Hey bro I'm here! ~ Johnny&Sky

Klipforgatás, fogyókúra, folyamatos táncórák, készülés a comebackre… Mindez nem képes elvonni a figyelmemet arról a tényről, hogy anya beteg, ezért közöltem a cég igazgatójával is, hogy néha ki fogok maradozni, mert van ez a gebasz otthon, és szeretném néha elkísérni anyát az orvoshoz, vagy hasonló. Talán nem volt 100%-os a figyelmem, mert most kénytelen voltam megosztani, és a családomra is jobban figyelni, mint ahogyan egy idoltól elvárnák. Sokszor szöktem haza a dormból, ami nem volt kifejezetten nehéz feladat, mert elég volt felülnöm egy metróra a megfelelő álcával és megkérni Nicot, hogy falazzon már nekem két órán keresztül. Pont ez volt az oka annak is, hogy nem kerülte el a figyelmemet a bátyám hazatérése sem, aminek eléggé örültem, hiszen már évek óta nem láttam. Egész nap egy halvány kis mosoly ült az arcomon miatta, a többiek meg folyamatosan furcsa tekintettel méregetnek, mintha egy kutatási csoda eredménye lennék. Tény és való, hogy nem nagyon látnak vigyorogni, de én is ember vagyok azért. Nem is tették szóvá, gondolom örültek, hogy ma kevesebbet morgok és csesztetem őket, inkább csak csendben voltam és csak Nicoval osztottam meg az örömhírt, miszerint a bátyám hazajött. Tény és való, hogy mindennek anya betegsége az oka, de én akkor sem tudtam nem örülni neki, hiszen olyan régen láttam már, és apánkkal ellentétben én tényleg kíváncsi voltam arra, hogy miket látott az utazásai során. Örültem neki amiért megtalálta az, ami érdekli és nem mondom, hogy nem aggódtam miatta, de tudtam, hogy elég találékony ahhoz, hogy ne essen bántódása. Amúgy is erőt adott nekem a lázongása, hogy végre én is kilépjek a családi burokból, és idolnak álljak. Miután beválogattak a bandában apám amúgy sem tudott mit csinálni, hiszen ha kidob otthonról sem esik nagy bántódásom, ugyanis össze kellett költöznöm ezekkel a tökfejekkel.
Érdekes módon ma pont én voltam az, akinek egy picit megtört a koncentrációja, holott általában szeretem szekálni azokat, akik elrontják a koreográfiát, vagy hülye fejet vágnak a felvételen. „Még ezt sem tudjátok megcsinálni?” Mindig az én számból hangzott el ez a kérdés, és most a forgatás is miattam lett felfüggesztve és holnapra haladva, mondván, hogy „a jégherceg biztosan beteg, mert vigyorog és képtelen odafigyelni arra amit csinál, inkább dolgozzunk holnap kétszer annyit”. Nem örült neki senki, de én leszartam, legalább szabad lett a délutánom, és amint kimondták a szünetet, intettem egyet nekik és szó nélkül indultam el a kisminkelt szemeimmel, és a belőtt hajammal, ami perceken belül le fog lapulni, mert mélyen az arcomba húztam a sapkámat, hogy ne ismerhessenek fel.
Út közben hívtam fel Johnny-t, mert nem akartam időpontot egyeztetni, most azonnal akartam vele találkozni.
- Csá, hallom ide is eljutottál – mondtam neki a telefonba, miközben a zsebemben kutattam a cigim után – Úgy néz ki, hogy most véletlenül nincsen semmi dolgom, szóval áldozok rád a töménytelen időmből.
Ez az én nyelvemen annyit, jelent, hogy gyere már, mert hiányoztál és szeretnélek látni, de soha nem mondanék ki ilyen nyálas dolgot még neki sem.
- Nincs kifogás, nagyon elfoglalt ember vagyok ám – folytattam – Tíz perc múlva legyél a Gangnam elején, ott várlak.
Ezzel rá is vágtam a telefont, és még a kapucnimat is az arcomba húztam, hogy biztonságosan vethessem bele magam a tömegbe. Hamar odaértem, mert a forgatási helyszín nem volt messze, még így is rá tudtam gyújtani, ami miatt egy picit behúzódtam az egyik bolt mögé, hogy ne csináljak botrányt. Onnan tökéletesen láttam az embereket, így szinte azonnal ki is szúrtam a bátyámat és a biztonság kedvéért a karját megragadtam, hogy biztosan észrevegyen.
- Hali – intettem neki lazán, aztán magamat is megleptem, de nem lepacsiztam vele, hanem odahúztam magamhoz és megöleltem. Tényleg régen volt már, hogy találkoztunk és hiányzott is a képe.
- Úgy emlékszem, hogy helyesebb voltál amikor elmentél – vigyorogtam rá, aztán hátráltam pár lépést és levettem a kapucnimat a sapkámmal együtt. Utálom takargatni az arcom, de szükséges.
- Ezért egy szót se – mutattam az oldalt kiborotvált hajamra, ami még mindig lila volt, de már egy picit kezdett kikopni belőle. Hallgatom eleget a maradék hattól – Ha te is kiröhögsz, akkor tényleg letolom kopaszra a fejem.
Lepöccintettem a cigim hamuját, és egy picit elgondolkoztam a múlton. Amikor utoljára találkoztunk teljesen máshogyan néztem ki, elegánsabb ruhákat hordtam, és a hajam is rendezetten állt. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha azt mondaná, hogy rám sem ismer, mert már egyáltalán nem tűntem jó gyereknek, hanem pontosan olyan voltam, mint amilyennek éreztem magam. A stílusomról lerítt a hanyagságom és a lazaságom, de ez nekem tetszik. Sokkal jobban érzem magam így, mint a jól fésült hülyegyerek szerepében.

Mivel túl gyorsan raktam le a telefont, már csak magamban tudtam kimondani a következő szavakat: helyes-helyes. Gyere csak Johnny. Ha ellent mertél volna mondani, akkor se perc alatt találnék valakit, aki ért az emberek lenyomozásához, és hidd el, hogy neked fájna jobban, ha én sétálnék utánad. Jó… Valószínűleg fele annyira nem bánnék durván vele, mint mondjuk a csapattársaimmal, de az tuti, hogy legalább egy barackot kapna a fejére. Már évek óta osztogatom őket a zsibivel együtt, szóval elég fájdalmas lenne számára a dolog. Bár… Mindegy, úgysem tudnám bántani. Túl régen láttam már ahhoz, hogy kegyetlenkedjek vele. Anya meg… Nos hát ő túlságosan beteg és gyenge ahhoz, hogy most azonnal továbbálljon, ezért még bőven lesz alkalmam félretenni az érkezése által előtört érzéseimet, és kedvemre szadizhatom majd a drágát.
De most még nem teszem meg, mert én jó testvér vagyok, és nem akarom bántani egyből a gyereket. Talán ha valamelyik csapattársam hallaná ahogyan magam így skatulyázom be, minden bizonnyal hülyének nézne, vagy talán hevesen ellenkezne, én mégis úgy vagyok vele, hogy ha valaki megadja a kellő időt, teret, nyugalmat és türelmet, akkor rájöhet, hogy a rosszindulatú megjegyzéseim mögött azért megbújik némi jóérzés is. Mert én nem vagyok rossz ember, csak nagyon szeretek morogni, és képtelen vagyok elviselni magam körül a nem zene által keltett zajt, káoszt. Az emberek talán azt hinnék – a rendetlenségemből kifolyólag meg a jellemvonásaim miatt is egy picit – hogy én aztán egy nagyon bad boy vagyok, de erről szó sincs, csupán csak mást tartok viccesnek és kevésbé vagyok barátságos, mint az átlag emberek.
Nem vártam valami sokat, de úgy gondoltam, hogy ő viszont tud várni, amíg elszívom a bagóm, szóval minden további nélkül gyújtottam rá, a sapkámat mélyen az arcomba húzva, Valamikor még otthon szoktunk rá Nicoval a cigire, és nekem már akkor is kommandóznom kellett apám miatt, szóval meg sem kottyant a dolog itt sem. Eddig egyszer sem buktunk le, habár szerintem senki nem lepődne meg, mert a banda enyhén szólva szereti az isten által küldött áldásokat, amik nem mások, mint az alkohol, a cigaretta, és a nők. Természetesen az is alapszabály a dormon belül, hogy mindenkinek megvan a magántulajdona, így a dolgok általában nem mennek közösbe. A pia és a cigi, mondjuk kivételt képeznek, de egymás nőjére nem hajtunk rá. Na nem mintha én annyival kavargatnék, általában csak elfogadom az idol lányok ajánlatait ha ahhoz van kedvem, de amúgy őket is lerázom egy két éjszaka után.
Amint megláttam az amúgy szinte semmit sem változott bátyámat, rögtön karon ragadtam és berántottam magam mellé, mert eléggé elrejtőztem.
- Ma még elviselem a nyálaskodásod, holnap viszont már beszólok érte – jelentettem ki, de azért megpaskoltam a hátát mielőtt elengedtem – És izé… Én is unatkoztam nélküled. Szóval baszd meg, jó?
Ez a saját nyelvemen annyit jelent, hogy „te is hiányoztál”, de világ életemben nehézséget okozott az ilyen dolgok kimondása. Például amikor kissrác koromban véletlenül fellöktem egy lánykát nem bocsánatot kértem, hanem azt mondtam neki, hogy „legközelebb állj arrébb, mert a végén elfelejtelek kikerülni”. Ezen mindenki nevetett egy nagyot, én viszont annyira nem élveztem, hogy utána a délutáni játékidőmből keddenként nevelési tanácsadóhoz jártunk. Igen, ez ilyen mély nyomot hagyott bennem.
- Kösz – mosolyogtam rá halványan – Majdnem szabotáltam a debütálást, de végül meg lett oldva a dolog.
A szűkszavúságom és a túlságosan erős öntudatom egy picit megsínylette a dolgokat, így sokáig kérdéses volt, hogy bekerülök a bandába, de végül a vezetőség úgy döntött, hogy ennél komolyabb baj nincs velem, és legalább nem kell senkinek sem megjátszania a hűvös szépfiút, ugyanis a banda rendelkezik egy ilyen taggal. Ez amolyan bevált koncepciónak tűnik, az Infinite és a Vixx is népszerű lett egy-egy ilyen taggal. Na nem mintha annyira érdekelnének az idolok, ezt a két bandát is csak azért jegyeztem meg, mert az orrom alá dugták a tagokat, akiknek fogalmam sincs mi a nevük, az egyik talán valami Lion, vagy mi a franc. Nem is érdekel.
- Emlékszel még Nicora? Sokat lógott nálunk még otthon. Ő is a banda tagja lett. – ezt csak azért mondtam el neki, hogy megnyugodhasson. Azért szerintem valamilyen szinten féltett és felmerültek bizonyos kérdések benne az alkalmasságommal kapcsolatban, vagy ha ez konkrétan így nem is fogalmazódott meg benne, azért abban biztos volt, hogy az én temperamentumommal nehéz. És ha tényleg követett, akkor gondolom látta, hogy Hyunjae egy rohadt nagy állat. Talán párszor el is mélázhatott azon, hogy eddig hányszor vertek laposra… Hát megestek egyfajta verekedések, de nem voltak annyira jelentősek.
- Senki sem tudja, hogy te vagy a testvérem Hyung – néztem rá, és talán egy kis aggodalom is csilloghatott a szememben – Nem akarom, hogy rád szálljon a média, szóval mi lenne, ha vennénk egy üveg piát és kiülnénk valami eldugott kis szabadtéri helyre? Az amúgy is jobban illik hozzád.
A végén megint elmosolyodtam, mert elég régen láttam. Talán pont ezt a vigyort nevezték annak idején vérszegénynek, de szerintem menedzser-nim azóta sem látta, szóval ha most itt lenne, akkor valószínűleg madarat lehetne fogatni vele a boldogságtól, mert még egyszer tanúbizottságot tennék arról, hogy én is csak emberből vagyok és tudok mosolyogni.
- Próbáltak amúgy kutakodni utánad, de közöltem velük, hogy nem vagy olyan jó bőr, mint én, felesleges lenne – legyintettem egyet, de amúgy tényleg ezt mondtam nekik, mert ez pont elég indok volt ahhoz,hogy leszálljanak róla. Szeretném ha nyugodtan utazgathatna és nem kéne attól tartania, hogy mikor rohanják le a rajongóim, hogy rólam kérdezősködjenek. Őt ismerve kedvesen válaszolgatna nekik, de nem akartam megkockáztatni a dolgot, néha elég furcsák tudnak lenni az ilyen lányok.
- Ma még lehetsz ciki – paskoltam meg a vállamra tett kezét – De holnaptól nem.
Ezek után még egyet szippantottam a cigiből, aztán a füst kifújása után sodortam ki belőle a dohányt és visszatettem a dobozba, ahogyan a sapka is visszakerült a fejemre.
- Készülj fel, ha így vonulunk végig és valaki felismer, akkor a múlt heti után lehet a pasimnak titulálnak, ha valaki felismer – vigyorogtam rá. Nem tudom mennyire volt naprakész a bandával kapcsolatban, de sikerült felrázni a híreket, az tuti. Túl régen cikkeztek már rólunk, mert egy ideje már nem volt comeback, de megoldottam, hogy ez megtörténjen.
- Ezzel kapcsolatban majd mutatok valamit – mondtam neki derűs hangon, aztán megindultam – Akkor kisbolt?

Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem hiányzott a bátyám, de mivel ilyet hangosan sosem jegyeznék meg, nem is szorulok rá, hogy másnak füllentsek, önmagamnak meg úgysem szoktam olyat állítani, ami nem igaz. Mindig aszerint éltem, hogy ha becsapom saját magam, akkor azzal elcseszek mindent, ez pedig egyáltalán nem szándékom. Éppen ezért mentem el idolnak annak ellenére is, hogy az apánk ezen totálisan kiakadt, és az én nyakamba akarta varrni a céget. Anyával takarózott, hogy miatta nem tehetem meg, de már előtte megkérdeztem tőle, hogy mit szólna hozzá, és nem volt a dolog ellen. Persze féltett de ő maga is tudta, hogy már rég nem vagyok az a kisfiú, akit annak idején kergetett, szerintem arról is tudott, hogy Nicoval már 16 éves korunkban az ablakban ülve füstöltünk, csak éppen nem mondtuk el senkinek. Apám meg azt hiszem túlságosan szart rám meg Hyungra is, hogy az ilyesmi feltűnjön neki. Csak az üzlet számított és, hogy ne hozzunk szégyent a fejére.
- Akkor készülj fel, mert volt lehetőségem gyakorolni a bandán – vigyorogtam rá – Hatból négyet utálok, de úgy rendesen.
Ebből biztosan le tudta szűrni mire gondolok, hiszen világ életemben egy pokróc voltam, de azért nálam is megvoltak a fokozatok. Nicot bírtam, ő a legjobb példa arra, hogy mi számít nekem a barátnak. Aztán voltak az emberek, akik az elmegy kategóriába tartoztak, de ennek is két rétege van, mert nagyon kevés ember, akik úgy alkalmazkodnak valamennyire a szokásaimhoz, talán már majdnem össze is tudnak velem barátkozni. Ilyen volt a csapat maknae-yah, Namki. Aztán voltak azok, akiket elviseltem, mert muszáj, de néha bevertem a képüket, meg akiket sokszor megvertem és folyton ordítottam velük. Na a banda maradék tagja ide tartozik. Az mondjuk túlzás, hogy Hyun Jae-t elvertem, mert azért ő valamivel erősebb nálam, de egyszer majdnem sikerült őt is.
- Gondolom nem szőrös taxisofőr ha így vigyorogsz – boxoltam bele mosollyal az arcomon az oldalába. Biztos voltam benne, hogy összeszedett valami nőt, ismerem ezt a fajta mosolyát. Mondjuk már ideje lenne, mert lassan nagybácsivá kéne tennie, vénül már ő is. Na nem mintha az a két év, ami köztünk van annyira sokat számítana, de nekem amúgy sincs se lehetőségem, se kedvem gyereket csinálni. Biztosra veszem, hogy borzalmas szülő lenne belőlem, vagy talán még a borzalmasnál is rosszabb, ha létezik egyáltalán ilyen. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne se türelmem, se agyam egy gyerekhez, egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy én felneveljek valakit.
- Nem olyan durva amúgy – mondtam neki – Az elején az volt, meg most sem kellemes, de több szabadidőnk van, mint eddig, és az éves comeback is kevesebb. Szóval most jól mennek a dolgok, és úgy néz ki lesz még egy kis időm arra, hogy unatkozzak nélküled.
Ez azért nem volt teljesen igaz, mert jelenleg majd’ beledöglöttünk a munkába, de valahogy… Na hát ezzel nem lehet valami jól menőzni, én meg mostanában annyira laza vagyok, hogy kész csodának tartom az eddigi porcikáim egyben maradásának okát is. Sokkal jobban illene hozzám, ha darabokban sétálná, mert tényleg lassan szét kéne esnem a lezserségemtől. Meg most, hogy anya is beteg, szerintem az, hogy amúgy kicsit fáradt vagyok nem számít. Pont jó, hogy itt van, mert ezzel lesz lehetősége könnyíteni rajtam, kiadhatom a gőzt, és akkor minden nagyon király lesz.
- Dehogy – vigyorogtam rá – Mentünk egy műsorba, és a menedzser meg akarta írni a profilom.
Szerintem ezt tovább nem is kellett ragoznom. Pontosan tudja, hogy nem vagyok valami beszédes, az teljesen más, hogy most pofázok magamhoz képest tényleg sokat, de már évek óta nem láttuk egymást, ezért úgy érzem, hogy tényleg ez a minimum. Teljesen normális, hogy beszélgetni van kedvem vele, mégis a testvérem, meg egyelőre van mit mesélni neki. Aztán minden csoda három napig tart, gondolom ez sem lesz így örökké, és két hét múlva megint az átlagos társalgási formánkat öltjük fel, ami nagyjából annyiból áll, hogy köszönök neki, elmondom hogy vagyok, és végül, lezárásként bejelentem, hogy semmi sem történt velem. Mindig ezt játszuk, de soha nem láttam volna, hogy zavarná. Egyszerűen csak nem látom értelmét, hogy sokat beszéljek, ha pár szóval is el tudom érni azt, amit akarok, viszont egy profil megírásánál ez nem éppen előnyös tulajdonság, így a menedzser kiakadt, nekem meg lett egy jó délutánom, mert vicces volt a vörösödő fejének látványa.
- Szegényt néha sajnálom. – tértem rá a legjobb haveromra, aki szerintem már totyogós kora óta nálunk cseszi a rezet. Szó szerint együtt nőttünk fel, ezért biztos voltam benne, hogy Johnny sem feledkezett meg róla, túlságosan is az életünk része volt. Vele kezdtem el cigizni az erkélyen, együtt is legyezgettük el a füstöt, ha valaki bejött, van egy csomó közös titkunk meg élményünk, szóval azt hiszem nem kell ragozni, hogy milyen mélyre nyúlik vissza a barátságunk. Bár néha őt is megmorgom, de most már igyekszem emberelni magam, azért mégsem egy átlagos srácról van szó, hanem Nicoról.
- A többiek? A maknae egész cuki – jelentettem ki, aztán vállat vontam – De amúgy mindet utálom.
Gondolom ezen sem lepődött meg. Bááár, ki tudja, talán az meglepetést jelenthetett, hogy legalább egy ember van, aki nem teljesen tabu számomra. Furcsa, mert amúgy alapjáraton lenézem a fiatalabbakat, és a gyerekkel is ezt tettem először, de most valamiért mégis úgy érzem, hogy nekem tökéletesen megfelel a társasága. Általában csendben elfoglalja magát mellettem, néha megkérdezi, hogy hozzon-e valamit a boltból, és soha nem szól be, ha lenyúlom a pénzét, ami amúgy mindig bevett szokásom volt, gondolom Johnny is tudja. Szóval vele könnyű együtt élni, mert inkább megnyugtat a jelenléte, egyáltalán nem gondolom degradálónak.
Időközben pedig beértünk a boltba, ahol minden szükséges anyagot be akartunk szerezni az ereszd el a hajamhoz. Nem szaroztunk, rögtön az alkoholt kínáló polcok felé vettük az irányt, vagyis leginkább én vezettem, mert már ismerem annyira a szöuli boltok berendezését, hogy csukott szemmel is megtaláljam. Mindig jobb oldalt vannak, szépen sorba rakva, a teljes kínálatot mutatva.
- Épp itt van az ideje – bólintottam – Remélem azért bírod, nem akarlak a hátamon hazavinni.
Mondjuk egyáltalán nem tartom idiótának, szóval szerintem biztos ismeri a határait. Mégiscsak volt ideje kiélni magát, de aztán meg ki tudja, lehet már régóta nem bulizott – bár azt kötve hiszem – és most meg nem bírná komolyabban. Mindenesetre sokkal frappánsabb dolog bezsólni neki, mitn elismerni, szóval miért tenném meg azt? Nem illene hozzám azt hiszem.
Leemeltem a polcról két üveg vodkát, meg egy narancslevet és energiaitalt, mert mégiscsak úgy az igazi, aztán személni kezdtem a rakományt.
- Hmmm – összegeztem végül roppant értelmesen – Ha nem állunk be tőle, akkor majd visszajövünk még egy körért.
- Nincs gáz. Majd mindenkit lerúgok, aki rád akar szállni, ha esetleg nem jön be a tervem – vigyorogtam rá, aztán már meg is indultam a kassza felé, mosolyogva a lányra, mert el akarom élni a célom, a cél pedig szentesíti az eszközt, nemde? Szóval lényeg a lényeg, vigyorogtam, mint a vadalma, és miután lepakoltam a kiválasztott alkoholos italokat, aztán az arcába hajoltam, amitől persze elvörösödött, de nem kifejezetten foglalkoztam vele. Már idefele jövet feltűnt a csillogó tekintete, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy a rajongónk.
- Nem. Láttál. Semmit. – mondtam neki nyomatékosan, és cserébe aláírtam a csuklóját. Mindig van nálam fekete filctoll erre az esetre. A rajongók miatt felkészültnek kell lenni. A pultra dobtam az első bankjegyet, ami a kezem ügyébe akadt, amibe kétszer is belefért volna a piánk összege, de nem számít, talán egy kis zsebpénz elég neki, hogy hallgasson. Ha meg nem, akkor érvénybe lép a másik opció.
- Na hát ezt elbasztam – állapítottam meg, amikor elindultam kifele, és intettem Hyungnak is, hogy kövessen – Tuti az lesz az első, hogy a suliba mindenkinek elmondja, de nincs fotója rólad, szóval nem gáz annyira talán.

Tudom, hogy eltelt pár év, mióta újra láttam volna a testvérem, és talán haragudnom kellett volna erre a nagyra nőtt kölyökre, de sosem ment. Pont azért, mert ha úgy vesszük, teljesen ugyan olyanok vagyunk. Mind a ketten szenvedélyből mondtunk ellent apánknak, ezért ha mást is tettünk, a sorsunk ugyanaz lett, aminek a kárát mindig a fater kedvenc vitrinének polcán álló, gyönyörű, prémium vázák bánták, amik kézzel készültek, meg a tököm tudja még milyen sajátossággal bírnak. Szóval lényeg a lényeg: talán nem volt ott velem, de én mindig közel éreztem magamhoz őt. Sokan mások biztosan neheztelnének rá, rossz testvérnek tartanák, de én olyan ember vagyok, aki kifejezetten kevés embert enged közel magához, és az első pillanatban eldönti, hogy megéri-e neki a dolog, avagy sem. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy miért nem fogok rá sosem megharagudni, tegyen vagy döntsön bármit. Neki is élnie kell az életét, én pedig nagyfiú vagyok, nem kell megvédenie, menni fog egyedül is.
Igaz ez a csapattagokra is, akikkel általában szeretek civódni, és ez nagyon enyhe kifejezés volt arra, amit igazából művelek velük. Általában ez minden, csak nem civódás, inkább mondható egy oldalú verésnek, seggberúgásnak, vagy bármi hasonlónak. Johnny is tökéletesen tisztában van azzal, hogy mennyire szeretem, amikor zavarnak, és azzal is, hogy ez milyen következményekkel jár, illetve az sem titok előtte, hogy általában nem szoktam szeretni az embereket. Ezért egyáltalán nem is lepett meg a reakciója.
- Az a durva, hogy én is – morogtam neki vissza, és a szemeimet forgattam. Biztosan azt hiszi, hogy túlzok, és amúgy rendes srácok, de ez nem igaz. Úgy ordítanak egész nap, mintha muszáj lenne, és tényleg meg lehet bolondulni körülöttük. Hála az égnek hamar elterelődött róluk a téma, mert abban semmi érdekes nincsen, ha hét idol fiú együtt él. Az viszont ebben az országban már jóval pikánsabb témának számít, ha egy férfi és egy nő házasságon kívül laknak együtt. Ismerve a testvéremet, ez őt egyáltalán nem zavarja, de ezek szerint a csaj sem az a fajta, aki ilyesmiken fennakadna. Ebből kifolyólag gondolom jól megvannak, és meg tudják osztani a dolgokat. Már csak az érdekel, hogy akkor most keresztapa leszek-e, vagy nem, mert ha egy nyáladzó hústömböt felém fog tartani, én azzal nem fogok tudni mit kezdeni, azt hiszem.
- Aha – összegeztem végül mindazt, amit nekem mondott – Ez esetben szívesen venném, ha bemutatnál neki. És a fogadat kiverheti, van elég a szádban.
Meséltem egy kicsit neki arról, hogy milyen most nekünk, hogy állunk, mert a tévében az tuti, hogy az LHT-ről nem adnak valós képet. Fogalmam sincs arról, hogy a többi banda privátban milyen, hiszen a velünk ápolt viszony is csak a munkára terjed ki sokszor. Nekem személy szerint se időm, se energiám nincs arra, hogy a többi idol fiú, vagy lány barátságát keressem, de ők sem nagyon szoktak engem, gondolom ugyanezért. Vagy csak ordít az arcomról, hogy amúgy szarok rájuk, de megcsinálok mindent, amit elvárnak tőlem, mert elvárják tőlem. Általában a menedzser azzal szokott ösztönözni, hogy valamit nem merek/tudok megcsinálni, így beleadok apait anyait, és néha még rendes is tudok lenni a többiekkel. Általában ez a műsorokra korlátozódik, ezért is mondtam neki, hogy sajnálom Nicot. Talán barátoknak tűnünk, de a banda nagyon széthúz, klikkesedünk, és szerencsétlen faszi meg csak tépi a haját egész nap.
- Ja. Rajtam kívül senki sem normális – mondtam neki és megcsóváltam a fejem. – Talán még Han Hyun Jae, mert ő legalább nem zavar, de a többit inkább valami fogyatékos otthonba kéne zárni. Elszabadult spermahuszár mind. Nehéz lehet terelni őket.
Na igen, a bandánk elég színes egyéniségekből áll, a kockától Rómeóig minden megtalálható benne, de ezek általában olyan szélsőségeken mozognak, amit én, a jégherceg – ezt a titulust kaptam, de Jaseung általában grumpy catnek hív, hogy rohadna ketté – ezt nem bírom elviselni.
A boltban sétálva, a kínálatban felfedezem a bőség zavarát, ugyanis a tömény alkoholtól kezdve, a soju-ig és a vörösborig minden megtalálható volt a polcokon. Én személy szerint nem vagyok nagy borozó típus, meg a koreai specialitást sem szoktam meginni – csak ha nincs más, akkor bármi jó – ezért is gondoltam rá, hogy az égetett szesszel jó barátságban lennénk mind a ketten. Úgyis régen találkoztunk, ezért nagyon kell ünnepelnünk. nem érhetjük be holmi könnyű kis piával.
- Helyes, de rappelni se próbálj, mert akkor közlöm a céggel, hogy otthagyom a bandát – néztem rá – És nyugi, a lakótársadnak csak a száma kell, a pszichológiai blablát meg nem értem, mert nekem nincsenek érzéseim.
Azért ez nem teljesen volt így, mert hát a dührohamok is az érzéseim miatt vannak, de úgy alapjáraton tényleg nem vagyok az a fajta, aki nagyon kimutatná, vagy kimondaná ezeket, szóval biztosan leállítanám. Egy ölelés talán beleférne, de több nem, mert mindennek van határa.
Azt viszont nem akarom, hogy még mielőtt elkezdenénk inni lebukjunk, és a rajongóim megkeressenek. Amúgy sem kezelem jól őket sokszor, szóval nem akarom, hogy esetleg a sasaengek találjanak meg minket, és zaklassák Johnny-t. Épp elég az, amikor velünk csinálják. Na akkor aztán van összetartás a csapatban, egymást rángatva futunk, mint az őrültek. Ezek azok a pillanatok, amikor örülök, hogy egy-egy tag sértetlenül megúszta a dolgokat, legyen szó kocka Jaesungról, vagy a csapat hősszerelmeseiről. Azért durva halál lenne, ha ötven csaj taposná halálra őket.
Pont ezért igyekeztem a lehető legtöbb időt nyerni magunknak, mert tudom, hogy nem érdekelné őket a dolog, talán háborgatnának minket. A dedikálás ebben az esetben és a szexi mosolyom pont elegendőnek tűnt ahhoz, hogy mire a lányka felocsúdik, mi már rég részegek vagyunk, vagy eltűntünk valahol.
Viszonylag hamar sikerült is elintézni a dolgot, ezért mondhatni boldog voltam, hogy nem akart tőlem ölelést, puszit, eljegyzési gyűrűt – igen, volt aki ilyen sorrendben követelőzött – és csak kisétáltam, közben pedig Hyung ökörségeit hallgattam.
- Menedzsernek túl helyes vagy, és azért adtam neki, hogy legyen valami jócselekedetem, meg amúgy is Rómeó pénze – vigyorogtam. Az egyik szokásom az, hogy ha lemegyek a boltba, nem adom vissza többieknek a jussukat, mert tudom, hogy ők is szórják azt, ami az enyém. Néha a maradékból összejön egy doboz cigire, ami tök nagy haszon tud lenni, mert legalább a saját pénzemet elkölthetem valami másra.
- Hé, nem is aggódok – toltam el a kezét, holott ez nem volt igaz, de megnyugodtam attól a ténytől, hogy ő egyáltalán nem zavartatta magát a dolog miatt. Talán nem zaklatnák, de nem akarom, hogy ilyesmi miatt menjen el megint, hiszen még csak most jött. De ahogy figyeltem, hogy ellopja az üveget, valamiért teljesen megnyugodtam, sőt egy picit el is mosolyodtam, és felkaptam a fejem arra, amit mondott.
- Te hülye vagy – jelentettem ki – Ha el mersz szaladni a piámmal véged van Park Joonho!
Megindultam felé, aztán végül úgy döntöttem, hogy a hátára ugrok, és a nyaka köré fonom a karjaimat. Ha eddig nem néztek minket teljesen normáltalannak, akkor majd most fognak, amúgy meg kit érdekel az egész idol dolog? Évek óta nem láttam a tesvéremet.
- Gyerünk vén csont, mutasd meg, hogy még férfi vagy, és le tudsz futni velem a hátadon a folyóig – bökdöstem meg a hátsóját a térdemmel. és úgy csimpaszkodtam rajta, mint egy kismajom, pedig még nem is ittam, te jó ég. Ennyire hiányzott volna?
- És ha le mersz dobni, halott ember vagy – kivettem a kezéből az üveget, mert talán rázósabb lenne ez a menet, mint amire gondolunk, na szerettem volna egy picit inni is, mert száraznak éreztem a torkom. Igen, szar indok, de jobbra nem telik.