↳ Baekho & Moon Soo ~ Hey dad look at me!

Mondhatnám, hogy hulla fáradt voltam a munka miatt, mert teljes mértékben igaz volt a dolog, viszont az is, hogy újra energikusnak éreztem magam a gondolattól, hogy hamarosan láthatom a fiam. Valahogy ilyenkor egy picit mindig izgatott lettem, és azon kezdtem el törni a fejem, hogy vajon mit játszunk majd hazafelé, hogy hány színes kirakatot nézzünk végig útközben, hátha meglát valamit, ami tetszik neki, és örülne, ha a karácsonyfa alatt látná azt a játékot. Könnyedén tudok olvasni a kisfiam arcáról, ezért mindig tudom, mire vágyik: hiszen akkor csillog a legfényesebben a szeme, és az apró kis nevetőráncai is megjelennek. Sosem mondtam neki, hogy könnyen lebukik apa előtt, mert úgy nem tudnám meglepni, amikor a főnököm nagylelkű, és egy kicsit több pénzt ajánl fel. Alapvetően nem érdekli az, hogy van egy gyerekem és nehezen jövök ki a hónap végén és ételre alig jutja, nemhogy Moon Soonak játékokra, meg ruhákra. Azokat általában kapni szoktuk, de úgy nő, mint a bolondgomba, szóval lassan erre is ki kéne találnom valamit. Lassan már kezdem úgy érezni magam, mint egy nő. Vennem kéne praktikamagazinokat, meg minden hasonlót, mert elég könnyen feltalálom magam. Régen azért ennyire nem voltam ilyen, és ez ijesztő. Na, mindegy.
Most is egy picit többet kaptam, és automatikusan félre is tettem, hogy tudjak majd valamit venni neki karácsonyra. Pont úgy számoltam ki, hogy játék, és egy nagy vacsora is belefér majd. Talán annyira nem is szemét a góré, hiszen a maradék négy alkalmazott ilyet nem kapott kézbe, csak én, ráadásul pont akkora összegről van szó, hogy akár Moon Soo-nak egy drágább játék is beleférne, plusz a vacsora. Talán okosabb dolog lenne félretennem az összeget, de úgy gondoltam, hogy egyszer lesz gyerek, és ha a jövő hónapban beledöglök is, fontos nekem, hogy jó gyerekkora legyen, legalább annyira, mint nekem volt. Egyszerűen csak azt érzem, hogy nem hagyhatom neki, hogy bármit érzékeljen a helyzetünkből és úgy cseperedjen fel, hogy kedves emlékek maradnak meg neki, akár ebből a korból is. Hogy öreg koromban, majd nagyon büszke lehessek rá, amiért olyan csodálatos felnőtt lett.
Ezekkel a gondolatokkal léptem be az oviba, ahol néhány idősebb anyukának köszöntem. Ismertük már egymást, mert a gyerekek jó pajtások lettek, hála az égnek Moon Soo is be tudott illeszkedni a többiek közé. Tudtam, hogy még negyed óráig tart a foglalkozás, de mindig az anyukákkal beszélgettem, ha előbb érkeztem, így hamar eltelt az idő. Szerettem a lehető leghamarabb az oviba érni mindig, mert tudom, hogy mennyire ijesztő, ha egy kisgyereknek várnia kell. Egyszer apukámat nem engedték el a munkából, és fél órán keresztül ordítottam, mert azt hittem, hogy ott hagytak. Nem akartam, hogy Moon Soo ugyanezt átélje, ha nem muszáj, és eddig szerencsére meg tudtam oldani, hogy ne kelljen várnia rám.
Épp arról folytattunk diskurzust Ri Na, az egyik kislány édesanyjával, hogy megint felment a káposzta ára, meg amúgy is milyen drágák a zöldségek, amikor a kisfiam kirontott, mint egy ágyúgolyó, én pedig rögtön kitárt karokkal leguggoltam, hogy megölelhessem. Hiszen már több, mint nyolc órája nem láttuk egymást.
- Szia Prücsök – köszöntöttem, és köré fontam a karjaimat – Szépen megetted ma a zöldségeket, ugye?
Mindig ez volt az első kérdésem. Fontos volt nekem, hogy sok tápanyagdús ételt fogyasszon, mert tudom mennyire fontos a fejlődéshez. És igen, annak ellenére, hogy a zöldségek drágábbak, mint a gyorsételek, inkább meggebedek, és azzal rakom teli a hűtőt, minthogy valami borzalmat rakjak elé, amitől megáll a fejlődésben.
- Gyere, cseréljük le a cipődet – mondtam neki, aztán kézen fogtam, intettem az anyukának, és a kis szekrénye felé mentem, ahová a kabátját akasztottuk fel reggel, és a cipőjét hagytuk.
- Történt ma valami nagyon érdekes az oviban? Biztos találtatok ki valami új játékot Kwan Hee-val és Jae Sun-nal. Megmutathatnád, hogy mi is játszhassuk majd – belecsíptem a kis puha pofijába, aztán levettem a szandálját, és a kiscipőibe bújtattam a lábát. Magamon éreztem az anyukák kíváncsi tekintetét, de az évek alatt már sikerült kellőképpen kizárnom minden gondolatot a fejemből, ami arra utalt, hogy miket sugdoshatnak rólam. Tudom, hogy kedveltek, mert jól bánok a fiammal, viszont azt is, hogy furcsállják a helyzetet. Hogy mindig én, nagyon ritkán anya jön a gyerekért. Sosem kérdeztek rá, mert udvariatlanság, de kimondatlanul is ott van a levegőben a dolog. Igazából már annyira nem is érdekel, majd ők lerendezik magukban a kérdést, nekem csak az számít, hogy boldog legyen a fiam, és akkor már én is az leszek.
A hazafele vezető úton feltűnt, hogy kevésbé volt energikus, és jól viselkedett, ami amúgy is jellemző rá, de most talán túlságosan is jónak tűnt. Talán van valami vágya, és így akarja elmondani nekem? Nem is kellett több, a karjaimba kaptam, és úgy álltam meg a buszmegállónál.
- Ennyire elfáradtál volna? Akkor ma jól fogsz aludni – nyomtam egy puszit az arcára, és úgy gondoltam, hogy ez kellőképpen visszafogott puhatolózás kezdete lesz – Nem szeretnél valamit játszani hazafelé?
Aztán hamar megérkezett a busz, én pedig a karjaimban indultam el vele, hogy felszállhassak rá. Nem találtam ülőhelyet, mert ilyenkor járnak haza a diákok is a suliból, de aztán egy udvarias lány felállt és átadta a helyét Moon Soonak. Én mellette álltam meg és kapaszkodtam, közben pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni a kislány csillogó tekintetét, de akaratlanul is elmosolyodtam. Hát ilyenek a középiskolás lányok. Képesek valakibe első látásra beleszeretni, mert azért annyira rosszul nem nézek ki, ezt én is tudom, ráadásul az édes kisfiammal nem is lenne nehéz csajozni és még megjátszanom sem kéne a gondoskodó apát, mert tényleg ő az első nekem mindenben.
Amikor hazaértünk, rögtön a konyhába indultam, hogy vacsorát készíthessek neki, és arra számítottam, hogy megnézi a kedvenc meséit a tévében, de nem tette. Ezért is fordultam csodálkozva felé, amikor meghallottam az apró lépteinket zaját a konyhakövön.
- Nahát, nem ilyenkor megy a Kukucska? – pillantottam rá csodálkozva, de azért örültem, hogy utánam jött. Sokkal érdekesebb úgy főzni, ha az ő színes kis meséit hallgathatom közben, valahogy soha nem tudom megunni. Az örökkévalóságig tudnám hallgatni a kis meséit.
Amint meghallottam, hogy mit is mondott, büszke mosoly terült szét az arcomon és odaguggoltam mellé, hogy jobban láthassam amit mutatni akar.
- Óó, az én kisfiam! – büszkén borzoltam össze a haját, aztán mind a két kezemet pacsira emeltem – Majd a Mikulásnak írt levelemben megemlítem, hogy megint milyen ügyes voltál! Biztos büszke lesz rád, és teljesíti a kívánságodat.
Az arcába csíptem finoman, aztán már boldogan vettem tudomásul, hogy ezzel könnyen kideríthetem, hogy mire vágyik.
- Meg kéne írnunk vacsora után a kívánságlistádat, mit szólsz hozzá Prücsök? – kaptam fel megint, és a konyhapulthoz sétáltam vele. Mostanában túlságosan szeret bújócskázni, szóval ha már nem néz tévét, akkor tényleg szeretném, ha szem előtt lenne.

1 087 | sapi nélkül | szia baba.*-*