Seol xx Bogum

Valószínűleg éppen dohányozni indultam a verandára, amikor megérkeztek a költöztetők. Ezt abból szűrtem le, hogy meggyújtatlan csikkel az ajkaim között ültem a nappali közepén, és mivel nem az a díszbuziféle voltam, aki csak szépségből cigizik, ezért általában nem szobroztam egy random szobában, hogy megvárjam, amíg valaki észreveszi, és azt nem mondja "tüdőrákot fogsz kapni", hogy én szomorúan azt válaszoljam "tudom, de sajnos rá vagyok szokva, nagyon durván, bizony, most is épp cigizni fogok, látod itt van a számban a cigi, úúú, durva, ráadásul ez nagyon erősféle meg minden." Szóval az egyetlen magyarázat, hogy valamikor - nem tudom mikor - lehuppantam, hogy majd én innen dirigálok, hogy mit hova rakjanak, bútorokat a pincébe, a bőröndökkel meg dzsengázzanak a szoba geometriai középpontjában, aztán miután eltűntek, itt ragadtam. Gondolkozni Hong Joon utolsó hozzám címzett kérésén. Gondolkozni azon, hogy tudom-e én ezzel a kérésével ténylegesen törleszteni az adósságokat. Mit is kért pontosan? Hogyan is hangzott? "Vigyázz a húgomra." Szó szerint, idézőjelben, meg minden. A beköltözése nem jelentett még semmit. Csekély töredéke sem volt teljes törlesztésemnek. Nekem vigyáznom kellett rá. Ez rendesen beszaratott, tudniillik guppikat sem mertem tartani, mert félő, hogy megdöglöttek volna mellettem.
- Hong Seol - ejtettem ki a nevét hangosan, életemben először. Sosem beszéltünk róla. Időközönként emlékeztetnem kellett magamat, hogy Hong Joon-nak is volt élete, amibe egy pillanatig sem leshettem be. - Hong Seol - ejtettem ki másodszor is, hogy ne felejtsem el, mire megérkezik. Már ha egyáltalán megérkezik majd valaha.
Aztán csengettek. Felkaptam a fejem.
Mennyi idős? A húga. Kislánynak képzeltem. Tizenötnek. Inkább tizennégynek. Odamentem az ajtóhoz.
Hasonlít a bátyjára? Hong Joon-t képzeltem el, hosszú hajjal, szoknyában. Elmosolyodtam a gondolatra, és kinyitottam az ajtót.

Az a kibaszott kék pötty a telefonom térképén nagyon nem akar közeledni a pirossal jelzett cím felé, pedig már vagy egy órája gyalogolok fel-le, mint valami hülye,  mert persze, hogy luxus negyedbe kell költözni, ahol diploma kell az eligazodáshoz. Na és kinek nincs diplomája? Na kinek?
„Megérkezett úti céljához.”
Azt a rohadt mindenit. Felnézek a lépcsőn, és nyelek egyet. Minden reggel ezen rohangálnék fel-le, olyan seggem lenne, hogy Lee Min Ho is utánam fütyülne. A hajamba túrok, és elindulok, visszarakva a telefont a zsebembe, mert ez azért mégse állapot, az összes cuccom ott pihen valahol, valamelyik szoba sarkában – kereken négy dobozom van meg egy bőröndöm – és hiányol. Az összes cuccom hiányol, meg én is őket, nem tudtam rendesen hajat mosni a szaunába, mert mire kibányásztam volna a sampont a dobozból, hűlt helye volt.  Csak az sms várt, ezzel a címmel. De ha ez a bumburnyák azt hiszi, hogy én majd engedelmesen itt megszállok, és boldogan eléldegélek... azannyát, ennek van medencéje? Fedett? Ha ilyen barátai vannak a bátyámnak, miért volt adósságunk?
Rátenyerelek a csengőre, és le se szállok róla, míg a kilincs meg nem mozdul. Nem én. Ha alszik, az s érdekel, hogy másképp jöjjek be, ha még kulcsot se adott? Elvileg itt élek vagy mi fene... NEM! Nem élek itt.
- Helló, jöttem a cuccaimért. – Rá se nézek. Nem én, egyszerűen átbújok a karja alatt, mert kicseszett magas ugye, miért is ne, logikus. Fordulok jobbra, fordulok balra, pördülök, mert hát azért mégis csak tudnom kellene, merre induljak, hogy kihordjam a dobozaimat az utcára. – Az ott a legújabb Samsung hűtő???? – Elkerekedik a szemem, ahogy a konyhába mutatok, kinyújtott karral, mint valami útbaigazító tábla, és a csávóra meredek. Mi is volt a neve? Nam Lim Bo? Nam Bo Lim? Áh! Nam Bo Gum.  – Izé, kéne pénz taxira.
Habozok. Az az igazság, hogy tetszik itt nekem. Tetszett már akkor is, mikor megtorpantam a lépcső előtt, tetszik most is, és egészen biztos vagyok benne, hogy akkor is tetszeni fog, amikor megpillantom a dobozaim szobáját. Már csak azt kellene tudnom, hogy az felfele van, vagy pont a velem szemben lévő ajtó-e.

Csak álltam, bénán, már-már megszeppenve a kislány láttán. Mit kislány? MIT KISLÁNY?! Hong Joon, az apád faszát, ez nem a húgod, ez egy fiatalabb testvéred, aki igencsak nőnek néz ki. Kurvára nőnek. Mármint nagyon, igen, nőnek. Még akkor is, ha úgy viselkedik, mint valami hülye.
Nem kellett szépen kérni, hogy fáradjon beljebb, és érezze otthon magát. Beljebb fáradt, a negyven kilójával kedvesen arrébb rakott, és úgy viharzott, hogy magával söpörte az összes hitemet, amit eddig a nőkbe vetettem. Úgy néztem utána, az integetésre emelt kezeimet a levegőben tartva, mintha ő lett volna a vonatom, amit lekéstem. Mintha az utolsó vonatom lett volna. Mintha az utolsó vonat lett volna a világon. A kezemre sandítottam, és még én éreztem magam a fasznak, hogy megpróbáltam üdvözölni. Mármint tényleg, mit gondoltam? Hogy majd megvárja, amíg köszönök?
Ami azt illeti, igen.
Mire én rádöbbentem, hogy már mögöttem van, és száznyolcvan fokos fordulatot vettem, addigra ő már bemérte a hűtőmet, megtalálta a dzsengaszobrot, és nagylelkűen demonstrálta a nők legértékesebb tudományát: pénzt kért.
Az a baj, hogy mindezt olyan kurva gyorsan csinálta, hogy én még csak azon rágódtam magamban, hogy a Samsung hűtőről való kérdése vajon költői kérdés volt-e, vagy ténylegesen választ vár rá, amikor ő már lassan a markában érezte a pénzt. A pénzt. Az én pénzemet.
Összevontam a szemöldökömet. Alaposabban szemügyre vettem. Még mindig kurva nagy meglepetés volt, hogy ennek van melle, meg egész magas (nem egy Yoda, de mondjuk már egy umpalumpa), meg nem kell megtanítanom írniolvasni. Beszélni. Bilire szoktatni. Perverz gondolataim támadtak a szoptatásról, de beharaptam a számat, mert kurva fura volt az egész.
- Nem kapsz. - Feleltem lassan, az én tempómban, az emberi faj tempójában, az emlősök tempójában, a földi életforma tempójában, hogy mihamarabb beleszokhasson. Komótosan a cuccaihoz sétáltam. - Megmutatom a szobád. Ott átöltözhetsz. Ebben idiótán nézel ki - pislogtam rá, küldtem felé egy "naaa legyünk már barátok pls" mosolyt, és elindultam a lépcső felé, aztán megtorpantam. - Aha. Az új Samsung. - Igen, egész biztosan nem csak költői kérdésnek szánta.

Hát az én anyámat, komolyan. Benga állatja, áll ott, mint tök a karón, azt les. Felemelt kézzel. Mi, integetni akart? Egy méterre se álltam tőle, mit integet? Jézusom, Hong Joon, miféle retardált őrülttel volt neked dolgod? Legjobb barát? A seggem!
Már tartanám a markom, eskü, egy kukkot se kell szólnia, rakja bele a pénzt a kezembe és itt se vagyok, nem zavarjuk egymást többet. Csak mondjuk at kellene kitalálni, hogy azt a fasza kis hűtőt – mit kis, akkora mint a volt szobám!!!! – vajon hogy viszek el a dobozok mellett, és vajon beengedik-e a szaunába. Mármint, ha meg van rakva, akkor jut belőle kaja mindenkinek, nem?
- Jó, figyelj csinálhatjuk így is, de akkor hajnal kettőig itt fogok csövezni, mert mire gyalog mindent elviszek a szaunába, eltart egy darabig. – Bámulok rá mint a hülyére. Be van lassulva. Vajon szívott? Nem lepne meg, amilyen gyerek feje van, azt se tudja, hogy kell jó füvet venni. Biztos átverték, diáknak nézték, amúgy is mennyi idős? Mit hablatyol?
- He? – Felvonom a szemöldököm, ahogy megnézem magamon a ruháimat. De mire felnézek, már a cuccaim mellett nő ki a földből. Lépek egyet felé, távolodjál el a dobozkáimtól, égimeszelő, mert kettépicsázlak! Szó szerint az életem van benne. És még mosolyog.
Tudjátok, van az a pillanat, amikor egy ember arcáról nem tudod eldönteni, hogy nagyon helyes és bubusgatni való, vagy épp arra vár, hogy beverd egy hatalmas szeneslapáttal. Na nála ezt eldönteni nagyon egyszerű, szeneslapátot ide. Ha megölöm, enyém a ház. Meg a hűtő. Komolyan, nagyon fasza hűtő, beszél meg minden.
- Na te, Limbo, figyi. Nincs nekem semmilyen szobám. Az viszont érdekelne, mennyibe fáj egy ilyen hűtő? – Utána szaladok, úgy, cipőben, nem szólt, hogy vegyem le, modern házakban is van olyan aranyos muszmusz vajon, vagy csak mi, csórik vetetjük le a cipőket? Karomat kicsit széttárva egyensúlyozom a hülye csúszós lépcsőin, ahogy követem. – Izé... földszinti szobád nincs? Ott nem lakhatnék... mármint, tényleg kéne a pénz taxira, meg aztán nem is ismerjük egymást, én nő vagyok, te meg férfi... – Végigmérem és elfintorodom. – Vagy valami olyasmi. Komolyan ezt akarod?

Úgy nézett rám, mintha én lennék a fasz, és ezért komolyan megrengetett abban a hitemben, hogy amúgy ő az.
- A teraszajtótól öt méterre, balra. - Feleltem. Buta feje nem értette, de én is biztos így néztem ki, úgyhogy nem akartam ujjal mutogatni. Meg amúgy is lány volt, húg, nő, még ha egy kibaszottul para módon is űzte a létezést, azoknak meg azért csak nem mondom, hogy ostoba vagy. - Szaunát mondtál, nem? A terasztól öt méterre, balra. - Hajnali kettőig tartana kipakolni... Mi az isten? Előtte meg is kerüli hetvenszer a házat, vagy mi?
Más bolygóról jött. Azt is megértettem, hogy miért szól minden ufós film arról, hogy azok a taknyok meg akarják enni az agyunkat, meg ki akarják kelteni a gyerekeiket a méhünkből, meg invázió mindenütt. Ez tényleg invázió volt. Ez a nő baszdmeg, ez tényleg invázió volt. Örültem, hogy méhem nem volt, csak az agyamat kellett védenem tőle.
Letolt még egy rapszöveget nekem a limbóról, meg tovább fájlalta a fogát a hűtőmre. Felakartam hívni Hong Joont. Megkérdezni, hogy milyen beltenyészet folyik náluk, hogy ez a nő ennyire kibaszottul félre lett csinálva, meg hogy ez otthon is ilyen-e, hogy vajon otthon is pattog, meg hűtőkre maszturbál, meg limbózni akar. Meg hogy mondjon már valami személyleírást, mert én valami aranyos kislányra számítottam, egy csínos nőért imádkoztam, és megérkezett ez a cucc, és fingom nincs hogy kell használni, mert nincsen rajta használati utasítás, se kikapcs gomb, vagy legalább beállítások, hogy átállíthassam koreaira, vagy hogy tudjam hány fokon mossam.
- Nem tudom. Csak úgy vettem, mert az előzőben nem volt hely. Nézd meg a neten, ha ennyire érdekel - vágtam rá a tompa fejet, aztán megindultam. - A földszinti szoba az enyém. Amúgy eredetileg a fenti volt, de gondoltam átadom neked a helyem, így nem tudsz majd kiszökni anélkül, hogy el ne kelljen sétálnod az én szobám előtt. - Ez van na, én valami kamaszodó rakétamellűre számítottam, akinek majd egyedül kell vásárolnom a tampont, és elmagyarázni, hogy dugja fel, mikor magam sem tudom. (Ha én vagyok ott, csak be kell dugni, és kész, a tampon vágyait nem ismerem.)
Megtorpantam. Lebasztam a földre a cuccait.
- Bogum! - válaszoltam, és a szemeit fürkésztem. Kerestem benne valami jelet, ami arra utalt, hogy be van drogozva. Vagy a választ arra, hogy tényleg ezt akarom-e. - Igen, ezt akarom - feleltem végül, bár magam sem tudom miért, mert én csak élni akartam a gondtalan életemet, anélkül, hogy egy hűtőfétises, sértegető liba beköltözött volna mellém. De úgy nyomta a mellkasomat a lelkiismeret, hogy nem tudtam volna elküldeni. - Az a tiéd - böktem az ajtóra. - Vidd be a cuccaid, aztán gyere kaját csinálni. Éhes vagyok.
Te nő, én meg férfivagyvalami olyasmi? Na gyerünk nő, akkor legyél nő.

-Na ne már! – Tátott szájjal bámulok a terasz felé. Ha egy légy belerepülne, simán lemenne a torkomon át a hasamig, fel se tűnne. – Ebben a házban még szauna is van? – Komolyan nem értem, Hong Joon, mi a faszért nem költöztünk ide hamarabb? Én egyedül nem fogok. nem én!
De megindul. A cuccaimmal, azzal az egy bőrönddel a kezében. Én meg utána, mint a pincsikutya, erre még a hűtőről se ad rendes választ. Kérdem én, akkor mégis hogyan fogunk együtt élni, ha a létfontosság kérdésekre is baszik létfontosság választ adni.
- Aha, fasza, nem szökök én sehova, nem cuccolnál vissza? Már csak azért, mert most képzeld el, ha felhozol valami csajt. – Gyakorlatilag hatva lépcsőn jöttünk fel, elég magasan az úttestszint felett vagyunk. Értelmileg meg ő alatta, de egyefene. – Ha én jövök haza később, halljak minden nyögést, amit az a szegény nő kiszínlel magából, míg te megpróbálsz jó lenni? – A hideg is kiráz a gondolatra, pedig itt már egészen kedves a hangom, és már nem is akadékoskodok annyira, csak úgy követem.
Erre lebassza a bőröndöm.  Az egyetlen bőröndöm, ami van. Felszisszenek. Na de kérem, hogy is van ez?
- Limbo, Bogum, nem egyre megy? – Motyogom az orrom alatt, bele a hajamba, hogy ő se hallja, meg legszívesebben én se halljam. Mert nem lehet, hogy ezt akarja, annyira félrebaszott ő sem lehet, ugye? Mármint csak szívat, és ki fog rakni reggel, és mehetek vissza a szaunámba – basszameg, az ebben a házban is van, elbőgöm magam mindjárt – és élhetem tovább az életem. Az ajtóra nézek, aztán vissza rá, újra az ajtóra, meg újra rá... HA nem távolodna már megint. Mit mondott? Éhes? Oszt? Menjen csak a szobaméretű hűtőjéhez, kapjon ki onnan valamit, azt tömje magába, mint mókus a mogyorót. Úgyis olyan mókuspofája van. EZ AZ! HÁT ARRA HASONLÍT! TÉNYLEG!
- Hát ezt beszoptad apukám, se főzni se takarítani nem fogok. – Jót nevetve magamban lépek be a szobaajtón, és rögtön arcomra is fagy a nevetés, ahogy körbepillantok. Csak az ágy akkora, mint a ház, amit elárvereztek. Jézusmamám.
Becsapom magam után az ajtót, és mezítláb, igyekezve hogy ne taknyoljak el, futok utána, mint a hülye pincsi, már megint.
- Tetetete, Limbo, nem, Bogum! Ha főzök rád, meg mondjuk mosok is, akkor használhatom a szaunát, és adsz pénzt?- Belecsimpaszkodok a karjába, egyensúlyvesztés miatt – mi a retkes fenének kell waxolni ezeket a kurva csempéket, elesek, meghalok, azistenit  – és úgy lesek fel rá, halképpel. – Vagy akkor ez hogy fog működni?          

Bolond. Tényleg bolond. Azokkal a nagy szemeivel, meg azzal a hangos szájával, meg azokkal a trampli mozdulataival, ahogy hadonászik a kezével, mintha olyan felfújható lufiszerű baszomaszád lenne, amik integetnek a benzinkutak mellett.
- Fasza? - képedtem el, bár nem értem miért, ezen a nőn már nincs mit elképedni, ez biztos nem azt fogja mondani, amit vár az ember. - Inkább hallgatom, hogy a guminő sziszegve ereszt alattam, mint hogy ilyen mocskos szavakat hallgassak egy nő szájából - mondtam meg az őszintét, és még mindig próbáltam formálisan beszélni hozzá, bár nem láttam értelmét. Tekintve, hogy öt perc ismeretség után a farkamról beszélgetett velem, nem nagyon éreztem elmaradhatatlan kelléknek a formalitást. Mert igazából valahol sértette a szívecskémet, hogy ez úgy beszél rólam, mintha legalábbis szarul néznék ki, mikor tudtam, hogy nem, vagy mintha legalábbis kicsi lenne a szerszám, mikor tudtam, hogy nem, vagy mintha legalábbis jártam volna már benne, hogy ilyen szakszerűen kifejtse a velem való együttlét körülményeit. Sértette, sértette, de nem mondhattam azt neki, amit az utcán mondtam volna valamelyik hasonló idegesítő tyúknak, mert közben ott lobbizott az agyamban Hong Joon, kibaszott nagy transzparensekkel, meg reklámokkal, hogy "vigyázz a húgomra! vigyázz a húgomra! vigyázz a húgomra!" meg Hong Seol for president, és a lelkiismeretem nem engedte.
Süketet játszva indultam meg lefelé a lépcsőn, abban a reményben, hogy elájul a szobájában, és csak három nap múlva kell majd megetetnem.
De aztán megint megjelent. Három másodperce láttam, de máris elfelejtettem, hogy valaki lehet ennyire abszurd. Szóval most is meglepődtem: hű, baszdmegmami, ez nagyon beteg ez a nő, gondoltam, miközben ösztönösen érte nyúltam, hogy ne taknyoljon akkorát, amekkorát taknyolnia kéne. Halványan elmosolyodtam. A kiscsajnak fingja nincs róla, hogy nekem ő a VIP jegyem adósságaim törlesztésére.
- Ha mosol, főzöl, és takarítasz, akkor használhatod - bólintottam, és talpra állítottam, hogy ne rajtam lógjon. - Ha valamit akarsz venni, szólsz, és majd én eldöntöm, hogy megveszem-e neked - vázoltam fel a helyzetet, amit abban a pillanatban találtam ki, és még gyorsan hozzátettem, mielőtt ellenkezne. - Úgy ellenkezz, hogy minden ellentmondásod után egy hétig nem használhatod a pénzem, vagyis hát kérhetsz meg engem arra, hogy rád költsek. Ha mégis ellenkezni szeretnél, ez esetben a mondatot úgy kell kezdened: Bogum, megfontolva hibátlan döntésedet, arra a téves következtetésre jutottam, hogy talán az jobb lenne, ha... és ezután mondhatod, hogy mi lenne szerinted jobb, és természetesen nem szerepelhet benne a hímvessző szó semmilyen szinonimája.
 

-Nem ítélkezem, van akinek csak guminő jut. – Emelem fel védekezően a kezem, hát mit érdekel engem az ő szexuális élete, ez a problémám, ezt nem akarom hallani, de baszik ideadni a földszinti szobát. meg még itt is hagy. Pofám leszakad. Meg formális... szerintem azt várja, hogy Da-Ka-t játszunk, pedig azt nem fogunk, háh, nem magázok én senkit, aki nem ad nekem pénzt.
Loholok utána, mint a hülye, és még én érzem szarul magam, mert nem akarok rögtön beköltözni. Igen, igen, elfogadtam a sorsom, és nagy erőfeszítéseket teszek, hogy ebben a lepukkant házban – a fenéket, örömtáncot lehetne velem járatni, akkora ágyam lesz, mint egy lakás, láttad, láttad? – éljek. Annyi mázlija van, hogy megtart, és nem csókolom meg csodás ajkaimmal a felwaxolt, szétmázolt baszottpadlóját, mert ha nem így lenne... hát akkor most ájultan játszanék csipkejózskát a szobámban. Óh az az ágy.
- Aha, ez így egész korrekt. Szobatiszta vagy már, ugye? – Ugrok elé, hogy végigmérjem, míg ő magyaráz nekem valamit a pénzről. Igazából nagyon fel sem fogom, mert hát, miért is tenném, majd míg alszik ellopom a kártyáját, meg leitatom, és a pinkódját is megtudom. Csudamese lesz.
- Szóval... tisztázzuk, tudod, hülye vagyok, nem fogom fel. – Dehogy is, ő a hülye, ha elhiszi, hogy minden úgy lesz, ahogy kitalálta. De azért meglengetem a halántékomnál az ujjamat. Nyomatékosítás az élet. – Ha akarok valamit, akkor csillogóra kell nyalnom a segged, és szinonimái, és térden csúszva kell könyörögnöm egy doboz tamponért is? – Enyhén megemelem a szemöldököm, érezze már ki belőle az iróniát. Minek néz ez engem, pásztorkutyának, könyörögjek alamizsnáért? – Na akkor én mentem. – Intek neki, majd a dobozaimhoz lépek, csúszkálva egy sort, fel is kapok az elsőt. Ami legfelül van. Amibe volt annyi eszem, hogy a összes, mind a kibaszott százötven könyvemet belecsomagoltam. Nem érdekel, akkor se szakad ki az aranyerem, de nem ám!
Kirúgom az ajtót, kibaszom a dobozt a terasz közepére, és indulok is a következőért. Benga állat. Nézi ahogy a törékeny nő pakol. Faszkalap.
- Halfej, nem segítenél?

Az volt a legnagyobb baj az egyenletben, hogy messze lepipált engem. Ha kettőnk közül fogadnom kellett volna valamelyikünkre, akkor bátran tettem volna fel a fél herémet arra, hogy a nő nyeri a viadalt. És nem azért, mert annyival jobb lett volna nálam (ami azt illeti, nála elrettentőbb teremtést keresve sem találhattam volna egyetlen orosz szextárskereső oldal legelrejtettebb mocsokzugában sem), hanem azért, mert egyszerűen erre a viselkedésmódra nem volt megírva semmilyen reakció. Az belém van programozva, hogy mit kezdjek egy kedves emberrel, egy szomorúval, egy hülyével, egy ijedttel, egy depresszióssal, egy idegesítővel. De mi a pöcsömet lehetne kezdeni ezzel a két lábon járó emberi katasztrófával? Semmi. Vége. Elvesztettem. Meg a fél herémet is.
Amikor meg már azt hittem, hogy na, megvan, elkaptam a nőt, most végre érti is, amit mondok, nem csak eljátssza, hogy hallja, miközben tátott szájjal várja a szájába a hadd ne mondjam mit, akkor meg megint csak fejbebaszott a valósággal, hogy amúgy ő nem túlzottan igyekszik felfogni a hirtelenjében kreált törvényeimet. De azért bőszen bólogattam, mikor nyíltan elismerte, hogy hülye.
- Térden csúszva... - ismételtem meg, színpadiasan elgondolkoztam - szándékosan kurvalassan, hogy minél nagyobb kontrasztban legyek tőle -, és bólintottam. - Aha. És majd ügyelj, hogy ne vérezd össze a padlót - fintorodtam el, mert hát a férfiak már csak ilyenek, a világ összes dolgát megnyalom és videóra veszem 50.000 won-ért, de ha szóba jön a menstruáció, akkor megyek hányni.
Aztán újabb akcióba kezdett, már nem csak a hűtőmet zaklatta szexuálisan, de a teraszajtómat is volt olyan aranyos kibaszni.
- De - bólintottam, és mikor már a második dobozkával indult megfele, elé álltam, hogy átvegyem tőle a csomagot. Kivittem az erkélyre, az előzőhöz, a tetejére helyeztem a kezemben lévőt, majd lehajoltam, hogy a kettőt egyszerre emeljem meg. Egyrészt, mert akartam izmozni, másrészt pedig meg mert igazából nem volt más okom, csak az izmozás. Aztán fogtam mindkét dobozkát és visszatáncoltam velük a nappaliba. Elengedtem, puffant egy bazinagyot, ráesett a lábujjamra, de úgy tettem, mint aki nem amputálta éppen a fél combcsontját, és rezzenéstelen arcot erőltetve pislogtam a nőre. - Mennyit akarsz havonta? - És már most éreztem, hogy a pénztárcám valahol felsír, szinkronban az öngyilkosságot elkövető bankkártyámmal.

Egy pillanatig elgondolkozom, hogy vajon álmodok-e, és két percen belül felülök a szaunában, és nem ez a hülye halfej fog visszanézni rám azokkal a rendellenesen vastag ajkaival, hanem a hülye, büdös néni, az ótvar körömvágójával. De nem. Ez komolyan azt hiszi, hogy mi széttárt lábakkal járunk, és végigcsöpögtetünk mindent, mikor megvan. Vagy hogy sugárban menstruálunk. Mondom én, hogy hülye.
- Jó, majd minden erőmmel azon leszek! – Nyögöm oda, miközben a dobozt cipelem. Igyekszem nem olyan fejet vágni, mint aki mindjárt beszar, de hát a bimbaja a gatyámban, csak ezért megyek a teraszra, a bejárati ajtóig tuti kicsusszanna. Az meg csak ott áll... Külön kérvényre vár, és bambán csodál. A második doboz már könnyebb, abban vannak a ruháim, naná hogy azt veszi el tőlem, és most tapsoljam meg? Hogy egyszerre felbírja emelni a ke... viszed vissza, nem kell visszahozni, héjj, mi, miért, mit csinálsz? Csusszanok utána, venném vissza a dobozt, de félúton megáll a kezem. Egyrészt mert leamputálja a saját kislábujját, ami miatt még én is felszisszenek – szorult belém empátia na, ez a halfej itt befogadott egy vadidegent a lakásába, azért ez egy kicsit szeretetreméltó – másrészt meg megdöbbenek a kérdésén. Talán kicsit le is fagyok. Talán nem is csak talán. Átveszem tőle a halfejkedést, és tátogok pár másodpercig, fejben kalkulálva, élhetném a csili vili libák életét... Vajon, hogy állna a gyémánt?
- Három milliót! Havonta! – Vágom rá. Hangosan. Szinte kiabálva. Áh, miért nem mondtam ötöt? – És enyém a földszinti szoba. És nem mosom a szaros gatyáidat. – meg is fenyegetem, meglengetem előtte a mutatóujjam. Igaz, hogy a kabátom miatt csak a hegye látszik, de féljen attól is, mert ha nem, álmában tövig dugom az ánuszában!
De ad pénzt. Tényleg ad. Lesz havi bevétel a kártyámon! Ugrálni tudnék .Elmosolyodom, fogvillantósan, és lágyan nézek rá, mintha csak egy tábla csoki lenne. Hát meg kell zabálni komolyan, hirtelen milyen szépfiú lett.
- Drága Oppa, mondd csak, éhes vagy még? – Még tiszteletjelzőt is kap, szégyenlősen a fülem mögé tűröm a hajam, kurvadék nem marad meg a hajgumiban, és szinte libbenek a konyhába. Te, ha ez tényleg eltart, én akár magamat is megfőzőm neki. Sőt! Hong Joon-t is akár.

Meggyilkolódott a lábujjam. A csaj meg szokatlanul gyengén fogadta a mondandómat, gyengébb fejjel, mint eddig bármelyik gyenge feje, és nem esett nekem rögtön krumplipucolóval, hogy kiszedje a vesémet, és eladja a piacon.
Nem tudtam melyik a félelmetesebb, szóval mindkettőtől megilletődtem egy kissé.
BASZD.
MEG.
Egy pillanatig azt hittem, hogy most akkor dűlőre jutunk, megvettem a nőt, a személyiségével, a testével, a fura fejével, a hányás öltözködési stílusával, és a téglával teli dobozaival együtt. Azt hittem, hogy akkor adok egy kis fagyi pénzt, elmegy, elnyalogatja a csokisat naponta kétszer, aztán hazajön, és kussban végrehajtja a rá kiszabott feladatokat. És mondjuk még cserébe imád is, hogy nem hal éhen, meg nem erőszakolják meg az utcán, meg mondjuk nem is lakik az utcán, ahol megerőszakolnák, meg minden. De nem. Ez nem szarozik. Ez pénzt akar. Mégis csak guppit kéne tartanom, azoknak is ennyi eszük van, de legalább nem követelnek fizetést azért cserébe, hogy itt lakhatnak.
- HÁ...HÁROM MILLIÓ?! - ismételtem meg kissé meghökkenve reakcióján. Eleve minek üvölt? Én is üvöltöttem. - Saját Samsung hűtőt akarsz venni magadnak basszameg? Kettőt? - Fáradtan sóhajtottam, egy percig még rágcsáltam a béna követeléseit. Nem akartam eleget tenni nekik. Nem azért, mert nem tudtam volna, hanem azért, mert ő is magasról lekulázta az imént az én követeléseimet. Aztán most meg játssza itt a nagy diktátort, hát az ész megáll, a pöcsöm leszakad. Vagyis a pofám, na. - Havonta egymillió. Legyen, a szaros gatyáimat nem kell kimosnod, de a nem szarosakat igen. - Utáltam mosni. De beszarni sose szartam be. Mondjuk most, hogy itt ez a földönkívüli, most lehet rá fogok szokni.
Miazisten menjélinnen atyagatyafasza, sokkoltam le egy életre, és a következőre is, amikor hirtelen elkezdett illegni-billegni, mint valami rossz másodéves műribanc, aki kigombolja a srácok nadrágját a sulibuliban, hogy vegyenek neki narancslevet. Az volt a különbség, hogy azok általában úgy ki vannak csippentve, hogy még én is elgondolkozom rajtuk, de ennek a teremtésnek akkora kócban állt a haja, mint akit frissen basztak.
- Fúj - nyögtem ki akarva-akaratlanul, kicsit direkt, kicsit meg mert féltem, hogy ha visszatartom, akkor belülről rohaszt majd szét ez az egyetlen szó. - Éhes - bólintottam, és hozzátettem. - De ne nézz ilyen förtelmes fejjel, impotens leszek tőle. - És lehuppantam az amerikai konyha legközelebb eső székére, mert kurvára fájt a lábujjam.

- milyen jó ötlet! Pirosban vajon kapható?- Megint a hűtőt nézem. Nem is figyelek rá, pedig lentebb alkudja az árat. Vagy hát az túlzás, hogy alkudja, kijelenti, hogy annyi és kész. Pedig a pirosban mennyire vagány lenne. El ne felejtsem megnézni a neten, hogy mi? – Nem tudok mosógépet kezelni, ne szopass már. – Kerek szemmel nézek rá. Azt hiszi, bejárónőnek jövök. El van ez tévedve. Jegesmedve a Szaharában. De hát végül is fizet, és ha azt vesszük... még így is aludhatok a szaunában. Bólintok. Jó lesz. Kimosom a nem szaros gatyáit.
És azt is elismerem, hogy jó pasi. Kezdemény. Pasikezdemény. Mármint, magasnak magas, cingárnak cingár, az előbb még izmozott is, amíg ki nem gyalulta a lába ujját, olyan rossz fej nem lehet. Teszem veszem itt magam, de hát lássuk be, egy hete nem mostam hajat. Már én se bírom a szagát. De hogy még ő is fújol, na az már mindennek a teteje. De elfelejtem minden fújolását, mikor kinyitom a hűtő ajtaját. Anyám, hát ez jobb, mint egy orgazmus. Nem mintha tudnám az milyen, de mindig is valami ilyesminek képzeltem. Egy percig csak állok és gyönyörködöm. Micsoda mestermunka, micsoda élek. Kecses de egyben tekintélyt parancsoló. Álomhűtő ha mondom, álomhűtő! Levetem a kabátom, és átdobom a pulton, hogy pulóverben is megcsodálhassam eme csodát, majd alélt pillantással fordulok a csávó felé.
- Mondd csak, ha meghalsz, enyém lehet a hűtőd? – Alélt vagyok, mint akinek most vettek egy fasza nagy kosár csokit, és megette és elszállt. Az se izgat, hogy egyébként ő is itt lakik, nem csak magányosan fogok ebbe a hodályba bulizni a hűtőmmel. – Oszt mire vagy éhes? Kimbap? Kimchi-Jjigae? Ramen? Mi kell? - Vágódok le elé a pultra, két tenyerembe támasztva az arcom, úgy nézve rá, mint egy istenségre. Jobban belegondolva, ha ez a bumburnyák itt előttem belém zuhanna, még jól is jönnék ki a dologból. Költene rám, mint az álom, enyém lenne a hűtő, és nem kéne aggódnom a kis fruskák miatt, akik a csupa fog mosolyától egyből spárgázhatnékot kapnak. – És egyébként, barátnőd van?

Nem tud mosni. Kigondolta volna. Mit tud?
Az volt a probléma, hogy akkor döbbentem rá, hogy baromi nagy hülyeséget csináltam, amikor már beleegyezett az egymillióba. Egymillió, ember, egymilliót fizetsz neki cserébe, hogy itt lakik? Álljunk csak meg, neki kéne lakbért fizetni, nem még nekem körbenyalni a seggét, hogy halleluja befoglalja a kanapémat, rugdalja a teraszajtómat, korcsolyázik a lépcsőmön, és megerőszakolja a hűtőmet, ez az, még szerencse, hogy ilyen olcsón megúsztam, és ilyen olcsón hajlandó elbaszarintani a hátralévő életemet. Egyedül a samponkészletet nem féltettem, láthatólag az iránt nem érzett leküzdhetetlen nemi vágyat. Megvettem a halálomat. De most komolyan, olyan érzésem támadt, mintha mondjuk megvettem volna magamnak a rákot.
Nagy bizniszmen vagyok baszdmeg, nagy bizniszmen.
- Ha azt mondom igen, megpróbálsz meggyilkolni? - pislogtam rá miközben centrifugálisan pörögtem-fortyogtam mérgemben, amiért ekkora kibaszást akasztottak a nyakamba. Ez a büntetés cserébe, hogy én nem kerültem börtönbe? Tágítsák ki kétszer ekkorára az ánuszomat zuhanyzás közben valamelyik leprabörtönben, mint hogy nekem ezt el kelljen viselnem nap mint nap, nullahuszonnégyben, addig, amíg meg nem könnyítem az életemet a saját halálommal.
- Csináld meg mind a hármat. És azt eszem meg, ami a legjobban ízlik. - Az volt a baj, hogy a kaja készítésének felajánlása tisztára olyan volt a fejemben, mintha mondjuk azt ajánlotta volna fel, hogy szexel velem. Nem mintha akartam volna vele bármiféle nemi kapcsolatot kialakítani, mert ha odalent is annyira steril, mint idefent, akkor inkább a kasztrálás mellett döntök, de lényeg a lényeg, hogy a kaja gondolata elindított a fejemben egy lavinát, és megbékéltem a jelenlétével.
Aztán visszarántott a földre. Megint. Épp csak kezdtem megszokni, hogy kurvahülye, meg kurvafura, meg szar a haja, erre megint menekülni akartam.
- Nincs. De előbb vágom le, mint hogy olyannak adjam a kezébe, mint amilyen te vagy... - pillantottam rá őszinte félelemmel. Ez a nő veszélyes. Véletlen leszakítja, és vihogva elszalad vele.

- Nem akarok a bátyám után menni. – Egy pillanatra elsötétül az arcom, mint a mangákba, mikor a figurák szeme elé fekete vonalak kerülnek. Csak itt a vonalak képzeletbeliek, és a hűtő tényleg csalogató. De nem nyírnám ki érte. Én kérem szépen, egy törékeny, ártatlan nő vagyok, még ha ez épp most nem is látszik. De nem is baj, ne higgye, hogy egy anyámasszony katonájával van dolga. Nem ám , ha már fizet, akkor tudja, miért fizet. Megköszönhetné, nem kell a guminője szuszogását hallgatnia. Na nem mintha mellé másznék az ágyba. Kezdjük azzal hogy főzök neki. Sokat. Kereken hármat.
Ugrálok egy csöppet, míg elérem a bengamagasságban lévő kaszrojokat meg tálakat meg tányérokat, de mind meg van, le is pakolom elé, aztán meg megvakarom kicsit a tarkómat, mert az egy hét, az bizony sok idő, és nem koszos vagyok, csak retkes na. Aludj az utcán egy hétig, és rájössz, mi az hogy, higiénia hiánya.
- Jó, akkor ameddig a rizs megfő a kimbapnak, meg felforr a víz a többihez, elvonulok rendbe tenni magam. -  Közben már engedem a vizet, meg nyomkodom kicsit a tűzhelyet, mire rájövök, hogy működik, a hűtő nyomába se ér, de nem semmi ez se. Csak aztán könyöklök elé. De már megint kettéáll a fülem. Na csak lásson meg tisztán! Majd rájön, hogy mivan!
- Jóvan már, nem leszopni akartalak rögtön, az istenit, szimplán érdeklődtem. – Emelem fel védekezően a karom, még én érzem magam szarul, hogy kíváncsi vagyok rá. Össze leszünk zárva ember, nincs munkám, nullahuszonnégyben a nyakadon fogok lógni. – Fürdő arra? Kössz. – Inkább otthagyom. Biztonságosabb neki. Meg nekem is. De azért még jól hátba verem, mielőtt elmennék mellette, biztos ami biztos, haljon meg, mire visszaérek.
Felsprintelek a szobámba a bőröndért, aztán meg nyögve leviszem – lent lesz a szobám, tisztáztuk. – hogy bevágódjak vele a fürdőbe, és ki se jöjjek onnan, amíg újra istennőt nem csinálok magamból. Vagy legalábbis emberi lényt. Lányt. A vízsugár melege olyan, mintha méz csorogna rajtam végig, simogat, és ami a legfontosabb, tisztítja mindenem. Kurva bank, kurva uzsorások, megvonjátok tőlem a málna illatú habfürdőmet, a hajmosás kiváltságát. És még csak ki se élvezhetem, mert a köcsög biztos még mindig a lábujját siratja, és nem figyel a vizeimre, meg a rizsemre. Benga.
Törölközőt sodorgatva a hajamon, mert ettől állítólag jobban szárad, tiszta ruhában, MAMUSZBAN, TAPADÓKORONGOKKAL A TALPÁN (nincs több taknyálás, nem ám) térek vissza hozzá, üdvözlésképp megint vágva egy hatalmasat a hátára, és még a törölközőt is a nyakába dobom, legyen már valami haszna, ha már ilyen magas. Persze, hogy nem figyelt a rizsemre. Faszkalap.

Csak poénnak szántam a gyilkolósdit, de egy kupac szar lett belőle, ami a fejemre hullott (így már majdnem annyira büdös lett a hajam, mint neki). Nem kommentáltam inkább a dolgot, nem tudtam, mit mondhatnék neki Hong Joon-ról. Tudtam, hogy lesz ő majd még közös téma kettőnk között, amikor megunjuk, hogy egymást buzizzuk, de egyelőre nem láttam a láthatáron, ami megnyugtatta az idegeimet. Nem akartam róla beszélni, mert egyelőre annyi derült ki a lányról, hogy értelmi fogyatékos, furcsán perverz megnyilvánulásai vannak bizonyos berendezéseket illetően - mint szauna, mint hűtő - és többet használja a farok szó szinonimáit, mint én. Ami kellemetlen. Mind neki, mind nekem. A Hong Joon téma talán előhozta volna a szomorú, árván maradt kislány énjét, ami úgy feltolta volna bennem a miafaszvagy potmétert, hogy sikítva menekültem volna. Így is annyi személyisége volt, hogy nem győztem követni.
- Nincs tetűirtóm - kiáltottam utána, amikor elcsoszogott a fürdőszoba felé (már előre féltem, hogy mi lesz ha a zuhanyzóba is szerelmes lesz, és maszturbálni kezd a zuhanyrózsával, ami mi kellemetlen lett volna már, mert éhes voltam, és nem akartam megvárni, amíg odabent élvezkedik). - Szóval a nullásgépet alkalmazd, a csap alatti fiókban van - tettem hozzá, hátha tanácsaim hozzásegítik majd egy tisztább külsőhöz. Az agyamban kutattam valami után, ami esetleg tisztább belsőt is ajándékoz neki.
A pultra tettem a homlokomat, amíg várakoztam. Hallottam, hogy bugyog a lé a tűzhelyen, szóval felálltam, és odasétáltam. Néztem kicsit, de nem lett tőle jobb, ugyanúgy bugyogott, meg fortyogott, meg faszsetudja mit csinált, fura hangokat küldött, a nőknek kell tudni mit csinál a rizs a tűzhelyen, nem nekem. Visszaültem, és próbáltam azt tettetni, hogy meghaltam, hátha akkor tényleg meghalok.
Aztán valami a hátamnak vágódott, és volt egy sanda gyanúm, ami az irritáló hang alapján be is igazolódott, hogy a hűtőbaszó csapkodta megint a hátamat, mintha a gerincemnél fogva akarna lebénítani. Lerángattam a fejemről a törülközőt, felpillantottam, hogy megkeressem a nullásgéppel leszedett kopasz fejét.
Helyette lebénultam. Nem a kézrátételes gerincbénítás miatt. Igazából nem tudom mi miatt. Lehet azért, mert újabb ismeretlen állt a konyhámban, és ez már a második volt az este folyamán. Aztán lehet azért, mert rádöbbentem, hogy ez nem is ismeretlen, ez a hűtőbaszó, a guppiagyú, a földönkívüli emberi katasztrófa, a pénzzabáló, lépcsőn csúszó sértegetőm. Felment, talált ott egy csinos nőt, megnyúzta, és a bőrébe bújt? Ez azért eléggé para.
Most tényleg halképet vágtam. Eddig nem volt igaza, eddig nem vágtam halképet. De most tényleg tátott szájjal figyeltem, ahogy a rizsnek hadonászik.
Felálltam. Leültem. Újra felálltam. Újra leültem. Megint felálltam,és közelebb sétáltam hozzá.
- Most őszintén... - megköszörültem a torkomat, ahogy megálltam mellette, az este folyamán először közeledve, és nem távolodva. - Egész jól áll neked a lefürdés. A személyiségedet is kifürödted magadból, ugye? - kíséreltem meg, és édesdeden mosolyogtam. Mondd, hogy igen. És légyszi, ne szerepeljen a következő mondatodban, hogy fasz.

Egészen lazán nyújtom fel neki a fürdőbe menet a középső ujjamat, és otthagyom a gondolataival. Marcangolja csak, haljon meg. De komolyan gondolom, tényleg, haljon meg. És amúgy fortyoghatnék tovább, ha nem lenne az a dolgom, hogy a lehető leghamarabb nőt varázsoljak magamból. És ne gondoljak a bátyámra míg zuhanyozom, mert végül is, miatta kerültem ekkora fekáliába, és talán, mondom talán, viselkedhetnék úgy, hogy ha kijön, ne akarja rögtön kasztrálni az a féleszű odakint, amiért a nyakába varrt. Mert az a nagy igazság, hogy kicsit megsajnáltam. Nem vagyok itt fél órája, de már lehúztam anyagilag, lehúztam értelmileg, és még a vizét is elhasználom. Igyekszem rövidre fogni, csak egyszer énekelem el a blackpink dalát, nem háromszor, szóval igazán rendes vagyok. Meg amúgy is, odaég a rizs, meg minden, és nem eszünk, csak egymást.
Úgy fekszik ott, mint valami haltetem, amit partra vetett a víz, csoda hát ha hátba baszom, hogy feléledjen, és ne haljon meg még jobban? Erre úgy viselkedik, mintha más ember lennék, pedig nem is. Csak ő szerencsétlenkedik, mert nem vette észre elsőre, milyen bombázó vagyok. De mié... miért jön ilyen közel? Hadonászok a rizsnek, mert hát forró fakanállal neki nem hadonászhatok, mert megégetem, aztán megyek a bátyám után. Most mondtam, hogy nem akarok!!!!
- Nem tudom miről beszélsz. – Villantok rá egy tündéri mosolyt, mondom, megsajnáltam csórit. Kipróbáljuk milyen, ha emberi vagyok hozzá. Ha nem működik, majd megint veszek halnak, és szembesítem azzal, hogy belém több férfiasság szorult mint neki a farka hegyébe. – Megtennéd, hogy előveszed a felső polcról a kimbap hozzávalóit? Odáig nem érek fel. – Olyan lágy a hangom, mint a szűz lány belső combja, és továbbra is mosolygok neki. Belerakom a forrásban lévő vízbe a ramentésztát, lefedem, fortyogjon magába, nem mindenkinek van olyan könnyű élete, mint neki. Nekem itt egy halat kell elcsábítanom, hogy ne lehúzásnak vegye a fizetést, hanem ő akarja megtenni. - Kérlek. - Én se vagyok normális, Hong Joon, te meg halj meg bent. Ki az Isten ez és hol találkoztál vele, hogy most a nyakamba varrod?

Nebasszál, hogy ez tényleg megváltozott tíz perc zuhany alatt. Utáltam. Utáltam, hogy hirtelen nem is volt olyan utálatos. Az előbb még egy nyomorék volt, most meg itt illeg-billeg. Megkapta a pénzét, megkapta a lenti szobát, szexelhet a hűtőmmel. Mi a szart akarhat még? Lövésem nem volt. A női logika olyan magas szintjein piknikezett, hogy távcsővel sem láttam fel addig.
Nem tudja miről beszélek. Oké, jó, ez nem változott. Csak most nem úgy kérdezi, hogy "mi a faszt beszélssszzhhha?", hanem úgy hogy "nem tudom miről beszélsz", és még pislog mellé, de nem olyan hal a szatyorban félén, hanem olyan szempilla rebegtetősen. Félrebillentettem a fejemet, és úgy bámultam, felvont szemöldökkel, résnyire még mindig tátott szájjal. Pislogni sem mertem, féltem, hogy visszaváltozik azzá a rusnya nagyszájúvá, úgyhogy csak álltam, és csodáltam, és azon gondolkoztam, hogy miért nem jöhetett volna mondjuk már az elején is ebben a formájában, minek kell csövesnek öltözni, meg üvöltözni, meg nemhajatmosni.
Aztán megint megszólalt. Bele telt egy fél percbe, mire felfogtam, hogy hozzám beszél. Ez elmúlt este alatt hozzászoktam, hogy egy másik frekvencián várjam tőle a faszságokat, szóval most vissza kellett kapcsolnom emberibe.
- Ühü... - bólintottam, még mindig csodálkozva rajta, még mindig tartva tőle, hogy visszaváltozik, még mindig nem pislogva, már lassan piroslottak a szemeim, mintha elszívtam volna egy mezőt, és még mindig azon tanakodva magamban, hogy mit akarhat. Mit akarhat. Mit. Akarhat. Mit... - Tessék - állítottam katonasorba a pulton az összes cuccot, ami a kezem ügyébe került száz méterrel feljebb. Őszintén fingom nem volt róla, mik a hozzávalók, meg ha tudtam volna se arra figyeltem volna, szóval a muffin papírtól kezdve egy körömvágóollóig - ez mi a faszt keres itt - mindent odapakoltam.
Mit akar? Miért ilyen hirtelen? Nem értem. Én nem értem mi van a fejében. Eddig azt hittem semmi sincs, erre most kiderült, hogy van valami.
- Hong Seol - szólítottam meg végül,mert csak nem tudtam rájönni azannyát. - Mit fogsz velem csinálni? - kérdeztem, és nagyokat pislogtam rá.

igazából vissza is változhattam volna hárpiává, de illatos a hajam, szép a ruhám, szép vagyok én, és így azért elég nehéz megállás nélkül azt kiabálni hogy „FAASZ”. Lássuk be, nem voltam túl elragadó. Pedig elragadónak lenni kaland. Igaz, sose voltam még elragadó, így nem tudom milyen az. Milyen az? Jó az? Balfasz... MI A TÖKÖMET KERES EGY KÖRÖMVÁGÓ OLLÓ A KONYHASZEKRÉNYBEN? Kellett nekem megkérni bármire is. Tisztán látszik, elvarázsoltam, tudom, ez volt a cél, hogy belém szeressen, de bazdmeg, ne két perc alatt már.
- Remek, akkor most a körömvágó ollót tedd el a rendes helyére, és a hínárpapíron meg a bambuszalátéten kívül semmi más ne maradjon itt, jó? – Baszki, milyen gyengéden tudok beszélni vele. Lehet amiatt, mert értelmi sérült. Igen, biztos. Azokkal, mindig sokkal türelmesebb voltam. Megoldottam a rejtélyt. Hong Joon is csak szánta, tuti.
Figyelem egy pillanatig, amikor kérdez. Oldalra billentett fejjel, bájosan. Én tényleg mindent megteszek, csak zúgna már hamarabb, és ne kellene nagyon erőlködnöm miatta.
- Először is megetetlek. – Nyilvánvaló, nem a kukának főztem ezt a rengeteg mindent. Mondom én, hogy valami hiba van a fejével. Visszatolom a székhez, még le is nyomom rá, lássa hogy törődök vele. Sőt, még a pálcikát is a kezébe adom, és csak két másodpercig akarom a szemébe dugni őket. Egyet-egyet. Milyen különlegesen szép lenne. – Utána meg elmész aludni, meg én is. – És holnapra egy rémálom lesz ebből az egész rémálomból. És lehetőleg ne szóljon majd hozzám. Soha. Szeressen csendben, fizessen, és akkor nem lesz köztünk vita. Könnyű velem kijönni! Halj meg! Elé pakolok a ráment, meg a feltekert kimbapot, mert a kimcsilevest félúton öntöttem ki a kukába. Újra elé könyökölök, míg eszik, és úgy nézek rá, elővéve a hatalmas boci szemeimet. Mert olyanjaim is vannak. Naaaaaaagyok.
- Tényleg nem akarsz lefeküdni velem?  - Hátrébb húzódok, ez a bamba még a végén az arcomba köpi a levest. Isten ments, bottal se piszkálnám meg, halakkal nem dugunk,de azért bántja az egóm, hogy nem akarta ideadni magát. Mi az, hogy előbb vágná le?        

Baszódjak meg, ha hirtelen kevésbé tartottam lélekszomorítónak, mint azelőtt, hogy elment kezeltetni a rühes bőrét a zuhanyrózsával. És megbaszódtam.
Hirtelen egyáltalán nem tartottam annyira fosadék ötletnek a beköltözését. Amúgy sem volt sok választásom, Hong Seol volt a tartozásom visszafizetésére szolgáló csekk, és bakker, kurvára megfizettem érte. Még most is hallottam megerőszakolt, és magára hagyott pénztárcám utolsó könyörgő sikolyait az életben maradásért.
A körömvágó ollót bevágtam a fűszeresfiókba inkább, mert nem tudtam hol van az eredeti helye , de azért mindezt olyan tudvalevő arckifejezéssel műveltem, mintha semmi másban nem lennék olyan biztos, mint abban, hogy a körömvágó olló a fűszerkehez tartozik. Mert baszdmeg, akkor hova, ha nem oda?
Még mindig saját magam árnyékaként ácsorogtam, mint egy méretes fasz, és bámultam tátott halképpel, mintha legalább akkorát a számba is várnék. Próbáltam azonosítani a kijövőt a bemenővel, hogy akkor most a haja az nincs is dauerolva, vagy hogy mondják azt a nők, mikor ilyen adag kóc ül a fejetetőn, mint egy kupac fos, hanem igazából hosszú, meg egyenes, meg fényes. Nem értettem honnan kukázott mesterfodrászt az elmúlt tíz percben.
De aztán - mondanom sem kell - eszemfaszom megállt, mikor hirtelen a vele való dugásról kezdett elmélkedni. Az isten bassza meg, hogy ilyen mocskosul vizuális típusra teremtett, mert számban a forró kanállal, amivel először a rámen levét kezdtem kikanalazni, hirtelen az eszembe született egy kép, ahogy ez a nő anyaszült meztelenül fekszik alattam, és azokkal a lehetetlen szemeivel bámul fel rám. A kanál kiesett a kezemből, meg a számból, vissza a lébe, felcsapta a forró cuccot az arcomba, ami a szemembe csöppent, és kurvafura érzést nyújtott - volt már forró rámenlé a szemetekben, köcsögök??? -, de hála istennek ura voltam a helyzetnek, és ahelyett, hogy sikoltva ugráltam volna a szemembe került pisa miatt, a pulton támaszkodva fulladoztam a köhögésemben, amit szintén a vacsorám okozott, melynek másik része kitalálta, hogy ő meg közben elmegy túrázni a tüdőmbe.
MEG AKAR ÖLNI EZ A NYOMORÉK! Ez nem viccel, ez egy kibaszott gyilkos baszdmeg. Rám támadni, ilyenekkel, miközben eszem? Normális ez? Csapjam fejbe az előttem lévő lábassal, hogy törjön be az a hülye arca?
- Elment az eszed? - nyögtem két köhögés között. - Baszdmeg, majdnem meggyilkoltál - terültem el a pulton. - Bakker, a bátyád a legjobb haverom. Ha nem az ő húga lennél, nem beszélnél folyton a faszról, és mondjuk... - felpislogtam rá -... hát mondjuk kevésbé viselkednél úgy, mint egy nyomorék, akkor lehet. - Aztán egy darabig pislogtam rá, és sunyi vigyor kúszott a számra. - Miért? Az szeretnéd, ha szexelnénk, mi?

Én tényleg, igazán, most az egyszer – eskü nem lesz ilyen több, vagy egyem meg a lábujjam – kedves akartam vele lenni, enni adok neki, megvárom míg megkóstolja, és nem rögtön az arcába baszom, hogy égjen ki a szeme, és annyit kérek cserébe, hogy hallgattassa el a kíváncsiságom, erre bazdmeg mit csinál? Kiakad, mint szélkakas a tornádóban, és még pánikrohamot is kap. Csoda hogy nem köpi rám a kajáját. Bár innentől kezdve az már megváltás lenne, komolyan mondom. Figyelem ahogy hápog percekig, és igazán elgondolkozom rajta, hogy vajon a Kacsa név nem illene-e jobban rá, mint a Halfej. De csak sikerül megszólalnia, bár igazán akadhatott volna torkán a szó, és ölhette volna meg, égethette volna porrá, és fújhatta volna szanaszét a sivatagban.
- Ha ilyen könnyen meg tudnálak ölni, szerinted lélegeznél még, hapsikám? – Enyém lenne minden pénzed, ne basszál fel. – Mellesleg meg, a bátyám tuti csak szánt téged, ergó nem számítana, lehet még örülne is, hogy végre valaki megpiszkál bot nélkül is. Igazán magányos lehetsz. – Billentem oldalra a fejem, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megsimogassam azt a fuldokló haját. Igazán jótét lélek vagyok, gondoskodok itt róla, mintha csak a szerelmem lenne. Vagy a gyerekem. De mondjuk az ágypoloskám. – Nem tudom mi bajod van, a te testrészed, értem én hogy nem használod, de attól még ott van, nem hogy örülnél, hogy emlegetjük. Mi van ha elfelejted? -
Két pillanatig nézek rá, mint a megmarhult szamárra, aztán jövök csak rá, hogy komolyan kérdezte. És nekem válaszolnom kell. Mert ha függőben hagyom, még a végén betör hozzám éjszaka válaszért esedezve. Hah. A kéne még nekem! Ide az kell, hogy elhallgattassam a száját, és adjak neki valamit amin mondjuk három napig agyalhat. Lassan bólintok, és csudi nagy szemekkel meredek rá. – Igen. Szeretném. – Majd már nyúlok is a tányérjáért, és egy határozott mozdulattal lököm is bele a mosogatóba. Bekapom az utolsó kimbapot, és megpaskolva az arcát elindulok a szobám felé.
- Álmodj szépeket, Halfej. – Intek még vissza, és már ott sem vagyok. Jelenlétemre csak az ajtó köcsöghangos csapódása, és hajam illata emlékeztetheti. Máris belém zúgott. Én tudom!

Nem mintha előrelátóbbnak kellett volna lennem, nem mintha lett volna esélyem rá, hogy az legyek. Az ember alapból nem számít rá, hogy betámadják a tüdejét a félrecigánykodó vacsorafalatkák, arra meg aztán végképp nem, hogy az egy órája beköltözött legjobb barátja húga természetben kívánja fizetni a rezsit. Halljak éhen, fagyjon a seggem az ülőkéhez télen, de maradjunk annyiban, hogy ingyenélőként eltartom, ha nem próbál meggyilkolni nyomoronc kérdésekkel az ebédlő asztalnál. Barom.
- Eh.. - nyekegtem-makogtam kéretlen, és a szememben turkáltam, hátha az ujjam redvatakarója majd felitatja a rámenlevet. - Dögölnék meg magányosan a kurva nagy házamban, a bazi sok pénzemmel, csak tűnnél el innen - dünnyögtem halkan, hogy azért meg ne hallhassa, mert még mindig én éreztem bűntudatot - ÉN!, aki ha az elmúlt egy napot nézzük, akkor átlagosan befogadtam egy csövest per nap -, ha arra gondoltam, hogy tartozom ennyivel a faszfej bátyjának. Bár, amúgy nem! Egy jó barát sem ér meg ennyit. Ha fülig szerelmes lennék abba a faszba, ha imádnám, ha testünk-lelkünk egy ritmusra verne se érne ennyit. Anyám, micsoda fostengerbe potyogtam már megint, ez a hibbant asszony meg még fel is kavarja, hogy arcomba csapjon a cunami.
Hiába, azért az én válaszomat csak megpróbálta válasz nélkül hagyni lógni a levegőben, amíg feladja, és meggyilkolja magát, ahogy én is tervezem feladni az elkövetkezendő tíz percben. Még engedte, hogy behabzsoljam a le nem okádott részt, meg a vissza nem köhögöttet, aztán kimbapal teli pofazacskóval döfött lelken a válasszal. - Igen. Szeretném.
Kurva hálás lehettem neki, hogy jó háziasszony módjára elvette előlem a tányért, és befrizbizte a mosogatóba, de így miután elviharzott a szobájába, az én kimbapal telespájzolt számból meg egy nagy gombócban gurult ki az étek, így az a tányér hűlt helyére, a pultra esett. Szóval nekiálltam vacsorám ezen részét is feltakarítani, és azon kezdtem tűnődni, hány kilót fogok fogyni, ha az elkövetkezendő hónapokban vele kell étkeznem.

VÉGE