Sky & Nico

Hogy milyen érzés hazajönni több mint fél óra tárgyalás után a menedzsertől? Hát szar, vagyis jó, hogy vége van, mert bár nem mondott rosszat rólunk, az estéhez közeledtén már nincs sok kedvem a papolását hallgatni. Érhető, hogy mennyire örültem, mikor beléptem a dormunk ajtaján, gondoltam eldobok mindent és csak lehuppanok a kedvenc sorozatom elé és lazulva bambulok ki a fejemből de nem ennyi könnyű a leaderek dolga. Komolyan, mintha anyáskodnom kéne hat lüke barom felett, akik már alapból reménytelenek. Igen, persze, hogyne, szeretem én őket, de a mindennapi életben, főleg szabadidőben jó lenne, ha nem lennének ennyire bajosak együtt. Nem ez az első verekedés, amibe belecsöppentem és már tapasztalt vagyok olyan téren, hogy tudjam, mi a teendő. Sikerült eléggé kiakadnom és leüvöltenem a társaságot, pedig nem szeretek így viselkedni. Alapból csendes és kiegyensúlyozott személyiség vagyok, nem jó, ha kiakadok, de ez is előfordul időnként, akkor viszont csattan az ostor. Amint lefejtem őket egymásról, kiveszem a bolyból a legbalhésabb tagot és ezzel remélem, hogy a többiek is lenyugszanak.
- Sky, gyere cigizni - szólok az amerikai szobatársamhoz határozottan és meglehetősen szomorú csengéssel a hangomban, amiből nem igazán úgy fest, hogy van választása, de vehetjük ezt úgy is, hogy úgysem fog nemet mondai, mert sosem szokott erre. Legalább annyira függő, mint én és most ahogy elnézem a társaságot, ő is kellően felkurta magát. Csak tudnám, min tudtak meging összeveszni ennyire. Túlságosan kiakadt fejjel, lángoló szemekkel veszem elő a farzsebemben lévő dobozt és kihúzok belőle egy szálat, amíg Skyler veszi a kabátját, aztán együtt indulunk ki az erkélyre, magunk mögött hagyva a felbőszült bandatagokat. Jobb ez így, ők is rendezhetik soraikat és mi is lehiggadunk, én legalábbis nagyon remélem, mert most tényleg pipa vagyok. Mikor kiérünk, én keserves fájdalommal nehézkedek könyökömmel a korlátra, ujjaim között még mindig azt az egy csikket pörgetve, amit odabent vettem elő. Nem kínálom meg Skylert, neki is van saját doboza, ez az egész kiruccanás számunkra egy régi rituálé, tisztában vagyunk a másik szokásaival és azzal, hogy miként szoktunk mi együtt cigizni az esetek többségében, ha együtt vagyunk itthon. Sokszor megkérdezzük a másikat, hogy nem akar-e kijönni rágyújtani, hisz addig is beszélgethetünk, feltéve ha nem épp csendre és egyedüllétre vágyunk. Olyan is megesik. Talán jobb lenne, ha minél kevesebbszer kérdezgetnénk a másikat, hogy jön-e, mert ezzel csupán jobban rászoktatjuk egymást a füstölésre és tudom jól, káros az egészségre. De akkor is, ez engem megnyugtat és a hangunk sem bánja, mivel képezzük magunkat naponta annyira, hogy ez ne látszódjon meg egy fél oktávnyit se.
- Min tudtatok már megint összeveszni? - kérdezem csalódottan, de nem is érdekel annyira, inkább csak jó, ha tudok a kiváltó okról és a továbbiakban arra is figyelni fogok. Faszom, hogy mennyire kedves és törődő vagyok velük, pedig simán megtehetném, hogy hagyom őket véresre verni magukat, csak akkor meg rajtam verik le az ügyet, hogy miért nem teremtettem rendet és így hogy lesznek képesek színpadra lépni. De mindegy hogy felel Sky, akár őszintén, akár elhessegeti a válaszadást, én is elengedem a témát és közben előveszem a tüzem, hogy meggyújtsam a szál végét. Felegyenesedek és mélyet szívok a dohányból, mintha csak lélekben is pontot raknék a dolog mögé. Szembe fordulok a sráccal és fürkészem az arcát. Nem is akarok gondolkodni semmin, csak várok és hagyom, hogy a nikotin lenyugtasson. Felesleges jobban felbasznom magam, nem éri meg és nem is az a célom, hogy Skyt megint felzaklassam. Én tényleg bírom őt, noha valóban heves természetű, de talán én vagyok az a személy a bandából, aki legjobban ismeri őt és nem csak mert közös a szobánk, hanem van még valami plusz is. Talán a származásunk, nem tudom. Miután megunom az arckifejezését, elnézek Seoul városképén. Akár gyönyörű is lehetne, ha a csillogok megmutatnák magukat az égen, de elbújnak a város narancssárgás égboltja felett. Az erős fénytől sosem lehetett látni őket, de ezzel jár a nagyvárosi életmód. Időnként megjelennek felvillanó fények, most is sikerül befókuszálnom egy gépet, mely feltehetőleg Incheoni repülőtérre fog leszállni az elkövetkező percekben. Viszonylag csend van, leszámítva a város alapzaját: a közeli főúton állandóan közlekedő autók motorbőgését, a buszokat és sok más hangot, amihez fővárosiként már rég hozzászoktam.

A napok többségében nyugodt vagyok, sőt még vidám is, amennyiben minden megfelelően klappol. Azt hiszem nálam kevésbé balhés tag nincs a bandában és ez lehet azért van, mert pont én vagyok a leader, de végül is ez visszafelé is igaz: azért lettem én a vezető, mert a legkevésbé vagyok balhés, noha a korom is kellett hozzá, mert bármennyire is normálisnak képzelem magam, legfiatalabbként biztos nem így alakult volna. Én úgy gondolom, hogy sosem éltem vissza ezzel a pozíciómmal, sokkal inkább megfelelni akartam a menedzsernek és valójában a többi tagnak szintúgy. Nagyon kevésszer ordítom le a fejüket, vagy parancsolgatok, utóbbit csupán akkor, ha túllépnek egy határt és annyira elkallódnak, hogy egyszerűen nem halad a munka. Meglehet, még sosem kiáltottam le ennyire a bandát, hát ez is most megtörténik, mivel arra érkezek vissza az esti nem túl kellemes sétámból, hogy tán HyunJae kivételével mindenki a hozzá legközelebbi faszit üti-vágja. Nagyszerű, igazán tökéletes idolok vagyunk, nem is értem, miért nem derült még ki egy botrányunk sem. Nem tudom ki kezdte és ki folytatta, vagy hogy ki kapta a legnagyobb ütés és kitől, mindenki megérdemli azokat a szavakat, melyek hevesen hagyják el a számat és én is csak akkor jövök rá, mennyire durván viselkedek, amikor már kihívom az általam vélt legbalhésabb tagot egy cigire. Szerencsére pont úgy érti, ahogy azt szánom, nem büntetem, épp ellenkezőleg. Bízok benne, hogy így mindenkinek jobb lesz én meg végre beszélhetek a sráccal kicsit négyszemközt. 
Kiérek az erkélyre és a hideg levegő az én testemet is lehűti. Vicces, mert amúgy is kintről jövök, már szarrá fagyhatnék, ha a bent látottak nem robbantották volna be az agyamat egyből több mint száz fokra. Sky is teljesen ki van, látom rajta, hogy most nagyon sikerült az ő pulzusát is az egekbe vinni. Nézem az arcát és látom, hogy nyugtalan, szinte fáj ránézni, mégis tudom, hogy én is hozzá hasonló arcot vágok jelenleg. Bólintok együtt érzően, én is a megőrülés határán vagyok, de most nagyon. Mikor elegem lesz az elmélkedésből és a tétlenségből, felegyenesedem és meggyújtom a cigicsikket, majd látom, hogy Sky is jönne tüzért kuncsorogni és ez megmosolyogtat. Meggyújtom neki is hű baráthoz híven. 
- Te kis ribanc! - mondom suttogva, alig halhatóan. Nem rosszindulatból bukott ez ki rajtam, ő is pontosan tudja, milyen dolog ez. Hangom is inkább kuncogó, mivel csak oldani próbálom a feszültséget és a bennem kialakult káoszt is. Szívok egyet és megkérdezem, mi történt odabent pontosan. Gondolom, hogy nem örül a számonkérésnek, de ezt tudni akarom és szerintem jogosan teszem. Ezúttal sem vagyok vádló, tényleg csak tudni szeretném a történteket. A válaszát is megmosolygom. 
- Hát persze, hogy te nem voltál benne. - Ő sose! Mégis mit képzeltem? Hogy mertem azt feltételezni, hogy Sky is verekedett? Hát nem tudok meg semmit a válaszából, de jobban teszem, ha elengedem. Csak ha egyszer megölik a másikat, vagy vérben fog úszni a nappali, akkor engem vonnak felelősségre. Ez így kicsit szar helyzet számomra. Fogalmam sincs, mit tegyek velük, hogy lehetne őket szorosabb barátságra bírni. Pedig a turnékon annyira aranyosan viselkednek koncertezés közben. Mintha tényleg szeretnék egymást. Én már nem tudom, hogy ki mit érez, de én egyiküket sem akarom elveszíteni. 
- Jól van, nyugodjunk le és majd lesz valami. Idővel kibékültök. - Ja, persze. Ezt én sem gondolom már komolyan. Azt hiszem, véglegesen is elkeseredtem, pedig ha valakinek, akkor nekem nem kéne feladni ezt a dolgot. Nem kellene máris belefáradnom a leaderkedésbe, mert még jó pár év van előttünk, de ha ez a viszony csak romlani fog, akkor én leszek az első, aki kilép a bandából az egészségemre hivatkozva. Egy újabb nikotinbombát veszek, hogy próbáljam én is túltenni magam rajta. Bár Skynak nyugodtan válaszoltam, ő is láthatja, hogy még egy darabig dühöngök magamban, ahogy feltételezem ő is. Magasabbra emelem a fejem és azzal vonom el a figyelmemet, hogy figyelem miként az ajkaim közül kifújt füst eltűnik az éjszakában. Élvezem a csendet, aztán pár perccel később szólalok meg ismét. 
- De egy duó nem hülyeség - mondom halkan, már sokkal kiegyensúlyozottabban, igaz szomorúan beletörődve a botrányos életbe. Nyilván alcsapatra gondolok, nem szándékozom még elhagyni a bandát. Erre a duóra majd még visszatérhetünk, lehet jól sülne el valóban és a menedzser is támogatná. Nem számítok arra, hogy rám terelődik a szó, pontosabban az eddigiektől semleges témára. Skyra pillantok és meglepetten nézem őt, majd inkább csak szívom a cigit és választ adok neki azzal a lendülettel, ahogy kifújom a füstöt. 
- Semmi, én jól vagyok - adom válaszul, mert valóban ez az igazság. Valójában sok kis apró hülyeség az, amit talán Sky is megsejt, de mivel tudom, hogy mi van az anyjával, nincs pofám azt mondani, hogy baj van velem. Hiszen a szeretteim megvannak, Hope is javulgat, az öcsém is Koreában van és Sky szintén itt van mellettem. Szóval minden rendben velem. Persze nem várom el Skytól, hogy megelégedjen az előbbi szavaimmal, hagyom, hogy kezét az arcomhoz érintse és megvizsgáljon. Nem tudom, miért hagy ki egy ütemet a szívem, amikor gyengéden felemeli az arcom. Érdekes ez a helyzet, nem szoktam meg, hogy ennyire közel van hozzám. Nem is azonnal nézek a szemébe, de végül, mielőtt eltávolodna, a tekintetünk találkozik. Nem titkolok előtte semmit, ha íriszemből megtud valamit, ám legyen így, noha jelenleg még én sem vagyok tisztában azzal, hogy mit érzek, mi fáj és miért vagyok ennyire fáradt. Viszont az utóbbi másodpercekben nem az ügyes-bajod dolgaim jártak az eszemben. 
- Dühös, kétségbeesett és álmos vagyok egyszerre. Szerintem ezt látod rajtam - teszem hozzá, hogy megnyugtassam és úgy tűnik ez használ, ugyanis megpaskolja az arcom, mire kicsit megrándulok, hirtelen jön, ugyanis nem számítok a legkisebb ütésekre sem, de értem minek szánta őket. Talán egy kicsit fel is ébresztett vele. - Szerintem, ha lefekszek már végre, akkor azonnal el is tudok aludni.  - Nem kell ide altató, megoldom az alvást anélkül is. Sokan furcsállnak, de én továbbra is nagyon örülök, hogy Sky a szobatársam. Tudja, hogy mikor mire van szükségem és ezt tudatától függetlenül megadja nekem. Sokszor, ha aludni szeretnék, ő elvan csendben este, nem matat valamit, ha kimegy a szobából, akkor sem rúg bele minden szardarabba, hogy a hangos csattanástól felébredjek. Én szeretek vele egy szobában lakni és alapból azt hiszem, én látom őt valójában annak, aki az igazi Sungjun. És egyáltalán nem elviselhetetlen, nekem szükségem van a határozottságára, ahogy most is és ezt jelen pillanatban is megkapom tőle. Erőt ad, hogy folytassam az utam. 
Érdekel, hogy mi lehet az anyjával, de tudom, hogy elvileg a legutóbbi információm óta nem történt változás vele. Azt szerintem elmondaná Sky, vagyis én ebben bízok. Velem meg szokta osztani a hátterét és ezért nagyon hálás vagyok neki. Ő is segít nekem, illetve én is neki és nem várunk el semmit cserébe. De úgy gondolom elég, ha annyit mondom: a barátom. A többi már magától érthető, nem?  
- Holnap elkísérjelek anyukádhoz? - Azt mondta pár napja, vagy tán ma reggel, hogy meglátogatja hamarosan, feltételezem az a holnapi nap folyamán fog megvalósulni, hacsak ma már nem történt meg. Nem mennék be, természetesen magukra hagynám, annyira én sem vagyok pofátlan, csak a szó szoros értelmében elkísérném.