hero95z logged in. Current mode: awkward Level: 2 Next player: Hiro
Harmadévesen sikerül először ekkora hülyét csinálnom magamból! Pedig aztán én értek ahhoz, hogy kínos helyzetbe hozzam magamat, de ilyenre még nem került sor korábban. Még hogy beülni egy teljesen rossz előadásra? Ráadásul rossz teremben, rossz időpontban?! Hihetetlen, ezen már én is csak nevetni tudnék, ha nem kellene felállítanom az egész sort ahhoz, hogy kifurakodjak a háromszáz fős előadóból, amit a lelkes szociológia-hallgatók dugig megtöltöttek. Amikor feljött a deviancia gyorsan beírtam a keresőbe, hogy vajon melyik tantárgyhoz vagy legalább szakhoz lehet köze, és megbizonyosodhattam róla, hogy teljes bizonyossággal nem az enyémhez. Valamilyen humán tudományt sejtettem, ezért írtam rá Hiro-ra az óra közepén, mert tudtam, hogy ő bölcsésznek tanul, és reméltem, hogy ki tud segíteni. Mint honfi, a lánnyal már egészen korán összebarátkoztunk, így Interneten keresztül, mert az egyetem fórumán a japán nemzetiségűek számára fenntartott kis részen kisegített abban a kérdésben, hogy hol lehet errefelé rendes, igazi szigetországbeli sushit enni. Hirono segítsége tehát életmentőnek bizonyult egy hozzám hasonló, hazai ízeket hiányoló cserediák számára, és az se volt hátrány, hogy ő már ebben a közegben is otthonosan mozgott. Az olyan kulturális különbségekre, melyeket ciki vagy lehet, hogy sértő lett volna megkérdezni az itt nevelkedett Hyerimtől, inkább nála tudakoltam meg, és a lány mindig segítőkészen válaszolt. Igaz, Hyerim az, akiért mindig itt töltött perc megéri, és amikor mellette vagyok, kandallómeleg otthonérzet tölti meg a lelkemet. Ő sosem éreztette velem, hogy idegen lennék, hogy nem passzolnék bele a világába, pedig jobban nem is különbözhetnénk. Eleinte nagyon féltem, hogy mindig meg kell majd felelnem a magam elvárásainak, ami a társadalmi osztálya alapján felállítódott benne, de mellette ez fel sem merült. Igazán önmagam lehetek az oldalán, és ő soha nem is panaszkodik erre. Ettől pedig még jobban kedvelem. Csakhogy amikor éppen nem együtt vagyunk, akaratlanul is rám tör a hiányérzet. A sashimi aromája, a tenger sós illata, a hegyek közt felkelő Nap, mint egy pofon erejével szúró fájdalomként pang a mellkasomban. Szerencsémre Hiro és Kaori, két itt élő japán lány társasága miatt a honvággyal is sikeresen veszem fel a versenyt. Viszont nem, nem szándékosan ültem be rossz órára, hülye lennék, és ha csak rajtam múlna, inkább végigülném az unalmas előadást, amiből egy kukkot sem értek, mintsem hogy magamra vonjam a figyelmet azzal, hogy felállítok egy egész sort és kifurakodom. Ám a tudat, hogy Hiro "fedezi" a hátamat, kellő löketet ad ahhoz, hogy minimális zajongás kíséretében elrakjam a notebookomat a táskám mélyére, és elküldjem a visszaszámoló üzeneteket a lánynak. Azzal nyugtatom magam, hogy amúgy is mindenki bealszik ezen az órán, így legalább felébresztek párakat, ezért a tanár sem panaszkodhat. Nagy levegőt veszek, mielőtt minél kisebbre összehúzom magam, és bocsánatot motyogva a balomon ülőnek elkezdek a szűk padsorok közt kifelé oldalazni. Félútig sem jutok, amikor a professzor megszakítja a monoton előadását egy bosszús megjegyzéssel: - Mindig vannak a társadalomnak olyan deviens tagjai, akik nem veszik figyelembe a környezetüket. A norma azt sugallná, hogy aki tudja, hogy idő előtt távozik, ne középre üljön be. Páran felnevetnek, mások bizonyára csúnya tekintetet lövellnek felém (felénk), de úgy teszek, mintha meg se hallanám, és gyorslépésben kisietek, nyomomban Hironóval. - Oké, ez ciki volt - nevetek fel kínos-kényszeredetten, amint kiszabadulunk az előadó fullasztó közegéből és az ajtó becsapódik mögöttünk. A lány felé fordulok, és jé, tényleg ő is hús-vér ember, ami miatt hirtelen nem tudom mitévő legyek magammal. Sokkal könnyebb minden interneten keresztül, mert legalább nem szemtől-szembe égetem le magamat. Kár, hogy ennyire nem gondoltam előre.
remélem, megfelel! ^^ fun fact: a tanár megszólalása egy számvitel órámon tényleg elhangzott xd hero95z logged out.
Még nem találkoztam olyannal, aki rossz órára ült be, velem sem esett még meg, viszont nemsokára megfog, ez annak az előjele, ismerem magam. Elég viccesre sikerült a mai találkám, jobban mondva a pár perc múlva esedékes, előre nem megbeszélt beszélgetés. Nem hittem volna, hogy ilyen körülmények között hoz össze a sors egy majdnem névrokonnal, de mostanában nem is bízok már benne, elég csúnya tréfákat űz velem. Még mindig nem teljesen fogadtam el, hogy terhes vagyok, alig kilenc hónapom van erre, ami hamar el fog szállni. Mindegy, már nem lehet ellene tenni, lesz, ami lesz. Megkérdeztem a japánt, hogy lenne-e kedve ellógni az órát, én amúgy is tudom ezt az anyagot, neki meg nem kell itt ülnie. Időpocsékolás, valamint nem szerintem nem is érdekli. A szaktársaim nem igazán szeretik, ha valaki nem figyel az órán (tipikus bölécsészek, tisztelet a kivételnek), csak, hogy engem ez nem érdekel, ahogy Kanatát sem, így egyszerűen elhagyjuk a termet. Persze, a tanárnő nem hagyhatja szó nélkül a dolgokat, miért is tenné. Egy elég gúnyos mondatot szúr oda, amire kedvem lenne válaszolni, de nem szeretnék vitába keveredni. Rám is érkeznek a szúrósabbnál szúrósabb nézések, amiket szintén figyelmen kívül hagyom, vagy, ha nem sikerül ignorálnom mindet, akkor ugyanolyan csúnyán visszanézek. Küldök egy mosolyt felállt társam felé, akiről mondhatni keveset tudok, nevén és származásán kívül még azt, hogy szereti a sushit, és ehhez hasonló apróbb dolgokat, amiknek ugyan fontos szerepe van a másik megismerésében, mégsem a legfontosabbak. Meglehet azért hozott össze minket az ég, hogy jobban összeismerkedjünk, és békülő szándéka is lehet felém. Talán megbocsájtok, csak lassan. Kislisszolunk a teremből, majd mondatára felnevetek. Nem nevezném cikinek, inkább aranyosnak, ahogy próbált kimászni a többi ember mellett. - Szívességet tettünk a professzornak, így azok is figyelni fognak, akik aludtak, ha csak két pillanatig is – szerintem sokkal rosszabb, ha valaki alszik az előadáson, mintha kimenne a sor közepéről. Ezzel felhívtuk magunkra a figyelmet, amolyan „műsor van, nézzetek ide” stílusban és rögtön fel is kelt több diák is. Ha énekelve vonulunk ki, még nagyobb hatást értünk volna el. Élőben is olyan helyes arca van, ahogy a fórumos képén, bár haja dúsabbnak látszik. Nincs sok tapasztalatom az ilyesfajta találkozásokban, szóval kezdetben nézzük a másikat, ami még kínosabb, mint bent, és valamivel meg kell törni, amit én teszek. - Lenne kedved a közelben megenni valamit és beszélgetni? Gondolom, van időd a következő órád előtt, én pedig letudtam mára mindent – ajánlom fel a lehetőséget, remélhetőleg élni fog vele, nem akar elszaladni. Miért is tenné, ha kijött velem a kezdést követő első fél órában? Kíváncsi pillantásokkal figyelem reakcióját, tényleg szeretném jobban megismerni, ha már az Interneten olyan jó barátságot kötöttünk. Nem vagyok antiszociális, szükségem van az emberi kapcsolatokra élőben is, feltételezem, ő sincs másképp, ez pedig egy tökéletes alkalom arra, hogy megtudjunk pár információt a másikról. Az sem elfelejthető, hogy mind a ketten a közeli szigetországról jöttünk, és nem ismerek más japán diákot rajta és a húgomon kívül. Egységben az erő, tartsunk össze, viszont előbb még a válaszát kell megvárjam, hogy indulhatunk-e, vagy indulhatok-e.
hero95z logged in. Current mode: not so awkward Level: 2 Next player: Hiro
Életemben sok kínos eseményen estem már át. Ez a velejárója annak, ha az ember egy antiszociális számítógép-bolond, akinek a társas kommunikáció szinte mindig azzal jár, hogy leégeti magát bizonyos fokig. Mondhatni megszoktam már, de attól még nem szeretem, ha az új ismerőseim is tisztában vannak ennek minden szegletével. Hirónak viszont sikerül a nem éppen legjobb pillanatom közepén találkoznia velem… legalábbis személyesen, hiszen az Internet világában már ismeretséget kötöttünk. Bár az online barátságok illetve bárminemű egyéb kapcsolat elég bizonytalanok. A sok rosszakaratú ember, hackerek, IP-csalók és hasonlók mellett sosem tudni, hogy tényleg az ül-e a profil mögött, akinek mondja magát valaki. A lány viszont hús-vér ember és minden szempontból olyan, mint amilyenre számítottam: csinos, aranyos és még optimista is, amilyen hozzáállással kijön utánam a teremből. Mondjuk, igazat kell neki adnom, mert tényleg annyian pislogtak bágyadtan vagy döntötték a pulóverjükre a fejüket már az óra első tíz percében, hogy rosszabb figyelési arányt már el sem érhettünk. Hiróban pedig egyébként sem kételkedhetek, hiszen ez az ő órája, ő bejár és így biztosan tudja, hogy milyen a prof stílusa. - Lehet, igazad van – bólogatok elismerően, de azért titkon reménykedem benne, hogy nem látom a következő hónapokban ezt a tanárt a folyosókon. Biztos akkor is képes lenne gyilkos tekinteteket lőni felém, és deviáns alakokról mormogni az orra alatt. Ám ezzel én ki is fogyok a témákból, ezért hálás vagyok a lánynak, hogy nem hagyja meghalni a beszélgetést. A felvetését igazából nem is kell fontolóra vennem, mert az alapján, amit megtudtam róla online, szeretném megismerni. Nem úgy, hanem csak mint barátot, mert sosem árt a kapcsolatépítés. Erre itt, Koreában jöttem rá, mert előtte nagyon jól megvoltam az én kis 0-1 bites világomban önállóan gondolkozó lények nélkül, de egy idegen országban rájöttem, hogy igenis jó, ha az embernek vannak olyan ismerősei, akikre számíthat, akikkel beszélgethet vagy szimplán csak el lehetnek egymás társaságában. - Nos, igen, most van másfél óra lyukasom, és nincs semmi tervem, úgyhogy benne vagyok – bólintok, és egy mosollyal hálálkodom a lánynak az ötletéért, ám ezzel el is érkezünk rögtön a következő problémához, mert én nem igazán ismerem a campust, hiszen az előadókon (lásd azt is képes vagyok elrontani) és az erasmusos irodán meg titkárságon kívül sok helyen még nem jártam. – Van valami ötleted, hová menjünk? Én csak a büfét ismerem a közelben, de a melegszendvicsüket mondjuk imádom. A túléléshez rájöttem nem kell túl sok minden: a laptopom, Hyerim (vagy ha ő nincs, más emberek is megfelelnek) és kaja. Ezért is volt fontos, hogy tudjam, hol lehet jó japán étket enni itt külhonban, mert anélkül nem élet az élet, és ha már egy jó helyet ismer az ember, éhen nem hal. Az egyetemi büfének meg reális árai vannak, közel is van és még asztalok is vannak a közelben, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Ám ha Hirónak jobb ötlete támad, annak sem vagyok ellenére, mert lényegében a helyszín a legkevésbé fontos szempont egy ilyen beszélgetésre. - Várj csak, te sem régóta vagy Szöulban, ugye? – ugrik be egy kérdés, amint felrémlenek bennem beszélgetésfoszlányok, hogy lehet, Hiro sem sokkal okosabb helyismeretben, mint én. Na de azért az én néhány hetemet biztos túlszárnyalja, úgyhogy így is, úgy is rábízom magamat e tekintetben.
szerencsére nem nekem, én rendesen végigültem az előadását hero95z logged out.
Nem hittem volna, hogy pont egy japánnal fogok összefutni egy ilyen órán. Jó, ez pontatlan, inkább úgy írom, hogy ismerős japánnal, akivel már beszélgettem a suli fórumán. Rengeteg ember jár ide, ez csodával határos mód, azonban már akartam is vele összefutni, kíváncsi vagyok, hogy tetszik egy másik szigetországinak a város. Nem igazán vannak itt velem egy nemzetiségűek, leginkább Syddel beszélek, ennyi az ismeretségem. Szocializálódnom kellene, illene, de eddig erre nem volt időm, és ahogy érzem ezután sem lesz. Mindegy, most megismerek még egy személyt, akivel eddig baráti kapcsolatot ápoltam, meglátjuk, a valóságban milyenek vagyunk egymással, mennyire lesz tartós ez az ismeretség. Észrevétlenül kimennénk a teremből, ha ez lehetséges lenne, azonban a tanárnőnek muszáj megjegyzést tennie, ami nem tetszik nekem, mégse tehetek ellene semmit, még a végén megbuktat a vizsgákon. A továbbiakban nem szól semmit, maximum szúrós pillantásokat kapunk a teremben ülőktől, nem mintha más érdekelne. Megjegyzésemre igazat ad, mire egy mosollyal válaszolok. A hallgatók 90%-a alszik ezen az órán, én is azért járok be, hogy ne emiatt szívassanak meg később, de vannak napok, mikor kihagyom, mert inkább alszom helyette, vagy van fontosabb dolgom, mondjuk ügyeket intézek. Ezután másfelé terelem a szót, kezdek egyre éhesebb lenni, így felajánlom, hogy az elkövetkezendő kis időben úljünk be valahová. Nekem ma már nincs több előadásom, és úgy tűnik neki is van ideje, szóval boldogan bólintok ajánlatára. - A melegszendvics jól hangzik, aztán bekaphatnánk valami édességet is, vagy megihatnánk valami finomat – nem gondolok alkoholos italra, azt most nem szabad, nekem megfelel a tea, vagy az üdítő. Az édességre most szükségem van, úgy érzem, anélkül nem tudnék ma hazamenni, szóval a desszert lehetőségét is felvetem. Neki nem kell ennie, nekem is elég egy, vagy két gombóc fagyi, a hidegben nem igazán eszem annál többet. Szoktak furcsán nézni rám, ha ősszel, vagy télen jeges édességet eszek, de nem zavar, én szeretem. Nem tudom, merre kell menni, rá hagyom, hogy mutassa a helyet, miközben válaszolok kérdésére. - Igen, pont tanévkezdéskor érkeztem Londonból. És te mióta vagy itt? Azt olvastam, hogy ezt az évet kezdted itt, de nyáron is töltöttél el pár napot a városban, vagy te is épp „beestél” a kezdésre – nem tagadom, utolsó pillanatban érkeztünk, ami nem zavar, az a lényeg, hogy itt vagyunk, és nem tervezek elmenni. Kíváncsi vagyok milyen szakon vagy, hogy tudott ennyire eltévedni. Nem ítélem el miatta, nem tehetném, régebben én is szörnyű tájékozódási képességgel rendelkeztem, és alig kezdődött el a suli, ilyenkor ez tök természetes. - És mit tanulsz? Milyen előadásra kellett volna beülnöd? – érdeklődöm mosolyogva, mert tényleg komolyan érdekel. Amit írt nekem a neten, abból levettem, hogy informatikával kapcsolatos dologgal foglalkozik, viszont annyi szakszót használt a magyarázatban, hogy ott lemaradtam és nem mertem kérni a kifejtést. Most van időnk, talán én is megértem, ami mondani fog, annyira nem lehetek hülye. JiHyuk is egy programon dolgozik, pontosabban víruson, amiből szintén nem értek sokat. Bármiben segítek a kedvesemnek, ebben viszont ne kérje azt, mert még elrontok valamit. - És tényleg ijesztőbb volt a professzor, mint a tiétek? – kérdezem és felnevetek. Mindig tudtam, hogy a legrosszabbat fogtam ki, ebben már teljesen biztos vagyok. Nem csak unalmasan tartja az óráit, de szigorúan is, ha észreveszi az alvást, képes ilyen megjegyzéseket tenni, persze pont azok maradnak le róla, akiknek szól. Az ábrái még rosszabbak, amiből most egyet Kanata is megismerhetett, most biztos köszönetet mond Istennek, amiért másik szakot választott, és nem ezt. Lehet átgondolnám az egész bölcsészetet, de nem találtam mást, ami tetszene és menne is egyszerre, maradt ezt.
hero95z logged in. Current mode: kind of friendly Level: 2.5 Next player: Hiro
Miután letudunk egy újabb epizódot a Hirose Kanata Különös Kínos Élete Koreában című sorozatból, igyekszem egy mosollyal túlesni a dolgon. Ha túl sokat agyalnék minden egyes ciki dolgon, ami megesett valaha velem, akkor képtelen lennék éjszakánként aludni. Az elmúlt években megtanultam, hogy az élet megy tovább, és nekem is ennek megfelelően kell hozzáállnom az efféle apróságokhoz. Ennek hála már a pulzusszámom is egészen normális, mire felvetem Hirono-nak, hogy együnk egy melegszendvicset. Már ahogy rágondolok, összefolyik a nyál a számban az olvadó sajt illatára. - Oké, az édesség is jó ötlet, ha belefér az időnkbe – bólintok rá, hiszen nem vagyok én semmi jónak az elrontója. Viszont akkor sem kellene lemaradnom az órámról, amiről azt hittem, hogy most kezdődik, pedig csak egy sávval később. Azt már nem jegyzem meg, de érdekesnek találom, hogy Hiro valami desszertre vágyik, mert tudomásom szerint a lányok képesek betegesen vigyázni az alakjukra. Nem mintha neki lenne bármi miatt aggódnivalója, de hát Hyerimnek sincs, és mégis úgy eszik, mint egy bébinyuszi. Remélem, hogy idővel rájön, hogy mindenféle tápanyagra, s köztük zsírra is szüksége van a szervezetnek, és nem fogy tovább. Nem vagyok orvos, nem értek az ilyesmihez (talán meg kellene kérdeznem Kwangsoo-t), de néha aggódok érte, hogy túlzásba viszi a dolgot. - Akkor nagyjából egy időben érkeztünk – jegyzem meg, amikor Hiro azt feleli, hogy még csak ennek az évnek elején érkezett ide. Az viszont meglep, hogy nem Japánból jött, hanem Londonból. Nem rémlik, hogy beszéltünk volna róla, hogy ott élt-e vagy csak tanult az angol nagyvárosban. Valahogy az elejétől fogva feltételeztem, hogy ő is külhonból jött. Ám nem akarok semmi helytelent feltételezni, ezért inkább csak válaszolok a kérdésére: - Én már itt voltam az orientációs héten is, a nyár legvégén, de te sem maradtál le sokról. Csak egy csomó ilyen csapatmunkás feladatot csináltunk a többi cserediákkal, hogy jobban összeszokjunk. Ha rajtam múlt volna, akkor biztos én is szívesen kihagyom, de anya ragaszkodott hozzá, hogy szocializálódjak egy kicsit, nehogy elveszettnek érezzem magamat az első héten. Azon kívül, hogy megismertem pár másik hozzám hasonlóan a nyelvet csak törten beszélő diákot, igazán semmire sem volt jó, hogy hamarabb eljöttem otthonról. Közben Hiróval átszeljük az aulát egyenesen a büfé felé. Ha van hely, amit ismerek, akkor az ez lenne, mert mivel főzni nem nagyon tudok (mert nem nagyon szorítok rá időt) és lusta vagyok éttermekbe járni (hacsak Rim nem rángat el), akkor ha nem akarok éhen halni, muszáj feltalálnom magam, és ez a legkényelmesebb megoldás, amit eddig találtam. A lány kérdése nem kellene, hogy meglepjen, mert nem szoktam felvágni vele mit tanulok, de általában az emberek azt mondják, hogy lerí rólam. Mármint rám néznek, miután megtudják, és csak egy hosszú ahh-val végignéznek rajtam. - Programozó informatikus szakon vagyok. Ez az utolsó előtti félévem, és egyébként Adatmentési technikák lett volna az óra. Egy 90-es években topon lévő fickó tartja, és állandóan a régi szép időkről beszél – forgatom a szememet, és közben lassan eljutunk a büféhez, ahol mivel már elkezdődött az óra nem is áll sor. – De egyébként remélem, hogy egyébként nem szereted annyira a saját tárgyadat, mert nem akartalak megfosztani ettől a fura latinosan hangzó vallási szekta dologtól. Nos, igen, ha valami olyasmiről kell beszélnünk, amit nem értek, ilyen nagyszerűen tudom kifejezni magamat. - Ha mondod, mit szeretnél, kérek ám én, és addig te leülhetsz egy asztalhoz – ajánlom fel a lánynak, amintodaérünk a büfé pultjához, mert fölöslegesen állnánk mindketten ott, míg várjuk, hogy a melegszendvics kész legyen.
Az oldal dizájnja és tartalma az adminok munkájának gyümölcse, így azok a Seoulmate tulajdonát képezik. Egyéb képek a google-ról származnak. Az SZNE kitalált egyetem, semmilyen koreai felsőoktatási intézményhez nincs közünk, az oldal célja csupán szórakoztatást szolgál.
Kezdőlap 
Tárgy: Hiro-chan & Hiro-kun ~ skipping class 
Kedd 15 Nov. 2016 - 14:41
