Yewon & Nico & NE1 else

 
    A gyomrom gyűszű méretűre zsugorodik, amikor a konyhába lépve megpillantom a többszintes tortát, aminek minden emelete más-más ízű, és aminek valamennyi fokát remegő kézzel díszítettem ki, amíg a többiek felhordták a hangosítót és azt a minimális dekorációt, amit Rinji vásárolt a hétvégén. Mégis hova tűntek azok a francos gyertyák, amikor már csupán tíz perc van vissza Hyun Jae érkezéséig?
   Kapkodva nézek körbe a hatalmas helyiségben. Több rekesznyi dobozos sör, narancslé és tömény alkohol pihen az egyébként dugig pakolt hűtőszekrény mellett, és már a soju puszta látványa elég ahhoz, hogy kirázzon a hideg. A telefonom tokjába rejtett papírfecni égeti a zsebem, de az öklendezés emléke elég ahhoz, hogy visszatartson, így ezúttal sem csörgetem meg a sebtében lefirkantott számsort. Nem kell felhívnom ahhoz, hogy elképzeljem, mit mondana. Az este elejéből kiindulva biztos előállna valami mélyenszántó gondolattal arról, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz, mert amúgy sem a gyertyák száma a fontos. Kettő épp elég. Minek mind a huszonnégy?
   Veszek egy mély levegőt és elszámolok ötig, tízig, tizenötig. Harminckettőnél járok, amikor már eléggé megnyugszom ahhoz, hogy elkezdjem rendszerbe szedni a fejemben cikázó, lehetetlen gondolatokat. Két dologban vagyok száz százalékig biztos. 1) Kizárt, hogy Rinji elfeledkezett volna a gyertyákról, mert többször is a szájába rágtam, hol találja a parti-kellékes boltot, egyszer még az ebédszünetemben is felhívtam miatta, ráadásul két képet is küldött, hogy segítsek neki a választásban. Valahol itt kell lenniük! 2) A legjobb barátnőm épp úton van felénk, tíz perc és átlépi a dorm küszöbét a bátyjával a háta mögött, akkor pedig már túl késő lesz. Egyedül kell megoldanom.
   Kapkodva túrom fel a mosogató alatti fiókokat, de pár szívószálon, evőeszközön, zacskón és bicskán kívül semmi használhatót sem találok. Már épp azon morfondírozok, hogy ráállok az egyik székre, hogy átnézzem a falra szerelt szekrények legfelső polcait, amikor az egyik bandatag – szőke haj, érzelemmentes arc – rám szól, hogy kapkodjam magam.
   Lemondóan gyújtom meg azt a két darab gyertyát, amit az elmúlt évek során mintha már többször is használtak volna, és amik egyáltalán nem hasonlítanak azokra a csavart, aranyozott díszekre, amiket olyan tökéletesnek találtunk a legjobb barátnőmmel, hogy a lány lakásán még fel is bontottuk a csomagolást, hogy a kezeinkbe vehessük… Szent szar!
   Az egész lakás sötétségbe borul, jelezve, hogy ideje lenne felgyorsítani a mozdulataimat, de az első két gyufaszál kettétörik a kezeimben, és csupán harmadik próbálkozásra sikerül égve tartanom a lángot. A szívem a torkomban dobog.
   Ahogy kinyílik a dorm ajtaja, minden vendég egyszerre kezdi el énekelni a Boldog szülinapot, míg én a konyha falának dőlve, mosolyogva figyelem Hyun Jae döbbent, szégyellős mosolyát. Csak most döbbenek rá, mennyire hiányzott.
   Annyira elmerülök a látványában, hogy észre sem veszem, időközben az LHT két tagja felemeli a süteményt, és még mindig énekelve az ünnepelt elé cipeli. Johnnynak határozottan igaza lett volna. Még ha csupán két gyertya is van a tortán, Hyun Jae arca épp olyan vidám, amikor elfújja azokat, mintha mind a huszonnégyet rápakoltam volna. Minden a legnagyobb rendben.
   Elégedetten sétálok vissza a konyhába, ahol öntök magamnak egy pohár pezsgőt, mielőtt az asztalon pihenő ajándékért nyúlva belevetném magam a tömegbe.
   Húsz csigalassúsággal vánszorgó perc és négy borostyánszínű alkohollal teli pohár után valamivel oldottabban vágok át a táncoló idolok és hangosan nevetgélő közemberek tömegén. A tenyerem minden egyes lépéssel egyre jobban izzad, és mire elérek a kanapéig, már szinte kicsúszik a kezemből a sötétkék csomagolópapírral bevont doboz. Az izgatottság és a félelem különös egyvelege gyorsvonat módjára száguld végig a testemen. Mi lesz, ha nem tetszik neki? Ha egy közönséges, kézzel készített karkötő már túl snassz egy befutott idolnak, akit milliók istenítenek?
   A bizonytalanság befészkeli magát a fejembe és a padlóhoz láncolja a lábaimat. Összeszorított ajkakkal bámulom a kezeim között szorongatott ajándékot, ami hirtelen olyan szánalmasnak tűnik a méregdrága xbox és megannyi flancos tárgy mellett.
   Mégsem ez a bizonytalanság az ok, amiért végül nem lépek oda a kanapéhoz.
   A kezeim az oldalam mellé esnek, a térdeim pedig egymásnak koccannak, ahogy Hyun Jae tenyere beletúr az ölében ülő lány enyhén hullámos tincseibe. Az ujjai a tarkóját simogatják, gyengéden, féltőn, amitől a lány ajkai csak még mohóbban tapadnak a férfi szájára. És nem tudom hibáztatni. Amikor így ért hozzám, én sem tudtam fent tartani a lelkem köré emelt falakat. Mert amikor így ért hozzám, mintha csak ő létezett volna az egész kicseszett világon. Ő volt a levegő, az ereimben száguldó vér, a gyomromban repkedő pillangók. A tavasz, az első napsütés, a tiszta és ártatlan boldogság.
   A sötétkék doboz némán simul az ajándékhalom tetejére. Én pedig ugyanilyen csöndben fordítok hátat a helyiségnek.
   Egy részem legszívesebben maga mögött hagyná az egész bulit, de ezt két okból sem tehetem meg. 1) Ez a nap nem rólam, hanem Hyun Jae-ről szól. Már rég elvesztettem a jogom, hogy a közelében legyek. 2) Az ünneplés részben az én ötletem volt, így segítenem kell a takarításban.
   Jobb ötlet híján felkapom a kabátomat, a nyakam köré tekerem a sálam és lenyomom az erkély ajtajának műanyag kilincsét. Ahogy a hűvös levegő átjárja a tüdőm, a stressz egy hangos sóhajjal távozik a testemből.
   Csak pillanatokkal később, amikor ismételten kinyitom a szemem, veszem észre a korlátnak támaszkodó férfit. Nico elkerekedett szemekkel, enyhén elnyílt ajkakkal néz rám. A kezében megremeg a félig elszívott cigarettacsikk. Ki sem kell mondania, látom rajta, hogy zavarom.
   Az alsó ajkamba harapva próbálok meg visszahátrálni a nappaliba, de a hátam a behajtott ajtónak ütközik, és mire a kezem a kilincsre simul, az LHT leadere utánam kap. A hangja egészen kétségbeesett, amikor a szemeimbe nézve kiejti a nevemet.
   Tisztában vagyok vele, hogy milyen egy ideális koreai idol. Példakép. Nem drogozik, nem virít az arca a címlapokon minden átmulatott éjszaka után, a húszas évei elejére már egy közepesnél jobb átlaggal zárt diplomával rendelkezik és nem cigizik. Csakhogy az ideális koreai idolokat a mögöttük álló ügynökségek alkotják. És photoshop nélkül ritka, hogy egy kép valóban tökéletes legyen.
- Eszemben sem volt. Hogy mit csinálsz akkor, amikor nem forognak a kamerák, ahhoz igazán semmi közöm – mondom, miközben egy esetlen mozdulattal lerázom magamról Nico ujjait.