Sora

     
•                
     
     
•          
  
  
            Megjelenés name with ## words.
  
  
 

     
• 456 szó
     
• Ruha
     
• Alana Lee - Synchronize
 

Felcsapom a sütőskönyvet, mert én bizony valami nagyon édesre, ragadósra, krémesre vágyok. Ez nálam nem szokott gyakran megesni, sőt süteményt sem eszek minden héten, most mégis megkívántam, és nincs itthon. Egyszer ennék olyat, és elfogyott, vagy talán nem is volt, nem tudom. Meglehet, az elkövetkezendő pár hónapban egyre többet fogok belőlük enni, mert olyan finomak és laktatóak. Oké, most csapjon agyon valaki, hogy ilyenekre gondolok. Ha az egy évvel ezelőtti Hiro hallaná e szavakat, jókat röhögne rajta, akkor nem sejtettem mi lesz velem, mennyire megváltozik az életem több szempontból is, viszont ez engem nem zavar, megváltoztam én is.
Elkezdem böngészni a könyvecskét valami finom után, miközben beugrik, hogy kikérhetném JiHyuk tanácsát is, gondolom később ő is szeretne enni belőle, azonban erre nincs lehetőségem, éppen alszik a drága, én pedig nem ébresztem fel, szüksége van rá, az elmúlt időszakban nem aludt annyit, mint kellene. Nem tudok dönteni, mindegyikből ennék legalább egy-egy szeletet, aztán megakad a szemem egyen, ami nagyon jól néz ki, és nem túl bonyolult, szóval nekem tökéletes. Kezdeném is előpakolni az alapanyagokat, mikor hallom a csengő hangját. Nem értem ki lehet az, én nem várok senkit, feltételezéseim szerint a másik lakó lehet az. Gyanakodva indulok az ajtó felé, legutóbb nem sültek el jól a dolgok, nem szeretném ezt megismételni. Lassan kinyitom a faajtót, és megnyugtat a tudat, hogy egy korombeli lány áll velem szemben. Ahogy látom épp indult volna, nem értem az egészet, akkor miért csöngetett be. Mosolyogva hallgatom szavait, ahogy bemutatkozik. Tetszik a neve, szépen cseng. Hangjában hallom a bizonytalanságot, ezt nem teljesen értem, ugyanolyan egyszerű lány vagyok, mint ő, nem fogom eltenni láb alól itt a lépcsőház közepén, olyat már nem teszek.
- Halihó, én Hirono vagyok, de nyugodtan nevezz csak Hironak, általában mindenki úgy hív – válaszolok mosolyogva, kicsattanó energiával, ami nem áll távol a valóságtól, most keltem fel nemrég én is. Ezt követően meghallom a számomra legkedvezőbb mondatot, és kezében a tálcát, a rengeteg sütivel. Sütött. Nekem. Sütit. Jobban mondva azért sütött, hogy megkínálja vele a szomszédját, aki jelen pillanatban én vagyok. Milyen kedves nő! Még nagyobb mosollyal veszem át a tálcát, remélem, nem veszi bunkóságnak, nem volt még nálunk ilyen vendég, nem tudom, mit kell csinálni.
- Gyere beljebb, pont most akartam sütni, de majd holnap és akkor én is viszek neked. Foglalj helyet bárhol – beljebb invitálom, pont a nappaliba, ahol tudunk nyugodtan beszélgetni, nem zavar senki sem. Nem a legmegfelelőbb öltözet van rajtam, de itthonra miért kéne mást húzzak. Ha ő is, én is kényelembe helyezem magam, majd megkóstolom az első darabot.
- Ez nagyon finom! Egyébként messziről jöttél? – érdeklődöm az eddig lakhelyéről, miután megdicsérem a sütijét. Nem tudom ki sütötte, de aranyba kéne önteni a kezét, ez olyan finom. Lehet nem is hagyok másnak, ketten fogjuk megenni a babával.