Yoo Ra Hael & Han Hyun Jae kalandjai

Egyik lábamról a másikra helyezem az egyensúlyom, miközben szorosabbra veszem a kabátom és még jobban belefúrom az arcom a hatalmas sálba, amit Rimtől kaptam. Kezeimet a zsebembe mélyesztem és igyekszem nem arra gondolni, hogy Hyunjaet megint letámadták a rajongói és akár órákon keresztül itt kell majd várnom míg megérkezik. Végül arra jutok, hogy a tökéletes taktika amivel elterelhetem a gondolataimat a sikítozó lánytömegről, ha valami mással foglalom le az agyamat. Jelen esetben pedig a kovácsoltvas kapun tekergőző égősoron levő kis világító apró égők tökéletesek arra, hogy lekössék a figyelmem, tehát elkezdem számolni magamban. Nem törődöm azzal, hogy mennyire nézhetnek hülyének az emberek, ahogy itt állok és úgy nézem a kaput, mintha ez lenne a vidámpark legnagyobb attrakciója.
Szerencsére sokkal kevesebb ideig kell magányosan álldogálnom és égőket számolnom, mint ahogy azt gondoltam volna így Hyunjae is megmenekül egy szokásos Rahael féle hisztirohamtól. Csak boldogan elmosolyodom, ahogy megérzem az állát a vállamon és a zsebemből előhalászom a jegyeket, hogy meglengessem az orra előtt.
- Ne magadból indulj ki, én nem hagyok el dolgokat – ez alól kivételt képeznek a füzeteim, mert azok soha sincsenek meg de ezt inkább tudom be annak, hogy már alig bírom számon tartani melyik alsóbb évesnek adtam kölcsön őket.
Hagyom, hogy összekulcsolja a kezünket miközben a homlokom ráncolom arra a kijelentésére, miszerint végig akarja velem járni az összes gyomorforgató szerkezetet. Nem vagyok nyafogós lány, szeretem a vidámparkot és imádom a hullámvasutakat de valamiért annyira nem vonz az ötlet, hogy Hyunjae előtt hányjam le a drága szövetkabátom.
- Egész nap nem ettem semmit, mert azokra a finom csokiöntetes minifánkokra tartogattam magam – jó ez egyrészt füllentés, mert Rimmel bekaptunk pár falatot és azt hiszem az ő kajájának a felét is én ettem meg – Nem akarom elpazarolni a fánkokat – lépkedek Hyunjae után amint végigálltuk a sorunkat a pénztárnál – meglepő egyébként, hogy az évnek ebben a szakaszában is milyen sokan adják a fejüket arra, hogy vidámparkba jöjjenek.
- Hmmm, egészen nagylelkű vagy ha gyanakvó lennék azt mondanám, hogy akarsz valamit – elvigyorodom és körbe is nézek, hogy tökéletesen tisztában legyek a választékkal no meg persze az sem hátrány ha nem kell újabb tizenöt húsz percet sorban állnunk azért, hogy aztán másfél percig a magasból zuhanjunk miközben a gyomrunk tartalmát nagy valószínűséggel kieresztjük.
- Az óriáskerék? – az említett hatalmas kivilágított csoda felé pislogok és elégedetten állapítom meg, hogy szinte ott vannak a legkevesebben – Legyen, menjünk. De utána szeretnék csokis fánkokat, meg lőhetnél nekem valami nagy plüsst – lábujjhegyre állok és pipiskedve nyomok egy puszit az arcára mielőtt elindulnánk az óriáskerék felé.

Igazából nem tudom hova tenni Hyunjae lelkesedését, de nem is akarok feleslegesen ezen agyalni, mert a végén valami olyan területre jutok el teljesen logikátlanul, aminek az lesz a vége, hogy megsértődök egy olyan dolgon amit még vagy nem követett el vagy pedig nagyon régen csinált. Tehát csak szimplán hagyom, hogy a vidámpark iránti lelkesedése átragadjon rám és ez ellen még az se tesz semmit, hogy egészen sokat kell várnunk a pénztárnál.
- Az az életfelfogás még várhat magára egy picit – dünnyögöm szúrós szemekkel nézve rá, amiért ilyen övön aluli dolgot hozott fel - Nem hiszem, hogy egy vidámparknyi idő olyan sokat jelentene és különben is az inkább újévi fogadalom lesz – magyarázom meg, hogy miért akarok megenni egyedül egy egész zacskó minifánkot, amire jó vastagon csurgatnak egy kis csokoládészirupot.
Kénytelen vagyok belátni, hogy tényleg igaza van az óriáskerékkel kapcsolatban és már meg is indulunk a hatalmas tákolmány felé miközben nem bírom levenni a szemem a rengeteg plüss figuráról amiket a kis bódékban lehet nyerni illetve lelkesen szimatolok bele a levegőbe, amikor elhaladunk egy vattacukros stand mellett, ahol olyan tömény édességillat terjeng a levegőben, hogy az ember menten cukorbeteggé válik.
- Ilyet ne merészelj még egyszer mondani – halkan felsikkantok arra a felvetésre, hogy majd egy igazi kutyát is lő nekem a plüssökön kívül és hozzám képest egészen erősen vállba bokszolom – bár nem hiszem, hogy különösebben megérezné a tökéletes izmai miatt így végül a heves kifakadásomból annyi lesz, hogy ökölbe szorított ujjaim valahogy kitapogatják az erős bicepszet és vállizmot majd egy elégedett hümmögés közepette be is fejezem a tapogatását.
Rávillantok egy ezer wattos mosolyt az óriáskereket kezelő srácra ahogy elhaladunk mellette és már be is huppanok a kis kabinba majd figyelem Hyunjaet, ahogy bemászik – mondjuk a hosszú végtagjai nem éppen válnak jelen helyzetünkben annyira előnyévé. Az arcára siklik a tekintetem és széles mosoly ül ki az arcomra, örülök neki, hogy jelen pillanatban esélytelen, hogy akármelyik kis rajongója megölje a pillanatunkat, hiszen csak kettesben vagyunk egy kabinban ráadásul a kerék is lassan megindul felfelé. Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik és összevont szemöldökkel nézek rá, homlokomon ráncok jelennek meg, ahogy közli, hogy valami fontosat szeretne mondani.
- Ugye nem most jöttél rá, hogy félsz a magasban? – fogalmam sincs, hogy mire gondolhat, de azt látom rajta, hogy nagyon feszeng valami miatt – Igazából nagyon kevés a halálesetek száma az ilyen attrakciókon, mármint minden évben vagy húszszor átellenőrzik, hogy szuper biztonságos-e minden szóval ne aggódj Hyunjae – áthajolok a térfelére és bátorítóan megszorítom a kezét – Addig ne aggódj, amíg engem látsz.

Igazából nem gondoltam volna, hogy Hyunjae valaha is fel fogja nekem tenni azt a bizonyos kérdést, amit most. Jó, ez így teljesen nem igaz. Gondoltam rá, még azelőtt, hogy elhagytam és Londonba utaztam, akkor fantáziálgattam arról, hogy majd szép menyasszonyi ruhában fogok ott állni mellette és én leszek a legboldogabb ara a világon. De mostani helyzetünk egészen bizonytalan volt, a sok rajongó miatt akik egyfolytában ott voltak a sarkunkban – főleg, mióta hivatalossá lett téve a kapcsolatunk.
Természetes, hogy elsírom magam. A könnyei azért potyognak, mert boldog vagyok, meglepett, mert mégse fél attól, hogy itt fogunk meghalni és mert nem mondott le rólam azok után se, hogy mennyiszer faképnél hagytam. Igazából meg sem érdemlem. Ettől a gondolattól meg még jobban és hangosabban kezdek el zokogni.
Talán nem a legmegfelelőbb helyet választottam arra, hogy rávessem magam Hyunjaere hiszen a kabint nem éppen arra tervezték, hogy kényelmesen elférjen benne két ember úgy, hogy az egyik a másik ölében üldögél. Mondjuk igazán gondolhattak volna erre bár van egy olyan sejtésem, hogy nem csak azért, mert közszeméremsértés esélye állna fent hanem, mert eléggé életveszélyes lehet amikor a kabin kibillen az egyensúlyából amikor egy nő – jelen pillanatban én – ráveti magát a pasijára. Nem tehetek róla, hogy Hyunjae felelőtlenné tesz.
- Jajj, igen-igen, persze, bocsánat – hebegem és elvörösödött fejjel lemászok róla, hogy visszaüljek eredeti, biztonságos helyemre. Megtörölgetem könnyes szemeimet és egy mosollyal az arcomon pillantok az immáron vőlegényemre – te jó ég, még gondolatban is nagyon furcsán hangzik.
- Akkor tied a megtiszteltetés – nyújtom neki a kacsómat, hogy felhúzza a gyűrűt és ha ezen túl is esünk akkor csillogó szemekkel tartom magam elé a kezem és csodálom a kis ékszert – bár szerintem mintha egy picit túllőtt volna azzal a kővel, de nem említem meg neki, mert biztosan csak túlságosan lelkes volt. Már látom magam előtt Rim arcát amikor megmutatom neki a gyűrűt, biztos vagyok benne, hogy teljesen féltékeny lesz.
- Ez valami csodálatos – nyögöm végül és szinte fizikai fájdalmat érzek, amiért el kell szakítanom a tekintetem a gyűrűről de azért tegyük hozzá Hyunjae látványa is nagyon kellemes tud lenni, csak hát az a gyűrű mégiscsak … mondjuk azt, hogy az újdonság varázsával él – Nem fogom meggondolni magam – megrázom a fejem és lopva megint az ékszerre pillantok – Össze fogunk házasodni – és mivel a gyűrűt nézem, ezért teljesen olyan mintha a gyűrű meg én házasodnék össze így hát megismétlem magam csak immáron Hyunjae szemeibe nézve – Össze fogunk házasodni – hátradőlök a kabinban és kipillantok, már majdnem elértük a legtetejét a keréknek és innen valami csodálatos látványt nyújt Szöul, de nem tudok sokáig gyönyörködni a látványban, mert az agyamba befészkeli magát egy kis gonosz lény és olyan dolgokat kezd sunyin áramoltatni felém, amiknek most nem szabadna elrontaniuk a pillanatot –

És… mit szólt a menedzsered? Meg..az egész LHT? Tudják?