Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
KezdőlapKezdőlap  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

 

 hit me like a man

Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég
Anonymous



hit me like a man Empty
TémanyitásTárgy: hit me like a man   hit me like a man Icon_minitimeSzer. 15 Feb. 2017 - 12:51

i swear that they can
smell the blood on me

"Kurva nagy gáz van."
Számára ez egy olyan üzenet volt, amire nem szívesen ébredt az éjszaka kellős közepén, mert már csak a feladójának a látványa is elég volt ahhoz, hogy tudja, ezt nem tévedésből kapta. A kijelző tetején virító név viselőjéről valahogy sejtette, hogy előbb vagy utóbb a szentimentalizmussal egybekötött butasága bajt hoz majd mindkettejük fejére, és valahogy sejtette, hogy ez lesz az a nap, amin a csillagokba írt végzetük beteljesedik... Még fel is röhögött azon, a gondolatai mennyire költőien fogalmazták meg, mekkora bajban voltak, vagy legalábbis ő biztosan, mert a főnök fiának minden bizonnyal enyhébb büntetés jár majd, mint neki; már amennyiben tényleg azért készültek őt felelősségre vonni, amiért gondolta.
Mondjuk, mi másért? Igyekezett felidézni magában még egy olyan eseményt, ami miatt az éjszaka kellős közepén kirángatták volna az ágyából és kirendelték a külváros egyik elhagyatottabb részébe néhány utasításszerű hangnemben kimondott szóval. Szerette volna játszani a tudatlant, de sajnos túl jól is sejtette, miféle okból hívhatták őt be a megígért szabadnapján: az eltűnt nyakék miatt.
Kang Ji Hwan mindig is olyan személy volt az életében, akire rábízta volna az életét is; hiszen nem egyszer rakta már őt rendbe, mikor egy-egy megbízás után ezer sebből vérezve felkereste, akár az éjszaka közepén is, mert tudta, hogy bármikor számíthatott rá, de naivan hitt abban, hogy ez majd azután sem fog változni, hogy a fentebb említett delikvens vakon beleszerelmesedett valami lányba, akinek a nevére nem is emlékezett, annak ellenére, hogy rengetegszer hallotta már. Továbbra is hitt abban, hogy az, aki éveken át szinte már a testvére volt, nem fogja őt átverni; ezért is nem gondolkodott egy pillanatig sem, amikor elmondta neki, hova kell majd vinnie a nyakéket, amennyiben neki nem sikerülne oda eljutnia - hiszen egy lőtt sebbel az oldalán korántsem volt annyira fürge és ügyes, mint azt hitte. Abban sem volt biztos, hogy sikerül majd elmenekülnie; emlékezett még a fájdalomra, ami azóta is néha az oldalába mart és a vérre, ami beleitta magát a pulóverébe és azóta sem akart kikopni belőle; és a munkájuk sikeréért jobbnak látta elárulni neki, hova kell majd eljuttatnia a nyakéket, amennyiben neki nem sikerült volna. Egy pillanatig tényleg nem volt biztos abban, nem fizeti-e majd meg az életével ezt a munkát, de amikor már biztonságban volt (és életben is), biztos volt abban, hogy elfelejtik az egész szituációt és sosem derül ki majd, hogy megszegte az egyetlen szabályt, amit mindig, feltételek nélkül betartott: hogy sosem árulhatta el senkinek, hova kerülnek az elrabolt műtárgyak.
Átverve érezte magát; a keze reszketett a dühtől és egy icipicit a félelemtől is, mikor lenyomta a raktár hátsó ajtajának koszos kilincsét és belépett a félhomályban úszó raktárba, amit csak néhány csupasz villanykörte világított meg, lustán lengedezve a plafonról lógó kábeleken a kitört ablakokon át fújó szélben. Nem tudta, mit érezzen; ez az egész szituáció egyszerre szórakoztatta és kedvtelenítette el, a fal mellett álldogáló, suttogó munkatársai pillantásainak kereszttüzében pedig kezdte kellemetlenül érezni magát, pedig csak pér másodperce volt bent és amennyiben elég gyors lett volna, a menekülési útvonalak még nyitva álltak előtte... De nem hátrálhatott meg.
Nem ez volt az első, sem az utolsó alkalom, hogy ilyen helyzetben volt, mert nem egyszer vette már magára a kezei alatt dolgozó emberek hibáit; bár mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ő ilyen amatőr módon nem dolgozott, hiszen az évek során elég sok tapasztalatot gyűjtött ahhoz, hogy tudja, voltak dolgok, amiket célszerű volt elkerülni, de sosem kérdőjelezte meg senki a döntéseit, csak szótlanul büntették... De Kang Ji Hwan nem tartozott az ő felelősségkörébe és pont emiatt nem is volt olyan biztos abban, hogy most itt kéne lennie; ugyanakkor tudta, hogy az ő hibája volt, hogy a nyakék eltűnt, hiszen ha nem mondja el neki, hol van, talán sose jutott volna eszébe azt elemelni és megpróbálni helyettesíteni egy méreg drága, de mégis csak hamis darabbal.
És látta Őt a tömegben is; ott állt, ugyanúgy összehúzva a kabátot magán, mint amikor az ajtaja előtt várt, de ezúttal nem nézett felé, mert nem volt biztos, hogy reagált volna, ha pillantásuk összetalálkozik. Elárulva érezte magát; hiszen ha mindketten itt voltak, akkor nyilvánvaló volt, hogy a nyakék eltűnése kitudódott, és ezzel együtt mindkettejük hibája is ebben a szituációban. Akkor, amikor ő távozott a pénzével együtt, még biztos volt abban, hogy Ji Hwan majd megoldja a dolgokat úgy, hogy ne legyen ebből gond, de csalódott...
Benne. Magában.
Lassú, kimért léptekkel ment közelebb a raktár közepén összegyűltekhez; hiszen tudta, hogy már csak rá vártak, hogy ez a rögtönzött tárgyalás elkezdődhessen. Minden lépéssel egyre jobban csapdába csalva érezte magát, de innen már nem volt visszaút, már csak annyit tehetett, hogy végighallgatta, kinek mennyi mondanivalója volt, aztán esetleg próbálhatta menteni a menthetőt: önmagát, a büszkeségét, a szituációt és a fiút, akinek a tekintetét egész végig érezte magán.
BY MITZI
Vissza az elejére Go down
 
hit me like a man
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: Special (f)-
Ugrás: