Jihyuk&Syd - elkaptam a szégyentelent!

Miért ennyire szentségtelenül lassú a könyvtári gép? Eredetileg nem is ide akartam volna jönni, hanem a számítástechnikai laborba, de ott épp óra zajlik és nem rabolhatom csak el az egyik gépet, pedig beszéltem a szemináriumvezetővel és repdesett az örömtől, hogy egy diákja már most önálló lábakra akar állni és beleveti magát a kísérletezés birodalmába. Szeretik a tanárok az ilyen hallgatókat, tudom és én ezt ki is használom, noha jobb, ha nem tudják, hogy mi cél lebeg a szemeim előtt. Ha óra van ott, akkor így jártam, nem tudok mit tenni, azonban haladni akartam "lelkes diákként" és nekiálltam az általam kigondolt program megalkotásához. A könyvtárban is okos gépek vannak, amin megvan a nekem kellő funkció, de amennyire túl van terhelve a rendszer, elég nehezen lehet kezelni. Kénytelen vagyok eddigi tudásomból megvalósítani álmomat és sajnos, vagy nem sajnos, de nem segíthet senki sem, ugyanis nem kis vállalkozásra határoztam el magam. Kell egy olyan program, applikáció, bármi, amivel meg tudom bűvölni egy teljesen levédett rendszert és hibákat, vírusokat, gépleállásokat tudok előidézni a cégnél. Ez az elsődleges célom, de netán ha megy a dolog, akkor megpróbálkozok információkat kinyerni és lementeni a gépeik memóriáiról és mindezt otthonról, a laptopom előtt téve. Nem kis feladat, de nem véletlenül vagyok programozói informatikus szakon. Nem legális amire készülök, de nem is egy legális szervezetre akarok csapást mérni. Miért teszem ezt? Miért vágyok mindenáron a rombolásra és rossz cselekedetek sorozatára? Bár erre nincs mentség, mégis bizonyos szempontból megérhető az álláspontom. A válasz tulajdonképpen egyszerű: bosszú. Gyerekes dolog, mi? Csakhogy sajnos nem kis összeveszésről van szó, az eset régre visszanyúlik és mély sebeket rejt. Ha azt mondom, hogy megkínoztak, rettegésben tartottak, elvették tőlem az apámat, a szerelmemmel ocsmányul bántak és nem utolsó sorban megölték az anyámat, akkor mindenki elképzelheti, hogy nem véletlenül vagyok ennyire buzgó, ennyire bosszúra vágyó, hiszen jelenleg azt sem tudom, ki vagyok, az utóbbi hetekben az életem a feje tetejére állt és ez nekem túl sok volt. Hiro teherbe esése és anyám elvesztése megingatott és bár előbbi egy csodálatos dolog, hatalmas streszt jelent nekem, hogy miként tudjak annyi pénzt és szükségletet összegyűjteni kilenc hónap alatt, hogy a gyerekemnek egy meleg otthont tudjak teremteni és nincs kitől tanácsot kérjek, anyám ebben nagy szakértő volt, miért most kellett itt hagynia?! Dehogy! Ő nem hagyott volna el, ha az a barom meg nem ölte volna. A gyász elveszi az eszem és a tudattól, hogy legszívesebben megölném a gyerekem nagyapját, a szerelmem apját, még inkább elkeserít. Míg az a személy életben van, soha nem lesz békés családom, életem, aminek Hiro rögzítetten a része. Nem vagyok normális, olyan vizekre evezek, amilyenre nem lenne szabad, még nagyobb bajba sodrom magamat, de elvesztettem a józan eszem, sajnálom. Lehet tényleg a börtönben van a helyem, ha már megjártam azt nemrég, pedig én tényleg csak egy átlagos tininek tartottam magamat a londoni futás előtt.
Baromira lefagy, még mindig és lassan két órája szenvedek rajta. Azért sikerül valamit csinálnom, legalább gyakorlok rajta és lementem róla a nekem szükséges fájlokat, ám ennyi egy helyben ülés után felállok és hagyom az egészet, kikapcsolom a gépen és inkább a saját laptopomon folytatom, többet érek vele. Kimegyek a folyosóra és unottan, már-már félig aludva beállok az automata előtti sorba. Míg várok, előhalászom farzsebemből a telefonomat és megnézem ki zaklat egyfolytában messengeren, amitől megállás nélkül rezgett a seggem. Gyorsan letudom a csevegést, aztán mikor én jövök végre, eldugom ismételten a telóm és bedobom azt a nyamvadt érmét. Kávéval a kezembe térek vissza a könyvtárba, hiszen nem tervezek egyhamar hazamenni és feladni a dolgot, mindazonáltal elég hulla állapotban vagyok és nem csak a depresszió miatt, amit anyám elvesztése okoz, hanem a reggeli effektus is. Bizony álmos vagyok, ideje lenne bepörögnöm, de a gép sebességét vettem át én és nem fordítva. De na majd most, frissen főtt kávém a kezemben, a laptopom az asztalon és épp felé igyekszem a csiga tempómmal. Lehet a zombiságnak köszönhetően alig fogom fel, hogy egy lány előttem terem hirtelen, aztán mintha nekem is jönne, majd seggre ül. Egy pillanatra én is megrezzenek és reménykedve figyelem üvegszemeimmel a kávés poharam száját és a benne lévő folyadék felszínének erőteljes hullámzását, mely ide-oda lebben és csak a franc tudja - na meg a vegyészek a folyosó túlvégén -, hogy mi miatt nem ömlik ki, mindenesetre pont ebben reménykedtem, elvégre nem lenne jó, ha tiszta kávés dzsuva lenne a tenyerem. Mikor elavul a veszély és biztos leszek abban, hogy a kávém a helyén marad, lepillantok a lányra, aki már nem is a földön ül, hanem mellettem áll. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom kivel hozott össze a sors, egészen sok mindent mesélt róla Hiro, hiszen bölcsész a szíve és szereti kinyilvánítani érzéseit és gondolatait és ez alól a húga sem volt kivétel. Figyelem, miként a lány arca egyik pillanatról a másra rendeződik át, ezek szerint őt is meglepte a találka, ám már felfogta, hogy ki vagyok és arcvonásai, illetve szavai nem tűnnek túl vidámnak.
- Öööhmjaaa - Válaszolom a nevemre, mert nem téved, tényleg Lee Ji Hyukhoz van szerencséje. Nem egészen elloptam Hirot, az durva megfogalmazás, de inkább Sydre hagyom a dolgot, mert ismereteim és sejtésem szerint is nehéz eset. Most vissza kéne kérdeznem, vagy meg kéne szólítanom az ő nevén, hogy kvittek legyünk, de utálom az ilyen formai dolgokat, ha még nem tudja, hogy ismerem, akkor hamarosan számára is kiderül. Kölcsönösen szemügyre vesszük a másikat, látom jól, hogy az arcomat nézi és én is ezt teszem vele, majd megállapítom, hogy kiköpött Hiro. Szóval tetszetős, naná, de ettől még nem fog két irányba szakadni a szívem. Továbbra is álmos vagyok, a tekintetem sem friss, de próbálok koncentrálni rá, mindazonáltal ő viszonylag buzgó és pörög, mint akinek sok az energiája. Számon kér rajtam valamit, amire kezdetben nem jövök rá, hogy pontosan mire gondol, de feltételezem, hogy arra, amikor Londonból visszajöttünk Japánba, vagy Seoulba. Vagyis elég sok helyre mentünk, na mindegy.
- Semmi kedvem sem volt belefolyni még jobban Hiro családi kalamajkáiba a legtágabb értelemben is. De engedd el és ha mondod a számod, akkor legközelebb majd jelzem merre csatangolunk, mondjuk ennyi erővel a póráz egy megbízhatóbb megoldás. - Hangom monoton szerű, hallhatóan semmi erőm a konfliktusokhoz és még mindig nyúzott vagyok, ahogy az elmúlt napokban is. Húzom elő megint csak a telóm és tényleg kész vagyok beírni a számát, hogy ezt is egyhamar elintézzük, közben pedig a lányt megkerülve az asztal felé sétálok, feltételezve hogy követ, de felőlem akár ott is maradhat, az ő dolga. Nincs ellenemre a lány, csak minden bajom van, ezt Hiro jól tudja és tán nem mondta még el neki. Leülök a székre és egyből felnyitom a laptopom. Minden jel arra utal, hogy nem most állok neki valaminek, hanem már órák óta dolgozom, ami teljes mértékben így is van. Ha minden csajnál ennyire egyszerű és ártatlan dolog lenne elkérni a telefonszámukat, akkor biztos Hiro a kétszáz sokadik csajom lenne, noha engem az sem zavar, ha nem hajlandó belemenni Syd, ekkor egyszerűen ejtem a témát. A laptop feláll és elindítom a programozói programot és csatlakoztatom a pendriveot is. Ez sokkal gyorsabb, mint a könyvtári gép, de muszáj volt arról megszereznem pár dolgot, amit most másolok át a saját gépemre és remélhetőleg futtatni is tudom őket.

Nemrégiben elhatároztam valamit, azt pedig végigcsinálom, bármennyire is nehéz és már az elején többször is fel akarom adni, ám ez a munka nem egy csak simán eldobható project, ennek súlya van és felelőssége. Hatalmasat kaszálhatnék vele, ha nem illegális és veszélyes tevékenységbe nyúlnék bele, így azonban muszáj titokban tartanom. Ki tudja, ha nyílt pályázat lenne, lehet megnyerném vele, valamint az egyetem is elismerné a tehetségem, csakhogy jelenleg mindezek nem fontosak, nekem legalábbis most nem. Vicces, de ezt az igazság, sajnos a közelmúlt borzalmas és könnyektől teli eseményei olyan dolgokra kényszerítenek, amikbe én sem mennék bele ép ésszel, nem megbódult állapotban, most mégis megteszem csakis bosszúból, ami nem változtatja meg a múltat, nem hozza vissza anyámat, de ha sikeres, az irtó jó érzés. Szerencsére nem is vétek Hiro ellen, hiszen ő is utálja az apját, ezt ő mondta a szemembe és ez éltet, így tudom, hogy nem teszek a szerelmemnek rosszat, ellenben épp hogy így védem meg a magunk épségét, mert az az ember egy őrült, a saját lányát is képes lett volna megölni. 
A program alapja már összeállt a fejemben, csak azt megvalósítani a nagy feladat és kellenek hozzá az alapok, na meg a kódok, így előbb azokat próbálom egy gépre sűríteni. A laptopomról is letöröltem mindent, elvileg van rajta elég tárhely, aztán majd kiderül. Tartok egy kis szünetet, mialatt kimegyek egy kávéért, majd továbbra is az eddigi zombis üzemmódban bandukolok vissza a könyvekhez és a gépemhez. A testem vonszolása még menne, vagyis feltételezhetőleg nem esek el odáig a saját lábamban, de miért is ne basszon le rám az ég és küldje rám Hiro egy másik rokonát. Kétségtelen, hogy mennyire szeretem őt, más pasi már rég otthagyott volna egy ennyire balhés közegből származó lányt. Nekem jön, vagy mit tudom én, az egészből csak annyi szűrődik le, hogy a kávém felszíne vadul hullámozni kezd, én meg imádkozok, hogy maradjon a helyén és ne szökjön ki a műanyagpohárból, hiszen irtó csuhás lenne a kezem és jelenleg még a vak is láthatja, hogy minden csepp koffeinre szükségem van. A csaj teljesen letámad, ha az még nem lenne eleve ijesztő, hogy csípőből tudja a nevem, akkor az már kellően az, hogy pattog és vádol mindenfélével, pedig most találkozunk életünkben először. Némi fáziskéséssel, de nekem is leesik, hogy kihez van szerencsétlenségem, így nem is kérdezek vissza, hanem békésen leülök az asztalhoz, biztonságba helyezem a kávém és igyekezve nem fokozni a kettőnk igen szélsőséges lelkiállapotát, adok neki lehetőséget az információtovábbításra és kérem, hogy adja meg a számát, de úgy tűnik nem szándékozik élni e lehetőséggel. 
Mondja, hogy elég szarul nézek ki, ezzel nem is ellenkezem, mert így van, de szerintem mindenki hasonló gyötört arccal állna a világhoz, aki a napokban talált rá egy vértócsa közepén az anyjára, méghozzá a saját otthonában. Szóval nem szólok vissza, de tekintetem hidegebbé válik, egy rideg pillantással jelzem, hogy ne hecceljen, mert nem vagyok játékos kedvemben.
- A lefekvés még megy, az alvás már kevésbé - közlöm vele és nem is akarom ezt a témát tovább pedzegetni, mert semmi köze a történtekhez, meg nem szeretem mások tudtára adni az érzéseimet. Csesztethetném olyanokkal, mint hogy ő is elég tragikusan néz ki, akár lenne alapja, akár nem, de most nem kacérkodom, Londonban talán még így reagáltam volna le. Sajnos most sokkal ingerültebb vagyok. 
- Ha lenne egy lánytestvérem, mindent megadnék neki és ismerném annyira, hogy tudjam, mi és ki kell neki, illetve nem baszogatnám azt, akit ő szeret -  válaszolom kissé úgy, hogy felfogja, hogy én sokkal többet teszek a nővéréért, mint ő, de ez most nem lényeges, mert butaság összehasonlítani kettőnket. Én úgy gondolom, hogy vagyok annyira közel Hiro szívéhez, mint ő, számára már legalább annyira családtag vagyok, de talán még jobban is, mivel terhes és ha megszületik a pici, akkor a szó legszűkebb értelmében is egy család leszünk, hisz együtt élünk, van apa, anya és gyerek. Remélem minden rendben lesz velünk, ezért is teszem értünk is azt, hogy eltávolítom Hiro apját. Sydnek jobb, ha nem említem, ám Hiro már rengetegszer hullajtott miattam könnyeket, ahogyan én is érte, szóval ezzel már rég elkésett, de azt hiszem a sok szép pillanat kompenzál minden fájdalomért, noha a negatív érzéseket sem lehet letagadni, mert a kapcsolatunk eleje is keserves volt egészen addig, amíg végleg úgy nem döntött, hogy engem választ és nem az apját, ami egy nagyszerű és érett döntés volt tőle, ezzel ő is nagyobb biztonságban van, meg boldogabb is. Azt meg, hogy a tökeim miért érdeklik Sydet, nem vágom, de szerintem jobb nem belemenni a részletekbe, jobban néznek ki a helyükön, a csajom szíve is nyugodtabb így. 
- Örülök, hogy aggódsz érte, de higgadj le, már nincs miért aggódnod neked, főleg nem ebben a pillanatban, hiszen értsd meg, hogy nem tudok többet tenni, minthogy ezt megígérem, márpedig dolgom van és nincs kedvem órákig ezt hajtogatni. - Ezzel tulajdonképpen le is akarnék szállni az ügyről, annyira komolyan és bizalmasan ejtem ki a szavakat, hogy ha ezek után is rágja a témát, akkor hazamegyek, vagy keresek egy nyugodt helyet, de nem fogom a magam állapotában sokáig tűrni ezt. Feláll közben a laptopom, mire elindítom a programot, mialatt lassan nyúlok a poharamhoz és szürcsölök egy nagyot a kávémból. Próbálom gondolataimat visszarázni a programozásba, kissé elbambulok a sok mappa között, de miért is hagyná ezt a kedves, ismételten felhívja a figyelmemet magára. 
- Megértettem, de ideje lapozni és túltenned magad ezen - mondom még a monitort bámulva, de aztán ráemelem a tekintetem és a komoly nézésem mellett szemeimben megjelenik némi élet és kukacoskodás, ami engem eredetileg nagyon is jellemez. 
- De most már igazán békén hagyhatnád a golyóimat. -  Ha már kétszer is megemlíti, akkor tényleg nagyon ráizgulhat, csak nehogy összekapjanak értük Hiroval, bár most, hogy azt mondja, marad és nem akar lelépni, lehet el kéne fordulnom velük, még a végén rácuppan. De a programozás, az most a fontos. Lehet nem Syd előtt kéne megalkotni azt a fegyvert, amivel rommá teszem az apja életét, azonban bízok benne, hogy egy kukkot sem ért abból a mátrixból, ami a szeme elé tárul, meglehet ha sokat kérdezősködik, egyszerűen mást kezdek el csinálni, netán hazudok. Mindenesetre nem sok köze van hozzá, ezt meg kell értenie. Végül csak megvonom a vállam válaszként. 
- Ha csendben maradsz néha, felőlem aztán maradj. - Pontosan tudom, hogy a beleegyezésem nem számít semmit, tegyen amit akar, ám komolyan gondolom, hogy ha idegesít, akkor hazamegyek, ahová nem tud követni, mert azt az én lakásom, a nevemre szerződtettük, ezért és egyetlen férfiként jogom van kitessékelni onnan. Oké, nem vagyok ennyire harcias, főleg ha esetleg otthon lenne a nőszemély, amit kétlek, hiszen órákon kellene ülnie. De jó Sydnek, hogy ennyire ráér, nekem már régen volt nyugodt napom, noha most kéne sokat aludni, mert nyolc hónap múlva már nem fogok tudni, ebben biztos vagyok. Észreveszem, hogy túl közel ül a kávémhoz, ezért inkább gyorsan megiszom az italt, hiszen ahogy Hirot ismerem, ő is képes csak úgy ellopni és meginni előlem, rá azonban lehet mérges tudnék lenni ebben az esetben, elvégre most látom először. Jól letámadott az elején, nem is értem, miért akar velem rosszban lenni, mikor rokonok leszünk amint Hiro megszüli a kicsit és még semmilyen közeledést, vagy megbékélést nem vélek felfedezni az arcán, viszont én sem vagyok partiarc kedvemben, így ráhagyom a dolgot, majd lép, ha akar és ha unatkozik, nekem van elég dolgom, szóval folytatom is a kattintgatást. 

Fosul nézek ki. Miért? Mert nem alszom és szerinte ezzel orvoshoz kéne fordulnom, de én máshogy látom a helyzetet. Vagyis kissé többet tudok nála, ha már az én életemről van szó, de azt hiszem ezzel most nem mondok új dolgot, Sydhonie pedig honnan is tudhatná, feltételezhettem volna, hogy alig beszéltek Hiroval, különösen rólam. Bár el sem tudnom képzelni, miről tudnak a csajok csevegni, főleg ők ketten. Mindazonáltal a kisasszony eddigi drámájából arra következtetek, hogy az égvilágon semmit sem tud rólam.
- Már megtettem, írt fel altatót is. - Igen, meg amellett nyugtatót és érzéstelenítőt. Inkább ezeket szedem akár marékkal, de nem fogok bedrogozni egy terhes nő mellett, főleg nem a saját gyerekem épségét veszélyeztetve már csak azzal is, hogy drogosan csókolom meg Hirot. Ha eddig nem fogta volna fel a fiatalabbik Takeda, akkor most már komolyan koppannia kéne, hogy ez valóban nem alkalmas alkalom arra, hogy baszakodjon velem, sejtheti immáron, hogy komoly indoka van a viselkedésemnek és az állapotomnak.
Van, hogy én sem tudom uralni magam, márpedig ha valamikor képes vagyok kikelni magamból és előcsalogatni a démont a lelkemből, akkor a mostani időszakomban van, szóval Syd nem is gondolja, de aknamezőn sétálgat a szavaival. Egy ehhez fogható kisebb kifakadás történik, amikor megjegyzem, hogy nem én vagyon mindennek az elcseszője, hanem ő maga sem egy rózsás testvér. Úgy tűnik, hogy sértésként koppan nála a dorgálásom és ez számomra sikert jelent. Úgy tűnik megértette, hiába fáj neki és összeszorított fogakkal, ökölbe szoruló marokkal próbálja megemészteni. Pontosan tudja, hogy az állás egy-egy, ő is megadta nekem, amit megérdemeltem és én sem röstelltem természetesen viszonozni, nem olyasvalaki vagyok. Nem reagálok rá, inkább a programot nyitom meg és nem örvendezek, hogy sikerült megbántanom a lányt, mert nem érdekem neki fájdalmat okozni, én lennék a legboldogabb, ha legalább Syddel jól kijönnék Hiro családjából, ha már épp az apjukat próbálom kinyírni. Mindezek után is azt mondom, maradjon, ha annyira nincs más dolga, de nagyon ajánlom, hogy ne zavarjon, mert akkor fogom magam és egyszerűen faképnél hagyom, mely irtó köcsög lenne tőlem, de leszarom már ezek után. Ő sem különb velem. Ellenőrzöm, hogy minden rendben feltelepült-e a laptopra, úgy tűnik így van, szóval kissé kellemesebb szájízzel nyitom meg a programot, mely geci drága volt és abszolútértékben annál is nehezebb megtalálni, mint tökéletes lehetőséget, de eddig még amondó vagyok, hogy megérte ennyit fizetnem érte, na meg az új processzorért, mai elbírja azt a sok adatbázist. Még szoknom kell, de nem annyira bonyolult, nekem legalábbis, egy nem infós biztos ránézne és már okádna is egyet a legközelebbi kukába. Remélem Syd is az átlaghoz hasonlóan nem szakember a mátrixok világában, ha a nővéréből indulok ki, akkor mindenképpen khmm... hülye ilyen téren, de bevallom, Sydről fogalmam sincs, hogy milyen szakon van, Hiro életem meg ugye bölcsész, egyem meg.
Nem tudom, hogy jönnek szóba a golyóim, vagy hogy egyáltalán miért érdekli a lányt, de szerencsére biztonságban tudhatom őket, sőt még hirtelen a bizalmát is kiérdemlem. Mi történt vele az elmúlt percekben, amíg a képernyőt bámultam? Hirora is jellemző ez a fajta hangulatingadozás, hozzájuk képest én egy kiegyensúlyozott és kiszámítható ember vagyok. Nem tudom, kivel van a gond. Elég erőteljesen elcsodálkozva nézek rá, értheti, hogy nem vágom most mi történt vele, de inkább ráhagyom, mert én már nem tudok kiigazodni a nőkön, bonyolult teremtmények, de hát bassza meg az ég, hogy nem tudunk nélkülük élni, na meg basszam meg magam, hogy heteronak kell lennem, mert a szív akar, amit akar, irányíthatatlan a bestia. Bólintok, hogy kiegyezek a hadiszünetben, nekem is sokkal jobb, ha nem kell tökvédőt hordanom a nőszemély haragjától tartva. 
Újabb percek telnek el, én pedig előveszem a laptoptáskából egy... olyan ezer oldalas papírtócot, melyen a többnyire azok az adatok vannak a programról, amit még nem tudok, valamit némi kisegítő és mellettük a saját kézzel írott kutatásaim, elvégre nem úgy kezdek neki, hogy ne terveztem volna már meg a vírus vázát. Ha sikerül megcsinálom, amit akarok, akkor utána már csak egy ugrás a diploma. Nagyon szeretném, ha kész lennék a programmal, mellyel feltörhetem Hiro apjának gépeit és annak mintájára kitalálok valami más témájú funkciót is, amit beadok diplomamunkaként. És ha ügyes leszek, az utolsó két félévemet még össze is tudom vonni, hogy előbb végezzek az alapképzéssel. Szép álmok, de back to work. A sok lapok között bóklászom, mikor a lány ismét megszólal. Úgy egyeztünk meg, hogy maradhat, ha befogja, de ez eléggé lehetetlennek tűnik, pedig ha ő is bölcsész, akkor jól kéne mennie a szövegértésnek. Mindegy, némileg érdeklődve pillantok fel, hátha mond valami engem is érintő dolgot, netán én is profitálhatok az ajánlatából, de majdhogynem a fejem verem az asztalba - csak elméletben, fizikailag mozdulatlanul bambulom a pofámba nyomott pasi képét. 
- Szóval legyek a bodyguardod? - vonom le egyszerűen és logikusan a következtetést. Mondhattam volna az anyanyelvünkön is, de angolul faszábban hangzik, nem? Egész jól megtanultam a nyelvet, míg odakint bujkáltam, a programozáshoz amúgy is kötelező. Azt kéri, hogy falazzak neki, cserébe csicskáztathatom. - Ugye tudod, hogy ez a munka nekem nagyjából fél évig is eltart? - Nem tudom, mit várt, de ha lesz a csicskám fél évig, én annyiszor küldöm el azt a személyt a közeléből. Azt hiszem azok után, amit átéltem Londonban, már nem lehet nagyobb ellenfél számomra. Jelenleg is az életemmel játszom, de csakis azért, hogy megvédjem Hiroékat és a jövőbeli családomat. 
- Ha ez a legnagyobb kívánságod, felőlem. De akkor szerződéshez méltón fogok követelni minden nap a kávét és a kaját. - Csak hogy világos legyen számára is, hogy nem fogok csak neki könnyíteni az elcseszett szerelmi életén, ahhoz nekem sok és jóval nagyobb problémáim vannak. Az ok, amiért mégis beleegyezek, az a következő: mennyi az esélye, hogy összefut Syd azzal a sráccal pont akkor, amikor én is vele vagyok? Tudom, ötven: vagy igen, vagy nem. De a vicctől eltekintve, igen kevés, ellenben én akárhányszor ugráltathatom őt, amikor csak meglátom és két személy találkozásának sokkal nagyobb az eshetősége, mint háromnak. Ergo sokkal nyereségesebben jövök ki belőle, mint a húgica. Óhh, az a fránya matematika. Látom a lehelyezett szendvicset. Szuper, szóval komolyan gondolja. Hát, ezzel megtörténik az üzlet. A szendvicsért nyúlok és úgy indulok neki, hogy megeszem, de amint kezembe veszem, meggondolom magam és a falatozás helyett csupán leteszem a laptop mellé. Majd megeszem, ha végre lesz étvágyam és nem fogja elvenni a kedvem az evéstől a depresszió. 
- Akkor ezt úgy veszem, hogy áll az alku. Esetleg igényled a kézfogást is, vagy eltekinthetünk ilyen formaiságoktól? - Úgy teszek, mintha mindez komoly dolog lenne, neki bizonyára az, de bevallom, én kurvára leszarom. Ettől függetlenül korrekt maradok vele szemben és nem fogom cserbenhagyni, ameddig ő is becsületesen szolgáltatja nekem a finomságokat. 
Több mint tíz perc telik el a nagy megegyezés óta, mialatt sikerül haladom a dolgommal. Koncentrálva kattintgatok ide-oda, míg másik kezemben a lapokat fürkészem, hol a saját irományomat, hol pedig a bazinagy nyomtatott szöveget és kódokat. A csöndet ő töri meg, de ezúttal nem idegesítő hangon és immáron én sem ellenfélként állok hozzá. Talán valami megváltozott tényleg az utóbbi negyed órában. Nem tudok azzal a megállapításával mit kezdeni, hogy okos vagyok. Legyen, mondjuk, hogy okos vagyok, de igazából a kizárólagos fegyverem, amivel annak tűnök, az a jó logikám és a nagy szorgalmam, na meg a kitartás. Ez a három vezet oda, hogy elérjem a célom és ha ezt okosságnak hívják az irodalomban, tegyenek így. Viszont kicsit elmosolyodom az utána jövő megjegyzésén. Örülök, hogy ezt belátja. Tán most tudok teljesen felengedni Syddel kapcsolatban, mert eddig eléggé bennem volt a tű és az első szavainak gúnyos csengése. Nem vagyok bolond, nincs kedvem még egy rosszakarót a nyakamba varrni, így nekem is jobb, ha jóban vagyunk. 
- Mondtam, hogy az élet minden terén vigyázok rá és ha kell, a saját életem árán is megvédem - ez nem megkérdőjelezhető. Viszont nem szándékom papolni neki erről és inkább kerülném a témát, miszerint Hiron segíteni kell, mert csak feszültebb leszek és erre nincs szükség. Jelenleg órán ül és semmi baja sincs. Mindazonáltal megértem Syd aggodalmát. Hiro tényleg nehéz eset olyan szempontból, hogy könnyen bajba keveredik. Nem árt odafigyelni rá. 
- Nem is tök alakú a feje. De ja, értelek. Tudom, hogy miért támadtál le és hogy miért aggódsz érte ennyire. Sok veszélyen túlestünk már és számtalanszor meg is halhattunk volna mindketten. De még itt vagyunk és tán hamarosan boldogabbak leszünk, mint valaha. Úgyhogy ne parázz, elhiheted nekem, hogy azok után, hogy elvesztettem anyámat, minden figyelmemet az utolsó két családtagomra fogom fordítani - kezdem először poénosan, majd határozottan komolyra fordítva a szót és felé fordulok, nem csak arccal. Mivel Syd is megenyhült, így én is nyitok felé. Szerintem ennél meggyőzőbb állítást nem is kaphatna. Utolsó két családtag... rossz kimondani, de így van. Hiro és Youngie. Addig jó, míg egy testben élnek, nekem sem kell kétfelé szaladnom. Az apámat már nem tudom családtagnak minősíteni. Igen, vett nekem egy autót és fizette a lakásomat is. És azóta? Kapcsolatba sem lépett velem, nem is gondolja, hogy hamarosan nagyapa lesz, én pedig meguntam. Ő nem lesz nagyapa, ha így áll hozzám. 
Valójában nem csak két családtagra vigyázok. Bár Sydet nem tartom annak, hisz most baszott le első találkozásnál, de vér szerint ő is az lesz és az iménti egyességünk által már őt is védem valakitől, noha nem tudom pontosan miért, de majd elmondja, ha gondolja. Mondjuk nem nehéz kitalálni.