„Nem vagy túl nőies, így hogy fogsz pasizni?” Most ez komoly? Mármint… oké, értettem én, hogy aggódtak miattam, mert tulajdonképpen több mint barátság egyik hímneművel sem alakult ki nálam, de azért mégis... Nem tehetek róla, ha nekem nincs szükségem rájuk, még a végén lenne egy gyerekem, akire főzni, mosni, takarítani kellene. Na ott kötném fel magamat helyben. Senkinek nem leszek a csicskája, esetleg a sajátom. De neeeeem, Minheenek ruhát kell venni… Azért mert a csoporttársaim nem bírnak magukkal, miért engem kell piszkálni? Imádom őket, de néha annyira kibírhatatlanok… Természetesen beleszólásom nem volt a dologba, szóval a metrón ülve inkább bedugtam a füleimbe a fülhallgatómat és az LHT új albumát kezdtem el hallgatni. Nem válogattam, hogy ezt, meg azt hallgatom. Szépen az elejéről az egészet, szinte biztos voltam benne, hogy ez a vásárlás tovább fog tartani, mint egy óra… Már előre féltem. Amíg tömeg közlekedtünk, bekaptam egy mentolos rágót és abból buborékot fújva hallgattam a zenét, teljesen belemerülve. Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki a vállamat bökdöste, kiderült, hogy az egyik lány volt a csapatból, Sungji azzal az indokkal, hogy a következő megállónál szállunk. Leállítottam a zenét és elpakoltam a fülhallgatómat a táskámba, mobilomat pedig a zsebembe rejtettem, hogy kéznél legyen. Egyenesen a plázába vezettek, ahol egy minőségi, de nem túl drága butikba kötöttünk ki. Először megengedték, hogy én válogassak ruhákat magamnak, de amikor mutattam nekik a felhozatalt, a szemöldökük ráncolták és macskás néninek neveztek. Ha nem lettünk volna nyilvános helyen, biztos a sárga földig aláztam volna őket, nehogy már nekem álljanak a hülyeségeikkel. Inkább türtőztettem magamat és nem csináltam ügyet belőle. Visszapakoltam a ruhákat és vártam, a „kollekciót”, amit ők állítottak össze nekem, mint „szuperpasifogó”ruhát. Engem természetesen bezavartak a fülkébe, még azelőtt, hogy láttam volna a ruhát. Nem kellett sokáig duzzogva ácsorognom ott, hamar bedugták a göncöket hozzám. Amikor megláttam, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Nem voltak egyébként rosszak, de valahogy nem találtam az én stílusomnak őket, viszont a napszemüveg tetszett. Úgyhogy felvettem a fekete toppot, a tüdőig érő farmernadrágot, a bokacsizmát és azt rongyra emlékeztető fehér inget is magamra akasztottam. A napszemüveg sem maradhatott el, azt is felvettem és kisétáltam. - Ez most komoly? Nektek elment az eszetek!– odasétáltam egy kinti tükörhöz, ahol méregetni kezdtem magamat. Teljes alakos tükör volt, szóval jól szemügyre tudtam magamat venni. Ahogy jobban megnéztem a ruhát, kicsit azért bejött a látvány. Forgolódtam, jobbra-balra aztán megfeledkezve magamról nyilvánosan megigazítottam a melleim, hogy jobban álljanak abban a szív alakú dekoltázsban, ami rajtam volt top gyanánt. Eléggé szembe tűnő volt a megmozdulás, talán néhányan láttak is, de leszartam. - Végül is …. nem olyan rossz, mint amire számítottam - beadtam a derekamat – De a bakancsot nem veszem meg, utálom a barna bőrbakancsot, olyan undorító… - Visszamentem a fülkébe és visszavettem a saját ruháimat, majd a kassza felé sietve lépkedtem, de nem figyeltem oda eléggé és egy hátba beleütköztem, mire én megtorpantam és elejtettem a kezemben lévő textíliákat. - Hééé, máshol bámészkodj, ne az én uta…. te jó ég– épp elkezdtem kioktatni, amíg fel nem néztem és meg nem pillantottam a srác arcát. Azonnal elfehéredtem a meglepettségtől. - Ezt nem hiszem el– döbbenten pislogtam rá, nem akartam hinni a szemeimnek, hogy az egyik kedvencembe ütköztem bele alig pár másodperce. Igaz, ez nem változtat a tényen, hogy bamba volt, de mégis. Te jó ég.
Utálok vásárolni, mondjuk szerintem ez nem meglepő, még buzinak tartanának, ha szeretnék. Nem is mondtam, hogy mit fogok csinálni, még cikizni kezdenének a dormban, amit nem szeretnék, főleg nem a barmoktól, akik alig idősebbek nálam. Hálátlan dolog maknea-nak lenni, legalább egy tag lenne nálam fiatalabb, de a sors nem így hozta, nekem meg el kell tűrjem a szerződés, és a karrierem érdekében. Próbálok minél kevesebb időt otthon tölteni, így inkább Eun Jin-nál töltöm az időt, vagy a nagyiéknál. Mindig örömmel látnak, mondatni ők a szüleim, mivel az eredetieket nem ismerhettem meg. Ma egyik menedékre sem tudtam menni, a nagyszüleim a földjükön vannak, a nőnek pedig a bandájával kell foglalkoznia, az újjal. Örülök, hogy kapott munkát, csak annak nem, hogy ezentúl, kevesebb időt tölt majd velem, kevesebbet tudunk találkozni. Hálával tartozom neki, ha ő nincs, nem indulok el a siker útján, nem leszek sztár és még sorolhatnám. Szeretek vele beszélgetni, jó tanácsokat tud adni, miközben tudja, hogy fordított esetben ő is fordulhat hozzám, mindig itt leszek mellette. Ha már el lettem üldözve a dormból, összekötöm a hasznosat a nem kellemessel és elmegyek, nézek pár göncöt. Szükségem van rájuk, viszont a vásárlás nem olyan egyszerű, ha híres vagy, esetleg kihasználni tudod ezt, például az emberek annyira imádnak téged, hogy maguk elé engednek, elállnak az utadból stb.. Most sincs másképp, alig lépek be a boltba és máris azt lesik, mit szeretnék. A lányok visszatartott lélegzettel figyelnek, az eladók nem mernek megszólalni. Kapucnimat mélyen a fejemre húztam, úgy indultam el otthonról, azonban úgy tűnik ez nem elég, máskor jobban kell álcáznom magam. Figyel az ilyenre a halál, ismerhetnek már, ilyenkor nem írok alá semmit. Beljebb lépek, megnézek pár holmit, leginkább gatyára van szükségem, viszont ezek a darabok nem jönnek be, mindegyik ocsmány és ronda. Nem mondhatom azt, hogy drágák, mert nem azok, nekem nem, de máshol fogom elszórni a pénzemet. Épp indulok kifelé, mikor egy érdekes jelenetnek leszek szemtanúja. Egy lány kicsit sem feltűnően a melleit kezdi igazgatni. Nem értem a jelenetet, miért kell azoknak a helyét változtatni, hisz nincs ott semmi, alig van valamilyen a csajnak. Ha én randizok valakivel, akkor nem csak a belsője számít, jól is kell kinéznie, nem mindegy kivel kapnak lencsevégre, és egy ronda lánnyal nem lehetek egy címlapon. Arca nincs vele baj, azonban lent lehetnének nagyobb cicijei is. Gondolkodok egy sort ezen, miközben valaki nekem jön, és meghallom hangját is. Nem értem felháborodását, én itt álltam, neki kellett volna figyelnie, majd észreveszem kinek volt kedve „ismerkedni” velem. Ki más lenne, mint az a csaj? Ironikus, mi? Elkezdi ő is a szokásos szöveget, amit ilyenkor a rajongók többsége nyomatni szokott, én szemforgatva válaszolok erre. Nincs kedvem az ilyesmihez, ha annyira nagy rajongónk, akkor tudja, milyen vagyok, nem kell részletezzem, esetleg bemutatkozzak. - Kérlek, ne kezdjük ezt az egészet, rajongó vagy, most találkoztál először hírességgel, méghozzá a kedvenceddel, értem én, de, ha megsüketítesz, nem fogok tudni fellépni és nem lesz, kit ajnároznod – egoista vagyok? Ja! Leszarom a rajongóim érzéseit? Igen! Kedvesebbnek kéne lennem velük? Minden bizonnyal, de annyira nem érdekel a lelki világuk, illetve eggyel kevesebb, vagy több, mit számít az. Komolyan mondom, ha utánam olvasott, megnézte az interjúkat, meg minden, akkor valamennyire tudnia kell, milyen vagyok, bár azok nem adják vissza teljesen a személyiségemet, tompítják a valóságot. Azokban hazudnunk kell, megjátszani magunkat, különben a vállalat kiakad. Nem is akarok több időt elfecsérelni itt, megfordulok és elindulok kifelé. Nem hiszem, hogy ezek után továbbra is kíváncsi lenne rám.
Az oldal dizájnja és tartalma az adminok munkájának gyümölcse, így azok a Seoulmate tulajdonát képezik. Egyéb képek a google-ról származnak. Az SZNE kitalált egyetem, semmilyen koreai felsőoktatási intézményhez nincs közünk, az oldal célja csupán szórakoztatást szolgál.
Kezdőlap 
Tárgy: .:Namki&Minhee:. 
Kedd 20 Dec. 2016 - 20:31
