Szöulban játszódó fórumos szerepjáték, mely egy egyetemi campus köré központosul, de mindenkit tárt karokkal várunk.
 
HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 choi jinyoung

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: choi jinyoung   Vas. Szept. 11 2016, 21:47

Beiratkozási lap
Vezetéknév: Choi
Keresztnév: Jinyoung
Születési hely: Daegu, Dél-Korea
Születési dátum: 1992. december 29.
Szak: zeneművészet
Évfolyam: harmadév, hatodik félév
Térítési forma: állami ösztöndíjas
Lakhatás: albérlet
Klubtagság: egyetemista
Igazolványkép: Min Yoongi (Suga)
Motivációs levél
Tik-tak. Tik-tak.
Choi Jinyoung merev, kifejezéstelen tekintettel bámulta a falon lógó órát, abban a reményben, hogy csak a pillantásával rábírja, hogy a mutatói megálljanak és soha többé ne induljanak újra. Minél több időt töltött a barátságosnak szánt, halvány barackszínű tapétával bevont falak között, néha-néha megváltoztatva a pozícióját a hasonló színű sezlongon, annál biztosabb volt benne, hogy soha többé nem fog visszatérni ebbe az irodába, soha többé nem ül le erre a bútordarabra, soha többé nem néz farkasszemet a vele szemben ülő férfival, aki nem más volt, mint a pszichiátere, akinek az apja egy kisebb vagyont fizetett azért minden hónapban, hogy valamivel kevésbé tegye ön- és közveszélyessé az elsőszülött fiát. Jinyoung gyűlölte ezt a színjátékot; kapásból legalább tizenkilenc olyan dolgot fel tudott volna sorolni, amit szívesebben csinált volna, és majdnem tizenöt helyet, ahol szívesebben múlatta volna az idejét ahelyett, hogy hallgassa a pszichiátere által a nyakába zúdított kérdéseket az indítékokról, következményekről és arról, mi játszódott le a fejében minden alkalommal, amikor kezei közt tartotta a jobb napokat is látott benzines öngyújtót és megbabonázva bámulta az apró, gyengén táncoló lángocskát, amíg a szél el nem fújta azt. Irritálta, hogy a férfi ennyire próbált beférkőzni a fejébe; pedig alapjában véve azt is lehetett volna állítani, hogy kedvelte őt, mert amikor épp nem őt kérdezgette a gyerekkoráról, gondolatairól és nagy általánosságban az életéről, olyankor egészen érdekes dolgokat mesélt magáról, esetleg a filmekről, amiket nézett vagy a helyekről, ahova sikerült elutaznia életének korábbi éveiben. Értékelte azokat a próbálkozásait, amikor igyekezett őt nem páciensként, hanem barátként fogadni, amikor engedte őt rágyújtani a rendelőjében vagy a saját kávéspecialitásával kínálta meg, amit vaníliás cukorral és szójatejjel készített el, és amit Jinyoung sosem tudott megismételni, amikor otthon próbálkozott vele.
Viszont ez a vizit nem volt ilyen; igazából benne sem volt a határidőnaplójukban, sem az övében, sem a doktoréban, mert az időpont túl kései volt egy vizithez; az ablakon túl már szürkült az ég, a város pedig az utcai lámpák fényében úszott, jelezve a bent lévőknek, hogy az este és az éjszaka nagy lépésekben közeledett és ideje volt befejezni a munkanapot, eltenni a szétszórt papírokat, kikapcsolni az irodai számítógépeket és elmosni az íróasztalokon felgyülemlett kávésbögréket; ennek ellenére Choi Jinyoung olyan teljes lelki nyugalommal ült a sezlongon, mintha csak otthon lett volna, és fejét kissé félrebillentve fürkészte az orvosa arcát, aki rezignáltan tette félre a szemüvegét és irritáltan dörzsölte meg az orrnyergét, mikor rá nézett.
- Elmondod végre, amiért jöttél?
Apró, sejtelmes mosoly kúszott fel az arcára; amennyiben nem lett volna valami ismeretlen, állatias éle, talán még vonzónak is lehetett volna titulálni, de mikor Choi Jinyoung jobban szemügyre vette a tükörképét az ablak hatalmas üveglapjában, nem látott mást, csak egy lassan bomló elmét, egy angyalarcú, fiatal fiút, akinek a szemeiben tűzvihar tombolt, pusztító, mindent elsöprő lángtenger, aminek életet adhatott volna, elég lett volna csak felkelnie erről a kibaszott bútordarabról és kapucniját mélyen a szemeibe húzva elindulnia maga elé Szöul utcáinak árnyas oldalán, ahol beleolvadhatna a háttérbe és senki sem szentelne neki több figyelmet, mint egy, az utca szélén heverő, rothadófélben lévő macskatetemnek.
- Jinyoung, nem érek rá egész este, szóval ha van valami mondanivalód, mondd most, vagy kiteszlek az ajtón túlra.
Annyi mindent hallott a hangjában; fáradtságot, rezignációt, érdeklődést és egy kis aggodalmat is, és ezt elégnek ítélte ahhoz, hogy hetvenkilenc néma csendben végigült vizit után végre hozzászóljon, ahogy felállt a sezlongról és átszelte a férfi és közte lévő távolságot, majd letérdelt elé; kedve lett volna felröhögni a gondolaton, ami megjelent elméje premier plánján, hogy egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett volna, mintha épp egy kezdődő szexuális aktusnak lettek volna a részei mindketten, és Choi Jinyoung egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy talán a szavai helyett engednie kellene a tetteit beszélni, de meggondolta magát, mikor keze megpihent a férfi combján. Nem tudta, mi értelme lett volna ezt megtenni; bár a pillantása egy hosszabb pillanatra elidőzött a másik ajkain és elképzelte, milyen lett volna őt megcsókolni, megkockáztatni ezt a kis ostobaságot, hogy végre legyen egy konkrét ürügye is arra, hogy soha többé ne térjen vissza a barackszínű falak közé; de ehelyett csak a férfi szemeibe nézett és lassan lehervasztotta a mosolyt az ajkairól.
- Ha elmondanám, sem értenéd meg. Nem értenéd, mi játszódott le a fejemben, amikor az autót lassan felemésztő lángnyelveket néztem; nem értenéd azt az ismeretlenül ismerős izgalmat, amit a lángok simogató melege okozott a bőrömön, nem értenéd a véremben tomboló adrenalint, nem értenéd a bordáim fogságában szárnyaszegett madár módjára vergődő szívemet, nem értenéd, milyen fenomenális érzés tudni, hogy a kezedben tartod valami vagy épp valaki sorsát... Te semmit sem értenél, mert sosem élted át, sosem tapasztaltad milyen az, amikor tomboló lángoknak adsz életet és...
- Jinyoung, elég.
Egy megszakadó lélegzet, egy gyengén remegő kéz az arcán és egy bizonytalan ujj, ami az ajkaira simult, hogy elhallgattassa; két egymásba fonódó pillantás, a tomboló lángok és a hűvös ignorancia, egy nehéz szívdobbanás, mielőtt a fiú felállt volna a padlóról és cigaretta után kezdett el kutakodni kabátjának zsebeiben; hanyag, unott mozdulattal fogott egyet az ajkai közé, ráharapva a filterre, aztán sarkon fordulva távozott, egy szó nélkül.
Szerette volna azt mondani, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor betette a lábát ebbe a rendelőbe, de ő maga is tudta, hogy ez nem igaz; hiszen valahol mélyen élt benne a tudat, hogy szüksége van a terápiára, vagy még jobban magára a pszichiáterére, aki eddig még semmit se segített rajta, de legalább érdeklődött iránta, ellentétben a szüleivel.
Vissza az elejére Go down
Admin
admin
admin
avatar

♠ Hozzászólások : 199

TémanyitásTárgy: Re: choi jinyoung   Vas. Szept. 11 2016, 22:06


Kedves Jinyoung!
Örömmel értesítelek, hogy immár Te is közösségünk tagja vagy!
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Nem tudom, miért gondolod, hogy "ennél rosszabb már nem lehetne", mert szerintem épp ellenkezőleg, ennél jobbat tudok nehezen elképzelni. Lenyűgöztél az írásstílusoddal. Az a rész különösen tetszett, amikor a tükörképről írtál, annyira kifejező volt *-* Az biztos, hogy nem egyszerű karaktert hoztál, de kíváncsian fogom végigkövetni az utadat a szerepjátékon, mert nagyon izgalmasnak ígérkezik. Érezd jól magad nálunk! ^^
Vissza az elejére Go down
http://seoulmate.hungarianforum.com
 
choi jinyoung
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
S.E.O.U.L :: Special (m)-
Ugrás: