I feel so far away You always come my way It repeats all over again
Nem ez az első alkalom, hogy felkértem MC-nek, azt hiszem hamar felfedezték, hogy könnyedén öntöm a szavakat és a beszédstílusom is kellemes a hallgatóságnak. Szerintem pont amiatt a tulajdonságom miatt ajánlottak engem leadernek anno, hiszen az rendben van, hogy moderálnom kell a tagokat úgy általában, de ezek mellett a médiában is van szerepe a leadernek: interjúknál ő vezeti fel és ismerteti a bandát, netán ha senki sem válaszol az egyik kérdésre, akkor neki kell kinyitnia a száját és ilyenek. Ezeket én amúgy szeretem csinálni, ahogyan MC-nek is jó dolog lenni, örömmel vállalom el a felkéréseket és eddig nem csalódtak még bennem, igaz az első alkalmaknál még bele kellett tanulnom és eléggé paráztam, de hát ki ne tette volna. Ma délután is volt egy műsor, mely szerencsére már nem jelentett új kihívást számomra, talán ezért is élveztem sokkal jobban, mint a legutóbbi alkalommal. Egyébként is szoktam nézni, de belülről még szórakoztatóbb volt a beszélgetős és játékos programokkal megfűszerezett adás. Nemrég lett vége és mivel élő közvetítésről van szó, ilyenkor gyakran kijönnek a stúdió épületei elé a rajongók, hogy elkaphassanak néhány idolt, vagy más hírességet. Kicsit várok az elmenetellel, de csak azért, mert van időm, ráérek és nem is akarnék sietni. Beszélgetek még egy kicsit egy másik banda tagjával, akivel nagyon jóban lettem az idők folyamán. Persze nem is rabolnám tovább magamtól az időt, lassacskán én is készülődök és a cuccaimat magamhoz véve elindulok az autóm felé. Mégsem mászkálhatok mindenhová a céges bazinagy sötétített üveges kisbusszal, minek venném igénybe, mikor egyedül vagyok és van saját kocsim is. Kihajtok az alagsori zárt parkolóból. Valóban nincsenek már sokan, de azért akad egy két aranyos szempár és a velük együtt telefonok villogó vakui is, de nem zavartatom magam, lendületesen ráfordulok az útra és indulok vissza az entertainment épülete felé, mert kérték, hogy szaladjak be egy kicsit, ha végeztem. Biztos csak mutatni akarnak valamit az egyik videóval kapcsolatban, szerencsések vagyunk olyan szempontból, hogy kikérik a bandatagok véleményét és ha netán azt mondanánk valamilyen részletre, hogy nem igazán tetszik, akkor módosítanak rajta elvileg, a gyakorlatban még nem kértük meg őket, vagyis hozzám nem jutott ilyen hír, de simán el tudom képzelni, hogy Sky néha lebaszott egy-két vágót, hogy miért úgy csinálták a videóban az ő szerepét és miért nem másképpen. Nehéz eset a srác, de valljuk be, ha nem lenne lehet sokkal unalmasabb lenne az életünk. Nekem biztosan hiányozna. A belvároson át vezet az utam, másfelé nem is akarnék menni, hiába kezd kialakulni a mindennapi dugó. Türelmesen várok a piros fényes lámpánál, nézelődök és zenét hallgatok. Oldalra fordítom a fejem és megakad valakin a szemem. Nagyon ismerős és valójában tudnom is ki az, de annyira hihetetlen, hogy beletelik kis időbe, mire felfogom, hogy basszus! Lehet? Tényleg ő az? Követem őt a szememmel, a mozgása, léptei is pontosan olyanok, mint oly sok évvel ezelőtt. Kezdek egyre biztosabbá válni ezzel kapcsolatban, így hülye lennék nem kapni az alkalmon. Mihelyst zöldet kapok, befordulok egy kisebb utcába és leparkolok a legelső lehetséges legális parkolóhelynél. Hipersebességgel pattanok ki a kocsiból, majd elkezdek futni abba az irányba, amerre az egykori haverom tart. A sarkon észre is veszem őt, aki sosem a lassúságáról híres. Lefutok még néhány métert, aztán mögé érve tarkón csapom, de csak finoman, hogy ne fájjon neki, maximum az ijedségtől. A lendület visz tovább és szinte mellé, tán egy kicsivel előtte állok meg és megfordulva rácsodálkozhat egy vele egykorú személyre, aki éppen az arcába vigyorog. Bízok benne, hogy ő is rájön ki vagyok, csalódott lennék, ha elfelejtett volna. - Szia Papikám! - ha eddig nem is jött rá, ki a franc vagyok - mert valljuk be, még mindig abban a sminkben vagyok, amit a forgatáson kentek fel és ez egy kicsit mássá tesz, a hajfestékről nem is beszélve, bár most legalább nem vagyok szőke, így azzal nem lehet probléma - a köszönéssel valószínűleg beugrik neki, mert többnyire csak én szoktam ezzel csesztetni a gyereket. Borzasztóan örülök, hogy újra láthatom, noha rengetek kérdés felvetődik bennem. - Hogyhogy itt, Koreában? - Úgy tudtam, hogy nem igazán szereti az ázsiai légkört és nagyon jó dolga, vagy inkább dolgunk volt Los Angelesben, mégis itt van. Bizonyára van rá indoka, mert nem hiszem, hogy egyik évről a másikra megváltozott volna a hozzáállása.
Miután végre sikerült berendezkednem –vagy inkább bedobálni a cuccaimat – a koliszobámba, és a Kanata nevű fiúval is sikerült pár szót váltanom – közöltem is vele, hogy csak Kanának fogom szólítani, mert amúgy túl hosszú lenne, az pedig teljességgel lényegtelen, hogy én azt szeretem ha az emberek Cain-Danielnek hívnak. Talán túlságosan is amerikai vagyok, de ez engem egyáltalán nem zavar, szeretek ilyen lenni, hiszen a Yang Do Hyun nem valami menő név, hetven éves agglegénynek érzem tőle magam. Habár az utóbbi elég erőteljesen vagyok, de ebben a korban még szexi és kívánatos dolog. Ha már vénülni kezdek azért jó lenne, ha legalább tíz unokám lenne, és talán még tudnék is focizni velük akkor, de mindegy is, addig még össze kell szednem minimum negyven nőt, hog aztán arról is legyen mit mesélni. Ahhoz viszont, hogy ismerkedni tudjak, az egyetem elég szűk terep szerintem. Szeretek sétálgatni a városban is, ezért evidens volt, hogy majd elindulok felfedezni a szüleim származási helyének szépségeit. Egyelőre még nem tudom otthonnak nevezni, mindig sokkal inkább éreztem magam amerikainak, mint koreainak, illetve eléggé szabadon lettem nevelve, pont ezért van meg a sajátos, pimasz stílusom is. Mondjuk ez utóbbi nem mindig szerencsés, tekintve, hogy anyámék arra fogják az iderángatásomat, pedig csak meg akartak jelenni az országban, és nem akartak figyelmen kívül hagyni. Pedig annyira nem is vagyok kezelhetetlen… Jó, talán néha csináltam ökörségeket, de az talán enm is teljesértékű ember, aki fiatalon nem teszi meg ezeket. Na de hát nem is kéne ennyire elgondolkoznom, mert elvégre felderíteni jöttem. Szerettem volna jó kajáldákat, klubokat, vagy kocsmákat talánlni, ahova majd beülhetek ha úgy tartja kedvem esetleg. Ezért is jártam tollal és kis jegyzetfüzettel az utcákat, ami miatt mindneki teljesen hülyének nézett, mert az itt élő koreaiak már annyira beleszoktak a cyber világba, hogy ilyesmiket egyáltalán nem használnak. Én viszont tapasztalatból tudom, hogy ha a telefonomba írok fel valamit, akkor az soha az életben nem lesz megnyitva, szóval inkább meg sem próbáltam a dolgot. Alapból már az furcsa lehetett, hogy elvileg úgy nézek ki, mint egy ulzzang – nem tudtam mi az, ennyire még nem vágom a témákat, de az egyik csaj szaktársam elmagyarázta – aminek hála kaptam néhány furcsa pillantást, de próbáltam nem foglalkozni a dologgal.Egy koreai is lehet turista vagy éppen bevándorló a saját hazájába, én vagyok rá az élő példa. Pár utcát végijártam és felírtam a számomra érdekesnek ígérkező helyek nevét és pontos címét, miközben elvegyültem a tömegben és egy picit elfogyorodtam. Talán annyira nem is rossz itt. Nem jó, azt tuti nem vallanám be még akkor sem, ha így lenne, de na… Azért egyáltalán nem annyira gáz a hely, mint azt hittem. Nem kell mindenkinek a tiszteletemet tennem, és nem is néznek ki a suliból sem, mondhatni viszonylag könnyen beolvadtam a tömegbe. Át akartam menni a zebrán, már léptem volna le a járdáról, amikor a tarkómba nyilallt egyfajta tompa fájdalom. Nem is fájdalom volt, inkább csak éreztem, hogy valaki kurvára humorosnak gondolta magát, ezért tarkón csapott, és már készültem is arra, hogy visszaüssek neki, ezért megperdültem, de a kezem megállt a levegőben. - Na fejezd be, te fasz – kaptam el a nyakát a karommal, és vigyorogva megpördültem vele – Jézusom Nico, úgy nézel ki, mint egy homokos. Itt homlokon pöcköltem és vigyorogva fogtam a karom satujába a nyakát és pördültem meg vele – Ugye nem fogsz rámmozdulni? Persze ezt csak viccnek szántam, azért valamennyire figyelemmel követtem a haverom életútját, szóval tudta, hogy az idolokat mind sminkelik, és gondolom ma volt valami programja. - Látogatóba jöttem. Jól néz majd ki az önéletrajzomban, hogy itt tanultam fél évig, aztán természetesen megyek haza – mondtam neki, mert ő maga is tudtam, hogy mennyire abszurd ez az egész helyzet. Cain-Daniel Yang Dél-Koreában. Nagyjából olyan, mintha tehenek közé mentem volna vidékre. - De annyira talán nem gáz a hely. – vontam meg a vállam – Lehet maradok is. Szóval sztárocskám igazán meghívhatnál egy sörre, vagy ehhez már túl népszerű vagy? Ciki lesz velem mutatkozni? Csak hecceltem, ezt ő is tudja. Szeretek játszani az emberekkel, ezért mondtam ezeket is most. Természetesen örültem neki, hogy láttam, már szükségem volt az ismerős arcokra.
tag: Nico bae | notes: Papa a térdkalácsod az | 668 | hacuka
I feel so far away You always come my way It repeats all over again
Mennyi a valószínűsége annak, hogy megpillantom a hatalmas Seoul egyik forgalmasabb utcáján azt a haveromat, aki vajmi kevés valószínűséggel tartózkodik Koreában, vagyis ha jól tudom eddig még nem is sokszor utazott az Ázsiai országba szimplán abból az okból, hogy nem szereti? Kényelmesen üldögélek a vezetői ülésben és várom, hogy zöldet kapjak és elinduljanak az előttem álló autók, mikor kiszúrom Őt, a régi barátomat, akivel rengeteg időt töltöttem Amerikában és a franc se gondolná, vagy hinné el, hogy tényleg itt van. Kétszer is jól megnézem, hogy nem szórakozik-e velem valami a levegőben és tény, hogy amerikaiként hát fogalmazzunk úgy, hogy nem annyira vagyok hozzászokva az ázsiai arcokhoz, mint egy vérbeli koreai, de csak nem vagyok olyan fogyatékos, hogy a haveromat összekeverjem valakivel. Ebben bízva nyomom fel az indexet és az eredeti irány helyett befordulok egy kisebb utcába. Reménykedek, hogy a közelben van egy parkolóhely és szerencsére így is van. Pillanatok alatt leteszem az autót, majd pattanok ki belőle és elkezdek rohanni, mint egy őrült végig abba az irányba, amerre nemrég láttam. Már biztos vagyok a megérzésemben, ettől vezérelve csapok tarkójára, amikor utolérem őt a zebránál. Válaszul felkészülök a visszaütésre, de ezt sikerül elkerülni, vagyis feltételezem, hogy időben észreveszi ki vagyok. Örülök, hogy felismer, bár nagyon mérges lennék, ha elfelejtett volna. Túl sok időt töltöttünk együtt Los Angelesben ahhoz, hogy kukába vesszen a barátságunk. Elkapja a nyakamat és pördül velem egyet. Még jó, hogy angolul válaszol, mert a csúnya beszéd számomra nem idegen, de eléggé megingatná a médiát, ha mindez lencse és mikrofonvégre kerülne. Angolul legalább kevesen tudnak itt Koreában, noha nem ezt írják az újságok, vagyis a Seoulban és annak agglomerációjában élők elvileg nagy számban beszélik az angolt, a valóságban ez viszont nem igaz. Sejtettem, hogy nem fog tetszeni a megszólításom, de ezt már igazán megszokhatta tőlem. - Anyád picsája a homokos! Elhiszed mennyire akarok már egy nőt? - Oké, lehet túlzásba esek a szavakkal, de ez a srác és a találkozásunk öröme mind kikényszerítik ez belőlem. Nagyon szívesen magamhoz ölelnék már valakit úgy ténylegesen is, remélhetőleg szerelemből, de minderről csupán énekelni tudok, na meg színészkedni, a magánéletemben ez nem fordulhat elő, nyilvánosan biztosan nem. Hagyom, hogy megpöcköljön, elég váratlanul is ér, de nem zavar, ahogyan az sem, hogy szinte egymásba akaszkodunk mint két régi jó haver és hangsúlyozom: nincs semmi buzulás! - Ne haragudj, nem vagy az esetem, de nagyon jó újra látni! - Ő is elvicceli a szituációt és én is ezt teszem, de ez így van rendjén. Megkérdezem, hogy mi járatban errefelé, mert szó mi szó, neki nem itt lenne a helye, hanem az amcsiknál, régen folyton szidta Koreát és az itteni világot, valószínűleg akkor is nagyot csalódott bennem, amikor ezt az életet választottam az amerikai karrier helyett. Úgy tűnik neki is megéri bevállalni az ittlétet, ha másért nem, hát az önéletrajzban valóban jól mutat és neki tényleg nem kell attól paráznia, hogy ne tudna beilleszkedni az itteni környezetbe, az arca legalább már megvan hozzá. - Jól döntöttél, nem fogod megbánni! - Mondom helyeselve a szavába vágva, de természetesen hallgatom tovább a magyarázkodását. Közben tekintgetek jobbra és balra is, már rég a járdára keveredtünk a zebráról, de az előbbi akciónkra biztosan több autós felfigyelt. Néhány csillogó szem néz vissza rám és ebből levágom, hogy ideje kereket oldani, mielőtt előkerülnek a kamerák, noha engem ez nem zavar, hiszen azóta is teljes sminkben vagyok, csak lehet a haverom nem fogadná boldogan a kattanásokat. Úgy döntök, hogy nem izgulok tovább az iménti csúnya szavaink miatt, mert már úgysem tudok ellene mit kezdeni, majd kimagyarázom őket ha elterjedne az eset a neten, hiszen az istenért is, nekem is ki kell néha lépnem az angyali szerepemből, az idolok sem szentek és ez az egyik tényező, amit nem kedvelek a médiaiparban. - Jól van, leszállhatsz erről a témáról. Megyünk sörözni - Miért érzem azt, hogy egész végig a hírnevemmel fog piszkálni? Nem baj, csak azért ne minden mondata erről szóljon, bár azért jó fej ő, még ha nem is tűnik annak, szóval nem fog végig szívatni, remélem. Mellette indulok el egy határozott irányba. Tudok a közelben egy beülős helyet, egy kisebb étkezdét, ahol természetesen adnak sört is, hogy a fenébe ne. Még csak autóba se kell szállnunk. - Tán féltékeny vagy, mert híres vagyok? - Ez valójában egy burkolt kérdés, mert meg akarom tudni, hogy továbbra is kötődik-e a zenéhez, vagy már teljesen más tervei vannak. Megérkezünk az étteremhez, belépünk a helyiségbe, majd leülünk egy szabad kettes asztalhoz, ami sajnos csak az üvegfal mellett van. - Kérsz valamit a sörön kívül? - Kérdezem, mert biztosan éhes is. Bárhogy is, ha gondolja fizetem én az egészet, úgyis rég találkoztunk már, persze ha kényelmetlen ez neki, akkor nem erőltetem, elvégre nem a barátnőm. De a fizetés még messze van, egyelőre odajön hozzánk az egyik alkalmazott fiatal lányka, aki valószínűleg diákmunkával dolgozik az étteremnél. Kérdezi, hogy mit kérünk, mire csak a már megbeszélt italokat mondom, a többivel még ráérünk. - Két sör lesz, az egyik alkoholmentes - válaszolom mosolyogva a lánynak, akinek úgy tűnik, hogy csodás napja lesz. Rápillant a velem szemben ülőre is, hátha ismeri vagy csak simán kér-e mást is, aztán mikor úgy gondolja, készen van, elindul leadni a rendelést.
Tudtam, hogy Nico itt lakik a városban, de mindig arra gondoltam, hogy annyira nem kicsi ez a hely, hogy összefussak vele. Hallottam valamit az itteni zeneiparról, egy picit utána is néztem, ezért azt tudom, hogy valószínűleg most vagy sorozatot, vagy klipet forgat, de az is megeshet, hogy egy varieté show-ban van. Pont ezért nem is gondoltam azt, hogy rögtön fel kéne hívnom – egyáltalán ugyanaz még a száma – és közölnöm vele, hogy itt vagyok, ragyogok, mert valószínűleg olyan sűrű a menetrendje, hogy el sem talál ide. Sőt, olyasmit is olvastam, hogy egész Ázsiában turnéznak a bandák, lehet, hogy éppen Japánban van, vagy tudja a tököm, hogy hol. Pont ezért lepődtem meg annyira, amikor a faszikám tarkón vágott. Én már készültem arra, hogy ugyanígy tegyek és lecsapjam az idiótáját, aki meg mer ütni, de e helyett, inkább a karom satujába fogtam a fejét és pördültem vele párat, mert az vicces. - Anyám picsája jól van, köszöni – vigyorogtam rá, aztán jó erősen meglapogattam a hátát. Megváltozott azért, a haja is más színű, az arca is némiképp férfiasabbnak tűnik azóta, hogy utoljára láttam, de én is voltam vagy 13 mikor már velük lógtam, mert a bátyám cipelt magával, ők meg bírták a szöveget. Gondolom neki is az alacsony, kissé vézna gyerek élt az emlékeiben, most meg már egészen megnőttem és ki is gyúrtam magam, szóval talán még össze is tudnám roppantani, ha arról, lenne szó. - De amúgy tényleg úgy nézel ki. Hogy tudsz ebben létezni – nyúltam a szeméhez és elkentem a szemceruzát – Máris jobb. A következő megjegyzésén csak nevettem. Azért valamit hallottam arról, hogy randi stopjuk van, és csak nézhetik a lányokat. Hát szar ügy barátom, de te választottad magadnak ezt a sorsot. Nekem is úgy gondolom, hogy mindenem meglenne ahhoz, hogy gyakornoknak, vagy minek álljak, mert tudok dobolni, egy picit énekelni is, meg gitározni is, a dob miatt meg a ritmusérzékem is jó, még egy olyan táncos lószarba is simán beleillenék, mint amiben Nico van, de nem lenne az én stílusom. Alapból nem igazán vagyok oda a popzenéért, én az alternatívra és az indie-rockra esküszöm, illetve a klasszikusokra, azoknál jobb nincs. - El tudom képzelni. Ezért mondjuk maradhattál volna otthon a kis karriereddel és még nőd is lehetne – bár akkor meg ugyanúgy külön lennénk, mert engem mindenképp idehoznak. Nem értettem az anyámékban felébredő, hirtelen jött nemzettudatot, de igazán elnyomhatnák a dolgot, mert engem kurvára hidegen hagy ez az ország. Jó, a főváros mondjuk szép, és nem tűnik kifejezetten elmaradottnak, sőt… De az még nem jelenti azt, hogy szeretem is. Furcsa ideszokni, furcsák az emberek, holott elvileg egy nemzetből valók vagyunk mind, de úgy érzem magam, mintha a rohanó semmi közepén lennék egyedül. Illetve most már Nicoval, mert ő is itt van, akivel legalább angolul tudok majd beszélni, mert mégiscsak az anyanyelvem, legalábbis én azt tartom annak. - Már most megbántam – rágtam a szám szélét, aztán ránéztem – Fingom sincs az itteni szokásokról, apám meg tudod, hogy ilsani, és amerikai meg annak a térségének az akcentusával beszélek. Mindenki furán néz rám, ha megszólalok. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet beszélek, viseljék el. Itt elvigyorodtam. Tényleg azt gondoltam, hogy én mindent megteszek már azzal is, hogy mondjuk, kinyitom a csinos ajkaim és beszélek az ország nyelvén, sőt ez sokkal több annál, amit amúgy tennék. Valamilyen szinten azért örülök annak a bizonyos tiszta lapnak, amit kaptam, mert szeretem felépíteni az ismeretségi köröm és a népszerűséget megszerezni, egy picit már unalmas volt, hogy az Államokban mindenki szeretett, aki meg nem, az pedig serényen nyalt. Jobb itt ilyen szempontból. - Meg csinosak a lányok – jegyeztem meg, amikor elsétált mellettem egy nálam amúgy idősebb, de gyönyörű nő, aki minden bizonnyal értette, amit mondtam, mert megrökönyödve fordult hátra, én pedig vigyorogva integettem neki, aztán ment tovább. Gondoltam, hogy ezt csinálja majd, túl merev. – Ilyen szempontból nem rossz hely. - Óóóóh, akkor már tudom, mivel kell meghívatnom magam, ha veled, vagyok – vigyorogtam rá, aztán utána folytattam – Remélem, gyakran ráérsz majd. Hyung meg van veszve, nem lehet vele semmit sem csinálni. Igen, itt a bátyámra utaltam, akivel amúgy elég jó a viszonyom, és nem is szoktunk egymással kiabálni, mindig gyengéden szóltunk a másikhoz, ami miatt szekáltak is minket mondván, hogy inkább vagyunk testvérek, mint házasok, de ez nem érdekelt minket, ugyanúgy törődtünk egymással, mint előtte. Legendásan jó testvérek voltunk világ életünkben, ezért is nem vágom, hogy mi van most vele. Legszívesebben hisztizve földhöz vágtam volna magam azt ordítva, hogy kérem vissza a Hyungomat, mintha csak kisgyerek lennék, ez pedig nem éppen volt jó hatással az idegrendszeremre. Már kezd elegem lenni belőle, de így legalább itt van az ember, aki amúgy a bátyámmal körülbelül egykorú és nem olyan smirgli. Az érzés is megvan, meg szórakozhatunk is. - Nem mondanám – próbáltam mellette maradni amennyire lehetett, mert azért annyira nem ismerem a várost, hogy ne vesszek el – Ebben az országban nem akarnék híres lenni, te is tudod, hogy nehezen hódolok be a dolgoknak. Meg szerintem már túl öreg lennék a debütáláshoz is, szóval marad az otthon püfölés. Ezzel a dobomra utaltam. Azt terveztem a bátyámmal, akinek amúgy jó hangja van, és már nem olyan borzalmas, sőt egész hallgatható, amit művelek. - A tesómat viszont meggyőzhetnéd, hogy menjen gyakornoknak, ő jó, érte tényleg kár lenne – meg amúgy jól is néz ki, ez amolyan családi vonás lehet. A fiú gyerekek szépek. Ha valaki megfelelne a koreai ideálnak, az biztosan Hyung. Fehér bőre van, magas, helyes és izmos. Mindene megvan ahhoz, hogy híres lehessen. Időközben a helyre is megérkeztünk, ami barátságosnak és kifejezetten tisztának tűnt, ezért ez némi szimpátiát váltott ki belőlem. Az nem volt kellemes, amikor este csak a lepusztult amerikai kajáldák voltak nyitva és evés közben tökéletes rálátásod volt az asztalra ragasztott rágóból kiálló hosszú, fekete és nem utolsó sorban göndör szőrszálra, de hát akkor ezt dobta a gép. Nem volt gusztusos, de kajálni akartunk és mást nem találtunk, meg azért a lábunkat sem akartuk lejárni egy normális helyért, szóval tűrtük. Nem kifejezetten tartozom a rendetlen és gusztustalan srácok közé, szóval nekem az ilyen dolgok néha zavaróak tudnak lenni. - Öhm van itt hamburger? – vakargattam meg a fejem, mert azért még mindig makacskodom, és nem igazán akarok egyelőre belekóstolni a koreai konyha rejtelmeibe. Azt már tudom, hogy a házi kedvenceket nem fogyasztja senki, de ennek ellenére azért még parázok a kajáktól. - Tényleg elpuhultál… - mormogom az orrom alatt, aztán hangosabban tettem hozzá – Öhm, bármit megeszek, amit ajánlasz. Amint lelépett a pincérnő, én tüzetesen végigmértem, hogy egyetlen négyzetcentiméter se maradjon le, az eszembe véstem a vonásait és a… domborulatait. - Ha hazaviszed, az kiderül? – intettem fejemmel a csaj irányába – te magad mondtad, hogy akarsz egy nőt. Érdekelne, hogy akkor… Hogyan oldod meg. Perszer erről voltak teóriáim, de reméltem, hogy addig még nem süllyedt le, hogy csak a pornóra tudjon maszturbálni… na ezért sem akarok híres lenni.
tag: Nico bae | notes: Papa a térdkalácsod az | 1 121 | hacuka
I feel so far away You always come my way It repeats all over again
Olyan rég láttam a Papit, szinte csoda, hogy ugyanúgy tudtam köszönteni, mint évekkel ezelőtt. Ez, illetve a válasza is csak azt mutatja, hogy semmi sem változott köztünk, esetleg felnőttünk, noha értelemben az előbbi szóváltásokból kiindulva nem egyértelműen állítható. Látom a személyisége nem sokban különbözhet a régitől, pont úgy utálja, ha Papinak szólítom és ez tetszik, legalább ismét tudom vele piszkálni. Persze nem a szenyóságok az első, azok maguktól jönnek, de emellett rendkívül örülök annak, hogy végül eljött Dél-Koreába és ismételten találkozhattam vele egy merő véletlen folytán. Csodálom, hogy itt találom és biztosan el fogja árulni, mit keres abban az országban, amit elvileg egész életében megvetett. Szóval homokosnak nézek ki, szuper, nagyon kedvelem ezt a hülye gyereket. Azt hiszem, elég határozottan a tudatára adom, hogy nem vagyok az, így neki sem kell aggódnia az esetleges támadásaimtól, nem fogom letepedni. - Na, az szuper, üzenem neki, hogy üdvözlöm - mondom kissé komolyra fordítva a szót, de szerintem a komolyság itt már rég elúszott, de talán átadja az anyjának, nem valószínű. Szépen megnőtt ez a gyerek, már majdnem akkora mint én. Nagyon zavarhatja a kinézetem, pedig szerintem nem vészes, én még a szolid idolok közé tartozok, Sky mellett pedig egyenesen natúr vagyok. Dániel még ezt is sokallja, én meg már inkább ráhagyom, úgysem szál le a témáról, amíg nem tesz ellene. Tán ciki lennék? Azt nem hiszem, ebben az országban még mindig engem gondolnak helyesebbnek, Amerikában már nem biztos. Lehunyom szemeimet, amikor letörli azt a sminket, amit a stúdióban kentek rám. Azt érzem, hogy még mindig neheztel rám a döntésem miatt, megértem, mert én sem szívesen jöttem el otthonról és hagytam ott többek között őt is, de neki is el kell fogadnia, hogy ezt akarom csinálni, mert bár vannak hátulütői a kpop iparnak, sok pluszt is ad, amit ő sosem fog elhinni, mondjuk nem célom mindenáron bebizonyítani, hogy jó ez a világ is. Nem kell egyetértenünk, csak fogadjuk el egymást és máris minden rendben lesz. - Maradhattam volna, igen - de nem tettem. Kis levegővétel után folytatom. - Nem mintha annyira féltened kéne, tudod, hogy megoldom a dolgokat és ha valamit, valakit nagyon akarok, akkor megszerzem. - Ez mindig is így volt, most is ez van. Amúgy hamarosan már letelik a stoppunk, ha jól emlékszem, igaz titokban lehet csajozni, Sky és Hyunjae is így tesznek, nekem is lehetne és vannak is olyan napjaim, ám az utóbbi hónapokban nem tekergek lányok irányába, ennek van is oka. Caindy-nek nem fekszik ez a hely, nem is akar megbarátkozni vele, viszont szerencséje van, hogy nagy turisztikai, strukturális és gazdasági központ Seoul, itt naponta több tízezer nyugati fordul meg és az emberek többsége bár nem tud angolul - papíron igen, gyakorlatilag nem - valamelyest hozzá vannak szokva, hogy a nyugatiak elbénázzák az itteni illemet. - Szard le az akcentust és csak légy laza, élvezd az ittlétet és ne görcsölj mindenen. Ha alapból kedves vagy az emberekkel, akkor baj nem lehet - biztatom őt, aztán rájövök, hogy miért is aggódik tulajdonképpen. - Ja bocsi, elfelejtettem, hogy neked nehezedre esik kedvesnek lenni - szívatom kicsit a csávót egy nagy vigyorral a végén. Valljuk be, az ő személyisége igen erős és csak a határozottabbak és a kevésbé sértődékenyek tudják elviselni, na meg szeretni őt. De én imádom, velünk sosem volt gond ilyen téren. Na meg neki a nőkkel sem, most is könnyedén úgymond leint egyet az utcán haladva, én pedig önkéntelenül elröhögöm magam ezt látva. Szerencsére a nő sem veszi zokon, vagy már csak abból indul ki, hogy angolul beszél ez a lökött. A bátyjára térve viszont meglepetten nézek rá, ismerem mindkettőjüket, talán ezért annyira furcsa ezt hallani tőle. - Mi van vele? Hogy érted, hogy megvan veszve? - Ezt sokféleképpen lehet értelmezni a legenyhébb, "ideges" jelzőtől a legdurvább, például "alkoholfüggőségben és depresszióban szenvedő" állításig minden elképzelhető, ezért is szeretném, ha pontosítaná és kifejtené nekem. Remélem azonban nincs nagy gond, csak szimplán fura a srác, de azon is segíthetek talán, kit tudja, ha ők is így gondolják. Visszakanyarodunk Korea és az idolság témája köré, tudom hogy nem akar itt híres lenni és tán igaza is van a korral kapcsolatban, viszont nem hiszem el, hogy egy hajszálnyit se lenne rám féltékeny, pontosabban a hírnevemre. Az ő szemeiben is ott a csillogás a színpad és a rivaldafény világáért, de neki nem jöttek össze a dolgai, bár ezt nem tudhatom, szeretnék erről is váltani vele pár szót idővel. - Tényleg túl öreg vagy hozzá. - Ez így van, mit szépítsek rajta? A legtöbben tizennégy, tizenöt éves korukban kezdenek el gyakornokoskodni, a külföldieknek talán nagyobb a szerencséjük, mert szeretik őket a menedzserek berakni egy-egy bandába, hogy népszerűsítsék a csapatot és legalább egy személy legyen, aki tud normálisan mondjuk angolul, vagy esetleg thaiul. De akkor is egy vagy két évet szoktak várni, mire hagyják őket debütálni, ennyi kiképzés mindig szükséges. A testvérét hallva sem vagyok teljesen biztos abban, hogy neki egyszerű dolga lesz, de megpróbálhatjuk. - Nem akarom én őt erőltetni, de beszélhetek vele. Az én szerepem inkább ott kezdődne, ha sikerül rávenni, akkor tudok intézkedni az ügynökségnél az érdekében. Nálunk úgyis sok az amerikai koreai. - Sejtem, hogy a nagyobb feladat, hogy rávegyük őt, mindazonáltal én nem fogom olyanba kényszeríteni, amit úgyse akar, mert ez elég izzasztó meló, az amerikai karriertől messze áll és nagyon lehet utálni, ha valaki eleve nem akar idol lenni. Közben belépünk a kajáldába és leülünk egy asztalhoz. Felnevetek, amikor meghallom az első kérdését. Hamburger. Na a tipikus amerikai, fogadni merek, hogy nem bírná ki egy hétig hambi nélkül. Valami hasonló van, de az nyilván nem ugyanolyan, mint a szülőországában. Hogy is fogalmazzakhatnék, ez jó pár nagyságrenddel egészségesebb és nem annyira nagy adag. - Szerintem van, de itt az étlap. A hátoldalán van angolul is - mondom miközben a kezébe nyomom a lapot. Szerintem közömbösen viselkedek a lánnyal, nem értem mégis mit kéne tennem, hiszen minden arra utal, hogy egy rajongóm és nálam talán hét évvel fiatalabb. Na meg még életemben nem láttam. Kérdőn tekintek a vendégemre miután elment a csaj a két megrendelt sörnek a hírével. - Elpuhultam? Csak mert alkoholmenteset kértem magamnak? - Erre következtetek elsősorban, de nem veszem magamra a véleményét, mert szerintem nem így van. Sőt, sokkal keményebb lettem, megedződtem az évek során. Férfivá váltam, ami nem csak azt jelenti, hogy minden csajt meghívok az ágyamba, hanem hogy megválogatom a csajokat, akiket a hálómba fogadok. Ez egy. Kettő, megtanultam, hogy mikor hogyan kéne viselkedjek, ez pedig nem az a nap, amikor kényem-kedvem szerint pedofilként felszedhetek egy libát. - A hamburger tán nem tér el túlságosan az ízvilágodtól - adom a választ a kérdésére, közbeékelve a gondolatmenetembe, de ezzel a lendülettel már folytatom is. - Valószínűleg kiderülne, de amúgy sem ez a nap lenne a megfelelő. Holnap négykor kelek és a szobatársamnak is szüksége van az alvásra, ha épp ma kipaterolnám a szobájából, akkor évekig vehetném neki a cigit kiengesztelésképpen - mondom a végére kissé elhalkulva, mert valóban nem kéne kiderülnie, hogy cigizünk. - De megsúgom, van egy csaj, aki egy igazi tüzismaci és nagyon kedvelem. Ha sikerül elintéznem, akkor hamarosan duettezni is fogunk. - Ez a téma feltételezem legalább annyira érdekli a Papit, mint a szimpla ágyba bújás. Viszont ezt is csak halkan jegyzem meg neki, spoilerkedni nem szeretnék a körülöttünk lévőknek. Az a csaj tényleg bomba jó, a teste sem az a megszokott koreai piszkafa és ő is híres, ami az én szempontomból azért kedvezőbb, mert két hírességet nagyobb eséllyel engednek járni nyilvánosan, ami engem nem zavarna. Szóval ja, bejön és nagyon szimpatikus is.
Az oldal dizájnja és tartalma az adminok munkájának gyümölcse, így azok a Seoulmate tulajdonát képezik. Egyéb képek a google-ról származnak. Az SZNE kitalált egyetem, semmilyen koreai felsőoktatási intézményhez nincs közünk, az oldal célja csupán szórakoztatást szolgál.
Kezdőlap 
Tárgy: Cain-Daniel & Nico 
Szomb. 15 Okt. 2016 - 14:03
