokkal jobban megérint az, amit mond, mint azt ő gondolná. Aggódunk egymásért és most tudatosul bennem, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Kicsit rosszul is érzem magam, hogy kettőnk közül én vagyok a problémásabb, de eljön az az időszak is, amikor majd én fogom meglepni a fiút mindenféle jó mókával és az már biztos, hogy nem betöréses akció lesz. Bár nagyon jó volt újra csak egy fiúnak lenni és élni szabadon a londoni rettegés után. Mit mondhatnék Minhonak? Hálás vagyok és nagyon szeretlek? Ez így van, de kimondani mégsem oly könnyű, szóval mélyen a szemeibe nézek, bólintok és a vállára teszem a kezem, hogy éreztessem vele az előbbieket. Nem tudom, hogy sikerül-e, de pont ezért vagyok egy érzéketlen bunkó.
Meglep, ahogyan bevállalja csupán a poén kedvéért, hogy leveszi egy pillanatra a pólóját. Ezek szerint mégsem annyira puccos hely ez. Vagy igen? Vagy csak én rontom meg ezt az embert? Remélem az előbbi, mert ha nem, akkor lehet kissé bűntudatom lenne, noha egy idő után úgyis elmúlna, mert én szeretem vadócan élni az életet és kellenek az ilyen őrültségek, akár a házlátogatás. Egyszer vagyunk fiatalok, aztán ez elmúlik és sosem tér vissza.
Örülök, hogy Minho eljön hozzánk, bár nem tudok neki semmit sem ígérni. Érzem, hogy baj van Hiroval és ez nagyon aggaszt, talán nem is fogok tudni értelmesen és logikusan cselekedni. Szélsebesen jutunk el az épületig, valamint a lifttel fel a lakásunkig. Mivel nincs nyitva az ajtó, így kopogok és szinte hallom Hiro lépteit, miként sietve nyitja ki az ajtót nekünk. Egyből rávetem magam és magamhoz ölelem, mert számomra ő a nyugalom, az otthon és a Nő. Ismételten bocsánatot kérek tőle, már amennyire a hangom engedi, hisz ez nem csak egy "egyetemi órák utáni hazajövetel". Még mindig a szemeim előtt lebegnek azok a képek, mikor elszakítottak tőle és könnyes szemekkel kiáltotta a nevemet. Kétségbeesett voltam, de csak mert ismét magára kellett hagynom őt és nem a rendőrség miatt, hisz tudtam, ők nem fognak szöges kesztyűs kézzel agyonverni. Hiro hangjában - azon túl, hogy annyira aranyosan megbocsát nekem - van némi követelés is, hiszen még egyszer nem hagyhatom el és én így fogok cselekedni, akár akaratlagosan, akár akaratomtól függetlenül kényszerülnék rá, hogy megtegyem.
- Többet nem fogok csalódást okozni! - ígérem meg neki még mindig őt ölelve, aztán hagyom, hogy levegőt kapjon és rápillantok Minhora is, aki közben leveszi a cipőjét és én is csatlakozok hozzá. Nézem, miként Hiro megkapja az ajándékát és miután mindketten letelepednek a nappaliba, én gyorsan elszaladok ruhát cserélni, hiszen erre nem volt időm egy ideje már. Gondolom, míg magukra hagyom őket, beszélni fognak a történtekről és őszintén szólva, boldog leszek, ha ők jól kijönnek egymással, mivel mindkettő fontos nekem.
Továbbra is ideges vagyok és tudom, hogy Hiro sincs teljesen rendben, mégis mindketten leplezzük. Normális, hogy nem egyből azzal kezdjük, de érzem magamon, hogy egyre görcsösebb vagyok. Arcom sápadt, viszont átmegyek a fürdőbe és megmosom, hogy ne legyek csapnivalóan rémes. Hiába nyugtatom magam, a testemen érzem, hogy nem képes lehiggadni, időnként fájdalom lepi el a hasam tájékát és ötletem sincs, mihez tudnám hasonlítani, talán leginkább a megfeszült izomkötegek jajgatásához. Már megtanultam, hogy néha a testünk jobban tud valamit, mint mi magunk, ezt nevezik megérzésnek. Nem tudom micsoda, de valami nagyon nincs rendben és feltételezem, hogy erre a válasz Hironál lesz.
Miután a tükörben bámulva magamat megtisztítom az arcomat, visszaindulok a többiekhez. Leülök a még nem foglalt helyre és kérdőn nézek rájuk. Próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe, kis reakciókkal bólogatok, amennyiben igazat adok valamelyiküknek. Nem siettetek semmit, azonban a hasfalamban lévő ideiglenes fájdalmaktól nehezen tudom titkolni Hiro elől, hogy feszült vagyok, valamint Minho elől, hogy még mindig tart a frusztrált állapotom.
- Jól vagy? - kérdezek rá a barátnőm állapotára, mikor beköszönt a csend. Ez a legfontosabb, ha nincs semmi gond vele, akkor már csak egy borzalom jöhet, ami megfordul a fejemben, azonban nem éreztem eddig szakításra utaló jelet és feltételezem, hogy Hiro van annyira korrekt - nem csak velem, bárkivel -, hogy ha érzi, gond van a kapcsolatunkkal, akkor leülünk és megbeszéljük. Talán kicsit pont ettől félek, lehet ez vár rám most, igaz elsősorban emiatt a szívem pánikol, az agyam inkább elvetné ezt az eshetőséget, mert az előbb ígértem meg neki, hogy sosem hagyom el. Minhora pillantok, hátha ő már tudja, amit én még nem, bár tekintete hozzám hasonlóan kíváncsi.
- Nagyon megijesztett az üzeneted. Mi történt? - "Nem lehet rajta változtatni"; "Reménykedem benne, hogy ezt mondod, miután megtudtad". Ezek az üzenetek elgondolkodtatók. Az biztos, hogy olyasvalami történt, ami változást hoz az életembe, mivel Hiro nem dobálózik ilyen mély érzelmeket rejtő szavakkal csak mert mondjuk rossz napja van. Az apja már megint az ok? Ha igen, akkor biztos az egekbe szökik a pulzusom és szétverem az előttem lévő üveg felületű dohányzóasztalt. Ám nem vesztem el az agyam előre, látszólag higgadtan várom Hironotól a választ és bízok abban, hogy bármi is lesz, Minho támogatni fog - ahogy én is őt - és nem kürtöli világnak azt a fejet, amit nagy valószínűséggel vágni fogok hamarosan. De miért is tenné? 
To: Minho & Hiro



You're a bad girl, I'm a bad boy.
We're in a bad relationship from the start.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Takeda Hirono
uni
uni


♠ Hozzászólások : 80

TémanyitásTéma: Re: JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2   Hétf. Feb. 13 2017, 20:49

Itt állok a nappali közepén telefonnal a kezemben, miután abbahagytuk az SMS váltást. Elküldtem a szerintem utolsó üzenetet, és most tudatosul bennem, hogy nincs visszaút. Volt egyáltalán olyan? Elmenekülhettem, megfutamodhattam volna, mint régen, viszont megfogadtam magamnak, hogy több ilyen nem lesz, kitartok, ameddig lehet. Illetve mit csinálnék egyedül egy gyerekkel? Erre a válasz a leginkább semmit, az apjának joga van hozzá, egyebek, amiknek igazat adok. Nem JiHyuk lesz az első, akinek elmondom, Syd lelkiekben felkészített már valamennyire, ha lehet olyat. Nem tudom mit fog reagálni rá, félek az elkövetkezendő percektől, óráktól. Nincs mit csináljak, ezért fel s alá járkálok a szobák között. Elfoglaltság gyanánt iszok pár kortyot, mikor hangokat hallok kintről, kopogást. Kétségkívül ők lesznek azok, mást nem várok. Az elmúlt napokban a húgommal tartottam a kapcsolatot, ki sem léptem itthonról, maximum a boltba mentem le, ha arról volt szó, mondjuk mikor elfogyott a tea. Az utóbbi időben nagyon rászoktam, naponta több pohárral is megiszom belőle. Nem értettem először, régebben ki nem állhattam, úgy tűnik a gyerek megszerettette velem. Gyorsan lerakom a csészét, ügyelek rá, hogy ne menjen ki sok belőle, azonban senki ne várja el a figyelmemet, ha nem az érkezőkről van szó. Fénysebességgel suhanok az ajtóhoz, és nyitom ki azt. Ugyanennyi idő, mire megérzem a karokat a derekam körül, és hasonlóképp teszek. Olyan közel szeretnék hozzá kerülni amennyire lehet, odabújni hozzá, beszívni az illatát. Alig váltunk el pár napra, mégis a tudat, hogy hol volt, örökkévalóságig változtatta ezt az időt.
- Rendben! – ennyit tudok válaszolni anélkül, hogy megkönnyeznék, szóval be is fejezem a beszédet. Nem szeretnék most is sírni, elégszer tettem azt az elmúlt időben. Közben MinHoo-t is észreveszem, némán megköszönöm neki, amit értünk tett. Nem tudom, mennyit tud az üzenetváltásunkról, remélem az elejét nem mondta el JiHyuk, mert nem haragszom. Abban a pillanatban lehet, de már nem, inkább hálás vagyok neki. Lassan elengedem a barátomat, majd a nappali felé vesszük az irányt.
- Köszönöm – mondom meglepetten a kajára, és átveszem. Nem akarok udvariatlan lenni, ezért meglesem mit kaptam. Mosolyogva fordulok a másik személyhez a szobában. Nem tudom, mit kéne mondjak, sok dolog kavarog a fejemben. Szükségem lenne a megnyugvásra, szorít az idő. A viszontlátás izgatottságában nem találtam ki semmit miként fogom közölni a hírt. Abból a szempontból sem kéne idegeskednem, hogy az nem tesz jót a gyereknek, azonban most nem teljesen tudok rágondolni. Még egy ok, ami bizonyítja, milyen rossz anyja leszek. Leülök a kanapéra, hátamat a támlának döntöm és felhúzom a lábaimat. Féloldalasan nézek MinHoo-ra, karjaimat összekulcsolom a lábaimon. Nem hinném, hogy észrevehető, azonban nekem feltűnik: úgy ülök, mintha rejtegetni akarnám a hasamat. Ez lehet így van, lehet nem, pedig még semmi nem látszik. Számomra sem egyértelmű miért ezt az ülőpózt választottam, talán így kényelmes jelenleg számomra.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni – itt több dologra gondolok, például a pénzügyekre. Nem dolgozom apámnak, nem volt miből beszálljak az óvadékpénzbe, pedig megtettem volna. A másik az ügyek intézése, amibe még kevésbé lett volna lehetőségem. Nem azért, mert nem szólt, hanem, mert rosszabbra is fordulhatott volna, ha én a rendőrségre járkálok, nem mintha ez abban a pillanatban nagyon érdekelt volna. Szerettem volna mindent megtenni, hogy a barátom kijöhessen, ehelyett a háttérből figyeltem az eseményeket, ahogy az általában szokott lenni. Sokat változtam a londoni eset óta, csak nem teljesen pozitív irányba.
- És finom volt az ebéd? – próbálok felhozni valami vidámabb témát a beszélgetés elején. Kínos lenne csendben ülni, és várni, ez talán eltereli a gondolataimat a rám váró vallomásról. Válaszára újra mosolygok, reméltem, ha már ilyen helyre mentek, akkor jól is laktak. Közben megérkezik a barátom, és rövid úton beáll a csend. Nem akartam ezt, egyszerűbb lenne beszélgetés alatt elmondani mindent. Úgy helyezkedem, hogy őt is láthassam, szeretnék majd később a szemébe nézni, mikor kimondom azokat a szavakat.
- Én jól vagyok – kissé megnyomom az „én” szócskát. Ebből következtethet magára is, illetve másra is. Előbbi azért, hogy ő is szólaljon meg ezzel kapcsolatban, csak nem akarok közvetlenül rákéredzni, utóbbiból pedig egy harmadik személyre utalhat. Bármennyire is hihetetlen számára, ez lesz a helyes megfejtés. Kíváncsi vagyok, vele mi van, szeretnék mindent megtudni, miért ült börtönben, mi történt pontosan. Ezt hagyom utoljára, előbb akadjon ki rám, vagy örüljön, nem is tudom, mit várok tőle. Tudjuk le ezeket a köröket először, utána mindenről beszélhetünk. Önzően hangozhat mindez, megint magamra gondolok, viszont neki is könnyebbség (vagy épp nem az) lesz, ha megtudja miért voltam olyan, amilyen. Jön a következő kérdés, ezt tényleg nem kerülhetem ki, muszáj lesz válaszolnom rá. Megrémítettem az üzeneteimmel. Nem az volt a célom, visszagondolva hülyeségeket írtam, bevallom, mégse tudok rajta változtatni. Egyik pillanatban jól voltam, a másikban kevésbé, kivetítve mindenre a két érzésemet. Volt ott más is, azonban azok nem játszottak sokat közre. Lehajtom a fejem, homlokomat a térdeimre ejtem. Nem merek ránézni, mind a kettejük reakciójától félek, holott ez nem lenne nagy dolog a megfelelő időpontban. Nem készültem még fel lelkiekben, ezért először az egyszerű mondatára válaszolok.
- Bocsánat, nem akartam a frászt hozni rád – lehet, nem érti, amit mondani akarok, a hasamnak mormogom, mert nem emeltem fel a tekintetemet. Pár másodpercre szükségem van még, utána felegyenesedem és a szemébe nézve mondom ki a dolgot, ami napok óta nem hagy nyugodni.
- Én… - kell egy nagy levegő a vallomás előtt – terhes vagyok.
Kimondtam innentől minden rajta múlik. Nem szeretném, ha emiatt elhagyna, viszont semmit nem tudok ellene tenni, sajnálni a történteket, de ez nem segít semennyit sem. Kéne csinálnom most valamit? Mennyit segítene, ha megölelném? Fontosabb kérdés, vajon neki van szüksége nyugtatásra, vagy megint önző céljaim vannak, és nekem. Mielőtt bármit is szólhatna, felpattanok, azt téve, amire az előbb gondoltam.
- Sajnálom – mondom immáron harmadjára, az elmúlt pár percben, azzal a különbséggel, hogy most pontosan nem tudom, miért kérek bocsánatot. Ez valamennyire az ő hibája is, mégis magamra veszem az egészet. Nem kéne, tisztában vagyok benne, talán a hormonok okozzák az érzelemkitöréseimet. Most se kezdek el sírni, azt majd akkor, ha kiakad, esetleg rosszabbul reagál. Tekintetemet megint a mellkasába fúrom, szeretném érezni a megnyugtató illatot, ami elbódítja az elmém, ettől sokkal jobb szokott lenni mind a hangulatom, igazából minden. Nem nézek a szemébe, kivéve, ha nem azt szeretné, abban az esetben egyszerűen eltolhat magától, és megpillanthatja sötét íriszeimet.


You know, you really should learn to tell
the difference between dreams and reality.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
JiHyuk & Hiro & MinHo ~ Can You forgive me? part2
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Katsumoto Hiro
» Hiro Oyama
» Katsumoto Hiro

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: SZÖUL VÁROSA :: Lakások-
Ugrás: