Bora vs. Daeil ~ dance... again

A kezemmel melengettem a poharamat, miközben Borára vártam a kis sms partink után. Pontosan úgy sikerült a dolog, ahogy terveztem, ő rohadtul meglepődött, én pedig lehet dugok egy jót a mai este, de ki tudja, majd hozza a sors gondolom. Tudom, hogy régen odavolt értem, holott nem voltam túl férfias, nem rendelkeztem olyan acélos izmokkal, mint most, és a hajam is maga volt a stílusbaki, és inkább hasonlított zsiráfszarra, mint frizurára. Most viszont határozottan helyesebb vagyok, ő pedig elég jó bőrré cseperedett, amitől csak még jobban érdekel, hogy mi van vele. Már nem kiskorú, mi több, nem kislány, szóval nyugodtan ránézhetek. Remélem, nem derül ki, hogy amúgy a tanítványom, vagy ennek az egyetemnek a diákja, mert oké, ez nem pedofília már, de nem szívesen szűrném össze a levet olyannal, aki ezt később kiteregetheti. Mondjuk, Bora biztosan bizalmasan kezelné a dolgot, de valamiért akkor is zavaró lenne. Annyira… kislánynak tűnnek még a 23-24 éves mesterre járók is. Lehet a tudat miatt van, hogy diákok. Én nem tudom, ki a faszt izgat fel az ilyesmi, de az nem normális, én mondom.
Arra a helyre jöttünk, ahova régen jártunk mindig, ilyen időben. Sűrű, habos és jó tömény forró csokit árulnak, több féle ízesítésben. Én az étcsokoládésat szeretem a legjobban, mert kissé kesernyés, Borának a meggyes a kedvence nem tudom miért, fagyiból is azt szereti a legjobban. Tudtam, hogy sietni fog, és mivel annyira figyelmes vagyok, no meg a memóriám is pontosan olyan, mint ifjúkoromban, emlékeztem mindenre. Hogy mit szeret, hova szoktunk leülni, mennyi idő neki ide az út. Pontosan tudtam mindent, és a neveltetésem némi figyelmességet megkövetelt az irányába, amit majd talán a hasznomra is fordíthatok. Alapjáraton nem sokat látok bele a nőkbe, de talán ő másnak nevezhető. Vele tényleg szerettem az időmet tölteni, nem idegesített, és hihetetlenül tehetséges táncos, talán azóta sem találkoztam valakivel, aki a saját stílusában annyira jó lenne, mint ő. Gondolom ezért is ért meg annyit nekem a dolog, hogy elhívjam magammal, pedig általában nem vagyok az a típus, aki a csajokat szedi fel, inkább hagyom, hogy ez fordítva történjen meg. Vele viszont mondhatni barátságot kötöttem az évek alatt, ezért megérdemel ennyit, talán.
Amint belépett, azonnal megismertem, hiszen az arca ugyanannyira karakteres maradt, mint régen volt, csupán a haja lett rövidebb, és ha jól nézem nőiesedett is, habár a kabát miatt nem tudnám megmondani biztosra. Figyeltem, ahogyan belép, és azon gondolkoztam én miképp cselekedjek. Vicces lenne, ha hagynám, hogy megtaláljon, de az is, ha nagyképűen integetnék neki, mondván: „Oppa itt van, és jobban néz ki, mint amire emlékeztél.” Erre mondjuk nem alapozhatok, mert azóta tuti talált valamit, elég csinosnak tűnik, sőt… Annál sokkal többet. 10/10-es nő lett belőle. Talán nem kellett volna elmennem, és akkor mellettem viríthatna.
Vártam, hogy nézelődjön egy kicsit, ha még akar, aztán felemeltem a kezem és szólásra nyitottam a számat, mert mind a kettőnknek így lesz a legegyszerűbb. Nem akarom, hogy napestig utánam kutasson, beszélgetni szeretnék vele egy kicsit.
- Kisasszonyom – szóltam oda neki, amire páran felkapták a fejüket. Az embereknek általában fura ez a megszólítás, de én mindenkit így hívok, akit tartok valamire – Ide gyere, itt vagyok.
Az arcomra mosolyt költöztettem, és úgy vártam, hogy észrevegyen és végre belebonyolódhassunk a társalgásba.