A fejvadász és a miniHulk ~Azariah&Minhee

Még csak alig pár hónapja jártam az egyetemre, de úgy érzem, rohadtul megterhel. Sokkal, de sokkal többet szenvedek benn, mint mondjuk a középiskolában. Igaz, az első két évben magasról tojtam az egészre és csak épp, hogy átbukdácsoltam mindenből.  Naja.
Annyira sok megtanulandó szöveg van, no meg az irományok elemzése… Ki a francot érdekel, hogy mi volt a lélektani jelentése a Rómeó és Júliának?! Engem biztos nem, de persze muszáj megcsinálni, kielemezni, elolvasni, mert „ Ezt vállaltad, Minhee, csináld végig!” Óóó, kussoljatok mind! Az, hogy egyetemista lettem, nem jelenti azt, hogy könyvkukac is leszek, már nem azért.. Úgyhogy fogalmazhatunk úgy, hogy iiiiigen jól telnek a mindennapjaim. Még jó, hogy a kis szőrgombócom ott van nekem az albiban és boldogít. Egyedül biztos megpukkannék ennyi hülyeségtől. Nem baj, egyszer ott leszek a tévében, ha törik, ha szakad. Remélem, nem valami elcsépelt, nyálas szappanoperával leszek híres, mert ott helyben felakasztom magamat, meg a rendezőt. Még csak az kéne, hogy nyanyák bálványa legyek, mint azok a nők, akik ezekben a latin-amerikai sorozatokban szerepelnek. Egyszer néztem bele egy ilyenbe, három rész után kikapcsoltam. Akkor döntöttem el, hogy még egy ilyen hibát nem követek el az életembe, és csak hazai, fiataloknak szóló doramákat fogok nézni.
Mindenesetre, péntek este van és már tegnap tervezgettük néhány lánnyal, hogy mi bizony ma kirúgunk a hámból és felszedünk valami helyes pasit, hogy meghívjon mindenre, aztán otthagyjuk. Lehet kicsit szajha módszer, bevallom az elején nem szívesen csináltam, de mára egyre hétköznapibb tevékenységnek számít nálam, amikor a csajokkal lemegyünk a párkerülettel odábbi bárba az albimtól. Természetesen nálam volt a gyülekező, én is felöltöztem ám, felvettem a fekete ingem, alá egy rövid, fekete farmernadrágot és egy magas szárú csizmát.  Úgy néztem ki, mint a halál, főleg, hogy a hajam is ilyen őszes-feketésre volt festve. Magamnak tetszettem, aztán, hogy a férfiaknak is fogok-e, azt egyelőre nem tudom. Mire megjött mindenki, az indulás előtt bealapoztunk egy nem túl minőségi, de nem is túl gagyi vodkával, csak a hangulatunk érdekében. Aztán elindultunk, négy egyetemista lány nekivágott Szöulnak, hogy kibulizzák magukat péntekeste és elfelejtsék a hét megpróbáltatásait az iskolában.
Betoppanva a bárba a kinti hidegről forróság simított végig az arcomon, rögtön le is vettem a kabátomat és magamhoz szorítva a lányok után kezdtem lépkedni. Már nem volt szükség arra, hogy körbecsodáljam a helyiséget, hiszen heti rendszerességgel jártunk ide péntekenként, csak az arcok változtak, de az se mind. Nem csak nekünk volt a törzshelyünk ez a bár.
Egy sarokba le is pakoltunk mindnyájan és el is foglaltuk a helyünket, hirtelen Seoyang felém fordult és megkért, hogy rendeljek már pár italt, mert ő épp egy szaktársunkkal szemezgetett. Ez most komolyan egy indok volt tőle?! Sajnos igen… Elkapott a hányinger, amikor rá és a ficsúrra pillantottam. Egy szemforgatással vegyített „megadom magamat” sóhajjal felálltam a helyemről és a tárcámat kihalászva a táskámból odalépkedtem a pulthoz. Rajtam kívül voltak még ott páran, így rákényszerültem, hogy a soromra várjak. Elég lassan haladt a sor, amíg várakoztam legalább öt harakirit elkövethettem volna, azt hittem, sose lesz vége. Aztán megtörtént, én következtem, gyorsan ki is kértem három whiskykólát a csajoknak és egy vodkanarancsot magamnak. Amíg az italokra vártam, a körmeimet a pult tükörsima lapjához kocogtattam, várva a megrendelésre.