És most kivételesen nem akartam kilógni, sőt magamhoz képest jófej is voltam, mert a maknae-t megkérdeztem, hogy kér-e valamit a kisboltból, ahova éppen készültem. Mivel a dormunk nem a városközpontban található – teljesen érthető okok miatt – gondoltam, hogy leugrok egy vegyesboltba. Cipekedni nem nagyon akartam más cuccait, ezért csak titokban küldtem neki egy privát Kakaotalk üzenetet, hogy a többiek ne jöjjenek rá. Közöltem is vele, hogy ha el meri mondani valakinek a dolgot, akkor első körben nem kap semmit, aztán ha hazaértem akkor majd számítson arra, hogy ki fogom élni rajta a frusztrációmat. De a mi drága jó maknae-nk éppen arról híres – a maradék állattal ellentétben – hogy tud viselkedni és nem zavar mást, ezért természetesen megígérte, hogy köztünk marad az üzletelés, és természetesen arról sem feledkeztem meg, hogy ezzel az adósom lesz, és legközelebb neki kell hoznia valamit. Mondjuk ezt mindig így csináltuk, de leginkább Nicoval szoktam ilyesmit művelni, aki amúgy kezdte feladni a dolgot, hiszen rendszerint elfelejtettem kifizetni a dolgokat. Ilyenkor mindig csak halványan elmosolyodtam és közöltem vele, hogy „szeretlek Hyung”, ő pedig ebből pontosan tudta, hogy nem vagyok hajlandó kipótolni a pénztárcáját. Természetesen én szeretem elkerülni az ilyen dolgokat, szóval már előre elkértem az összeget, amivel lógna nekem, nem kockáztatok. Mást lenyúlhatok, de engem aztán senki se próbáljon meg. Jó, néha ki szoktam fizetni a dolgokat, meg amúgy is Nicoval haverok vagyunk, én is szoktam neki cigit hozni havonta egyszer, de azt kartonszámra, szóval egy szava sem lehet.
Viszont most a dohányárú nem érdekes, ugyanis komoly feladatot kaptam: chipset kell becsempésznek a dormba. Ez így elég necces, ugyanis diétára vagyunk fogva, de hát a gyerek amúgy is elég nyeszlett, ráfér valami tápanyag. Én nem fogom beköpni, a többiek szerintem meg magasról leszarják, hogy mivel tömi a fejét. Magamnak csak tejet akarok venni, mert mostanában fáj a hasam lefekvés előtt, viszont ha nem dugom el a szobánkban tárolt hűtőbe, akkor tuti meg fogja inni a sok barom már az első nap. Ebből még Niconak sem adok, csak az enyém.
Hamar végeztem is a boltban, viszont a megfelelő álcám ellenére is felismert az eladónéni, így dedikálnom kellett egy cetlit a lányának. Ezt szótlanul tettem meg, aztán kimasíroztam az épületből, mert amúgy a rajongókhoz általában nem igazán fűlik a fogam. A magam módján mindig próbálok kedvesen viselkedni velük, mert azért csak nem üldözhetem el őket – nem sokáig lennék a bandában ha így viselkednék – ennek pedig nem más lesz az eredménye, mint egy heti csesztetés, ugyanis ilyenkor mindig megkapom valakitől, hogy „úgy vigyorgok, mint aki be van szarva”. Tény és való, hogy a színészi tehetségem nem az igazi, de belefér, nem lehetek jó mindenben, akkor már én sem hinném el saját magamat, az tuti.
Ráérős léptekkel battyogtam vissza a dormba, lehajtott fejjel, hogy még véletlenül se ismerhessen fel senki. Már csukott szemmel is eltalálnék odáig, ezért csak mentem, és eszembe sem jutott volna, hogy valakinek véletlenül neki fogok ütközni. Megint, mint pár nappal ezelőtt. Vicces, hogy általában nem szeretek új emberekbe belefutni, most viszont rögtön kettőbe is sikerült… Kösz szépen Sors.
Felnéztem, mert azért érdekelt, hogy kit kéne lecsesznem az eset miatt, de talán pont itt rontottam el, ugyanis egy rajongót sikerült kifognom magamnak… Ijj, na ezt aztán tényleg nem szerettem volna, de oké, oldjuk meg lehetőleg normálisan… A dedikálás után már lehet, hogy nem sok kedvem van az ilyesmihez. Megmondom őszintén egy kicsit féltem a tulajdon rajongóimtól, ugyanis az tuti, hogy nem százas egyik sem. Jó, engem még talán sosem kergettek meg, de nem akarom úgy végezni, mint az egyik kolléga az Exoból…
- Jujj, igen én – feleltem neki kissé elvékonyított hangon, idiótán vigyorogva, és a kezeimet rázva, mint aki teljesen meg van veszve. Oké… Ilyesmit nem szoktam csinálni, de a helyzet valahogy megkövetelte, hogy automatikusan gúnyolódni kezdjek, holott egyáltalán nem állt szándékomban eldobni magamtól az érzelemmentes maszkomat. Aztán amint észrevettem magam egy pillanatra lefagytam, aztán visszavarázsoltam az enyhén durcás arckifejezést és fürkészni kezdtem. Szép arca van, ezért gondoltam megnézem egy picit lejjebb is a dolgokat, ennyi csak szabad Oppának, ugye? Hmmm, nem rossz.
- Ha végig akarsz kergetni az utcán most közöljed, mert akkor kérnék egy kis előnyt, nem akarom, hogy megtiporj – jelentettem ki közömbös pillantással – Ha nem akkor… Nem tudom, ilyenkor mit kéne csinálnom?
Általában a többiekhez gyakrabban mennek oda a rajongók, talán mert rólam tudják, hogy szeretek morogni és gondolom nem kockáztatják meg, hogy lecsapom őket. Lényegtelen, hogy amúgy nem szokásom lányokat bántani. A fanboyokat tényleg nehezen viselném el, szóval őket… csak be szeretném tanácsolni a Bölcsek közé.

Soha nem voltam oda a túlzott rajongásért, ami körülvett minket. Ennek a ngyon egyszerű oka volt. Általában sokat kergettek minket, mait mindannyiran utáltunk, és a bandában is többünkkel megesett. Talán a legtöbbször Rómeó esett áldozatul ilyesminek, mert azért azt én sem tagadhatom le, hogy helyes az a faszfej. Meg amúgy is elég jól informált vagyok, mert jómagam is nézem a híradót – ugye mennyire fucking király vagyok? – ezért szoktam hallani, hogy éppen melyik idolt kergették meg. Általában az új bandák körül van nagy őrület, az Exos Kaival elég sokszor éreztem már együtt, de előfordul az aggastyánok között is ilyesmi, mert ők már nagyon Oppák. Magam is éltem át hasonlót, és akkor tényleg azt éreztem, hogy az életemért futok, és köszönöm szépen, azt szokták mondani, hogy mindent át kell élnie az embernek, de én szívesen kihagytam volna a bakancslistámról ezt a dolgot. Igen, azért van néhány dolog, amihez nekem sincs faszom, ilyen a börtön, vagy a rajongók elől való menekülés. Az előbbit nem kell magyarázni, egyszerűen csak nem akarom, hogy beakasszanak, de a másik alternatíva még ennél is ijesztőbbnek tűnik. Amikor megtörtént a hazafutásom – kurva poénos vagyok úgy néz ki, mert szó szerint hazafutás volt, lol, LOOOOOOOL – akkor folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon hány kilométer per óra a végsebességem, és mit tegyek azért, hogy növelhessem a dolgot. Persze közben folyamatosan kurvaanyáztam magamban, és csak reménykedni tudtam, hogy az amúgy tök hosszú lábai majd nem akadnak össze és nem esek hasra, mert akkor aztán úgy halálra taposnak, hogy még második életemben is azt nyögném szerintem. Tuti, hogy szar lehet ilyen halált halni, és már csak nyúlként születhetnék újjá, hogy megtanuljak gyorsan menekülni, aztán majd kibaszott ezer év múlva lehetnék megint ember. De miért is jár ilyeneken az agyam? Fáradt lehetek.
Mindenesetre a cuccok megvannak a boltból, szóval semmi dolgom nincs… Vagyis nem lett volna, ha nem talál meg a rajongóm. Na ezt nevezik a karmának, ugye? Annyit gondoltam a sok ordítozó hülye picsára, hogy végül bevonzottam egyet. Pont erre volt szükségem, szerintem is. Mindegy. Egész jól sikerült lesajnálnom, de ő egyáltalán nem foglalkozott vele. Hamar túllendül a dolgokon, és nem is néz ki szarul. Sőt. Jó nő. Azt hiszem talán még jóban is lehetnék vele, ha nem lenne a rajongóm.
- Ok – nyugtáztam egy biccentéssel. Nem kívántam ehhez hozzáfűzni semmi mást, amúgy sem tudom mit kéne mondanom. Mondjuk megdicsérni? Nehogy már, még gúnyból is hülyén hangzana azt hiszem. De azért igyekezni fogok normálisan viselkedni, nem lehetek túlságosan bunkó, mert ha megírják a lapok, akkor az a botrány nem lesz nekünk előnyös. Vannak olyanok, amik kifejezetten jól jönnek, például a Nicoval elcsattant csókom – igen, az még szerintem is vicces volt – na hát vagy két millióval nőttek a klipjeink megtekintései, meg amúgy is mindenki ránk figyelt mostanában. Talán pont azért szeretnek minket, mert nagyjából magunkat adjuk, amennyire lehet és nem vagyunk kisangyalok, leszámítva a kölyköt, de… Nem, határozottan ő is egy baromarc, de legalább csendes.
Figyeltem ahogyan kutakodni kezd a táskájában, és az autogram még okés is lett, de a képnek nem örültem. Valahogy nekem annyira nem megy a művigyor, mint a többieknek, szóval ezért inkább megölelek egy rajongót, minthogy fotózkodjak. A bandában én vagyok az a tag, aki a koncepció kedvéért sosem mosolyog, de ez igazán nem nehéz feladat, mert amúgy sem nagyon szoktam.
- Muszáj? – húztam el a számat, de most úgy voltam vele, hogy inkább a kép, mint az ölelés. Nehéz nekem az ilyesmi, egyáltalán nem vagyok bújós típus, és nem érzem szükéségét annak sem, hogy random nekiálljak idegen lányokat ölelgetni. Nicot sem szoktam, mert amolyan tartózkodó haver típus vagyok, aki lebuzizza azt, aki próbál rámászni. Nem tehetek róla, utálom a skinshipet, és csak csesztetésre használom. Persze ha azt mondja muszáj megcsináljuk a képet, mert nincs más választásom, azt hiszem.
- Igazából de – nem akartam magyarázni a dolgot, de már tényleg éhes voltam és akartam nasizni is, meg a többiek is várták a cuccot. Próbáltam viszonylag kedvesen viselkedni, de már fogyott a türelmem.
A papírt automatikusan vettem el, és a cirkonyás betűimmel alávéstem a nevem. Nem írtam ki a vezetéknevem, mindig csak a Skylert használom, mert az simán menő. Már éppen készültem arra, hogy aláírjam a nevét a már jóval rondább írásommal, de megakadt a tollam. Na akkor most mi a kurva élet van? Soha nem tudtam jól kezelni az embereket és a nőket, de persze az igényeimet próbáltam kielégíteni. Alapjáraton nem vagyok oda az érintésekért, ezért amikor úgy éreztem, hogy szexre van szükségem, akkor előtte berúgtam annyira, hogy még felálljon és meg volt oldva a dolog. Ennél többre nem hszem, hogy szükség lenne. Most is csak összevont szemöldökkel szemléltem a lányka vonásait, aki nálam fiatalabbnak tűnt, és egész angyalkaarca volt, jó nagy mellekkel és hosszú lábakkal. Az esetem is lehetne, de előbb látnom kéne hátulról is, szeretem fogdosni a lányok seggét.
- Te most mániákus vagy, vagy dugni akarsz? – tettem fel a kérdést, és a hangomban ott volt a megrökönyödés is. Soha nem tudtam volna értékelni egy lányt, aki random aláfekszik valakinek, mert jól néz ki, vagy mert híres. Az én esetemben mind a kettő fennállt. Pedig először aranyosnak tűnt. Ki is húztam a pirospontot a képzeletbeli táblájáról és beírtam három feketét. Utálom ha valaki nyomul, még akkor is, ha jól néz ki. Ez nem jogosítja fel az illetőt semmi ilyenre.