Wang Min Hyuk

Ideges és dühös léptekkel jövök ki édesapám irodájából. Mindig is tudtam, hogy nem érdeklik a dolgaim, avagy csak magával tud foglalkozni, de ez már több a soknál. Nem szeretem az ilyen hirtelen jött akciókat, jól tudja, mégis az én nyakamba sózta az egészet, holott van egy jópár ember, akinek több tapasztalata van, mint nekem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobbak, vagy én nem vagyok profi, de, ha ilyen fontos személyről van szó, valamelyik idősebb tagot is küldhetné. Soha nem értettem miért szeret kitolni velem, mindazonáltal semmi kedvem veszekedni vele és hallgatni a szövegelését a bennem nem lévő profizmusról. Gyűlöli, mikor visszamondok egy munkát, nem is szívesen teszek ilyet, nekem is meg kell élnem valamiből, így a pénz egy része az én zsebembe hullik, ami nekem tökéletesen megfelel. Nem különösebben zavar, hogy ez az összeg nem tiszta, a pénz az pénz, nincs min vitatkozni.
A papír a kezemben van a dossziéval együtt, szorongatom őket, most ezek a legjobb barátaim, ezek tartogatják a legtöbb információt, amikre szükségem lesz. Utálom, ha valami fontosról nem tudok, azt meg még inkább, ha más igen, így nem engedem ki a kezemből ezeket az oldalakat. Minden itt van a sráccal kapcsolatban, ami fontos, minden, amiről tudnom kell. Sóhajtok egy a szobámba lépve, majd levetem magam az ágyra és olvasni kezdem. Rögtön a második adatnál megakad a pillantásom, szemeim kikerekednek. Még egyszer elolvasom az információt, képtelen vagyok elfogadni az ott álló sorokat. A srác, akire figyelnem kell velem egykorú, még csak nem is fiatalabb. Ez így tök értelmetlen, huszonévesen, hogy nem képes megvédeni magát? Ennyire nyámnyila embereket nem hordozhat a hátán a Föld, vagy mégis? Egyre rosszabb lesz ez az egész. Sírni lenne kedvem, de ezen nem tudok annyira lehetetlen az egész. Ha ilyen szerencsétlen lesz egész végig, le fogom passzolni az öcsémnek, vagy átadom az egyik távoli rokonomnak, aki hirtelenjében termett itt Seoulban, bár nem úgy tűnik, mintha ezzel akarna továbbra is foglalkozni. Szegény kislány, vissza kéne terelni a helyes útra. Tovább olvasom a sorokat. Legalább itt van helyben, koreai és nem kell sehová se utaznom, hogy elhozzam. Nem lenne kedvem utazgatni is érte, apám meg nem fizet olyan jól. A végére érve eldobom a lapokat, és a gondolataimba mélyedek. Talán nem is lesz olyan rossz ez az egész, ha tényleg piponya a srác, szívatni fogom, ami neki is és nekem is jó. Ő megerősödik, én meg szórakozom egy kicsit, ha meg bajba akarna kerülni párszor megfenyítem, és nem lesz vele több baj, gondolom ő sem szeretne golyót se a fejébe, se máshová. Neki is kényelmetlen lenne, meg nekem is a sok papírmunka és apám büntetése miatt. Nem is akarok most foglalkozni, inkább alszok egy jót.